Adnánk jogsit bárkinek KRESZ-tanfolyam nélkül?

Képzeljük el, hogy a kormányzat annyira támogatja az autómobilitás ügyét, hogy holnaptól bárki a volán mögé ülhet, nem kell tanfolyamot végezni, vizsgázni a jogosítvány megszerzéséhez. Minő rút beavatkozás állampolgárok magánügyeibe felelős embereket ilyesmivel vegzálni! Hisz el tudják ők maguk is dönteni, alkalmasak-e autóvezetésre, vagy sem. Aki szeretne autózni, elég, ha jelentkezik egy hivatalnál, automatikusan megkapja az engedélyt. Gyalogosként már mindannyian voltunk a forgalomban, nem ismeretlen a számunkra, teljesen feleslegesek a tanfolyamok, gyakorlóórák. Legyen könnyebb, gyorsabb a jogosítvány megszerzése! Szívesen mennénk ki az utcára ebben a világban?

Ez a cikk nem az autóvezetésről szól, hanem egy másik területről, ahol hasonló szlogenekkel radikális változást terveznek a közeljövőben. Az örökbefogadásról van szó, amit a kormányzat szeretne fellendíteni, s ehhez benyújtottak egy törvénymódosítási javaslatot. Ez számos elemből áll, jó és vitatott intézkedésekből egyaránt. Közülük a legaggályosabbat emelném ki: az örökbefogadóknak szóló, eddig kötelező felkészítő tanfolyam a jövőben önként választható lesz. A kommunikáció szerint a cél, hogy egyszerűbbé, könnyebbé tegyék a szülők alkalmassági folyamatát.

A közbeszéd tudni véli, hogy az örökbefogadási alkalmassági vizsgálat „kész tortúra”. Valójában nem nehezebb, mint egy jogosítvány megszerzése: párszor meg kell jelenni hivatalos helyeken, elvégezni egy tanfolyamot, de nem teljesíthetetlenek az elvárások. Örökbe fogadni olyan kisgyereket lehet, aki már átesett több csapáson: valamiért nem nevelkedhet a vér szerinti családjában, sokan közülük eltöltöttek pár évet nevelőszülőnél vagy gyerekotthonban. Ezután megérdemlik, hogy olyan végleges családba kerüljenek, ahol a szülők nem alkoholisták, nem szenvednek súlyos betegségben, ahol a lakásban van fűtés és világítás, ahol várhatóan el tudják őket tartani. Merthogy ilyesmiket néznek az alkalmassági vizsgálaton, kell orvosi és pszichológiai vizsgálat, megnézik a lakást és a jövedelmet. De például erkölcsi bizonyítvány nem szükséges az örökbefogadáshoz, azt se vizsgálják, kisgyerekek ellen elkövetett-e valamit az illető. Természetesen egy sikeres örökbefogadáshoz nemcsak fűtés és megfelelő jövedelem kell, hanem olyan szülő, aki a gyereket szereti, teljes szívével elfogadja, és a kifejezetten örökbefogadáshoz kapcsolódó kérdéseket is tudja kezelni.

Vannak ilyen kérdések? Az idő 99 százalékában az örökbefogadók olyanok, mint bármely más család. A gyerekek játszanak, jól vagy rosszul tanulnak, egyszer felnőnek, a szülők imádják őket, néha meg fáradtak vagy türelmetlenek. Az idő egy százalékában azonban előjönnek olyan kérdések, amelyek vér szerinti gyereket nevelő családokban soha. Megváltoztassuk-e egy 2-3 évesen érkező gyerek keresztnevét? Mikor és hogyan mondjuk meg a gyereknek, hogy örökbefogadott? Elmeséljük a szomszédoknak, az óvónőnek, az iskolában, hogy örökbe fogadtuk a gyereket? Mit tegyünk, ha a gyerek látványosan másképp néz ki, mint a szülők? Mit mondjunk a gyereknek, ha a vér szerinti szüleiről kérdez, vagy szeretne velük megismerkedni? És ha a vér szerinti anya kér egy fényképet a gyerekről? Mivel az örökbefogadók a családok kevesebb, mint 1 százalékát teszik ki, ezek a kérdések nem szerepelnek a közkeletű nevelési problémák közt, aki nem tájékozott a témában, az magától nem feltétlenül tudja, hogy kezelje őket.

Ebben segít a felkészítő tanfolyam, ami a közhiedelemmel ellentétben nem arról szól, hogy kell pelenkázni, hanem pontosan ezekkel a kérdésekkel foglalkozik. A hazai örökbefogadásokban két évtizede egy őrületes szemléletváltás, szinte forradalom zajlott le – nagyjából egy időben a felkészítő tanfolyam bevezetésével. A régebben történt örökbefogadásoknál a szülők nem kaptak felkészítést, s jellemzően úgy gondolták, nem mondják meg a gyereknek, hogy örökbe fogadták, de legalábbis halogatják ezt a közlést. Nem volt ebben rossz szándék, csak tájékozatlanság és félelem, hogy a gyerek, ha tudja a valóságot, kevésbé tekinti őket szüleinek.

