Ipsos: Fidesz 31, MSZP 12, Jobbik 7, LMP 4 százalék

2011.02.11. 06:59
A Fidesz támogatottsága három százalékpontnyit csökkent, az összes választókorú körében 31 százalékon áll a kormánypárt, ami a választások óta a leggyengébb eredmény. Az MSZP támogatottsága viszonylag stabil, ezúttal a népesség 12 százaléka áll mögötte.

A Fidesz támogatói köre 2,5 milliós, a szocialistáké egymilliós – derül ki az Ipsos február elején végzett közvélemény-kutatásából, amit a Népszabadság ismertetett.

A Fidesz és az MSZP híveinek eltökéltsége ebben a hónapban közelebb került egymáshoz – az ellenzéki párt támogatói aktívabbak mint december-januárban, de még mindig visszafogottabbak, mint a kormánypártiak. A biztos pártválasztói körben is mérséklődött a különbség: a januári 65-17 százalékos Fidesz–MSZP-arány 60-20-ra változott.

Az őszi hónapokban lévő mélypontról elmozdult a Jobbik és az LMP. A nemzeti radikális párt a választópolgárok hét, az ökopárt négy százalékát vonzza. Az utóbbi hónapok adatai alapján kijelenthető, hogy a biztos pártválasztók körében a Jobbik egyértelműen tíz százalék fölötti (most 12 százalékos) párt, az LMP pedig fölötte van a bejutási küszöbnek (hat százalék).

Erősödött a választók politika iránti figyelme, érdeklődése. Mindeközben folyamatosan érezhető a közhangulat enyhe romlása, havi 2-3 százalékponttal emelkedik azok aránya, aki szerint rossz irányba mennek a dolgok (jelenleg 61 százalék osztja ezt a nézetet), és csökken azoké, akik pozitív fejleményekről számolnak be (most 30 százalék van ezen a véleményen).