Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Gyurcsány: legyen érdemes dolgozni

2005.05.02. 13:33
A miniszterelnök hétfőn a parlamentben bejelentette a két hete meghirdetett Száz lépés programjának első néhány elemét. A kormány a munka világát szedné rendbe először.

A kormány "Száz lépés programjának" első elemeit ismertette Gyurcsány Ferenc hétfőn a parlamentben. Korábban a kormányfő úgy fogalmazott, "a legtöbb a hazugság a foglalkoztatás, a jövedelmek és azok elköltése körül van". A parlamentben hétfőn bejelentett változtatások is főként a munka világát érintik.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszédében az állami szerepvállalás visszaszorítását nevezte az egyik fő célkitűzésnek. A kormányfő fontosnak nevezte, hogy aki akar, az tudjon dolgozni, legyen lehetősége "tisztességgel elvégzett és megfizetett munkára".

Lebontják magukat


Fotók: Barakonyi Szabolcs
Gyurcsány első lépésben azt kérte saját kormánytól: "Bontsuk le azokat az akadályokat", amelyeket az állam teremtett a szociális ellátás és a munka világa közé. A kormányfő szerint a munkát kereső folyamatosan tilalomfákba ütközik.

Második lépésben "a munkanélküli ellátást álláskeresési támogatássá" változtatnák. A munkanélkülieknek az első három hónapban több szolgáltatást kíván nyújtani a kormány. "Ehhez több pénzre van szükség" - mondta.

Harmadik lépésben a háztartásokban végzett feketemunkát - valamint a közmunkát, a közérdekű munkát - "kékítenék ki". Gyurcsány szerint a tüzelőbehordást, a gyerekek vigyázását, a fák megmetszését, a kertásást végzők nem szereznek a különféle ellátásokra jogot, ezen változtatni kell, "egészségügyi- és nyugdíjszolgáltatás" járna utána. "Vissza kell adni ezeknek az embereknek a méltóságát!" - szólított fel Gyurcsány.

Negyedik lépésben a mezőgazdaságban változtatna. A kormányfő egyszerűbbé tenné a szezonális munkavállalást, amely szerinte "oktalanul túlszabályozott".

A kormányfő sokkal szigorúbb szankciókat akar azok ellen, akik feketén foglalkoztatnak: "nagyobb szankciók, sőt büntetőjogi fenyegetettség" vár azokra, akik az ország hitelét, versenytársainak pozícióját rontja", jelentette ki. "Ne a papírokat vizsgálja a munkaügyi ellenőrzés, hanem a papír mögött lévő valóságos folyamatokat". A közmunkára 30 milliárd forinttal többet szánnak. A szakképzést a jövőben a foglalkoztatáspolitika, nem pedig az oktatáspolitika fogja befolyásolni. A Száz lépés programjának részleteiről gazdasági szempontból és bővebben>>>

Régi lemez

Dávid Ibolya MDF-es elnök "ötlethalmaznak" nevezte Gyurcsány programját. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője a kormányfő beszédére reagálva közölte, régi a lemez és már serceg is. "Ez csak szájhősködés, üres duma" - mondta. Szólt arról, hogy ugyanezt hallották már a szeptemberi kormányalakításkor, és az év elején elhangzott miniszterelnöki évértékelőben is. "A sok beszéd után tenni is kéne valamit" - fogalmazott az ellenzéki frakcióvezető.

Megemlítette, hogy hat éve nem volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta, és ennek ellenére még mindig csak koncepciókról beszél.

Come back Medgyessy

Áder János szerint az elmúlt három évben 62 500-zal nőtt a munkanélküliek száma. Elmondta, hogy az elmúlt fél évben, Gyurcsány Ferenc kormányra lépése óta 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. "Ennél még Medgyessy Péter idején is jobb volt" - fogalmazott Áder János, mialatt a fideszes képviselők egy táblát emeltek a magasba amelyen az előző miniszterelnök arcképe és "Come back Medgyessy" felirat szerepelt.

Áder János tanácsot akart adni a kormányfőnek, hogy "a száz tyúklépés programja elnevezés helyett" mi legyen a kabinet koncepciójának a címe, de mivel túlépte a felszólalási időt, mielőtt befejezhette volna mondatát, a házelnök kikapcsolta a frakcióvezető mikrofonját. (Úgy tudjuk, Áder "Az ezeregy éjszaka meséi" címet akarta javasolni.)

A frakcióknál is járt

A kormányfő a parlamenti beszéde előtt az MSZP és az SZDSZ frakcióban is ismertette programjának első elemeit. Ennek alapján szélesebb körben elterjesztenék az alkalmi munkavállalói könyv használatát, hogy a jelenleg feketén dolgozók ellenőrizhetőbbé váljanak. A vendéglátásban, az építő- és szállodaiparban most több százezren dolgoznak úgy, hogy nem fizetnek adót és egyéb járulékokat.

A kormány bővítené a járulékköteles jövedelmek körét is, ami újabb költségvetési bevételt jelenthetne, ráadásul úgy lehetne többlethez jutni, hogy ne növekedjenek azoknak a terhei, akik már most is fizetik az adót és a járulékokat.

Kiszámítva
A kormányfő 19 perc 20 másodpercen keresztül szónokolt, így csupán negyven másodpercen múlt, hogy az ellenzéki és a kisebbik koalíciós pártok nevében felszólalók öt vagy nyolc percben reagállhassanak. (Húsz perces beszéd felett nyolc percben reagálhatnak a pártok frakcivezetői vagy frakcióvezető-helyettesei). A rövidebb reakciók miatt sem Áder János, sem Lendvai Ildikó nem tudta végigmondani beszédét.
„Ma nincs közös meggyőződésünk arról, hogy mi történjen Magyarországgal a következő tíz-tizenöt évben, mondta néhány hete a kormányfő". "Mi történjen a magyar gazdasággal, miből lesz nekünk jövedelmünk? Melyek azok a fejlesztések, amelyekre feltesszük a jövőnket?” - fogalmazta meg a kormányfő. A következő hetekben egymás után fognak javaslatokkal előállni arra vonatkozóan, hogy mit akarnak megváltoztatni.

A múlt hét végi gödi kormányülésen a kabinet megállapodott azokban a témákban, amelyekkel foglalkozniuk kell. Ezek a foglalkoztatáspolitika, az egészségügy, a családtámogatás, az önkormányzati finanszírozás, az oktatás, amely sok igazságtalanságot termel újra, valamint az adó és a járulék. Alapelvként a kormányfő azt nevezte meg, hogy "Magyarország nem lesz sikeres, ha államközpontú világot akar létrehozni".

A kormányfő a Népszabadságnak adott interjúban arról beszélt, hogyan változtatna az egészségügyben: a tervek szerint az alap-és sürgősségi ellátás továbbra is állampolgári jogon járna mindenkinek, de az ezt meghaladó mértékű ellátásban már csak azok részesülhetnének, akik fizetik az egészségbiztosítási járulékot, vagy azt munkáltatójuk fizeti utánuk.

A gyermekgondozási segély melletti munkavállalás szabályait úgy alakítanák át, hogy a jelenleg három évig egyforma gyes helyett "kapjon mindenki az elején többet, később arányosan kevesebbet, de akkor mehessen dolgozni, anélkül, hogy hazudnia kellene.