Megműtik Harangozó Terit
Hátsófali infarktussal szállították kórházba, ahol kivizsgálások és műtét vár az énekesnőre.
Hátsófali infarktussal szállították kórházba, ahol kivizsgálások és műtét vár az énekesnőre.
A 61-es villamos alá esett fiú lábát bravúros orvosi beavatkozással mentették meg.
Ariel Winter a mellkisebbítő műtétet választotta, és azt is elmondta, miért. Képeken a változás!
Ariel Winter a mellkisebbítő műtétet választotta, és azt is elmondta, miért. Képeken a változás!
Nem követelmény a klíma megléte a műtőkben, ezért sokszor nincs is.
Elizaveta Bulokhovánál tavaly, terhessége alatt diagnosztizálták a betegséget, ami miatt majdnem a magzatát is elveszítette. Az új sorozat az elmúlt 14 hónapban tanúsított lelkierőnek állít emléket.
Mit mondott, doktor úr, genito-urinális? Nem, nővérke, azt hogy tegyünk fel Burialt is!
Legalább akkora feszültséget okozhat a zene kiválasztása a műtőben, mint egy házibuliban.
A tatabányai tolvaj önként jelentkezett a rendőrségen, miután eljutott hozzá a történet.
Nagyatádon jártunk annál a férfinál, akinek elege lett a kórházi várólistából, és elmesélte nekünk, hogyan műtött ki egy vérrögöt saját magából. Ettől még folytatódhat a kórházzal való csatája.
A nagyatádi Seres István borotvaszesszel sterilizált egy szikét, majd kivágta magából a pokoli fájdalmat okozó vérrögöt.
A nagyatádi férfi nem győzte kivárni az orvosi kezelést, így maga távolított el egy vérrögöt a lábából.
Képeken a sztárok, akik kés alá feküdtek a piszébb orrért.
Képeken a sztárok, akik kés alá feküdtek a piszébb orrért.
Törökországban operáltatta meg térdszalagszakadását, a lábadozása alatt Gabriel Oprea volt az ideiglenes kormányfő.
Tíz centinél is hosszabb százlábú költözött a 14 éves Grant Botti fejébe. Nem tudni, hogyan.
A terhesség szépsége egyetlen pillanat alatt semmivé foszlik, ha kiderül, hogy a baba rossz helyen van. Ez az anyának is életveszélyes lehet.
A Fókusznak adott interjújában azt is elmondta, hogy Dan Blizeriant igazából nem is ismeri, Jude Law-val meg az nem is úgy volt.
Törőcsik Mari színésznőt hétfőn műtötték meg.
Már harmadszor, könnyen lehet, hogy ez már a karrierje végét is jelentheti az argentin teniszezőnek.
Órákig műtötték a kínai férfit, az orvos azt mondta, ilyet még nem látott.
Pécsen 405 napot kell várni egy műtétre, amit Ajkán két nap alatt elvégeznek. Óriási területi különbségek vannak a várólistákban. Az egészségügyi közgazdász szerint most megregulázzák a kórházakat.
Szerdán műtötték meg, de már jól van és újra dolgozni akar.
A 11 éves Bálint családja a kisfiú arcideg-daganatának műtétére utazott Izraelbe, de csak a helyszínen derült ki számukra: semmi sem úgy van, ahogy az orvosközvetítőik ígérték nekik. Viszont sokkal többe kerül.
Fel sem ismerné a szexi DJ-t plasztika nélkül.
Kanadai kutatók új látásjavító módszere most jutott el az állatkísérletek fázisába.
A gazdája szerint a falánk kígyónak nem volt elég az egér, a csipeszt is akarta, amivel etették.
A P. Mobil frontemberét rövid időn belül negyedszer műtik meg, már a beleivel viccelődik.
Csempészektől foglalták le a madarat, aki szállítás közben megsérült és most különleges módszerrel operálták.
Műtéti hegekkel is lehet valaki vonzó, boldog és magabiztos - üzenik a fotósorozat fürdőruhás modelljei.
Fél éven belül másodjára került kórházba a háromszoros világbajnok futball-legenda.
A méheltávolítás a kórházak szerint csak a testet érinti, pedig gyakran számolnak be az ezen átesettek ürességérzésről, a nőiségük sérüléséről. De felmerül-e a kórházakban, hogy ebben is segítséget ajánljanak?
Nicole Eggert azt mondja, Pamela Anderson mellett mellirigy lett, ezért túl nagyra műttette a melleit.
Gombos Edinát, aki három héttel ezelőtt adott életet kisfiának, Matteónak, megműtötték.
Két-három éven belül hajtaná végre a műtétet egy olasz orvos, aki régóta foglalkozik a témával.
Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő orosz programozó felajánlotta magát egy kétes hírű, olasz sebésznek, hogy végezze el rajta a műtétet.
A spanyol klasszis kés alá fekszik, a következő két MotoGP-futamon a japán Aojama helyettesíti.
A színésznő minden lehetőséget számba vett a komoly műtétek előtt, most pedig leírta, min ment keresztül az elmúlt két évben.
Két éve amputáltatta a melleit, de nem múlt el a rákveszély.
Angelina Jolie levelét a New York Times keddi száma közölte.
Most a petefészkeit és petevezetékét távolították el, hogy csökkentsék a rák kialakulásának kockázatát.
Nem megy a fogyás? Te kipróbálnád a következő eszközt?
A mostani beavatkozás akár a pályafutása végét is jelentheti. Ha nem, akár Rióban is ott lehet még.
Tracey Gibson egy ritka betegség miatt egész életében öreg nőnek nézett ki, a gyerekei is örökölték.
A 21 éves brit lánynak ritka szívbetegsége van, 2012-ben összesen 36-szor állt le a szíve.
Schuster Lórit kétszer megműtötték.
Két sikeres műtéten van túl, kemoterápiával is kezelik.
Gyűjts be most minden infót a módszerről, ami feleslegessé teszi a szemüveged. (x)
Születésnapi fotót posztolt, de a nemrég műtéten átesett énekes durván le van fogyva.
Meglepődsz, hogy milyen kevésen múlhat egy élet.
Esztergályos Cecília súlyos műtéten esett át, de pozitív életszemlélete nem hagyta el.
A 78 éves beteg már járni is alig tudott.
A 27 éves Claira Hermet mindkét mellét leoperáltatja, mert fél a ráktól. De azért stílusosan válik meg tőlük.