Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Karácsony cikkek
A kutatás alaphelyzete a következő: van két fiam, az egyik épp most jut életének abba a rövid, de igen boldog szakaszába, amikor télen egyszer csak csodák egész sora történik. Eleve ugye esik a hó, plusz csoki meg narancs terem a kisuvickolt, ablakba kitett csizmában, később a semmiből kinő egy fa a nappaliban, ami gyönyörű, ráadásul egy csomó ajándék is van alatta.
Hétköznapi családokban ilyenkor egyszerű a magyarázat: a szülők a hónap elején a Mikulást emlegetik, később meg a Jézuskát, és a gyereknek mindegy, mert mindkettő csak akkor hoz ajándékot, ha a gyerek jól viselkedik, és akkor sem mindig azt, amit titokban megírt neki. Ehhez képest nálunk triplacsavar van.
Eleve nem vagyok benne biztos, hogy akkor most Télapó vagy Mikulás, az egyikre megkapom, hogy mi van, kommunista vagyok, vagy mi. Ha ezt tisztázzuk is, ott van a feleségem, aki félig ukrán, oroszul beszél a gyerekekkel, tehát Gyed Moroz a Mikulás, aki amúgy nem is karácsonykor hozza az ajándékot, hanem újévkor. Van is ennek megfelelően egy Gyed Moroz bábu otthon, meg mellette egy Sznyegúrocska, vagyis Hópelyhecske nevű kislány, akinek a szerepével én sem vagyok tisztában teljesen. Ez persze a kisebbik baj, az komolyabb probléma volt, amikor a gyerek simán lejézuskázta a kék szemű, szőke hajú lányt.
Van mit tisztázni, na
Az egész december 6-i ajándékozásért felelős fickó nagyon is létező személy volt: Szent Miklós 270 körül (más források szerint 245-ben) született Patarában, egy kis-ázsiai városban. Gazdag szüleit egy járványban veszítette el, így a nagybátyja nevelte fel. Mivel a nagybátyja egyben Patara püspöke is volt, az akkor még persze nem szent Miklós egy kolostorban nőtt fel, és nem meglepő, hogy iskolái befejeztével maga is papnak állt.
A legendák szerint nagyon segítőkész ember volt, bár mai szemmel tetteinek egy részét inkább hősiesnek neveznék. Egy zarándokúton például olyat tett, hogy később aztán a tengerészek védőszentjévé avatták. A konvojban közlekedő hajók viharba kerültek, Miklós pedig meglátta, hogy egy a közelben hánykolódó hajónak eltört az árboca. A javítást végző matrózokat egy hullám lesodorta a fedélzetről, a később Mikulássá nemesedett férfi pedig a veszéllyel mit sem törődve a háborgó tengerbe vetette magát. Először a két fuldoklót mentette ki, aztán egymaga megjavította az árbocot is. Miután ezzel végzett, mi mást csinált volna: letérdepelt imádkozni. A hajó gyomrából előmerészkedők azt hitték, csoda történt: a hajó megjavítva, a matrózok kimentve, a semmiből előkerülő megmentő meg az imádkozás végeztével szó nélkül a tengerbe vetette magát.
Csont nélkül a harisnyába
Miklóst később Anatólia fővárosának, Myrának püspökévé is megválasztották. Ekkor sem hagyott fel azzal, hogy vagyonát szétossza azok között, akiknek nagyobb szüksége volt rá, mint neki, akinek az egyház minden igényét kielégítette. Az étel- és pénzadományokat legtöbbször éjjel juttatta el a rászorulóknak, így hamar elterjedt, hogy egy jóságos lélek járja éjszaka az utcákat, és ott segít, ahol a legnagyobb a szükség. Mivel az embereket télen sújtotta leginkább az éhínség, a csodák egy idő után a téllel kapcsolódtak össze. Az egyik legismertebb történet szerint Miklós akkor bukott le, amikor három nővérnek segített, és a kéményen keresztül pont egy a tűzhely fölött szárított harisnyába hulló erszénybe olyan érmét tett, amit megismert a helyi pénzváltó.
