Gázolás miatt verték meg Szászt?

2003. augusztus 15., péntek 14:24

A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy nem előre kitervelten, hanem közlekedési affér során bántalmazták Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét, mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának vezetője pénteken.

A rendőrség minden lehetséges variációt megvizsgál, így azt is, hogy egy véletlenszerűen kialakult közlekedési szituáció során bántalmazták a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnökét június 18-án a hajnali órákban, Budapesten, közölte Bodnár Zsolt alezredes.

Szorul a kerék

Tény, hogy a lefoglalt kerékpár műszaki hibás volt, szorult a kereke, ami annak következtében is előfordulhatott, hogy a kerékpárost esetleg elsodorhatta a PSZÁF elnöke által vezetett autó, tette hozzá Bodnár.

A rendőrség által felkutatott tanú vallomása szerint Szász Károlyt egy ember bántalmazta, és a korábbi hírekkel ellentétben nem baseballütővel, hanem egy seprűnyéllel, mondta.

Vitatkoztak

Megjegyezte, az is elképzelhető, hogy a bántalmazó, aki esetleg a kerékpáros mellett futott, a PSZÁF elnöke és a biciklis között kialakult szóváltás során avatkozott közbe, és ütötte meg Szász Károlyt.

Bodnár Zsolt elmondta azt is, hogy továbbra is érvényben van az egymillió forintos jutalom annak, aki érdemben segíti a nyomozást.

Szász nem nyilatkozik

Az egyszerű utcai verekedés verziójára szerdai számában a Magyar Hírlap is utalt. A cikkben megszólaló rendőr szerint elképzelhető az is, a kerékpáros véletlenül esett el, és az arra kocogó azt hitte, Szász ütötte el. A kialakult vita pedig verekedésbe torkollott.

A Szász Károly egyelőre nem kívánt reagálni a feltételezésekre, szerdai rendőrségi meghallgatásáról pedig nem számolt be a sajtónak.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!