Hedvig
7 °C
23 °C

Mi minden költözött a telefonunkba?

shutterstock 133835273
A cikket a Mastercard támogatta.
2016.12.05. 09:06
Ma már rengeteg dolgot helyettesít a telefonunk, de a leglogikusabb lépés, a fizetés mobilizálódása még mindig csak terjedőben van. Pedig természetes lenne, ha már úgyis a zsebünkben van, és az apró csak összekarcolná.

Fizetek a boltban. Egy mindennapos jelenet.

  1. Sorban állás közben egyik kezemben a pénztárca és a kosár, a másikban a telefonom és a szatyor.
  2. Megkeresem és kiveszem a pénzt, aztán a megfelelő hűségpontos kártyát és a kedvezménykupont is.
  3. Legyezőszerűen egyszerre mindent megpróbálok a kezembe venni, de úgy, hogy a kosarat is vinni tudjam.
  4. „Pontgyűjtőkártya van? A kupon érvényes? Kisebb nincs?”
  5. Megkapom a blokkot, megpróbálom a tárcámba és a táskámba berakni a dolgokat, meg persze bepakolni a szatyorba a vásárolt holmikat.

Úgy érzem, a nagy romantikus zeneszerző, Robert Schumann példáját fogom követni, aki, hogy hosszabb legyen a jobb középső ujja, miáltal virtuózabban tudott volna zongorázni, mindenféle peckekkel megpróbálta megnövelni az ujjai hosszát. Sajnos ezáltal csak azt érte el, hogy tönkretette a kezét és zongorista karrierjét.

A hétköznapok vásárlásaikor elkeseredett ujjharcot vívó ember számára viszont létezik egy másik megoldás.

Vegyük újra ugyanis, mi minden van a kezünkben – kosár, pénztárca, telefon, szatyor, kártyák. Mi a helyzet a telefonnal? Egyáltalán, miért van a kezemben? Valójában mindenki tudja a választ: telefonálni, csetelni, játszani, fotózni a kosár tartalmát az esti vacsoravendégeknek. A mobil lassan ki sem esik a kezünkből, azzal kelünk és fekszünk, azzal élünk.

shutterstock 243619309

Fizetek a boltban. Ideális jelenet.

mobilhasználat.png

Egyszóval telefon van a kezünkben, aminek buta verzióját is egyre több helyen tudunk fizetésre használni. Ki rohangálna ma már a szíve szerint boltokba a belvárosban, hogy felváltsák a pénzét, hogy aztán, bedobván a parkolóautomatába, a fontos megbeszélés vagy amúgy is stresszes fogorvosi kezelés közben folyton azon járjon az agya, lejárt-e már a bedobott összeg, és a minden sarkon ott ólálkodó parkolóőr sátáni kacajjal már ott is terem az autónál, hogy elhelyezze a mikuláscsomagot a szélvédőn? SMS-sel ma már lottózhatunk is, sőt, több helyen pizzát is rendelhetünk, amit majd a telefonszámlával fizetünk ki. Internet sem kell, semmi, csak térerő.

Ha meg már okostelefon, miért kéne külön hordanunk a bankkártyánkat, ha egyszer ma már a telefonnal is lehet érintéssel fizetni?

A mobilfizetés egyre népszerűbb,

és, akárcsak az internetes vásárlásnál, már nem a biztonsági aggályok jutnak elsőnek eszünkbe, hanem az egyre magasabb szintű szolgáltatások és a kényelem. Ne mondja senki, hogy kényelmes, vagy akárcsak biztonságosabb 4-5-féle kártyát magunkkal hordozni ahelyett, hogy egy telefonon tárolnánk mindent.

Ha összeszámolnánk, hogy mennyi mindent mehetett a kukába a mobiltelefon miatt! A telefon ébreszt (az okostelefonok tulajdonosainak 80 százaléka az ébredés után másodpercekkel, percekkel már kezébe veszi a készüléket), átfutjuk a híreket, megnézzük az időjárást, és azt, hogy úti célunkhoz hogy juthatunk el a leggyorsabban – kuka tehát a vekkeróra, a hírlap, a barométer és a térkép. A teendőinket is telefonon tároljuk, a Facebookot és a többi közösségi oldalt – említeni sem kell, ott van a kezünk ügyében. Megnézzük, hol érdemes reggelizni, betérünk, majd ebédet rendelünk, csetelünk egész nap, e-maileket olvasunk, hazamegyünk – szemétben végezte a sok irodai eszköz.

