További Belföld cikkek
-
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
- Karácsony Gergely szerint Budapest számlája már így is mínuszban van, hiába turkál a kormány a pénztárcájában
- Szikrázva tolta maga előtt autójával az ittas sofőr az elgázolt motorost
- Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
- Elege lett a borsodi főispánnak a TASZ-ból, a szülők visszakapták a gyereküket
Mint arról tegnap beszámoltunk, több felsőoktatási intézményben is helyesírási hibákkal osztották ki a frissen végzett hallgatóknak a diplomákat. Debrecenben és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is az angol szövegezéssel akadtak problémák. Erre reagálva több olvasónk is írt, máshol sem ment simán a diplomaosztás.
Az SZFE filmoperatőri szakán idén végzett tanulók meglepődve kapták kézhez az oklevelüket, ugyanis az angol változatban a cameraman megnevezés szerepel, ami a magyar kameramannal egyezik meg. A kameramann nem egyenlő az operatőrrel. Ezek a kifejezések a köznyelvben nem különülnek el egymástól, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen viszont külön szakon hallgathatják őket. Előbbi képzés hároméves, alapszintű, míg utóbbi ötéves és mester fokozatú diplomát ad. Egyik olvasónk szerint ez megalázó azokkal szemben, akik a Master of Arts fokozatot szerezték meg az intézményben.
Deák Kristóf angol filmes berkekben dolgozó olvasónk szerint ezek külföldön is élesen elhatárolódó területek, mind presztízsben, mind fizetésben. A szaknyelvben az operatőr megnevezését a director of photography kifejezés fedi le, míg a cameraman azokat a feladatokat látja el, amelyeket az operatőr kiosztott.
Az Index megkeresésére Kuti Edit, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulmányi osztályvezetője elmondta, hogy ők az Oktatási Minisztérium által kiadott angol-magyar fordításgyűjteményt használták. „A hibát természetesen orvosolni fogjuk, remélhetőleg szeptember végéig megoldódik a probléma. Jelezni fogjuk a minisztérium felé az elírást, mert csak az ő engedélyükkel kezdődhet meg a diplomák kijavítása. Addig is azok a diákjaink, akik külföldön használnák az oklevelüket, kaphatnak tőlünk egy igazolást, mely tanúsítja, hogy Film- és TV Operatőr szakon szerezték a képesítésüket.”
Mást vártak a hallgatók
Megkérdeztük Bakonyi Lászlót, az Oktatási Hivatal vezetőjét, aki szerint nincs szó elírásról, hiszen a cameraman megnevezést még 2004-ben ajánlották az SZFE számára, és ehhez hosszasan értekeztek a szakmával. A kifejezés az akkori diploma mellékletekhez készült, innen vette át az egyetem az új típusú dokumentumokhoz.
Végeredményben Bakonyi szerint az látszik, hogy mivel részben a filmes szakma döntése volt, hogy így hívják a szakképesítést, nem egyetemi hibáról van szó, hanem hallgatói elégedetlenségről.
Máshol is voltak problémák a diplomákkal, pontosabban azok kiadásával kapcsolatban. A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának nyár elején végzett hallgatói nem kapták kézhez a papírjukat, csak „egy meleg kézfogást vehettek át” - ahogy egy felháborodott olvasónk írta. Zelkó Romána, a kar intézetigazgató dékánhelyettese tisztázta a kérdést: „Elkészültek a diplomák, de tényleg nem vehették át őket a diákok. Az oklevelek a diplomaosztó hetében érkeztek meg, azonban azokat a záróvizsga-bizottság elnökének is alá kell írnia, ám ő ekkor szakmai úton tartózkodott külföldön. A diákok természetesen folyamatosan átvehetik a papírt, amint a bizottság elnöke kézjegyével ellátja őket.”
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kovács Gergely: Inkább tőlem tudjátok meg, itt járt a hivatalban Tiborcz István
Több üggyel kapcsolatban is egyeztettek.
február 25., 17:23
- Belföld
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.
tegnap, 21:19
- Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél
Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.
február 25., 13:25
- Belföld
Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása
Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.
február 25., 13:21
- Belföld
Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben
A Mi Hazánk javaslatából születhet majd meg az új törvény.
február 25., 14:50
- Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek
Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.
február 25., 13:56
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
tegnap, 21:59
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
tegnap, 19:12
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
tegnap, 16:05
- Belföld
Menczer Tamás: Egyetértek Magyar Péterrel!
Szóba került az LMBTQ és Csipke Józsika is.
február 25., 17:24
- Belföld
Kiderült, mi lesz Havasi Bertalan új feladatköre
Továbbra is Orbán Viktor munkáját segíti majd.
február 25., 17:33
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
tegnap, 19:42
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
tegnap, 18:43
- Belföld
Kubatov Gábor üzent az ősi riválisnak: Ennél még Újpest is jobbat érdemel
Jó tanácsot küldött az újpestieknek a Fidesz pártigazgatója.
február 25., 17:53
- Belföld
Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost
Tettére eddig nem adott magyarázatot.
február 25., 12:04
- Belföld
Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést kedden
Havazás várható Magyarországon.
február 25., 06:15
- Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt
Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.
február 25., 11:29
- Belföld
A KRESZ előzési szabályain módosítana a kormány
Eddig nem tudtak velük mit kezdeni.
február 25., 11:18
- Belföld
Megrendítő, hogy még ma is vannak áldozatok, akiknek nyughelyét nem ismerjük
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint a kommunizmus számos kibeszélésre váró traumát hagyott maga után.
február 25., 05:54
- Belföld
Mintegy hárommillió forintért kelt el egy Petőfi-vers
A vers ráadásul nem is Petőfi Sándor költeménye.
február 25., 06:11
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
tegnap, 18:04
- Mindeközben
Kiverte a biztosítékot Adrien Brody, olyat művelt, amit még soha nem láttunk Oscar-gálán
tegnap, 14:05
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
tegnap, 05:59
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
tegnap, 20:06
- Belföld
Palkovics László visszatért, már azt is tudni, milyen pozícióban
Orbán Viktor nevezte ki.
február 25., 06:41
- Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz
Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.
február 25., 10:07
- Belföld
Magángép és 640 ezer forintos szállás: így és ennyiért utaztak az utóbbi időben a kormány miniszterei
Egy közérdekű adatigénylés után kerültek napvilágra a számok.
február 25., 07:49
- Mindeközben
Kieran Culkin olyat mondott, miután Oscar-díjat nyert, hogy beleremegett a mennyezet, a felesége legalábbis biztosan
tegnap, 10:23
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
tegnap, 19:04
- Belföld
Átlátszó: négy turulszobrot rendelhet a kormány majdnem 90 millió forintért
Különböző laktanyákba helyeznék majd el őket.
február 25., 07:42
- Belföld
Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban
Orbán Viktor kijelentése mögött sokan a felvonulás esetleges betiltását kezdték el felfedezni.
február 25., 06:59
- Belföld
Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben
A környéken élők közül többen látták az esetet.
február 25., 15:50
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
tegnap, 20:13