Konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtott be Dávid Ibolya

2009.03.09. 12:50

Bokros Lajost akarja kormányfőnek az MDF elnöke, Gyenesei István nem valószínű, hogy átül a hétfőn megfogyatkozó MDF-frakcióba, Vojnik Mária egészségügyi államtitkárt kétszer leszavazták.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • cikkünk a témában:

    Harmadszor próbál főbírót választani az Országgyűlés

    Ma ismét szavaz az Országgyűlés Havasiné Orbán Máriáról. A Győri Ítélőtábla elnökét decemberben a szocialista frakció szavazataival a képviselők egyszer már elutasították: nagy meglepetés lenne, ha ezúttal támogatnák. A háttérben a szocialisták és az államfő konfliktusa áll.

  • cikkünk a témában:

    Csáky jövő héten lép ki az MDF-frakcióból

    Csáky András egy hét múlva hétfőn lép ki az MDF-frakcióból. A párt frakcióülése után elmondta: azért vár eddig, mert úgy gondolja, hogy döntésével meg tudja akadályozni, hogy Bokros Lajos vezesse az MDF EP-listáját.

  • Egy éve volt a népszavazás a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről. Az emberek nemet mondtak, de valójában az MSZP-SZDSZ kormány politikájára mondtak nevet. Az embereknek az álszentségből lett elegük, és a társadalmi szolidarításra szavaztak. Gondoljunk bele, bírnák-e a családok, ha most tandíjat kellene fizetniük? A kórházak olyan biztosítók kezében lennének, amelyek most mennek csődbe. A pénzpiac felszívta volna az egészségbiztosítás pénzét.

    A válság nem az amerikai pénzpiac összeomlása miatt van, öt-hat éve folyamatosan válság van. A bénultság mögött annak a felismerése van, hogy az általuk reformoknak nevezett intézkedések leszavazása után nincs új ötletük, ahogy Simor András is mondta, vergődés van. (Lejárt az ideje, Szili csendre inti)

  • Vannak évfordulók, amiket fel kell emlegetni, váléaszolta Hiller István oktatási miniszter. Kérdés, hogy ez az-e. A kormány a népszavazás minden döntését tiszteletben tartotta. A Reformszövetségben kormányuk két tagja is ott ül, ők a reformok gyorsítását követelik. A népszavazás a reformellenesség szimbóluma. A felsőoktatás finanszírozásában a Reformszövetség azt az irányt gyorsítaná, amit mi akarunk, nem pedig az Önök által képviselt populizmust. A Fideszre nem volt jellemző az együttműködés és a konstruktív kritika, hanem a mindenre nemet mondás. És nem 2008 óta, hanem 2002 óta. Ha már az együttműködés a kormánnyal és a kormánypárttal az Önök számára nem megvalósítható, akkor legalább egykorvolt társaikra hallgassanak. A reform önmagában egy jobb irányba mutató együttműködés, amit nem lehet semmilyen szavazással elintézni. A válságból csak együttműködéssel lehet kilábalni, de az önök akaratából a parlamentben egyre gyengébb az együttműködés. Ez az egész országnak rossz.

    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • "Ami sok az sok" hangzott el Orbán Viktor beszédében több alkalommal is. És valóban. Sokat beszélt itt novemberben, decemberben, januárban, februárban Gyurcsány Ferenc, de nem mondott semmit. Ahogy Orbán Viktor is sokat beszélt híveihez egy távoli szép jövőről. Úgy tűnik, az ország vezérei nem látják, ahogy a levegő folyamatosan fogy az ország körül. Gazdaságunk újraélesztésére kell felkészülni. Az MDF-nek van válságkezelő programja, és azt is tudjuk, hogy ki a legalkalmasabb személy erre a posztra. Önök közül sokan úgy érveltek, hogy Bokros Lajosra nem Brüsszelben, hanem itthon van szükség. Három héttel ezelőtt a parlament bizalmat szavazott Gyurcsány Ferencnek, nem oszlatta fel az országgyűlést. Pedig van egy szakember, akit sokan támogatnak, az a neve, hogy Bokros Lajos.

    Az ellenzéki frakciók egyben egyetértenek, Magyarországnak nincs válságkezelésre alkalmas vezetője. Tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, ma Önökön múlik, hogy egy hét múlva ki lesz az ország miniszterelnöke, ezért konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezek. És akkor kiderül, hogy van-e a parlamentben 194 képviselő, aki kivezetné az országot a válságból.

    06
  • "Új belépők" - viccelődött az MDF parlamenti frakcióirodája előtt csoportosuló újságírókkal Salamon László, az egykor MDF-es kereszténydemokrata képviselő. "A tenyerén hordozott a jóisten" - kommentálta, hogy már nem az MDF tagja. Rétvári Bence is vicces kedvében volt. Arra az újságírói kérdésre, hogy a KDNP beszállna-e egy válságkormányba azt felelte: "Mi imádkozunk az országért!"

