H1N1: újabb halálos áldozatok

2009. november 30., hétfő 17:23 |

Újabb halálesetek hozhatók összefüggésbe az új vírussal. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint meghalt két beteg Pécsen: egyik a Baranya Megyei Kórházban, a másik pedig a Pécsi Egyetemi Klinikán.

Az egyik beteg, egy 52 éves férfi, hétfőn halt meg, nem kapott védőoltást. A halál pontos okát majd a boncolás deríti ki. A férfinak kétoldali tüdőgyulladása volt, és más krónikus betegsége is. Immunbetegsége és az érrendszerével is baj volt, az egyik lábát korábban amputálták, mondta Rúzsa Csaba a Baranya Megyei Kórház főigazgatója.

A másik áldozat múlt hét szerdán hunyt el. A 83 éves férfi a fertőzése előtt egy héttel oltást kapott, de a védettség még nem tudott kialakulni nála. A férfinak szintén tüdőgyulladása volt. Az idős férfi a Pécsi Egyetemi Klinikán halt meg.

Meghalt a karcagi Kátai Gábor Kórházban is egy H1N1 vírussal fertőzött tiszafüredi fiatalember még a múlt héten, erősítette meg Nagy Mihály, a kórház főigazgatója hétfőn.

A fiú súlyos alapbetegségekben szenvedett, a múlt hét második felében került be a kórházba, de olyan súlyos volt az állapota már akkor, hogy hiába próbáltak az orvosok segíteni, pár óra múlva meghalt. Az elhunyt fiatalembertől levett mintából a laboratórium kimutatta a H1N1 vírust.

A fogyatékos fiú egy szociális otthon lakója volt, csak a szezonális influenza ellen kapott védőoltást, a H1N1 ellen nem. A fiatalember súlyos, krónikus betegségeiről a főigazgató a szülők kérésére nem kívánt nyilatkozni.

A mostaniakkal együtt tizenkettőre emelkedett az új influenzavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Nincsenek túl az életveszélyen a H1N1-es kismamák - 2009.11.30.
A tüdeje után a szívét és a veséjét is megtámadta a H1N1 annak a kismamának, akin a hétvégén életmentő műtétet hajtottak végre.
Három H1N1-fertőzött kismama van életveszélyes állapotban - 2009.11.28.
Kettőt Budapesten, egyet Szegeden kezeltek, egyikükön életmentő műtétet kellett végrehajtani.
Kimutatták a H1N1-et egy elhunyt nő szervezetéből - 2009.11.26.
A 65 éves nő korábban vesetranszplantáción esett át, a halál oka egyelőre ismeretlen.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!