Ez a gyakorlat sok rossz élménynek, tragédiának ágyazott meg. A ma 40-50-60 éves örökbefogadottak elbeszéléseiben visszatérő elem, hogy későn és rossz körülmények közt ismerték meg az igazságot: kamaszkorban, a szomszédtól, egy családi veszekedésből, netán a szüleik temetésén. Akkor kellett szembesülniük vele, hogy minden, amit tudtak, hazugság volt, a szüleik egy ennyire lényeges kérdésben eltitkolták előlük az igazságot. A „titkok és hazugságok” sok kudarcos örökbefogadást is okoztak.

A mai örökbefogadott gyerekek, fiatalok más szemléletben nőnek fel. Kezdettől tudják, hogy őket egy másik néni szülte, nem is emlékeznek traumaként ennek megtudására, mert ebben a tudatban nőttek fel. Nincs titok, nincs hazugság, ettől még persze megvan annak a fájdalma, hogy ők kiestek a vér szerinti családból, de a szülők ebben kísérik őket, és ez nem csorbítja szülői érdemeiket, ez a téma nem szétválaszt, hanem összeköt.

Ebben a változásban nagy része van a felkészítő tanfolyamnak, ami 2003 óta kötelező az örökbefogadók számára. Ennek egyik központi témája, hogy a gyereknek tudnia kell, őt örökbe fogadták, a szülők arra is kapnak tippeket, erről hogyan beszélgessenek a különböző életkorokban. Emellett segít azt is tisztázni, mivel jár a különböző életkorú, egészségi állapotú gyerekek örökbefogadása, 2-3 testvéré, vagy éppen cigány származású gyereké. (Természetesen őket sem kell másképp nevelni, viszont nagyon fontos, hogy az örökbefogadó a normálisan jelentkező életkori nehézségeket, gyerekcsínyeket ne „a vér szavának” tudja be!) Merthogy az örökbefogadás ebben is más, mint a hagyományos út: míg gyerekszülésnél jellemzően egy nem tervezhető újszülött érkezik, itt kiköthetik, hogy kisebb vagy nagyobb gyereket, fiút vagy lányt vállalnak, nyilatkozhatnak a szülők az elfogadható egészségi problémákról vagy a vállalt testvérek számáról. De aki sose nevelt gyereket, honnan tudhatná, hogy mivel jár egy traumatizált hároméves érkezése?

A tipikus magyar örökbefogadó meddőség miatt jelentkezik és minél kisebb, egészségesebb, fehér bőrű babát szeretne. A rendszerben él sok örökbe fogadható gyerek, de a többségük idősebb, egészségi gondokkal vagy fejlődési elmaradásokkal küzd, a származása bizonytalan, vagy többen vannak testvérek. A tanfolyam abban is segített, hogy az elképzeléseket összhangba hozzák a várakozók a realitással, de csak annyit vállaljanak, amit el is tudnak fogadni. Ha egy örökbefogadás sikertelen, ha hamis reményekkel, vagy magát túlvállalva vág bele a jelentkező, az nemcsak a gyerek életét teszi tönkre, de az egész családét is. Pont 2018-ban ezen igények miatt, komoly szakmai egyeztetés után 21 óráról 40 órára bővítették ki a felkészítő kurzus anyagát. A tapasztalat az, hogy aki előtte vonakodott, utólag az is nagyon hasznosnak találja a képzést.

Ha a tanfolyam nem lesz kötelező, kevés jelentkező fog rászánni két hétvégét és fejenként 60 ezer forintot, hogy meghallgassa. Pont azok a legkevésbé, akiknek leginkább szükségük lenne rá. Ha a költségektől kímélné meg a szülőjelölteket az állam: miért nem teszi a képzést ingyenessé? Ennek a két hétvégének a lenyesése nem fog gyorsítani az örökbefogadásokon, viszont sokkal több lesz a felbontott örökbefogadás vagy a csendesen szenvedő család.

Az örökbefogadásnak nem az a célja, hogy minél könnyebben, gyorsabban, egyszerűbben kaphasson bárki gyereket. Az autóvezetés oktatásának sem az a célja, hogy mindenki azonnal kocsiba ülhessen. Itt is, ott is a tanfolyam és a vizsga nem felesleges tortúra, hanem az alkalmatlanok kiszűrését a többiek felkészítését szolgálja, hogy minél kevesebb karambol történjen. Emberéletekről van szó a forgalomban is, az örökbefogadásban is.

A szerző újságíró, örökbefogadó, az Örökbe.hu blog szerkesztője

(Borítókép:  Oleksandr Rupeta /NurPhoto via Getty Images)