Balaton-átevezést és öbölátúszást tartanak a hétvégén
Hétvégén elvileg szeptemberből augusztusra vált az időjárás, sportolgasson a Balatonban!
Hétvégén elvileg szeptemberből augusztusra vált az időjárás, sportolgasson a Balatonban!
Kipróbáltuk, milyen lehet egy trashrealityben élni, és nomád körülmények között csirkét főzni. Tisza-túra, videó.
Gyimes Krisztina második lett egypárevezősben.
Járt már a Túron? Ha nem, ideje, lenyűgözően szép. Küzdelmekre azért készüljön, időnként kidőlt fák állják majd útját. Így telt vízitúránk harmadik napja. Videó.
Még oda se értünk, már kenuba is ültünk, nem törtük egyiket se össze, de közel álltunk hozzá, és még legalább lassúak is voltunk. Tisza-túra videó 2. rész.
Kenuval indultunk vízitúrázni, úgy, hogy még sosem eveztünk ennyit. Sátrat állítottunk, rémeseket ettünk, és ezt videóra is vettük. Ilyen lesz a Tisza-túra-sorozat.
A többi magyar hajó nem jutott A döntőbe.
Nincs alkalmasabb időpont egy kellemes tavaszi délutánnál arra, hogy az ember kipróbálja a sárkányhajózást. Mentünk, eveztünk, visszamennénk.
Már a verseny elején összeakadt a két csapat.
Több mint 700-an neveztek a szombati versenyre, a sportért felelős államtitkár is az indulók között.
Ez a két brit férfi nyerte az Atlanti-óceánt átszelő evezősversenyt. Mutatjuk őket, hajójukkal együtt.
Az evezés 9,6 milliárdot kap 2020-ig
Bobby Dekeyser megmutatja, milyen az, amikor egy férfi a korral nem veszít a szexepiljéből. Sőt.
Nem mieink, hanem britek: a Warwickshire egyetem hallgatói gyűjtenek így pénzt.
Az evezősök nem ott, nem annyian és nem annyit húznának, mint ahogy beharangozták.
Sarah Outen Japán és Alaszka között kelt át.
Mahe Drysdale kerékpárjával szenvedett balesetet, bordatörés miatt visszalépett a vb-től.
Széll nem jutott a legjobb 12 közé a dél-koreai Csungdzsuban zajló világbajnokságon.
Galambos első, Széll harmadik lett előfutamában.