Pofára esés lesz a vége

2010.03.04. 14:58
Gyurcsány Ferencnek két énje van. Az egyik lelkesen büszkélkedik az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásával, azzal, hogy emelkedtek a nyugdíjak, épültek az autópályák. A másik túlköltekezésről beszél, melynek fő oka a nyugdíjemelés és az autópálya-építés. És hogy ki a hibás? A lakosság, mert csak kér és kér, és persze Orbán Viktor, aki vagy mindent igér, vagy semmit - attól függően, hogy éppen melyik állítás támasztja alá Gyurcsány mondandóját. A volt miniszterelnök kecskeméti lakossági fórumán jártunk.

- "Nem akarok nyilatkozni"
- "De te vagy itt az egyetlen fiatal."
- "Nem, van még egy, várj, előkerítem" - mondja a fiatal szőke lány, akit megszólítunk Gyurcsány Ferenc kecskeméti lakossági fóruma előtt. A volt miniszterelnököt telt ház, a háromszáz fős terembe bezsúfolódott 350-400 lelkes nyugdíjas és, mint kiderült, két 25 év alatti aktivista várta Kecskeméten a Három Gúnár Rendezvényházban. Gyurcsány az elmúlt hetekben aktivizálta magát az MSZP kampányában. A gyakorlatban kecskeméti fóruma az a fajta választási gyűlés volt, ahol nem hangzott el a párt miniszterelnök-jelöltjének a neve, és arról sem esett szó, hogy kampányában az MSZP - új ember, új program - szakítani próbál az elmúlt nyolc év kudarcaival.

Annál több szó esett az elmúlt nyolc évről. Gyurcsány beszédének sajátos dinamikájából adódóan előbb megdicsérte magát - Nyugdíjemelés! Autópályák! -, majd felsorolta a bajok okait - nyugdíjemelés, autópályák - is.

Újjáépíteni Kecskemétet az elmúlt nyolc év fejlődése után

Az egybegyűlteket mindkét kecskeméti szocialista jelölt köszöntötte. Balogh László elvtársiasan tegeződött, Király József polgárian magázódott. Mindketten elbüszkélkedtek vele, hogy már hivatalosan is jelöltek, ennek ellenére a terem előtt elhelyezett dobozban még mindig gyűjtötték ajánlószelvényeiket aktivistáik - köztük a fórum két, ötven év alatti résztvevője. "A mi erőnk az összefogásban van. Kapaszkodjunk össze, és akkor bízhatunk a választási sikerben" - mondta Balogh. "Támogassanak minket, jöjjenek el a bemutatkozásainkra, ismerjék meg programunkat, mert van, ki fogunk vele lépni" - mondta Király.

Az a furcsa kettősség, ami később Gyurcsány beszédét is jellemezte, már ekkor megjelent. Balogh arról beszélt, hogy mi minden épült Kecskeméten, a helyi elnök, Brúszel László is "a lerombolt ország" fideszes képét igyekezett cáfolni, míg Király ahhoz kért támogatást, hogy újjáépíthessék a várost, ahol párttársai szerint annyi minden épült.

Látványosan szerették
Fotók: Huszti István

A rövid bevezető után Gyurcsány következett, akit az egybegyűltek látványosan szerettek. A volt miniszterelnök a zakója hajtókájára csíptetett mikrofonba beszélt, öt perccel mondandója kezdete után már le is lépett a pódiumról. "Ha nem látnak, majd visszamegyek" - mondta, miközben az első sorok fölé tornyosult.

Az önállóságra képtelen gyermek

Az hamar világossá vált, hogy ha van is az MSZP-nek programja, nem ez lesz az a fórum, ahol bemutatják. "Van egy álmunk, egy olyan országról, ahol kevesebb a veszekedés, ahol magyarok nem ölik magyarokat [sic!], hanem bár különböző fajták, de mégiscsak azt gondolják, hogy együvé tartozunk" - kezdte Gyurcsány abban a különös tájszólásban, amiben a pesti politikusok a vidéki választókhoz szólnak. Hitet vallott, miszerint a baloldal az összekapaszkodásban hisz, és szerinte az elmúlt nyolc év kormányai, amit "mi, maguk támogattatok", is ezt vallották.