  • A reformok elutasításának pártpolitikai okait ismerjük a Fidesz részéről, ahogy ismerjük a reformok feladásának politikai okait is. Köszönöm azoknak a szavazatait, akik a reformok mellett, a liberális piacgazdaság mellett szavaztak. Egy évvel ezelőtt Magyarország azt mondta, hogy van sajátos harmadik út, hogy van fájdalommentes megoldás. Csak egy maroknyi képviselő mondja a parlamentben, hogy lecsúszunk. Amikor adóreformot, bürokrácia-csökkentést javasoltunk, a miniszterelnök azt mondta, hogy nem tehetem meg azt, amit a szlovákok. Ezt komolyan is gondolta, le is maradtunk Szlovákiától. Ezért is nehéz az együttműködés a szocialista párttal, bezárkóztak, nem lehet tárgyalni velük. 170 napja tudjuk, hogy válság van, de a kormány még nem nyújtott be egyetlen javaslatot a válság megoldására. Eddig a tétlenség jellemezte, de most már a racionalitással szembemenő javaslatokat tesznek, hiszen most terjesztették be a közszférában dolgozók béreinek juttatásainak védelmét szolgáló törvényjavaslatokat. Sok minden függ attól, hogy a kormány mit fog, vagy mit nem fog tenni.

    08
  • Tavaly októberben szigorú költségvetést fogadtunk el, három lépésben 800 milliárd forinttal csökkentettük a kiadási oldalt, válaszolta a pénzügyminiszter. A kormány ezen időszakban törvényeket fogadtatott el a betétesek biztonságának szavatolására.

    10
  • Nem támogatja a Dávid Ibolya által belengetett konstruktív bizalmi indítványt a Fidesz, jelentette be Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint ugyanis ha már váltás van, akkor annak az emberek akaratán kell alapulnia, magyarán az előrehozott választás a megoldás. Az MDF viszont személyi kérdésekben csatázik, ezek a harcok egy pusztuló párt utolsó rúgásai Navracsics Tibor szerint.

  • Az ember a parlamentben néha nem is tudja, mit is hall, mondta Harrach Péter (KDNP). Az imént az egyik, a kormánnyal együttszavazó párt bírálta a kormányt, a másik együttszavazó párt meg kioktatott minket ellenzékiségből. A szociális népszavazás egy éve azt üzente, hogy nem csak három kérdésről van szó, hanem arról, amit egy szókimondó szabaddemokrata akkor nagyon tömören megfogalmazott (Horn: Feri, elmész a picsába). Nem idézem fel, hogy mit mondott, csak megidézem. Ehhez képest a miniszterelnök nem azt mondja, hogy bocsánat, hanem folytatódik a fennhéjazó kevélység.

    12
  • A Fidesz most pont azt teszi, amivel az SZDSZ-t szokta vádolni, azaz hatalomban tartja a Gyurcsány-kormányt, vágott vissza Navracsicsnak Herényi Károly. Az MDF kezdeményezése egyébként arról szól, magyarázta a frakcióvezető, hogy akad-e első körben 78 ember, a második menetben pedig 194, aki nem akarja, hogy a jövő héttől Gyurcsány Ferencnek hívják a miniszterelnököt.

  • Mikola István volt egészségügyi miniszter szerint érdekes kísérlet zajlik az egészségügyben. Szerinte a kormány a volumenkorlátot nem eltörölte, csak átnevezte, sőt, még csökkentette is az előző évi teljesítmény 70 százalékára. Interpellációjára Vojnik Mária egészségügyi államtitkár válaszolt. Vojnik meglepődött azon, hogy Mikola átverési kísérletnek nevezi azt, hogy a kormány egy súlyos gazdasági helyzetben megkísérli fenntartani az egészségügy finanszírozását. Magáról a teljesítménykorlátról elmondta, hogy olyan finanszírozási technikát vezetnek be, hogy minden ellátott után finanszírozás járjon. A hetven százalékos határ azt jelenti, hogy a teljesítmény hetven százaléka után emelt díj jár, a további teljesítmények után változó költségű finanszírozás jár. Mikola nem fogadta el a választ. A parlament 183 igen , 167 nem, 18 tartózkodás mellett elutasította az államtitkár válaszát

  • Azt senki sem vitatja, hogy az ülésteremben akad 194 olyan ember, aki nem szeretné Gyurcsányt tovább kormányfőként látni, de MDF-s politikusok szerint számolható volt, hogy a Fidesz nem lesz partner a javaslatban, az MSZP pedig a kongresszusig nem reped, legföljebb a tisztújítás után lehetett volna egy hasonló ötlettel előállni.