Persze még egy szent élete sem fenékig zselés szaloncukor, Miklós például több évet töltött börtönben azért, mert bár a környékbeli keresztények tisztelték őt, istenségként akkor sem akarták tisztelni, ha ezt maga Diocletianus császár parancsolta. Márpedig egy 303-ban kiadott rendelet értelmében ennek kellett volna történnie, és az ellenállás láttán a császár 308-ban börtönbe is záratta a baj forrását, vagyis a saját névnapján a gyerekeket megajándékozó, hatalmas népszerűségnek örvendő Mikulást. Miklós éhezett, szomjazott, betegeskedett, de sosem panaszkodott. Végül amikor öt évvel később, 313-ban Konstantin lett a császár, kiengedték.
Azt leszámítva, hogy Miklós a legenda szerint majdnem száz évig élt, még egy érdekes sztori van róla: állítólag 325-ben, az első niceai zsinaton felpofozott egy Arius nevű püspököt. Bár az egyház először Miklóst tagadta ki, pár nap múlva rájöttek, hogy lehetett valami abban a verésben, és visszafogadták. Az Arius püspök vallásértelmezésén alapuló arianizmus tagadta a Szentháromságot, tanait az egyház eretnekségnek nyilvánította, végül a 380-ban kiadott vallási rendelet tette be neki a kaput, ez a katolikus kereszténységet jelölte meg kötelező államvallásként a Római Birodalomban.
Hol lakik? Na, hol?
Szent Miklós a legenda szerint 343. december 6-án halt meg. 450-ben Kis-Ázsia- és Görögország-szerte számos templom vette fel a nevét, 800-ra a keleti katolikus egyházak már hivatalosan is szentjükként emlegették, a 13. században pedig december 6. már Mikós püspök napja volt a franciáknál. Szent Miklós az 1400-as években a harmadik volt a vallási népszerűségi ranglistán, közvetlenül Jézus és Szűz Mária után.
Volt persze árnyoldala is a népszerűségnek: olasz kereskedők 1087. május 9-én kalózokkal feltörették a szent sírját, és a csontjait Bariba vitették, hátha az majd segít megoldani a viharokban odaveszett hajók miatt keletkezett problémákat. Bariban amúgy csak a csontok fele van, a maradék Velencében kötött ki 1100 körül. Miklósnak szülővárosában, a Myra romjain épült Demrében is van szobra, bár az évszázadok alatt alaposan átalakult Mikulás-kép kiváló példája, hogy a város polgármestere 2005-ben egy piros ruhás műanyag szoborra cseréltette a bronz eredetit, hogy a turisták felismerjék, kinek is épült az a háttérben látható Szent Miklós-templom. A szobrot végül az orosz kormány nyomására a templom egy másik sarkán állították fel újra. Az orosz kormánynak azért lehetett szava a dologban, mert 2000-ben ők adományozták a városnak a bronz eredetit. Ennyit arról, hogy mit mondjunk a gyereknek, amikor kérdezi, hol lakik a Télapó. Lappföldön meg az Északi-sarkon, persze.
Coca-Cola-mámorban fetrengő, feltörekvő unionista
A Mikulás nemzetközi szinten is rendesen átalakult. Amerikába holland telepesek vitték el, a Santa Claus eredetileg úgy hangzott, hogy Sinterklaas. Ebbe nyilván minden más telepescsoport gyerekhadának beletört a nyelve, de szép lassan kialakult a végleges megnevezés: 1773-ban még Santa Claus püspökként, aztán Washington Irving 1809-es, New York történelme című könyvében már csak simán Santa Clausként jelent meg. Mindez jóval azelőtt történt, hogy a megjelenés a mai, kövér, pirospozsgás, piros ruhában rénszarvasszánozó szakállas fickót jelentette volna. Santa Claus volt például nevetés közben kocsonyaszerűen rázkódó, öreg unionista manó is egy 1862-ben megjelent rajzon. Aztán jött a Coca-Cola.