Magyarország "1526 óta nem tapasztalta meg, milyen önállónak lenni", vázolta a történelmi körülményeket. Szerinte az ország lakói fél évezrede olyanok, mint a gyerekek, akik nem akarnak vagy tudnak - "talán az utóbbi a pontosabb" - felnőni. "Magyarország lakóinak, választóinak nagy része roskadozik a szabadság terhe alatt" - mondta. A lakosság a későbbiekben is alapos fejmosásban részesült. A magyarok rossz alkut kötöttek a politikusokkal, mert ígéretekre vágynak, végső soron az ő felelősségük, hogy ide jutottunk. "Politikusként szinte csak azzal találkoztam, hogy hogyan adhatna a kormány kicsivel többet" - kezdte. Magyarország szerinte újra "az illúziók rabjává szegődik", de ennek "pofára esés lesz a vége".

A lakosság abban is téved, hogy bedől Orbán Viktornak, aki toronyórát ígér lánccal. Vagy éppen az otthoni pálinkafőzés legalizálásán kívül semmit.

Az eredmények: autópálya és nyugdíjemelés

De mielőtt ledorongolta volna a választókat, amiért kérnek, elbüszkélkedett azzal, hogy a szocialista kormány akkor is adott, ha senki se kérte.

A szocialisták nyolc éves kormányzását szerinte elsősorban az jellemezte, hogy "elég volt az éhkoppból", a szocialisták és a liberálisok a száz napos programokkal azt vállalták, hogy jobb életet teremtenek. "Lehet, hogy most azt mondják, hogy régen éreztük ennek a kormányzásnak az édes ízét, és mostanában inkább a mandula keserűsége jut maguknak. Ez olyan költői volt, hogy meg fogom tanulni" - mondta fel spontán poénját.

De az eredmények nem múltak el nyomtalanul. "Muszáj azt mondanom mindazoknak, akik ma itt ülnek és önökön keresztül az országnak, hogy jött egy kormány, amelynek időszakában az elmúlt nyolc év összehasonlításában ma a teremben ülő nyugdíjasoknak az átlagos nyugdíjáért egyharmadával többet lehet vásárolni a boltban mint 2001-ben." "Magyarország az elmúlt nyolc évben nem azt kereste, hogy hogyan adhat kevesebbet minden harmadik polgárának, hanem hogy hogyan adhat többet" - mondta, bár később elismerte, hogy Bajnai Gordon kénytelen volt elvenni a 13. havi nyugdíjat. De "ne azok kritizáljanak, akik a kormányon azon gondolkoztak, hogy hogyan lehetne a nyugdíjasoktól elvenni" - mondta. "Mi, amikor tehettük, tettük, amikor nem tehettük, elvettük."

Ennyivel emelkedett a nyugdíj

Büszkélkedett még a családi pótlék emelésével és az autópályákkal is. Később, amikor már kérdések hangoztak el, ugyanezekre a lépésekre már hibákként emlékezett. A fórum egyik résztvevője, Magyar Kálmán ugyanis komolyan konfrontálódott Gyurcsány Ferenccel. Ha a régió országait egy százméteres futóverseny résztvevőiként képzeljük el, akkor "tökutolsók vagyunk". Amikor az utolsó előtti célba ér, mi még csak az 53. méternél tartunk. Szlovákia 26 százalékkal előz meg minket GDP-ben", mondta, miközben a fórum többi résztvevője azt követelte, hogy "ülj már le", valaki még azt is hozzátette, hogy "mert megkereslek".

