Blanka, Bianka
5 °C
11 °C

Ismét felcsendült az elkúrtad

2011.12.23. 16:46
| Módosítva: 2012.03.05. 22:27
Ahogy az LMP megígérte, tényleg új típusú ellenállásba kezdtek pénteken, aminek eredménye az lett, hogy képviselőiket és szimpatizánsaikat rendőrök vitték el a Kossuth térről. Az akcióhoz kéretlenül csatlakozott Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, később pedig az MSZP is. Gyurcsány Ferencet és az LMP-s képviselőket is előállították, majd elengedték őket. A blokádban résztvevő, képviselői mentelmi joggal nem rendelkező aktivistákat ugyan személyes szabadság megsértésével vádolják, de a kihallgatás után szabadon engedik. Az LMP délutáni tüntetésén a demokrácia végéről és karácsonyi forradalomról beszéltek. A demonstráció vége után a tömeg egy része az Országház elé vonult és az éppen távozó fideszes képviselőket szidalmazta. Két embert előállítottak.

Több mint ötezren vettek részt az LMP pénte délután négyre a Parlament meletti Miniszterelnöki Hivatalhoz bejelentett tüntetésén.

Az LMP a tüntetés után a Gyorskocsi utca fogda elé akart vonulni, de a demonstráció alatt kiderült, hogy a délelőtt letartóztatott aktivistákat ugyan személyes szabadság korlátozásának bűncselekményével vádolják, de szabadon engedik.

A tüntetés után a tömeg egy része a Parlament elé vonult, és kifügyülték a szavazásról távozó fideszes képviselőket, és pillepalackkal dobálták meg az autóikat. A tömeg lehazaárulózta a fideszes képviselőket, a bóvli, bóvli skandálás mellett előkerült Kim Dzsongil és Jukasenkó neve is. Két embert előállítottak, egyet azért, mert összefirkálta a Parlament előtti fotókiállítás több tablóját.

A rendőrség több sorfalat is felállított, a képviselők csak rendőri biztosítással tudtak távozni a Parlament északi kapuján. Este hét után azonban a tömeg oszlani kezdett, és a hideg időben csak alig százan maradtak.

Népszavazást akarnak

Schiffer András szerint  2011 a valóságtól való elrugaszkodás éve volt, 2012 viszont a valósággal való szembenézés éve lesz. Népszavazásokat fognak kezdeményezni a Fidesz munkavállalói jogokat és az oktatást érintő törvényeiről.

"Ma véget ért a demokrácia, és felsejlett a diktatúra. Ma már nem volt elég bemenni a parlamentbe, ezért új ellenállást hirdet az LMP" - mondta a tüntetésre felállított színpadon Széll Bernadett LMP-s képviselő.

Székely Tamás a Szolidaritás Mozgalom társelnöke arról beszélt, hogy elég volt az Orbán-Simicska korszakból, és azt mondta, hogy összehívják az ellenzéki kerekasztalt. Ide várnak minden demokratikus ellenzéki pártot, hogy egy adott pillanatban együtt váltsák le a kormányt.

A tömeg a demonstráció alatt egyre hangosabban skandálta, hogy Orbán takarodj, illetve újból felcsendült az Elkúrtad is.

Délelőtt kezdődött

A blokád délelőtt kezdődött: fél tíz előtt egy-két perccel a parlamentnél megjelent Karácsony Gergely, Vágó Gábor és Szabó Tímea, akik láncokat tekertek magukra, és elkezdték odaláncolni magukat a parlamenti parkoló bejáratához.

A képviselők meg akarták akadályozni, hogy a fideszesek autói bejussanak a parlament parkolójába. A rendőrök pedig azért kezdték el húzogatni a képviselősor végét, hogy ezt ne tudják megtenni. A BRFK közleménye szerint a rendőrök akkor avatkoztak közbe, amikor „az Országgyűlés a demonstrálók magatartása miatt valamennyi bejáraton keresztül megközelíthetetlenné vált”.

Váratlan fordulat

Közben újabb fordulat történt: megjelent a téren Gyurcsány Ferenc. A résztvevők attól tartottak, hogy ő is odaláncolja magát, de megkönnyebbülésükre nem tett ilyet. Az akció eddigre elérte első kézzelfogható sikerét, a Házban félórás szünetet rendeltek el.

Kukorelly Endre LMP-s képviselőt és társait státuszuk ellenére testi kényszerrel terelték le az útról. Rabomobillal vitték el például Vágó Gábort, Szabó Rebekát és Ertsey Katalint. Összesen 26 embert állítottak elő, a parlamenti képviselőket ketreces furgonnal, a velük együtt tiltakozó mezei tüntetőket viszont csak sima rendőrautóba kényszerítették. Délre begyűjtöttek már szinte mindenkit, akit lehetett. Gyurcsány Ferenc is elérte , hogy előállítsák a rendőrök.

Az előállításkor mindenkinél személyi szabadság megsértésére hivatkoztak a rendőrök. A BRFK későbbi közleménye is úgy fogalmazott: “alapos gyanú merült fel arra, hogy megvalósítják a személyi szabadság megsértése bűncselekményét”, mivel a rendőrök szerint a demonstráció résztvevői akadályozták mások szabad mozgását, és a rendőri felszólításoknak nem tettek eleget. Az Index helyszíni tudósítói viszont azt tapasztalták, hogy a tiltakozó akció kizárólag az autók bejutását akadályozta meg a Parlament parkolójába, a gyalog érkező képviselők háborgatás nélkül mehettek be. A Helsinki Bizottság szerint is abszurd, hogy az LMP-s tiltakozók bárki személyi szabadságát megsértették volna.

A szimpatizánsokat orvos vizsgálta

Közben az ülésteremben az MSZP-sek piros lap felmutatásával és sípszóval tiltakoztak a zárószavazások ellen, majd kivonultak, a párt Facebook-oldala szerint azért, hogy megvédjék a tiltakozókat. A parlamenti karácsonyfánál Ipkovich György vezetésével a szocialista képviselők körbeállták és nem engedték elmenni a rendőrautót, amelybe az LMP-s demonstrálókat ültették. Végül fogták magukat, és beültek az aktivisták mellé a furgonba.

Az elszállított képviselők és szimpatizánsok a Gyorskocsi utcában kötöttek ki. A politikusok nem voltak sokáig bent. Elsőként Szilágyi Péter és Ertsey Katalin szabadult ki. Elmondták, hogy sem őket, sem a többi képviselőt végül nem gyanúsították meg semmivel. Gyurcsány is csak nagyjából egy óráig volt bent, és ezalatt nem sok minden történt vele, saját elmondása szerint nagyon sokáig kellett várniuk a folyosón. A kint ácsorgó újságírókat, képviselőket és szimpatizánsokat egy idő után a rendőrök elküldték a Gyorskocsi utcából, amelyet lezártak.

Azokat az előállítottakat, akik nem képviselők, másképp kezelték. Orvosi vizsgálaton estek át, és aki végzett, azt fogdába terelték át. Ezután egyenként hallgatták ki őket, és a kihallgatás, és a jegyzőkönyv aláírása után kiengedték őket. Információink szerint mindenkit személyes szabadság megsértésével vádolnak, az utolsó gyanúsított várhatóan pénteken késő este távozhat a Gyorskocsi utcából.