Elvitték a rendőrök a Véderő vezetőjét
További Belföld cikkek
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik részvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
Elvitték a rendőrök a Véderő parancsnokát
Délután négykor, alig fél órával a Véderő gyöngyöspatai kiképzőtáborának megnyitása előtt elvitték a rendőrök a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást.
Tudósítónk beszámolója szerint Eszest meg akarták motozni a rendőrök, ő azonban ennek nem volt hajlandó alávetni magát, mondván magánterületen tartózkodik. A rendőrök ezért elvezették és a gyöngyösi kapitányságra indultak vele.
Később a rendőrök elvezettek egy másik véderős szervezőt is.
Elvitték a nőket és a gyerekeket
Gyöngyöspatáról busszal mintegy háromszáz cigány nőt és gyermeket szállítottak el péntek délelőtt, civil szervezetek segítségével. A Vöröskereszt bonyolította az akciót, az egyik ötletgazda pedig Richard Field, Magyarországon élő amerikai üzletember volt.
A cigányok a Véderő nevű paramilitáris szervezettől félnek. A Véderő péntek reggel kiképzőtábort nyitott a település cigányok lakta részének közelében.
Itt nincs jövőnk
A gyöngyöspatai cigányság vezetője, idősebb Farkas János (aki a Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke is) azt mondta az Indexnek, hogy a falu cigány lakossága politikai menedékjogot kért az Amerikai Egyesült Államoktól és Kanadától. Kérelmüket már benyújtották a két ország budapesti nagyköveteinek, továbbá levélben fordultak Barack Obama amerikai elnökhöz és az EU vezető intézményeihez.
Farkas szerint 400-450 gyöngyöspatai cigány készül elhagyni az országot. "Itt nincs jövőnk. A házammal szomszédos telket megvette a Véderő, zaklatják a családomat. Így nem lehet élni, nem tudjuk a családdal ünnepelni Jézus Krisztus feltámadását, mert állandó megfélemlítés alatt vagyunk. Lemondatták a polgármestert, biztosak vagyunk benne, hogy jobbikos utódja lesz, Juhász Oszkár azért szervezte ezt az egészet, hogy megszerezze a hatalmat" - fogalmazott.
Az USA nagykövetsége a menedékkérelemre még nem reagált, de a gyöngyöspatai ügyben már kiadtak egy közleményt. Eszerint "a nagykövetség szoros figyelemmel követi az eseményeket
Gyöngyöspatán és Magyarország északkeleti térségében más helyeken". A közlemény szerint "a gyűlöletkeltés és a kisebbségi csoportok megfélemlítése elfogadhatatlan".
Field a terepen
Richard Field, Magyarországon élő amerikai üzletember is Gyöngyöspatán van. Ő többek között az American House nevű alapítvány vezetője, aki rendszeresen a Vöröskereszttel együttműködve segít magyarországi elesett embereken. Field korábban az LMP és a Civil Mozgalom nevű politikai szervezeteket is támogatta.
Field kedden egy tanoda ügyében ment Gyöngyöspatára, akkor értesült a Véderő tábornyitási tervéről. Ennek hatására riasztotta a Vöröskeresztet, és javasolta, hogy a cigányokat menekítsék el, mert a Véderő emberei lakóhelyükhöz nagyon közel készülnek lőgyakorlatokra. Selymes Erikkel, a Vöröskereszt főigazgatójával találták ki az evakuálást. A buszokat a hatvani Volántól a Vöröskereszt bérelte, és ők találták meg a szálláshelyeket is.
Korábban egy cigány jogvédő azt mondta az Indexnek, hogy Field finanszírozta a mentési akciót. Field viszont lapunknak azt mondta, hogy sok programjában támogatta már a Vöröskeresztet anyagilag is, de ebben az esetben nem ez történt.
Field szerepéről itt olvashat részletesen.
A Vöröskereszt a világháború óta nem látott ilyet
A Vöröskereszt egy illetékese a dpa-nak azt nyilatkozta, hogy ez az első eset a második világháború óta, hogy a szervezet paramilitáris csoporttól fenyegetett civileket evakuál Magyarországon. A szervezet magyarországi főigazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a helyiek már kedden kérték, hogy a nőket és a gyerekeket vigyék el táboroztatni. "A húsvéti táborozás célja élményszerzés a gyermekeknek és az elmúlt két hónapban kialakult etnikai feszültségek enyhítése" - közölte a Vöröskereszt.
Kormány: Csak üdülésről van szó
Orbán Viktor szóvivője azt mondta: „jól látható hazugságok” azok a híresztelések, amelyek szerint "bármifajta hirtelen szükségből elkövetett kitelepítésről vagy bármi másról lenne szó". Szijjártó Péter úgy tudja, hogy a Vöröskereszt közreműködésével egy régebb óta szervezett üdültetésre éppen pénteken utaztak el családok Gyöngyöspatáról.
A menekítési akció kitalálója, Richard Field az Indexnek világosan elmondta, hogy a Véderő pénteki tábornyitása miatt szervezték meg a Vöröskereszttel a nők és a gyerekek kimenekítését Gyöngyöspatáról. Ez határozottan ellentmond annak, mint amiről a miniszterelnök szóvivője beszélt.
Field az MTI-nek így reagált Szijjártó szavaira: "lehet ezt kirándulásnak nevezni, de egyértelmű, hogy a Véderő mozgalom katonai tábora miatt menekítették ki a roma nőket és gyerekeket".
Szijjártó Péter nyilatkozatáról itt olvashat részletesen.
Ma indulna a Véderő lövészete
A Véderő kiképzőtáborában fegyverismeret, lövészet, közelharc oktatása lenne a program.