Futás, kocogás – a telefon persze ebben is segít, leméri, mennyit, milyen ütemben futottunk, milyen időink voltak. Rádió, audió, film, e-könyv – mind tudjuk a telefonon keresztül csinálni. Játékok, szókeresőtől a Candy Crushon és Pokemon Gón át legközönségesebb bumm a fejbe lövöldözésig ezernyi. De ha meguntuk a banánt, a társkeresésben is hű társ a telefon – kukában a legócskább csajozós-pasizós szituációk. Randi megbeszélve, asztalfoglalás az étterembe, mozijegyfoglalás, virágrendelés a telefonnal. Romantikus emlékek megosztása instagramon. Szakítás cseten. És a mobil még az alvásban is segít, különböző appok a mobil szenzoraival, esetleg az okosóránk érzékelőivel segítenek felderíteni, hogy mennyit és milyen minőségben aludtunk – kuka az altatónak.

Logikus a kérdés, hogy ha ennyi mindent tudunk a telefon segítségével intézni, miért nem intézzük a mindennapok egyik leggyakoribb cselekvését, a fizetést is telefonnal. Tényleg olyan fontos az a kínai piacon vett pénztárca a táskánkban? És tényleg, nem kell az összes bank- és hűségkártyát magunkkal vinnünk, majd kikeresni a megfelelőt, ezt is tudjuk telefonon tárolni. Egy telefon azért nehezebben kallódik el, mint egy vékony plasztikkártya, de ugyanúgy letiltható. Az adatokat ugyanúgy pár centiről lehet csak érzékelni és titkosítva mennek, úgyhogy ettől sem kell tartani.

Kések, sziklák és apró a mobilban

Mobillal fizetni? Nem a jó öreg készpénzzel? Pénz – mintha az olyan egyértelmű lenne. Szerte a világon rengeteg dolgot használnak és használtak pénzként, amelyek sokal furcsábbak, mint a mobil. Mikronézia egyik szigetén, Yapon nem lenne egyszerű érmés telefonokat használatba állítani, mert az érmék 1,5-6 méter átmérőjű, közepükön lyukas kövek - van 12 tonnás darab is. Van egy kis apród? Csak össze ne nyomjon...

Olaszországban az 1200-es években a parmezán sajtot váltották a bankok - reszeld a lóvét!

Kínában hosszú késeket használtak, amelyeken rajta volt, mennyit, pontosabban mit értek: birka, tehén, hal - ezeket érte egy-egy kardszerű kés. Bizony, egy rablás fokozottan kockázatos volt, hisz a gazdagok egyben állig fel voltak fegyverkezve.

A Gránitbank szolgáltatása a bankkártya megfeleltetése: ha valakinek van folyószámlája a banknál, letölti az eBank alkalmazást, NFC-képes (azaz a érintéses adatátvitelt tudó) mobiljára, és már fizethet is a telefonnal paypassosan-érintősen. A pénztárnál fel kell oldani a képernyőzárat, aktívnak kell persze lenni az NFC funkciónak, és már érinthetjük is. 5000 forint értékű vásárlás felett PIN-t is kérnek, akár a kártyánál.

shutterstock 434459803

Idén június óta már nemcsak iOS-es és androidos, hanem Windowsos mobilokkal is lehet fizetni. A Pénztárca nevű alkalmazás nem csak a fizetést teszi lehetővé, hanem tényleg pénztárcaként működik: a bankkártyák mellett a hűség-, tagsági és egyéb kártyák adatait is tárolhatjuk rajta. A kártya számát nem tárolja a telefon, hogy ezzel is kisebb legyen a biztonsági kockázat.

A mobilszolgáltatóknak is van pénztárca alkalmazása: kell hozzá egy okostelefon, illetve egy speciális SIM-kártya, ilyesmit ingyen be lehet szerezni az ügyfélszolgálaton. A hűségkártya bővítmény letöltésével pedig a hűségkártyákat, törzsvásárlói kártyákat is tárolhatjuk a telefonon. Lehet érintősen, illetve PIN megadásával is fizetni.

Lehet közüzemi számlákat is mobillal fizetni: erre szolgál a Díjnet Zrt. által bevezetett iCsekk. Milyen számlák egyenlíthetőek ki iCsekk módn? A Digié, Díjbeszedő Zrt.-é, Főgázé, UPC-é, illetve a Díjnet elektronikus számlakezelő rendszeréhez csatlakozott szolgáltatóké (köztük a Főtávé vagy az ELMŰ-é). Használatához az ICSEKK vagy IBILL alkalmazás telepítése szükséges.

És léteznek gyűjtőalkalmazások, mint a magyar fejlesztésű Simple. Ezzel parkolni, jegyet vásárolni, és még többek között ételt rendelni is lehet a kártyánk terhére. Alkalmas a kedvezménykártyák tárolására is, így csökkenti a pénztárcánk méretét.

A telefonommal így sokkal egyszerűbb az élet. Ha nem nyomkodom sokat feleslegesen, akkor annyi szabadidőm marad, hogy megtanulok zongorázni.

Brand & Content Brand & Content
A cikket a Brand & Content készítette a Mastercard megbízásából, nem az Index szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.