Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az MDF ismét azonnal hívná vissza a magyar katonákat

2004.05.12. 18:54
Bár tegnap még hajlott az MDF arra, hogy a magyar katonák hazahívását június 30-ig, a tervezett iraki hatalomátadásig eltolják, szerdán Herényi Károly frakcióvezető sajtótájékoztatóján bejelentette, csak az azonnali hazahívásról kívánnak tárgyalni. Az SZDSZ egyetért a Fidesz javaslatával, miszerint négypárti egyeztetés szükséges, de nem ért egyet annak tartalmával. A Jobbik Afganisztánból is hazahívná a katonákat, ellenkező esetben jövő hétre fályás tiltakozást szervez. Csurka szerint szánalmas 'ez a kivonulási tánc'.
Az MDF kizárólag az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről hajlandó tárgyalni négypárti egyeztetésen, bármely más elképzelés "maszatolásnak" tűnik - jelentette ki az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján. Az MDF kedden még hajlott arra, hogy a magyar katonák hazahívását június 30-ig, a tervezett iraki hatalomátadásig eltolják.

"Kár tárgyalni a Fidesz javaslatáról, amely a nemzetközi erők ENSZ-irányítás alá helyezéséhez köti a további magyar szerepvállalást, hiszen a Fidesz kedden a külügyi bizottságban nem szavazta meg erre irányuló indítványunkat" - közölte Herényi Károly.

Mint arról a frakcióvezető az Indexnek beszámolt, az MDF a bizottsági ülésen egy országgyűlési határozati javaslatot terjesztettek elő, amit az MSZP képviselői leszavaztak, míg a Fidesz képviselői tartózkodtak.

A javaslat szerint az országgyűlés felkérné a magyar kormányt hivatalosan is gyakoroljon nyomást az iraki megszállásban résztvevő államokra, hogy elérjék, június 30-ig növekedjen az ENSZ hatásköre az iraki misszióban. Az MDF frakcióvezetője elmondta, hiába egyezik meg a három másik parlamenti párt az iraki szerepvállalás ügyével foglalkozó többpárti egyeztetésről, az MDF nem fognak részt venni rajta.

SZDSZ: A Fidesz kétségbe vonja Magyarország megbízhatóságát

Az SZDSZ üdvözli, hogy a Fidesz is négypárti egyeztetést kezdeményez az iraki magyar szerepvállalás ügyéről, ám annak tartalmával nem ért egyet, mivel "az súlyosan árt Magyarország érdekeinek" - mondta Szent-Iványi István az MTI-nek szerdán.

A Fidesz felvetése "kétségbe vonja Magyarország kiszámíthatóságát, megbízhatóságát, azt a nemzetközi elkötelezettséget, amelyet vállaltunk Irak ügyében, az iraki demokratizáció, stabilizáció érdekében" - hangsúlyozta a szabad demokrata ügyvivő.

Az SZDSZ-e politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök kedden közölte: négypárti egyeztetést javasolnak az iraki magyar szerepvállalás ügyében.

A Fidesz ugyancsak az ENSZ fokozttabb szerepvállalásához köti az iraki magyar részvételt, de evvel várnának június 30-ig.

A Jobbik fáklyát ragad

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szerdai közleményében jelezte, a katonák azonnali hazahívását követeli nemcsak Irakból, de Afganisztánból is, ezért a jövő hét szerdán este hét órától fáklyás, gyertyás néma tüntetést szervez az amerikai nagykövetség elé.

Csurka: ez a kivonulási tánc szánalmas

"A magyar politikai élet szánalmasan viselkedik, ez a Fidesz által kezdeményezett kivonulási tánc szánalmas" - jelentette ki Csurka István, a MIÉP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. A pártelnök szerint arra számítani, hogy az ENSZ veszi át ebben a háborúban a parancsnokságot, "politikai analfabetizmus, ehhez Izrael nem járult hozzá, mert az ENSZ számos határozatot hozott Izrael ellen".

Csurka István szerint az Amerikai Egyesült Államok elveszítette az iraki háborút. "Ez nem katonai vereség (...), egy háborút erkölcsileg is el lehet veszíteni" - tette hozzá. A MIÉP elnöke ezért azonnali és feltétel nélküli kivonulást követel Irakból.