  • Senki sem szavazott félre. Az SZDSZ és a volt fideszes Tóth András tartózkodott, az interpellációra csak az MSZP-sek és Gyenesei István nyomta meg az igen gombot.

  • Az MDF-es honatyák egyébként nem estek a pad alá a meglepetéstől, amikor Dávid Ibolya előrukkolt a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal. Forrásaink mindössze annyit mondtak, hogy a frakción előkerült az ügy, vitáztak és szavaztak is róla, így végül ellenszavazatokkal, de a képviselőcsoport többségi jóváhagyásával mehetett felszólalni az MDF elnöke.

    03
  • A bizalmatlansági indítvány a parlamenti többség bizalmát elveszítő kormányfő elmozdításának alkotmányos eszköze. A magyar alkotmányos rendszer csak a konstruktív indítványt ismeri: a kezeményezést azért nevezik így, mert a képviselők nemcsak a korábbi miniszterelnök iránti bizalom megvonásáról, hanem egyből új kormányfő választásáról döntenek, akit az indítványban értelemszerűen meg kell nevezni. Az indítványt a képviselők ötöde nyújthatja be. Ha a kezdeményezést a képviselők több mint fele megszavazza, akkor az új miniszterelnök megválasztása befejezett ténynek minősül, az előző kormány és kormányfő mandátuma pedig azonnal megszűnik.

  • A vidéki rendőrségek emberhiányáról interpellálta az igazságügyi minisztert Tóth József szocialista képviselő. Több rendőrt követelt a Tiszamente településeinek. Az interpellációra Juhász Gábor államtitkár válaszolt. Szerinte Hajdú-Biharban jelenleg is van rendőri jelenlét, és reméli, hogy a jövőben állandósul a megerősített rendőri jelenlét. Szerinte amúgy a tolerancia hiányára a rendészet csak ideiglenes megoldást adhat. Tóth József elfogadta a választ.

  • Soltész Miklós kereszténydemokrata képviselő szerint a kormány eladósított három millió, a létminimum közelében élő embert, és intézkedéseivel továbbra is a szegényeket sújtja. Szerinte az áfa-emelés is a szegényeket sújtja leginkább, ráadásul még a nyugdíjasokat is megrövidítik. Szerinte a vizitdíj-bevételt akarják pórolni a családi pótlék megadóztatásával. Válaszában Veres János pénzügyminiszter kifejtette, hogy a családi pótlék csak azoknál adózik majd, akiknél az összege annyira megemeli az adóalapot, hogy felsőbb kategóriába kerüljön. Azaz, szerinte pont a szegényebbek esetén nem számít a családi pótlék bruttósítása. Elmagyarázta azt is, hogy áfából az fizet többet, aki többet fogyaszt, és aki többet fogyaszt, aligha szegény. Soltész Miklós a szociális és családügyi miniszter jutalmára utalva végül azt kérte, hogy a parlament ne szavazzon a válaszról, ellenben Szűcs Erika fizesse vissza többmilliós jubileumi jutalmát.

  • Ha az EP-lista összeállításakor egyáltalán felmerült volna ez a "Bokrost miniszterelnöknek" konstrukció, akkor több MDF-s honatya szerint másképp alakult volna az EP-névsor, s azt valószínűleg nem Horn Gyula pénzügyminisztere vezetné.

  • A szabaddemokrata Sándor Klára az iskolaállamosítási terveket bírálta, mert ez szerinte csak növelné az iskolák közötti különbségeket, ráadásul további állami beavatkozást igényelne az egységes tanterv, egységes tankönyvek bevezetése. Összességében, Sándor szerint az államosítás csak további szegregációhoz, az esélyegyenlőség csökkenéséhez vezetne. Válaszában Hiller István oktatási miniszter kifejtette, hogy ő szeretné, ha lennének állami fenntartású iskolák is, de a tananyag egységesítését sem ő, sem tárcája nem tervezi. A legfontosabb probléma az esélyegyenlőtlenség, a gazdasági, társadalmi és regionális különbségek. A kerettantervek egységesítését azonban valóban tervezik. Sándor Klára nem vonja kétségbe hogy Hiller jót akar, de nem tetszik neki az egységesítés gondolata, ezért nem fogadta el a választ. A parlament hat szavazatos többséggel elfogadta a választ.

  • Az MDF Sándor Klára interpellációja után kétfelé szavazott: az igen gombot nyomta meg Csapody Miklós, Dragon Pál, Karsai Péter és Lengyel Zoltán, nemmel pedig Hock Zoltán és Pettkó András.

  • Az MDF-ben, vélik forrásaink, már az sem állítaná helyre a pártbékét, ha valami módon át lehetne írni az EP-listát. Ráadásul annak legalább annyi politikai kára lenne, mint a jelen pillantaban zajló frakciószétesési szindrómának. Ha Bokrost lecserélnék, végképp bohócpárttá silányulna az MDF. Különben, latolgatják forrásiank, megeshet, hogy Dávid Ibolya épp azért állt elő most a konstruktív bizalmatlansággal, hogy elejét vegye Bokros lecserélésének.

