Mindig van lejjebb: Orbánék eltussolnák a fülöp-szigeteki tömeggyilkosságokat

"Shit happens," avagy megtörténik néha az ilyen. Így kommentálta egy kormánypárti Fülöp-szigeteki szenátor a múlt héten, hogy egy hároméves kislány életét vesztette, miközben egy rendőri razzia során az édesapját lelőtték a rendőrök. Az anya tagadja, hogy az apa "élő pajzsként" használta lányát, mint a rendőrök állítják. Egyszerűen "rossz időben volt rossz helyen," ahogy mondani szokás. Járulékos kárként írják le Duterte elnök drogellenes háborújában, amelyben még a kormány becslései szerint is több mint 5 ezer ember veszítette életét 2016 óta.

Az emberi jogi szervezetek az áldozatok számát inkább 20 és 30 ezer közé teszik. Pontos számot azért is nehéz mondani, mivel a gyilkosságok jelentős részét ismeretlen elkövetőkből álló halálbrigádok követik el. Ezeket a gyilkosságok nem kerülnek be a hivatalos statisztikákba, pedig egyértelműen Duterte elnök felhívására cselekvő önjelölt igazságosztókról van szó.

A magyar kormány szerint mindez nem indokolja, hogy az ENSZ kivizsgálja az emberi jogi krízishelyzetet. Leszavazták azt az emberi jogi tanács ülésén. Szijjártó külügyminiszter a keleti nyitás nevében nemrég jó üzletet boltolt le Dutertével. Gondolom nem akarják, hogy veszélybe kerüljön a biznisz. Amikor a minisztert arról kérdezték, hogy mit gondol a tömeggyilkosságokról, azt felelte, hogy "nem Fülöp-szigeteki állampolgárként nem számít, hogy mit gondolok a helyi kérdésekről. A helyi belügyekről a Fülöp-szigetek állampolgárainak kell dönteniük. Együttműködni jöttünk, nem beavatkozni."

Világos beszéd. Hitler haláltáborai, Sztálin gulágjai, Mao kulturális forradalma és Pol Pot vérengzései: ezek mind helyi ügyek, belügyek voltak. "Nem számít," mit gondolunk róluk, nem a mi dolgunk. Aki azt gondolja, hogy vannak olyan emberiség elleni bűntények, amelyeket minden embernek erkölcsi kötelessége elítélni, bárhol is követik el őket, az megveszekedett liberálsorosista emberjogista. Hátborzongató az a logika, amivel hazánk jelenlegi politikai vezetői a nemzeti szuverenitás sérthetetlenségének örve alatt asszisztálnak gyermekek meggyilkolásához.

Mert nem ez a kislány volt Duterte háborújának első gyermekkorú áldozata: csak a 2016-os évben 54-re (!) tették a fiatalkorú áldozatok számát. A rendőrség persze a legtöbbször tagadja a bírósági ítélet nélküli kivégzések tényét. Szerintük felfegyverzett drogdílerekkel számolnak le tűzharcban, ennek során pedig megsérülhetnek ártatlanok is. Számos olyan dokumentált eset van azonban, ami bizonyítja, hogy a hatóságok hazudnak. Ilyen például a 17 éves Kian Loyd delos Santos nevű gimnazista esete, akit a rendőrök állítólag "önvédelemből" lőttek le, miután fegyvert rántott. Kiszivárogtak azonban azok a CCTV felvételek, amelyek azt mutatták, ahogy a fegyveres rendőrök a fegyvertelen tinédzserre támadnak. Ahogyan a Human Rights Watch emberi jogi szervezet munkatársa fogalmazott, "az, hogy a Ffülöp-szigeteki rendőrség nyilvánvaló elszántsággal, előre eltervezve végez ki gyermekeket, a gonoszság megdöbbentő új szintjére emelte ezt az úgynevezett drogellenes háborút."

Valóban, bár ezt a mészárlást drogellenes háborúnak nevezik, egyre inkább egy mindenféle kontroll alól elszabaduló népirtásról van szó. Az áldozatok között egyre több olyan ember van, akiknek semmi köze a kábítószerekhez, hacsaknem annyi, hogy az elnök politikájának kritikusai közé tartoztak. Különösen veszélyben vannak az ellenzékiek, az újságírók és a jogvédők. 2018 márciusában Bécsben meginterjúvoltam az ellenzéki Antonio Trillanes szenátort, akit Duterte megpróbált megöletni. Csak 2018-ban hat újságírót öltek meg. Alig néhány hete ismeretlen fegyveresek kivégezték Eduardo Dizon rádiós újságírót, aki az elnök kérlelhetetlen bírálói közé tartozott. A jogvédő szervezeteket pedig a kormány azzal vádolja, hogy a drogbárók irányítása alatt állnak (ismerős?).