A hibák: autópálya és nyugdíjemelés

Gyurcsány csitítani próbálta az indulatokat, szerinte "Magyar Kálmánnak hálásak lehetünk". "Miből származnak a gazdasági gondok? Abból az 1500 milliárd forintos túlköltésből, aminek a nagy része 2001-2003-ra esett, kisebbik része pedig 2006-ra. Ez a GDP 6 százaléka. Ezt a hiányt Orbán Viktor, Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc okozta. Orbán Viktor 70 százalékos köztisztviselői béremelést és lakástámogatást adott, 450 milliárd az ő sara. Medgyessy Péter kétszer száznapos programja - a 13. havi nyugdíj és családi pótlék, valamin az autópálya-építések 850 milliárdot vittek el. Az én 2006-os adócsökkentéseim 200 milliárdba kerültek. Ez volt a legnagyobb szakmai hibám" - gyakorolt önkritikát. Igaz, később arra a felvetésre, hogy a kormány adjon tízezer forintot minden nyugdíjasnak, hátha akkor az MSZP-re szavaznak, azt állította, hogy ő nem csinált választási költségvetést, és nem is támogatja az ötletet.

"Túlságosan is szociális volt a politika" - mondta, igaz, szerinte ennek árát ugyanazok fizetik, akik kapják. Korábban arról beszélt 99 százalékban nyugdíjasokból álló közönségének, hogy munkaalapú gazdaságot kell teremteni, mert az hazugság, hogy van egy másik Magyarország, ami állja a költségeket.

Az autópályaépítések, a túlzott szociális támogatások és nyugdíjemelések miatti felelősségérzete azonban hamar elpárolgott. Szerinte, ha Szlovákiával vetjük össze az országot, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy ott nincs autópálya és harmadannyi a családi pótlék. "Magyarország jó hely, magyarnak lenni jó" - foglalta  össze. Magyar Kálmán reagálni próbált, de Gyurcsány leinti, hogy "ne hebehurgyáskodjon". Magyar Kálmánt padszomszédai kicsit lökdösni kezdték.

Nem árulja el az árulót

Kérdésre válaszolva még elmondta, hogy nem tart polgárháborútól, mert bár "a magyarok szangvinikusak, de kevésbé kitartóak, mint más nemzetek". Elutasítja a felvetést, hogy az MSZP még gyorsan válasszon köztársasági elnököt, mert az nem lenne illendő. Arra nem válaszolt egyenesen, hogy tart-e a Fidesz kétharmados győzelmétől, inkább arról beszélt, hogy szerinte a Fidesz nem lenne olyan mértéktartó ekkora többségben, mint annak idején Horn Gyula volt, aki "talán csak egy esetben élt" többségével. Arra a fideszes vádra, hogy csontvázak hullhatnak ki a szekrényből, korábbi állításainak némileg ellentmondva azt felelte, "én és Bajnai Gordon felelős költségvetési politikát vittünk".

A fórum zárása pedig talán a legizgalmasabb kérdésre adott válasz volt. Ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet, hangzott a kérdés annak kapcsán, hogy Gyurcsány fórumain rendre árulást emleget. Ha azt gondolták, hogy választ kaptunk a kérdésre, tévednek. "Ha tudnám, elárulnám" - mondta Gyurcsány, majd terelésbe kezdett. Szerinte az NBH jelentéséből annyit lehet tudni, hogy nem külső lehallgatás volt, ezért beszél árulásról. De "nem végezhetünk belső vizsgálatot, nem tudnék úgy nézni a kollégáim szemébe, hogy azt fürkésszem, ki tette". A beszédet szerényen "az elmúlt húsz év legbátrabb és legigazabb beszédének" nevezte, de tagadta, hogy beismerő vallomás lett volna.

"Aki ezt gondolja, az ugyanolyan bolond, mint az a lány, akinek a szerelme azt mondja, hogy lehozom neked a csillagokat az égről, erre azt gondolja, hogy a fiú asztronauta."