A Mikulás az 1920-as években volt először reklámanyag, de ekkor még szigorú öregemberként ábrázolták. A mai, vidám, jóságos figurát az 1930-tól kezdődő kólakampányok hozták össze, aztán a cég 1931-ben leigazolta Haddon Sundbloomot. Sundbloom egy 1822-es verset, Clement Clark Moore Szent Miklós látogatása című művét választotta ihletadó forrásnak. Az 1822-es műben már szerepeltek olyan alapvetések, hogy a Mikulás az Északi-sarkon él, hogy a kéményeken keresztül ereszkedik le, és már itt is úgy hívták a rénszarvasokat, hogy Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Donner, Blitzen és Rudolf. A lényeg, hogy Sundbloom kampánya az amerikai hadsereg segítségével a világ számos pontjára eljutott üdítőital hathatós segítségével felülírta, illetve egységesítette a világ elképzelését a téli jótevőről.
Télapó vagy Mikulás?
Az egységesítés a mai napig folyik, a cikk elején írt magyarázkodást az sem könnyíti meg, hogy a tévében látott rajzfilmek egyikében sem a Jézuska hozza az ajándékot, bármit is állítsanak a szülők és az óvoda. Gyors kutatásunk eredménye szerint valójában nem is létezik olyan mese, ahol a Jézuska az ajándékhozó szerepében látható, ez mondjuk nem meglepő, hiszen elég nehéz rajzban jól visszaadni a világ gyermekeit meglátogató, ajándékokat cipelő kisdedet.
Ennél egyel fontosabb a Télapó vagy Mikulás kérdésköre. Vannak, akik szerint mindegy, mások azonban a kommunista elnyomás egyik kiváló példájaként említik, hogy 1950 és 1990 között a vezetés készakarva próbálta kikoptatni a vallásos Mikulás alakját, és helyette a szovjet Gyed Morozra hasonlító Télapót behozni.
A Nyelv és Tudomány egy 2010-es cikke egyszer már alaposan utánajárt a két szó eredetének. A Télapóról kiderült, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének gyűjtése szerint már Arany János is használta 1850-ben, bár ekkor még egyértelműen csak a tél allegóriájaként jelent meg, ráadásul különírva. 30 évvel később Mikszáthnál bukkan fel újra a kifejezés, de a három említés egyike sem bizonyítja, hogy Tél apó (még mindig külön) a hideg évszakon kívül bármi máshoz, például konkrét ünnephez kötődne. Télapó (egy szóban) egy 1895-ben született Komjáthy Jenő-versben jelenik meg először, de ez sem a csokitartalékokat jó néhány hétre feltöltő öregről szól, sőt.
Télapó
Télapónak hó szakálla
Feje tarkó, ing a lába,
Lehe jégcsap, képe ráncos,
Járja a haláli táncot.
Zúz a szárnya, bús az árnya,
De a táncot egyre járja.
Térdig ér a hószakálla,
Sírfenékig lóg a lába.
A kutatók Krúdynál találtak bizonyítékot arra, hogy 1914 körül már létezett valamiféle sztereotipikus ábrázolás. „[...] fekete csontkeretes szemüvegű, magános öregúr támasztja homlokát az egyik ablaknak, mint a kalendáriumbeli télapó [...]”, szól az idézet, aminek az utolsó néhány szava a lényeg.
Az orosz szál egy 1927-es mesejáték kritikájában jön elő először. Hevesy Iván Sheljebuski „Télapó” című filmjéről ír, amiben Télapó valóban csodákat tesz (valószínűleg ajándékokat oszt), de ez nem meglepő, hiszen egy orosz filmben természetes, hogy a szereplők az orosz mondavilágban megszokottak szerint cselekszenek.
Az első olyan cikk, amiben Mikulás helyett Télapó szerepelt, az ötvenes évek elején született, és az első olyan, ami már nyelvészetileg boncolgatta a Télapó Mikulásként való megjelenítését, 1962-ben jelent meg, a Magyar Nyelvőrben. Kiss Lajos Mikulás, Télapó, Krampusz című írása friss nyelvtudományi fejleményként említi, hogy a Mikulás és a Télapó alakja milyen közel került egymáshoz, és Kiss volt az első, aki ezt a közeledést orosz hatásként írja le. A Nyest.hu azonban kiemeli: a mondakör egyetlen másik eleme sem kerül át, sem Hópelyhecske, a Télapót kísérő kislány nem jelenik meg még említés szintjén sem, sem az ünnep ideje nem tolódik el az újév irányába.
Szovjet ármány vagy amerikai kulturálatlanság?
