Bűn és büntetlenség

2012.06.22. 01:15 Módosítva: 2012.06.22. 07:50
A 12 éve két kisgyereket halálra gázoló ír Ciarán Tobin a minap kisétálhatott a dublini bíróságról, mert kiderült: végleg megúszta, hogy jogerős hároméves büntetését le kelljen töltenie. De hogy fordulhatott ez egyáltalán elő? Ki tehet róla? És vajon megtörténhet-e megint? Minden, amit tudni akart az ügyről.

Hogy is volt pontosan az a gázolás?

Petra babkocsija a baleset helyszínén
Petra babkocsija a baleset helyszínén

A baleset 2000. április 9-én, vasárnap történt, délután 4 körül. A Budapesten egy ír biztosító vezető beosztású munkatársaként dolgozó Francis Ciarán Tobin, várandós felesége, a gyerekük és egy vendég szintén ír házaspár visegrádi kirándulásról tartottak hazafelé Tobin céges kocsijával, egy Volvo S40-essel. Az autó a szakértői vélemények szerint a megengedett 50 km/órás sebességet jelentősen túllépve 71-80 km/órás sebességgel haladt Leányfalu belterületén, amikor Tobin váratlanul (saját bizonyítatlan állítása szerint egy mellékutcából hirtelen kikanyarodó autó miatt) jobbra rántotta a kormányt.

A jogerős ítélet szerint a sebességkorlátozás 50 százalékot meghaladó túllépésével „az erős hétvégi forgalomban fokozott veszélynek tette ki a közúti közlekedés többi részvevőjének biztonságát. Ez az önmagában absztrakt veszély konkrétizálódott akkor, amikor tisztázatlan okból hirtelen kormánymozdulatra került sor”. A Volvo felszaladt a járdára, és elütötte a babakocsiban ülő hároméves Zoltai Petrát és ötéves bátyját, Marcit, akik nagymamájuk előtt állva várták, hogy átkelhessenek az úton. Mindkét kisgyerek a helyszínen meghalt.

Mi történt ezután?

Az ilyenkor szokásos módon megkezdődött a baleset körülményeinek vizsgálata, majd 2000 szeptemberében büntetőeljárás indult Tobin ellen, ezért bevonták az útlevelét. A Budakörnyéki Bíróság 2002. májusában bűnösnek találta halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, három év letöltendő fogházbüntetésre ítélte és ugyanennyi időre eltiltotta a vezetéstől. A Pest Megyei Bíróság 2002. októberi, jogerős ítélete ezt azzal egészítette ki, hogy Tobin leghamarabb másfél év után bocsátható szabadlábon.

Miért nem ültették le Tobint?

Ciaran Tobin, az ír gázoló
Ciaran Tobin, az ír gázoló

Az útlevelét ugyan elvették, de 2000 októberében visszakapta, amikor családi okból hazautazott: ezért félmillió forintot kellett letétbe helyeznie. Amikor visszajött, már nem adta le az útlevelét, novemberben pedig – a kiküldetése lejártával – végleg elhagyta az országot, és soha többé nem tért vissza. Így az ítélet végrehajtására sem kerülhetett sor.

Hogyhogy nem sikerült elérni a kiadatását?

Magyarország nem a kiadatását kérte, hanem az ítélet alapján európai elfogatóparancsot adott ki Tobin ellen.

Jó, de miért nem lehetett az elfogatóparancs alapján leültetni?

Erről szólt a majdnem tíz évig húzódó írországi jogi procedúra, aminek a végére a dublini legfelsőbb bíróság keddi ítélete tett pontot. Tobint azért nem adják át, mert az európai jogsegélyegyezmény írországi alkalmazásáról szóló törvény egy korábbi verziója úgy rendelkezett, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha az érintett elmenekült a büntetés elől az elfogatóparancsot kiadó országból. Mivel Tobin két évvel a jogerős ítélet előtt utazott el, ez az esetében fel sem merül.

Akkor üljön Írországban!

A dolog nem ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy valaki más országban ülje le a büntetését, neki magának is hozzá kell járulnia. Az ilyen eseteket szabályozó nemzetközi szerződések értelmében ez alól csak egy esetben van kivétel. Ez az eset pedig ugyanaz, ami miatt Tobint nem adták át: hogy a tettes az ítélet végrehajtása elől meneküljön el.

Szóval adott esetben bárki megúszhatja, hogy halálra gázolt két gyereket: időben le kell lépnie Írországba?

Nem. Azóta változott a nemzetközi elfogatóparancs alkalmazásának ír szabályozása, és ma már akkor is át kell adni az elkövetőt, ha az ítélet meghozatala előtt távozott. Pont ezért adott ki Magyarország még egy elfogatóparancsot, már az új szabályozás alapján.

