Mit vegyen a szülő, ha geek?

2012.12.13. 08:16

Három dolgot kell venni a gyereknek: legót, legót, legót – szögezte le határozottan kétgyerekes kollégánk, de geek ismerőseink körében végzett gyorsfelmérés győztese is egyértelműen a legó volt. Az ismert építőkockák helyett azonban mást is vehetünk a gyereknek, erre adunk most néhány ötletet.

Klasszikus sci-fik

chew

A legkézenfekvőbb téma a Star Wars, ezerszámra találhatunk plüssjátékokat (a képen látható hatalmas Csubakka az idei kedvencünk), játékfigurákat, fénykardokat – vehetünk olyan szetet is, amellyel a gyerek saját maga állíthatja össze a fénykardját.

A sci-finél maradva kihagyhatatlan a Star Trek is, kisebb gyereknek például az Enterprise-os etetőkével, az egyenruha rugdalózóval, amelyből először természetesen a kék színű kisebb méretet kell venni, majd egy évvel később előléptethetjük a kicsit kapitánnyá a sárga színűvel. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ezek az ajándékok inkább a szülőnek szólnak, hiába vesszük a gyereknek.

Ezeknél azonban trendibb manapság Doctor Who (Ki vagy doki?) játékokkal játszani, legyen az plüssdalek vagy lebegő Tardis. Karácsonykor amúgy is adja magát, hogy valamilyen doktoros kütyüvel kedveskedjünk a gyereknek, a BBC évek óta készít karácsonyi részeket, amelyek magukban is megállják a helyüket, nem illeszkednek szervesen a sorozat többi részéhez.

Madarak és dinoszauruszok

tavir

Az újabb trendekre áttérve, nemrég jelent meg az Angry Birds Star Wars változata. Az Angry Birds játék évek óta a népszerűségi listák élén van, egy teljes birodalom épült köré élményparkkal és saját üdítőitallal. Azt gondolnánk, hogy már lejárt lemez, de még mindig tele vannak a boltok polcai Angry Birds játékokkal. Itthon is meg lehet vásárolni minden lehetséges formában, például plüssfigurákat, távirányítós repülő madarakat, gumilabdás csúzlit, társasjátékot, gumilabdát.

A másik örök kedvenc nem kötődik konkrét filmhez vagy rajzfilmhez mégis évek óta imádják a gyerekek, ezek a dinoszauruszok. A legegyszerűbb műanyag dinoszaurusztól a fürdős játékokon át a vízben megnövő játékokig minden dinoszauruszos játék nagy népszerűségnek örvend. Az egyik sorozatban egy régésztáblából lehet kiásni a dinoszauruszt vésővel, ecsettel, a földtől megszabadított kövületet pedig dísznek is használhatják a kicsik. Ezzel a készlettel csak egyszer lehet paleontológust játszani, a gipsz modellezővel azonban ahányszor erre kedve támad a gyereknek. A modellezőszettel egy tojásformában gipsszel elrejthet egy dinoszauruszt (kisebb gyereknél ezt akár a szülő is megteheti), majd kalapáccsal és vésővel ki kell ásni a játékot. Még mindig a dinoszauruszoknál maradva a nagyobb gyerekek akár valósághű dinoszauruszcsontvázat is építhetnek maguknak.

Játszva tanulni

Gyerekként nem az ismeretterjesztő ajándékok voltak a kedvenceink, de nem is voltak olyan játékok, amilyenekkel most lephetjük meg a gyerekeket. A napelemes robotkészletet már kipróbáltuk néhány éve, de még mindig ajánljuk. Hat teljesen különböző napelemes kütyüt építhetünk a készletből: farkát csóváló kutyát, autót, szélmalmot, hajót és kisrepülőt.

A tudományos játékoknál maradva, jó választás a hangyafarm, amelyben egy speciális zselé fedezi a hangyák táplálék- és folyadékszükségletét. Könnyű fenntartani, csak bele kell ereszteni néhány hangyát és várni, hogyan alakul az életük. Jobb, mint egy akvárium. Egy másik játékkal kristályokat növeszthetünk, ehhez megadnak minden szükséges felszerelést: mérőedényeket, pipettát, csipeszt, védőfelszerelést, színezőanyagot, tárolókat.

A szülőnek is jó legyen

darth vader 9inchplush

Vannak persze ajándékok, amelyeket ugyan a gyerek kap, de igazából magunknak vesszük. Minél kisebb a gyerek, annál inkább előfordul ilyen, hiszen a kisbabák még nem értik, hogy miért Darth Vader plüssfigurával játszik kisnyuszi helyett.

De nagyobb gyerekeknél is előfordul, hogy a szülők saját magukat is belecsempészik a játékokba. Családi körben máig emlegetjük azt a karácsonyt, amikor egy nagy Playmobil-várat kaptunk sok katonával, de az első fél órában nem fértünk hozzá az öcsémmel, mert a szülők játszottak vele azzal az ürüggyel, hogy csak segítenek összerakni.

Sok szülő alig várja, hogy a gyerek játékkonzolt kérjen magának, elkezdjen legózni, szeresse a társasokat, így sok órát játszhat együtt a család. És mi a lényege a karácsonynak, ha nem ez?