Még az idén vádat emelnek a kémbotrányban
A Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült nyomozás iratainak ismertetését és még idén négy személy ellen emel vádat államellenes bűncselekmény elkövetése miatt – írja a Magyar Nemzet.
Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatójának ügyvédje, Molnár Lajos elmondta, hogy ők megismerték az eljárás iratait. Molnár úgy véli, hogy az iratok nem cáfolják Galambos vallomását, ennek alapján az ügyfelével szemben folytatott eljárás megszüntetésére tett indítványt és várják a táblabíróság döntését.
Sebes Péter, Szilvásy György ügyvédje azt mondta a lapnak, hogy ők is végeztek az iratok tanulmányozásával. Szerinte a megismert dokumentumok alapján a volt titokminiszter nem követett el bűncselekményt, így Szilvásy György felmentését kéri a bíróságtól.
A BKÜ év végére készítheti el a vádiratot, a Katonai Tanács a jövő év elején tűzheti ki a büntetőper tárgyalását.
A Budapesti Katonai Ügyészség a június 28-án kirobbant botrányban kémkedéssel gyanúsította meg Galambos Lajost, felbujtás gyanújával hallgatta ki Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét, bűnpártolással gyanúsította meg az NBH egykori főigazgatóját, Laborc Sándort, valamint felbujtóként meggyanúsította az orosz hátterű biztonságtechnikai cég , a Zömök Kft. társtulajdonosát, Püski Lászlót.