Az áldozatok túlnyomó többsége azonban a társadalom legszegényebb rétegéből kerül ki. Nem véletlen, hogy a razziák, a kivégzések nagy részét a nyomornegyedekben hajtják végre. Valójában nem is drogellenes háborúról van szó, hanem szegények elleni háborúról. Bár a drogfüggőség egyaránt sújthat gazdagot és szegényt - a legpusztítóbb hatással éppen a társadalom legszegényebb, leginkább kirekesztett tagjainak életére van. Azokra, akik számára a drogfogyasztás nem a gyönyörszerzés, hanem a túlélés eszköze. Akik nem rendelkeznek erős szociális hálóval és akik a gazdagokkal ellentétben jóval nagyobb eséllyel börtönbe és nem rehabilitációs programba kerülnek ugyanazon függőségért.

És ebben mutatkozik meg Duterte drogellenes háborújának a legképmutatóbb, legálszentebb oldala. Miközben a tömeges gyilkosságokat a drogfüggőség pusztító káraival támasztja alá erkölcsileg, valójában a legkevésbé sem érdekli a drogfüggőséggel küzdő emberek sorsa. Ha valakiről kiderül, hogy drogfogyasztó, és feljelentik, akkor örülhet, ha nem ölik meg, és csak börtönbe zárják. Ahol egyébként borzalmas állapotok között, elképesztő túlzsúfoltság közepette tartanak 20 ezer férőhelyen 146 ezer embert! Egy fülöp-szigeteki emberi jogi ügyvéd ismerősöm mesélte, hogy már a szagtól is rendszeresen elhányta magát, ami a börtönben fogadta.

Duterte és Orbán drogpolitikája közös tőről fakad, legfeljebb a végrehajtás intenzitásában és eszközeiben van különbség. Az állam alig költ megelőzésre és kezelésre, miközben jelentős erőforrásokat fordít büntetésre és elrettentésre. A drogkérdést alapvetően rendőrségi feladatként kezeli, az ártalomcsökkentés tabu. Pedig a Fülöp-szigeteken is nagy szükség lenne rá: egész Ázsiában itt terjed a leggyorsabban a HIV-járvány, 2010 és 2017 között 4400-ról 12 ezerre ugrott az új HIV-fertőzések aránya. Ördögi kör ez: minél több fájdalmat, minél több szenvedést okoz az állam a drogellenes harc nevében, annál jobban megágyaz a drogfüggőségnek és a vele járó problémáknak. Mert mind a neurológiai, mind a társadalomtudományi kutatások egyre inkább azt az elméletet támasztják alá, miszerint a drogfüggőség gyökerénél éppen a fájdalom, a magány, a kilátástalanság áll.

Orbánt, Dutertét, Bolsonarót (aki a brazil favellák szegényei ellen visel háborút) és a többi hasonló tekintélyelvű vezért populistának nevezik - pedig valójában politikájuk mélységesen nép- és szegényellenes. A népet valójában manipulálandó, atomizált alattvalók kedvükre formázható masszájaként kezelik, amivel a nemzeti szuverenitás örve alatt gyakorlatilag bármit megtehetnek. Elsősorban ezért, és csak másodsorban üzleti megfontolásokból szavazta le a magyar kormány a Ffülöp-szigeteki népirtás kivizsgálását az ENSZ-ben. Hiszen ezek az úgynevezett "populisták" semmitől sem viszolyognak jobban, mint az átláthatóságtól és a számonkéréstől. Kölcsönös érdekük, hogy cinikusan összekacsintva gáncsoljanak el minden olyan multilaterális nemzetközi kezdeményezést, ami a mocskos dolgaik kivizsgálására irányul.

És éppen ezért nem hagyhat minket hidegen, hogy mi történik a Fülöp-szigeteki népirtással. A nacionalisták internacionáléjának egységfrontjával szemben nekünk nemzetközi szolidaritást kell vállalnunk az "illiberális" rezsimek áldozataival. Bárhol éljenek is. Hogy amikor majd nekünk lesz szükségünk nemzetközi segítségre és szolidaritásra, akkor mi is joggal tarthassunk rá igényt.