Azt mondani, hogy a Télapó kommunista csökevény, csak annyira igaz, mint hogy a Mikulás meg az amerikai kultúrúthenger eredménye. A most érezhető hatás sokkal erősebb, ráadásul a médiából csak a karácsonykor érkező Télapó ömlik, Jézuskának nem tesz jót, hogy nem szokás ábrázolni, legalábbis nem ajándékhozói minőségében.
Tátrai Zsuzsa, a Néprajztudományi Intézet főmunkatársa szerint is látványos, ahogy az amerikai minta ráomlik a magyar szokásokra, bár utóbbiak nagyon erős gyökerei valószínűleg még sokáig megmaradnak. A filmekből és a könyvekből is a gyerekeknek az amerikai jellegzetessége lesz ismerős, Tátrai friss példaként említi, hogy már névre szóló, kandallóra akasztható zoknikat is lehet kapni a magyar boltokban, és a csak decemberben működő programok, mint például a Mikulásgyár vagy a nagykarácsonyi postahivatal is segítenek kicsit a két ünnep összemosásában. Ennek ellenére még nem hallott arról, hogy magyar családokban a Mikulás hozná a karácsonyi ajándékokat.
A néprajzkutató szerint a Mikuláshoz és a karácsonyhoz kapcsolódó ünnepek és hagyományok folyamatosan alakulnak. A külföldi hatás sem új: a mikulás szó szlovák vagy cseh eredetű, az ajándékozás szokása pedig osztrák hatásra került be hozzánk. Sőt, eleve a mostani, keresztény vallásos Szent Miklós sem az az eredet, aminek nyomait először megtalálhatjuk a magyar hagyományok között.
„Magyarországon Láncos Miklós, a telet elijesztő, övén láncokat csörgető figura volt, ennek be is öltöztek régen a fiatalok, úgy ijesztgették az embereket” – mondja Tátrai. Ez a hagyomány inkább az európai népek mitológiájához köthető, és a Miklóssal összemosódott Télapó alakja is pogány gyökerű. A tél elején vagy téli napfordulókor ajándékot, szerencsét hozó alakoknak, démonoknak és lényeknek nagy kultuszuk van egész Európában, az eredeti hagyományok szerint ott is fontos összetevő volt az ijesztgetés. Ez ma is fennmaradt, akár nálunk is: a jóságos Mikulás ajándékoz, a gonosz krampuszok a rossz gyerekeket ijesztgetik. A lappföldi Joulupukki pedig, akit manapság igazi Mikulásként emlegetnek, egy kimosakodott krampusz: neve a Julbukkból ered, aki a skandináv mitológiában a fagyos tél démona volt.
A lánccsörgetős, falujárós, eredetileg szintén nyugatról hozzánk érkező miklósolás annak ellenére maradt meg egészen a 20. század utolsó harmadáig, hogy egy időben tiltani is próbálták a hangzavarral és rémisztgetéssel járó ünnepséget. A Télapó-ünnepségek valóban az 1950-es években kezdődtek, de ezek nem csak a Miklós-napi hagyományoktól függetlenül elindult, a Szent Miklósra visszavezethető, keresztény eredetű ünnepet változtatták meg, hanem egy olyan népszokást tüntettek el, ami a városban amúgy sem működött volna.
Tátrai szerint nen kell attól félni, hogy a gyerekek belezavarodnak a mostani szokáshalmozásba. „Az sem zavarja őket, hogy évente több tucat Télapóval találkoznak, ráadásul csak egy rövid idő az, amíg valóban elhiszik, hogy a Jézuska, az Angyalka vagy épp a Mikulás hozza az ajándékot, aztán az lesz a meghatározó, hogy a család hogy tartja az ünnepet." A szakértő szerint a magyar családokban nagyon erős a karácsony amerikaitól eltérő hagyománya, és általában a gyerekek is könnyen szétválasztják a saját szokásainkat a külföldi mintától. "Nálunk továbbra is 24-én este jönnek az ajándékok, továbbra sem a Télapó a főszereplő, és a Mikulás-ünnep is megmaradt december hatodikán. Annak ellenére is, hogy már egyre több házon mászik a piros ruhás műanyag figura.”
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
