Mária
-6 °C
2 °C

Négy SZDSZ-es vezetésű minisztérium

2002.05.09. 19:27
Megállapodtak az MSZP és az SZDSZ vezetői a kormányzással kapcsolatos alapvető kérdésekben, így a minisztériumok számában és összetételében, illetve a tárcák irányításában. Eszerint a szabad demokraták négy minisztérium élére delegálhatnak minisztert.
Az MSZP és az SZDSZ koalíciós egyeztetésének csütörtöki fordulóján a két párt vezetői megállapodtak a kormányzással kapcsolatos alapvető kérdésekben és bejelentették azt is, hogy befejeződött a szakmai egyeztetés. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt a leendő kormány alapelveiről szólva azt hangsúlyozta, hogy az új kabinet szolgálni fog és nem uralkodni. Átlátható és ellenőrizhető testület lesz, ésszerűen és szigorúan bánik a közpénzekkel, döntései előtt párbeszédre törekszik, munkáját pedig a folyamatosság és a változás egyaránt jellemezni fogja.

Megszűnik két miniszteri poszt

A politikus szerint stabil kormányzásra készülnek, amelynek feltétele lesz a csapatmunka. Mint mondta, a két koalíciós fél együttműködésre törekszik majd és egyetlen egy minisztérium sem lesz párthitbizomány.

Az MSZP és az SZDSZ döntött az új kormányzati struktúráról. Eszerint az eddigi 17 miniszteri poszt helyett tizenöt lesz. Megszűnik a Phare pénzeket felügyelő, valamint a polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszteri szék. Medgyessy Péter bejelentése szerint lesz viszont két új minisztérium. Az Informatikai és Hírközlési, valamint a Foglalkoztatási és Munkaügyi minisztérium. A kormányfőjelölt szerint ezek nem lesznek nagyok, de az informatika a jövő szempontjából kiemelkedően fontos, a másik tárca pedig azért szükséges, mert intő jel, hogy az elmúlt évben körülbelül 80 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma.

Két nagy minisztérium

Két nagynak minősített minisztérium lesz az új kormányban. Egy kézben egyesül majd a szociális családügyi és egészségügyi terület valamint a gazdasági és közlekedési terület. Eldőlt az is, hogy az SZDSZ négy minisztérium élére delegálhat minisztert. Ezek, a gazdasági és közlekedési, az informatikai és hírközlési, az oktatásügyi valamint a környezetvédelmi tárca.

Két úgynevezett vegyes vezetésű minisztérium lesz. Az oktatásügyinél az MSZP adja a politikai államtitkárt, míg az igazságügyi tárcánál a szabad demokraták adják a második embert.

Medgyessy Péter úgy vélte, hogy a mostani megegyezés után a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatokat már az országgyűlés alakuló ülésén el lehet majd fogadni. Az Index azon kérdésére, miszerint a szocialisták által stratégiainak tekintett oktatáspolitikát miért engedték át az SZDSZ-nek, Medgyessy Péter úgy válaszolt: az MSZP politikai államtitkára garantálja azt, hogy a két párt itt is együtt fog tudni működni és összkormányzati szándék érvényesül majd.

Adócsökkentést ígérnek

Kuncze Gábor
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a megállapodást követő sajtótájékoztatón a száznapos program végrehajtásához szükséges feladatokról szólt. Mint mondta: a már korábban bejelentett tervezett intézkedések érdekében már jelenleg is fogalmazzák a törvényjavaslatokat. Az új országgyűléstől pedig azt fogják kérni, hogy amíg a programban megfogalmazott célok nem teljesülnek, addig maradjon egyben az alakuló ülés után is parlament.

Kuncze kiemelte: azt is mindkét párt fontosnak tartja, a lakosság és a vállalkozók adócsökkentését. Úgy vélte, ezek a kormányzati szándékok már 2003-ban érezhetőek lesznek. A kormányzati struktúrán túl a miniszterek és államtitkárok személyéről még nincsen végleges döntés. Medgyessy Péter ígérete szerint a teljes névsort napokon belül nyilvánosságra hozzák. Kérdésre válaszolva Kuncze elmondta: a korábbi közös kormányzás időszakától eltérően most nem lesz külön megfogalmazott mechanizmus a koalíciós egyeztetésről.

Medgyessy Péter végül az új kormány célkitűzéseire utalva úgy fogalmazott: az ellenzékről a következő időszakban derül majd ki, hogy mennyire tartja fontosnak a közjót, támogatja-e a leendő koalíció szociális intézkedéseit.

Előzmények dióhéjban

A most lezárult tárgyalások az országgyűlési választások második, április 21-i fordulója után a két párt szakértőinek egyeztetésével kezdődtek. A szocialisták és a szabad demokraták vezető politikusai először április 25-én találkoztak hivatalosan. Az MSZP részéről Medgyessy Péter miniszterelnök jelölt, Kovács László pártelnök, Lendvai Ildikó és Juhász Ferenc alelnökök vettek részt a konzultációkon, az SZDSZ-t pedig Kuncze Gábor pártelnök valamint Magyar Bálint, Szent-Iványi István és Fodor Gábor ügyvivők képviselték.

Az első tárgyaláson a két fél megegyezett arról, hogy a szakértői csoportok továbbra is folyamatosan dolgoznak. Feladatuk az volt, hogy négy munkacsoportban hangolják össze a kormányprogramot, a kormányzati struktúrát, a koalíciós megállapodás szövegét valamint az úgynevezett demokrácia csomagot. A pártvezetők hetente egyszer találkoztak. Medgyessy Péter és Kuncze Gábor már az első megbeszélés után egyértelművé tették: céljuk, hogy az új kormány a lehető leggyorsabban felálljon. A szocialisták kormányfő-jelöltje e heti, Mádl Ferenc köztársasági elnökkel folytatott találkozója után úgy nyilatkozott, az új kabinet május 27. körül léphet hivatalba.

Akik az áment kimondják

A koalíciós megállapodást a Magyar Szocialista Párt kongresszusa és a Szabad Demokraták Szövetsége küldöttgyűlése is értékeli. Az MSZP kongresszusát május 12-én, vagyis vasárnap tartják. A küldöttek beszámolót kapnak majd a koalíciós tárgyalások addigi eredményeiről és döntést kell hozniuk a koalíciós megállapodás feltételeiről. Ezt megelőzően pénteken az országos elnökség ülésezik. Az SZDSZ május végén tartja küldöttgyűlését. A szabad demokrata delegáltak szintén egy kérdésről, a koalíciós megállapodásról határoznak majd.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.