A tábor elvileg délután nyit. Fél ötre zászlófelvonást terveznek, a társaság által megvett telek cigánysorhoz közeli részén. Tudósítónk szerint húsz ember gyűlhetett eddig össze, többségük terepszínű nadrágot viselő fiatal férfi, de vannak családok is, anyukával, gyerekekkel. A hangulat leginkább hétvégi kirándulásra emlékeztette az Index riporterét. A táborban többen Új Magyar Gárda illetve Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feliratú pólókat viselnek.
A Véderő vezetésével, megalakulása után nem sokkal, 2008-ban készítettünk videóinterjút, ahol beszámoltak terveikről. A szervezetről itt olvashat részletesen.
A rendőrség figyel
Egy civil szervezet helyszínen lévő aktivistája szerint mintegy négyszáz rendőr van a településen, tudósítónk szerint legfeljebb száz. A rendőrök nem engedik, hogy a Véderőhöz tartozó emberek átmenjenek a cigányok lakta településrészen, és állítólag körbevették a paramilitáris csoport táborát is.
A Heves megyei rendőrség sajtóreferense azt mondta, hogy az egész környéken fokozott ellenőrzést rendeltek el. Konkrét számot nem mondott a Gyöngyöspatára kivezényelt rendőrök létszámáról, de azt közölte, hogy kellő számú erővel vannak jelen, hogy megvédjék a lakosságot. Soltész Bálint százados az Indexnek azt mondta, hogy folyamatosan figyelik, hogy történik-e jogsértés.
A fokozott ellenőrzést hétfő reggelig tervezik. A rendőrség nem tudott előre a péntek reggeli mentőakcióról.
Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért elnöke szerint a megfigyelésen kívül a rendőrség nem is tudna most többet tenni, mert a Véderő tagjai magánterületen tartózkodnak. Szerinte jó döntés volt, hogy a rendőrök nem engedik a Véderő tagjait átvonulni a cigányok lakta utcákon.
Egy pénteken hatályba lépett jogszabály szerint százezer forintra büntethetik azt, aki rendfenntartás leple alatt másokat fenyeget. Erről itt olvashat részletesen.
Csillebércen táboroznak
A tábor miatt a településről menekülő nőket és gyerekeket Csillebércre és Szolnokra vitték. Csillebércre még délelőtt meg is érkezett egy csoport, ahol az egykori úttörőtáborban kaptak szállást.
A csillebérci táborba 172 gyöngyöspatai asszony és gyermek érkezett. A
Vöröskereszt két éjszakát fizet nekik, a családokat 3-4 fős szobákban
szállásolták el. Tudósítónk helyszíni jelentése szerint sok csecsemő
és 5-6 év körüli gyermek van a táborban. A gyerekeket délután elviszik a gyermekvasúthoz.
A romák nem örülnek a médiaérdeklődésnek. Akikkel tudósítónknak sikerült beszélni, azok azt mondták: Gyöngyöspatán nem tudták megmondani nekik, miért kell elhagyni az otthonukat, hova jönnek és mennyi időre.
A hét elején kereste meg a tábort a Magyar Vöröskereszt országos
vezetősége, hogy az anyáknak és gyermekeknek szeretnének húsvéti
táborozást szervezni, mondta az Index munkatársának Haraszti István a
Csillebérci Ifjúsági- és Szabadidő Központ Kft.ügyvezető igazgatója. Eredetileg 300 főt akartak elszállásolni, de a táborban csak 172 embernek tudtak helyet adni.
Civil takarítók
A Föld napja alkalmából péntekre takarítást és kertásást szerveztek civilek, közösen a gyöngyöspatai cigányokkal. Az otthon maradt férfiak közül sokan szemetet szednek, patakmedret tisztítanak. A takarításhoz szükséges eszközöket a Richard Field vezette American House alapítvány vásárolta.
Jobbik: Nincs közünk a Véderőhöz
Dúró Dóra, a Jobbik képviselője péntek délutáni sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Jobbiknak semmi köze a Véderőhöz, a Véderő ellenlábasa Juhász Oszkárnak, a Jobbik színeiben induló gyöngyöspatai polgármester-jelöltnek.
A párt szerint a gyöngyöspatai szálak a Fideszhez vezetnek, ugyanis a Barikád információja szerint Maka Attila képviselő sógora ajánlotta fel a cigányteleppel szembeni telkeket a Véderő számára. Dúró, aki a gyöngyöspatai helyzetet a zámolyi romákéhoz hasonlította, közölte: felszólítják az LMP-t, hogy hagyják abba a hangulatkeltést. Az LMP korábban éles hangú közleményben támadta a Jobbikot a helyzet elmérgesítéséért.
Több mint egy hónapja tart a hisztéria
A Véderő tagjai múlt szombaton érkeztek Gyöngyöspatára, a helyi cigányok szerint csak azért, hogy megfélemlítsék őket. A településen akkor kezdődött a szélsőjobbos szervezetek felvonulási sorozata, amikor egy helyi lakos február végén öngyilkos lett. Az idős férfi a helyi Jobbik elnöke szerint azért vetett véget az életének, mert úgy volt, hogy a szomszédjába árvízkárosult cigányok költöznek. A témát felkapta a Jobbik, megjelentek a Szebb Jövőért Polgárőregyesület emberei, majd a Véderő vett telket a cigánysor feletti dombon.
A múlt hétvégén tovább növelte a feszültséget, hogy egy cigány család azt állította, hogy éjszaka kővel betörték az ablakukat, a tettes nem került elő. Egymásnak ellentmondó hírek érkeztek további összetűzésekről, figyelmezettő lövésekről, a Véderő és a cigányok közötti trágár üvöltözésről.
Kedd óta nincs a falunak vezetése, mert egészségügyi problémakra hivatkozva lemondott Tábi László polgármester.