  • Horváth Zsolt fideszes képviselő szerint a kormány nem ért a szóból, hiszen egy évvel a népszavazás után még mindig az egészségügyi kassza terhére spórolnak, most a gyógyszerkassza kiürítésével. Miért mindig az egészségügy a válságkezelés vesztese - kérdezte interpellációja zárásaként. Vojnik Mária államtitkár válaszában csúsztatásokkal gyanúsította Horváthot, hiszen tavaly például 5,5 százalékkal csökkentek a betegek gyógyszervásárlási terhei, a kormány pedig az európai arányoknál nagyobb mértékben, közel 15 százalékban támogatja a gyógyszerárakat. Ráadásul amíg a Fidesz-kormány idején egyetlen új gyógyszer sem került fel a támogatott gyógyszerek listájára, a szocialisták kormányzása idején több tucatnyi új hatóanyag vált támogatottá, a generikus gyógyszerek felvételével pedig kifejezetten csökkentek az árak. Horváth tagadta, hogy a Fidesz-kormány idején ne vezettek volna be új gyógyszereket, nem fogadta el a választ. A parlament egy szavazatos többséggel, 184 igen, 166 nem, 19 tartózkodás mellett elutasította a választ.

    Fotók: Barakonyi Szabolcs
  • Dávid Ibolya javaslata tovább mélyítette az MDF-frakciót szabdaló árkokat, vélekednek forrásaink. Ami nem célszerű, hiszen a kilépését már bejelentő Csáky Andrást is igen nehéz lenne pótolni: a függetlenek között ülő Tóth András ugyanis egyszer már kikosarazta az MDF-et (így került be Lengyel). Gyenesei István önkormányzati miniszter beemelése a képviselőcsoportba pedig egy abszurd gondolat, hisz Gyenesei – MDF-beli elfogadottsága szempontjából – Bokros a négyzeten.

  • A fideszes Pánczél Károly azt gyanítja, hogy a kormány lopakodva próbálja bevezetni a tandíjat az állami költségtérítéses egyetemi/főiskolai helyek számának csökkentésével, a költségtérítéses helyek számának bővítésével. Hiller István tagadta a felvetést, hiszen nem is változtathatnak a létszámkereteken. Valóban létezik egy ilyen javaslat, de azt a Reformszövetség tette. Pánczél nem fogadta el Hiller válaszát. A Parlament nagy többséggel igen.

  • Pánczél Károly interpellációja után az MSZP-s Zatykó János a Fidesszel együtt nemmel szavazott.

  • cikkünk a témában:

    Dávid alapszabályt sértett Bokros miniszterelnöki jelölésével

    Bokros Lajost, alig két nappal azután, hogy az EP-listás jelölését nagy nehézségek árán kicsikarta az országos választmányból, miniszterelnöknek jelölte Dávid Ibolya. Az MDF pártelnöke konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújtott be, de ehhez már nem kérte ki a választmány jóváhagyását, pedig kellett volna.

  • A fideszes Pesti Imre interpellációjában azt tudakolta az egészségügyi minisztériumtól, hogy még mindig az egészségügyet tekintik-e a költségvetés nyertesének. Szerinte orvoshiány van, meg forráshiány, a rezidensek kétharmada elmenekülne az országból. Vojnik Mária egészségügyi államtitkár szerint könnyű a dolga az ellenzéki képviselőknek, majd jól leszidta a képviselőket, mert csökkentették a tb-járulékot, de növelnék a kiadásokat. Az orvoshiány meg majd nyolc-kilenc év múlva oldódhat meg, mert csak mostanában emelték meg az orvosegyetemi felvételi keretszámot. Pesti Imre nem fogadta el a választ. A Parlament 188 igen, 166 nem, 17 tartózkodás mellett elfogadta a választ.

  • Gyenesei István sportminisztert emlegetik legtöbbször, mint aki életben tarthatná az MDF-frakciót azzal, hogy átül az MDF-be a jövő hétfőn kilépő Csáky András helyére. Gyenesei az Indexnek elmondta, hogy függetlenként, az MDF támogatásával került ugyan a parlamentbe, de annak a kormánynak a tagja, aminek az MDF az ellenzéke, így az átülés az álmoskönyv szerint nem jelent jót.

  • Zatykó János szocialista képviselő nemmel szavazott Hiller István oktatási miniszter a fideszes Pánczél Károly interpellációjára adott válaszára. Érdeklődésünkre Zatykó elmondta, hogy az interpelláció idején a folyosón volt, azt se tudja, miről szólt képviselőtársa interpellációja. Azaz nem tudatosan, hanem véletlenül fordult szembe frakciójával.