A patikáriusok céhe

Minden erős szakmai szervezet védeni próbálja kiváltságait. Kiváltképp, ha a történelmi fejlődés a kötelező tagság előírásával megkerülhetetlenné tette őket. Kirívóan erős bástyák mögül teszik-tehetik meg ezt a patikusok. Illetve rosszul fogalmazok, mert érdekképviseleti szervezetük, a Magyar Gyógyszerészkamara nem gyógyszerész szakmai érdekképviseletként működik, hanem a patikatulajdonosok érdekeinek hatásos képviselőjeként.

Ha ennél is erősebben akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy olyan tulajdonosok képviselőjeként, akik a privatizáció idején – a patikák vezető gyógyszerészeiként – helyzetben voltak, így patikamonopoliumukat a valós piaci értéküknél kedvezőbb feltételekkel tehették tulajdonukká.

Nem is lenne baj az érdekérvényesítéssel, tőlük – mint bármely más csoporttól – sem lehet elvitatni az érdekképviselet jogát. A probléma az, hogy érdekeiket szigorúan szakmai mezben, sőt még ennél is tovább menve a betegek érdekei képviseletének a mezébe bújva érvényesítik. Tehetik, mert ránézésre szakmai szövetségbe tömörültek. De ez a szakmaiság az érdekérvényesítésben a tulajdonosi érdekek mentén jegecesedik ki.

Hangzatos érv, hogy csak a merev és mesterséges korlátok biztosíthatják a falvakban és a kisvárosokban a gyógyszertárak fenntartását. Erre indokul rendre azt hozzák fel, hogy ma Európában nálunk a legalacsonyabb a gyógyszerek piacán az árrés. Ilyen szűk árrés mellett egy szabad patikaalakítás miatti verseny és árcsökkenés azonnal tönkretenné a kis patikákat. Sőt rendre felvetik az összeesküvés rémképét is, hogy a multik patikaláncokat alakítva direkt leszorítanák az árakat.

Nem mintha a falvakból a Mari nénik plázacicákként vetnék be magukat a Trigránit-paloták csilivili gyógyszertáraiba azért a három forintért, amit a vérnyomáscsökkentőiken megspórolhatnának, hiszen ha nekik az utazás már nem is pénz, de fáradság és idő. Nem is említve a monopolellenes törvényeinket és hatóságainkat. Érdekes, hogy ez a gyógyszerfronton állandóan elhangzó érv az alacsony – de úgy tünik, még csökkenthető – árrésekről ugyanezen patikatulajdonosokat nem korlátozza a kozmetikumok árrésének a drogériákénál is magasabban tartásában. Mit tapasztalunk? A kozmetikumok piacán a meglévő szabadverseny ellenére tartják a frontot a patikák, hiszen a vásárló hajlandó megfizetni a kicsit magasabb árakat is a kényelme miatt.

Mielőtt az Európában legalacsonyabb gyógyszerárrések miatt mi, fogyasztók végképp kétségbe esnénk, azt is jó tudni, hogy a gyógyszergyártók piacán meglévő versenyhelyzet miatt a patikáknak csak azután kell kifizetniük az eladott gyógyszereket a szállitóiknak, amikor az ellenértéket a vevőiktől már megkapnák. Nemcsak a készpénzért vásárolt gyógyszerek és gyógyászati eszközök esetében van ez így, hanem a támogatottaknál is. Ma a tb-támogatás is hamarabb érkezik meg, mint amikor a patikáknak a szállítóikat ki kell fizetniük.

A vény nélkül is kapható szerek szabad árusítása hasonló felháborodást vált ki a kamarából. Persze itt sem a monopóliumuk megtörése áll a megfogalmazott tiltakozásuk előterében. Itt a gyógyszerbiztonság lazulása az ütős ellenérv, hiszen a vény nélkül kapható orvosságoknak is vannak mellékhatásaik. Ugyan minden gyógyszer dobozában ott van egy részletes tájékoztató, amit a fogyasztó elolvashat, de miért éppen itt ne infantilizáljuk az embereket. Persze tudjuk, általában könnyelműek vagyunk, bár – megjegyzem – öngyilkosságot a legtöbb esetben vényköteles gyógyszerekkel követünk el.

Azért halkan megkérdezném a kamara tisztségviselőitől: valóban úgy gondolják, hogy elbeszélget velünk a patikus minden egyes aszpirin megvásárlásakor? Ugyan már! Pedig pl. egy szabadon vásárolható pezsgőtabletta nem éppen javalott egy vesebetegnek. Igencsak meg kell erőltetnem az emlékezetem, hogy egy nem vényköteles patikaszer vásárlásakor mikor érdeklődött a patikus egészségem hogyléte felöl. (Egy zsúfolt patikában erre esélyünk sincs, nem is beszélve az intimitás hiányáról.) Általában mi vevők kérdezünk, ha kérdezünk. Ekkor meg sokszor az derül ki, hogy nem diplomás gyógyszerész áll a pult túloldalán.

Vagyis a szakmainak tünő érvek mögött csak egy szűk csoport, nem is a gyógyszerészeké, hanem a patikatulajdonos gyógyszerészek érdekei húzódnak meg. Ők azok, akik nemhogy a szakmán kívülieket nem akarják beengedni még a nem vényköteles gyógyszerek piacára sem, hanem a fiatalabb kollégákat is meg szeretnék gátolni az újabb patikák megnyitásában. Az a harc zajlik itt a szemünk láttára, amit a feudális céhek vívtak anno a kapitalizmus hajnalán. Ugyanakkor messze nem tisztességes a laikusok félelmeire játszva szakmai érvek mögé bújva tenni ezt.

Wirth Mihály