Törzsi viszály a természettudományos oktatásban

A természettudományos nevelés megújítása a világ vezető országaiban, így vagy úgy, már végbement. Magyarországon „dzsungelharc” folyik, hol itt, hol ott lőnek, robbannak petárdák, a megszokott törzsi viszálykodás zajlik, ezzel jól elkerülhetőek az átgondolt, összefogott lépések. Az Index Ütött a fizika, a kémia és a biológia órája című cikkében is jelzett ellentmondások, ellentétes vélemények is mutatják a helyzet „magyaros” kuszaságát.

A budapesti Közgazdasági Politechnikum természetismereti munkacsoportjának vezetője vagyok. Ebben a középiskolában 17 éve folytatunk integrált természettudományos nevelést, kutatjuk és fejlesztjük ezt a területet. Részt vettem a Nemzeti alaptanterv, a biológiaérettségi-követelményrendszer és különféle tantervek, tananyagok kidolgozásában, így jól ismerem ezt a területet.

A hazai pedagógus társadalom Szent Grálját az óraszámok jelentik. Ebbe kapaszkodnak a változási kihívásokat és megoldási módokat nem ismerő kollégák. Ezt főként státuszféltésből teszik, miközben a lényegi, tartalmi, módszertani kérdésekről szó sem esik. Árok Antal, a Pedagógusok Szakszervezetének leköszönő elnöke szerint mintha a tanulási teljesítmény csak az időtől függne, más tényezője nem lenne.

Pedig a tartalom és a módszer legalább annyit számít. Az órakeretekbe mereven kapaszkodó tanártársak azt remélik, hogy ezekhez sem kell majd hozzányúlni, így elkerülhető az önképzés, képzés, a saját gyakorlat megváltoztatása. Ez biztosítaná további lemaradásunkat a világtól.

Az iskolánkban folyó integrált természettudomány tantárgy összes tankönyvét magunk írtuk, kidolgoztuk a vizsgáit és mértük az eredményességét is. Beszámolók és eredmények itt, itt és itt olvashatók. A közel fele óraszám ellenére a gimnáziumi átlag fölött teljesítünk, miközben tanulóink (attitűdmérések szerint) jobban kedvelik a természettudományos tárgyat.

A cikkben jelzett összesen heti 6 fizika, kémia és biológia óra egyébként a középiskola egyik évfolyamán sem áll rendelkezésre, mivel nem mindegyik tantárgy van jelen minden évfolyamon. Lényeges szempont lehetne az egy tanár által tanított gyerekszám és a heti találkozások száma, ami a jelenlegi szaktárgyi rendszerben akadályozza a korszerű, tanulóközpontú pedagógiai módszerek alkalmazását.

A természettudomány tantárgyban (ezt a nevet fogadta el az Országos Köznevelési Tanács) ez lényegesen javulhatna. Iskolánkban heti 3-4 órában tanítja osztályonként egy tanár ezt a tárgyat. A minisztérium tervezete szerint egyébként az integráció miatt nem lehet óraszámcsökkenés. Ez elsősorban nem a tartalom, hanem a nevelési módszerek miatt fontos, így ugyanis juthat idő kísérletezésre, kutatásra, csoportmunkára és segítő értékelésre.

Új tanulási elmélet van, új meghatározása van ugyanis a természettudományos műveltségnek, és természetesen új (iskolán kívüli) formái vannak a tanulók tudásszerzésének, és új szerepet kapnak a tanárok is a korszerű iskolákban. Mindezen szempontoknak be kell épülniük egy új, modern természettudomány tantárgyba.

Sok iskolában az 5-6. évfolyamon eddig a természetismeret tantárgy volt jelen, ami nem tévesztendő össze az integrált természettudományos oktatással. A természetismeret tantárgyban némi biológia és földrajz integrálódik, de emellett technika és egészségtan is el van különítve. Valódi integráció és korszerű tanulásszervezés a most elfogadott, nem szakrendszerű kerettanterv szerint lesz lehetséges.

