Kétszáz oltóközpontot hoznak létre

2009. november 17., kedd 18:38 |

Péntekig 31, a jövő hét végéig pedig 200 oltóközpontot állítanak fel, ahol a jelenleginél egyszerűbb módon lehet hozzájutni az újinfluenza ellen védőoltáshoz.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Háromezerért oltanak az oltóközpontokban - 2009.11.19.
Péntektől reggel nyolctól este nyolcig lehet felkeresni a kijelölt intézményeket.

Székely Tamás egészségügyi miniszter a kormányzati koordinációs bizottság rendkívüli ülése után elmondta, a péntekig felálló 31 oltóközpont még csak teszt-üzemmódban működik majd. A jövő hét végéig felálló 200 központban, amelyeket kórházakban, nagyobb szakrendelőkben és az ÁNTSZ 21 oltóhelyén szerveznek meg, már élesben történik az oltás.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy ezeket az oltóközpontokat azok számára rendezik be, akiknek nem jár a térítésmentes vakcina. Az oltóanyagért 1930 forintot, az oltás beadásáért pedig maximum ugyanekkora összeget kérhetnek az orvosok. Közölte azt is, hogy úgy jelölik ki a 200 oltóközpontot, hogy az ország minden kistérségében legalább egy ilyen hely legyen.

 
index h1n1 22
Oltás az Index szerkesztőségében

Székely Tamás emlékeztetett: a legutóbbi heti jelentés szerint november 2-8. között már 16 700 ember fordult orvoshoz influenzás panaszokkal, és a jelek szerint valószínű, hogy a legújabb jelentés már 20 ezernél több fertőzésről szól majd. Azért kezdeményezte a Kormányzati Koordinációs Bizottság összehívását, mert a heti 20 ezernél több megbetegedés már járványt jelent.

Eddig 1 millió 915 ezer adag ingyenesen kapható vakcinát szállítottak ki a háziorvosokhoz, egészségügyi intézményekhez, ezenkívül 391 ezer adag oltóanyagot szállítottak ki a gyógyszertárakba. A miniszter hozzátette: az eddigi adatok szerint a lakosság 11 százaléka oltatta be eddig magát.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Több mint 3200 óvodában és iskolában oltanak - 2009.11.17.
Száz-százötvenezer óvodás és általános iskolás kapta meg az új influenza elleni védőoltást az egymillió gyerek közül.
Lehet részleges védelmünk a H1N1 ellen - 2009.11.17.
Az idősebb emberek immunrendszere még felismeri a vírust, ezért enyhébbek a tüneteik.
H1N1: hamis gyógyszert árulnak a neten - 2009.11.16.
Több millió dollárt keresnek a hamis Tamiflu vírusellenes szert árusító bűnbandák.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!