De akkor miért nem adták ki végül?

Van egy olyan jogi alapelv, hogy a büntetőeljárásokban mindig azt a szabályt kell alkalmazni, amelyik az elkövetéskor érvényes volt, kivéve, ha időközben enyhült a cselekmény jogi megítélése. Ez az eljárási szabályokra is vonatkozik, márpedig Tobin számára a régi szabályozás a kedvezőbb.

Mi értelme egyáltalán az elfogatóparancsnak, ha nem lehet végrehajtani?

A jogrendszer nem tökéletes, pláne, amikor sok ország szabályait kell összehangolni. Tobinnak egy jogi kiskapu miatt nem kell letöltenie a büntetését, de ez a kiskapu azóta bezáródott. Egyébként még ennek a kiskapunak a megítélése sem fekete-fehér, mert Írországban ugyanebben az ügyben született már olyan ítélet is, hogy nincs akadálya Tobin átadásának, és a legfelsőbb bíróság is csak 3:2-es arányban tudott dönteni a kérdésben. Két bíró is úgy látta, hogy el kell utasítani Tobin fellebezését a korábbi döntés ellen, és át kell adni Magyarországnak.

Szóval akkor Tobin büntetlenül megúszta?

Azért ezt így nem lehet kijelenteni. 2011 novemberében önként jelentkezett Dublinban, hogy vegyék őrizetbe, és csak most távozhatott, vagyis hét hónapot rács mögött töltött.

Miért csinálta ezt?

Akkor még nem tudhatta, hogy a javára döntenek, és valószínűleg úgy gondolta, inkább otthon ül, mint Magyarországon, ahol az utolsó rab is őt csicskáztatná.

Maradt még jogorvoslati lehetőség?

Zoltaiék a vagyoni és nem vagyoni káraik miatt kártérítési pert indíthatnak Tobin ellen Írországban. Itthon, ahol sokkal alacsonyabbak a kártérítésként megítélt összegek, Tobin kocsijának a felelősségbiztosítása alapján a bíróság 2003-ban kilencmillió forint kártérítést ítélt meg nekik, ez azonban nem zárja ki, hogy Tobint is bepereljék. Ezt a pénzt egyébként elkülönítve kezelik, és a kamatokat rászorulók közt osztják szét.

Arra gondolok, hogy van-e még esély, hogy Tobin mégis letöltse a büntetést?

Ez reálisan csak akkor fordulhat elő, ha valahol átlépi a schengeni övezet határát és valamiért a hatóságok látókörébe kerül: ekkor azonnal le fogják tartóztatni, és el kell kezdenie a szabadságvesztés letöltését, amibe valószínűleg beszámítják majd a dublini hónapokat.

Vagyis ha óvatos, megúszta?

Igen. Lehet pereskedni ellene Dublinban, be lehet perelni Írországot Strasbourgban, amiért elmulasztotta üldözni az emberi élet kioltásával járó bűncselekményt, mert az ügynek van ilyen olvasata is, de az igazságérzetünket sértő állapoton ez már nem változtat. Zoltaiék ügyvédje azt nyilatkozta, megvizsgálják, hogy az ír alkotmánybíróság előtt van-e lehetőség a mostani döntés megtámadására. Írországban azonban az a legfelsőbb bíróság tölti be az alkotmánybíróság szerepét, amelyik a keddi döntést meghozta...

Jól tette Magyarország, hogy futni engedte 2000-ben?

Igen. Egy családos emberről van szó, aki gondatlan balesetet okozott: ilyenkor a legritkább esetben szokták megakadályozni a hazatérést a jogerős ítélet meghozatala előtt, különös tekintettel arra, hogy a két európai jogállamról volt  szó, akikről feltételezhető volt, hogy elősegítik egymás jogerős ítéleteinek végrehajtását.

Te mit éreznél, ha veled történne ez?

Nem hiszem, hogy valaha is bele tudnék nyugodni. Azt hiszem Zoltaiék, akiknek egyébként azóta szerencsére született gyereke, részben épp azért gondolkoznak az ügy folytatásán, mert nehezen tudnak beletörődni, hogy Tobin megúszta a büntetést.

Lehet tudni, hogy Tobin valaha is kereste volna a családot?

Igen, és ez talán az egész ügyben a legiszonyúbb. Mert azért, hogy a jogszabályok nem tökéletesek, nehéz bárkit személy szerint hibáztatni. Azt viszont ép ésszel szinte lehetetlen felfogni, hogy az az ember, aki – ha véletlenül is, de – halálra gázolta a kisgyerekeiket, se levélben, se személyesen, se sehogy soha semmilyen bocsánatkérő gesztust nem tett Zoltaiék felé.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05