A Magyar Biológiatanárok Egyesületének vezetője, Bán Sándor arra hivatkozik, hogy csak nagyon kevés országban alkalmazzák az integrált természettudományos oktatást. A Bán Sándor által említett számokról tudni kell, hogy abban olyan országok is vannak, ahol az oktatásügy még a hazainál is rigidebb és nagyobb tehetetlenségű. Én (dél)olasz, görög és lengyel iskolákban jártam, ott hírét sem hallották a pedagógiai modernizációnak, tanár- és tantárgyközpontú rendszer jellemző rájuk.

Az élenjáró országok közül, például az Egyesült Királyságban és több skandináv országban is van science tantárgy, de egy komplex rendszer részeként, a szaktárgyi képzéssel együtt. Nálunk sem a szaktárgyak ellen, hanem azokkal egy rendszerbe foglalva képzelhető el a természettudomány tantárgy, amelyet iskolatípusok, tanulócsoportok és évfolyamok szerint lehet alkalmazni vagy nem alkalmazni.

Arató Gergely szerint az integrált természettudományos oktatásnak a középiskola utolsó évfolyamán is szerepe lehet. Én az államtitkár véleményével szemben úgy látom: a természettudomány a képzés alapozása és általános műveltségi szakasza során előnyös, a továbbtanulási kimenetben szükség van a szaktárgyi rendszerre (is!). Angliában ezeken az évfolyamokon a science-tankönyvek mellett a hazainál magasabb követelményeket állító, színvonalas biology-, physics- és chemistrykönyvek vannak.

Jelenleg valóban elfogadhatatlan, hogy a 18 éves embereknek Magyarországon az anyagi világról, a környezeti és egészségi problémákról, a technikai rendszerekről szerzett tudásukról nem kell számot adniuk tanulmányaik végén. A cikkben említett természettudomány-érettségi azonban nem a természettudományos műveltség elvei szerinti követelményeket tartalmazza, hanem mintegy összesűríti a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz tartalmait, ezzel csak az igazán érdeklődő és jó képességű tanulók birkózhatnak meg.

Másmilyen érettségi vizsgára lenne szükség, ami valóban a természettudományos műveltséget méri. Ezt azonban lehetetlenné teszi a szaktárgyi lobbik ellenállása. Miért választaná egy bölcsésznek készülő diák pont a fizikát vagy a kémiát, annak életidegen, szaktudományos szemléletét?

A szaktárgyi érettségik anyaga ma erősen szabályoz, ugyanakkor érdekes módon alakultak ki a követelmények, amikor a „húzóbizottságok&zdquo; felsőbb utasításra kihúztak 20-25 százalékot. Az eredmény nem nevezhető átgondoltnak és elfogadhatónak, így például a biológiabizottságnak sem engedték a Bán Sándor által hiányolt új tartalmi követelmények beépítését.

Ha valaki követni akarja a világ vezető trendjeit (science literacy, social relevance, science for all, science-technology-society), akkor ki kell lépnie ebből a közegből. Angliában a természettudományos nevelés nemzet- és gazdasági stratégiai kérdés. Egy általam a helyszínen látott angliai fejlesztési rendszer és annak eredménye (21st Century Science és a Science Learning Centres hálózat) kiváló példát mutatnak a társadalmi összefogás és stratégiaalkotás sikerességére.

Állami és magán pénzekből megközelítőleg annyit költöttek a Science Learning Centres hálózat kiépítésére, mint hazánk egyéves oktatásfejlesztési költségvetése. Az új tanulási program kidolgozásában együttműködtek az egyetemi tudásközpontok (pl. York, Oxford), a média (BBC), a kiadók (Oxford University Press) és a technológiai fejlesztő cégek. A tanárok és technikai segítő asszisztenseik bentlakásos és „in service” tréningeken vehetnek részt ezekben a high-tech központokban.

Jó, ez nem Magyarország, de elkeserítő az összefogás helyett tapasztalható egymásnak feszülés az egyébként a témát sem alaposan ismerő, az elemzéseket nem követő véleménymondók között.

(A szerző természettudomány-tanár)