Elévülhetetlen bűncselekmények a magyar könnyűzenében - 6. rész
Ilyen a gondatlanságból elkövetett brékgyalázás.
Ilyen a gondatlanságból elkövetett brékgyalázás.
Method Man, Ghostface Killah, Raekwon és a többiek a Parkban koncerteznek majd.
Sarah Michelle Gellar Hamupipőkének öltözve rappel. És nem tudni miért alázta meg magát ennyire.
És ki akarja fizetni a kétmilliós tartozását. Majka útját járná. Ja, és ő egy showman, ezt is mondta.
Valós világ címen fog dübörögni mostantól minden csongrádi és zalai diszkóban hónaljujjazó Maci dala.
A Reményhez című vers megzenésítésével mutatkozik be a 2015-ös Red Bull Pilvaker.
Funktasztikust, a kormos Borsod krónikását mezőkövesdi otthonában látogattuk meg. Klipet is forgattunk vele a Patkányinvázó című számhoz.
20 éve még olyan nevek jelentették a New York-i hiphopot, mint Biggie, Nas vagy a Wu-Tang Clan. Azóta a pisztolyt leváltotta a gördeszka, megjelentek a tinédzser rapperek. Bemutatjuk őket.
Magyar raptörténeti sorozatot indított a Petőfi Rádió.
Az egyik ismert rapcsapat eddig bírta kemény kritikákat, most visszaszólnak.
A lány barátja pedig egy nagyon hülye módon mondta el, hogy rájött a megcsalásra.
Megsértődött, mert Drake felvett egy számot, amit ő akart volna, vagy valami ilyesmi. Drake a kórházban kötött ki.
Van egy tippünk ki lesz 2015 nagy áttörése a hiphopban.
Nem fért bele a rapcsapat neve a rádióba, de lehet csak rossz adategyeztetésről van szó.
Az A. M. G. Go Hard Like Vladimir Putin című rapjét csak most fedezgeti fel a világ, pedig mekkora kincs.
A férj suttyomban levideózta, ahogy neje az anyósülésen vereti a gangsta rapet.
A frissen beköltözött férfi már 2011-ben összehozott egy tragikus klipet kétmillióért.
Mai feladványunk főszereplője egy 38 éves AVN-díjas pornószínésznő, aki Fat Joe és R.Kelly közös klipjében szerepelt.
Szőke Gazsi a tanár, a festőművész, a trash-rapper örökmozgó. "M.U.R.Zs.I." azaz a Mindenkori Utazásaim Ráreppelve Zsír Instrukra című lemezbemutatója előtt lógtunk vele.
Jimmy Fallonnál mutatta meg sokoldalúságát, kiderült, hogy imádja a rapet.
Hatalmas cicaharc zajlik a rapperek között, Snoop szerint Azalea csak szeretne igazi fekete rapper lenni.
Az eredmény pedig katasztrofális lett. Ettől még a vegák is újra húsevők akarnak majd lenni.
Méghozzá Jamie Foxszal együtt! Látnia kell ezt a videót!
Napi cuki videó.
A guineai Instinct Killers rajongói több százan akartak egyszerre kijutni egyetlen kijáraton.
Svédország nem csak Abbát és Aviciit termelt ki, hanem hiphoposokat is. Az egyikük már 50 éves.
Negyedszer fogja vezetni a Tony-gálát, és még rappelni is fog.
És saját ruhamárkában gondolkodik, mert szeretné, ha a neve fennmaradna.