Nem lett volna szabad egyedül ügyelni

Egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt, és két évre eltiltott foglalkozása gyakorlásától egy fiatal orvosnőt a XVIII-XIX. Kerületi Bíróság szeptember 13-án. Dr. P. Nórát az elsőfokú ítélet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A tragédia, amelyért a doktornőt felelősségre vonták, 2011 februárjában történt. Meghalt egy inzulinos cukorbeteg, akihez rövid időn belül kétszer is riasztották a kispesti ügyeletben dolgozó rezidenst. Az elhunyt élettársa a médiához fordult, a történtekkel így több cikk és tévéműsor is foglalkozott. Az eset attól a momentumtól vált igazán ismertté, hogy a rezidens rosszul értelmezte a vércukorszintmérő HI jelzését: hibaüzenetnek vélte, miközben nagyon magas (high) szintet jelentett. A doktornő szerint ez eltereli a figyelmet a lényegről: életveszélyes a rendszer, amelyben valós szakmai felügyelet nélkül dolgoznak a rezidensek.

Eddig nem adott interjúkat. Mi volt az oka a hallgatásnak, és miért gondolta meg magát?

A fő ok az volt, hogy a feletteseim azt mondták: ebben az ügyben én ne nyilatkozzak semmit, majd ők megoldják a dolgokat, én csak legyek nyugodt, minden rendben lesz. Az, hogy most mégis megszólalok, azért van, mert úgy látom, hogy részben a média is közrejátszott abban, ahogyan ez az egész ügy alakult, amilyen döntés született. Akármennyire is azt mondják, hogy a bíróság objektív, és a médiamegjelenések nem befolyásolják, én azért mégis úgy érzem, hogy a háttérben ott volt egy picit a közhangulat iránya.

Mi történt 2011. február 7-én hajnalban? Hogyan követték egymást az események az első kivonulástól a férfi haláláig?

A részletekbe nem szeretnék belefolyni, mert ez egy folyamatban lévő ügy. Még az ítéletet sem kaptuk meg írásos formában. Ami a médiában megjelent, és nagy forrongást keltett, az a vércukormérős dolog volt. Erről annyit tudok mondani, hogy bármennyire is furcsának tűnik, a vércukormérő használatát nem oktatják az egyetemen. Használtam persze vércukormérőt, de ezzel a problémával még sosem találkoztam szembe. Az volt a szenzáció, hogy egy rezidens nem ismerte a HI jelzést. A bírói ítélet viszont nem emiatt lett az, ami. A bírónő kimondta, hogy ez nem jó, de nem büntetendő dolog. Nem büntetőjogi kategória, hogy valaki hoz egy téves diagnózist.

A HI jelzéssel szerintem azért foglalkoztak ennyit, mert ha nem is látott az egyetemen ilyen mérőeszközt korábban, sokan azt gondolják, hogy józan ésszel ki lehet találni, mit jelent a HI.

Én azt tudom mondani, hogy ez egy kis szelete az egész történetnek. Van egy vércukormérő, ami kiírja, hogy HI - azért az orvoslás nem ennyiből áll. Vannak eszközök, amiket használunk. Azok vagy hitelesek, vagy nem, vagy van hozzájuk használati utasítás, vagy nincs. Egy diagnózis meghozásához hozzátartozik az is, amit elmond a beteg, amit elmondanak a hozzátartozók, hogy mik a betegnek a tünetei. Ez alapján kell döntést hozni.

Hogy ítéli meg: követett-e el szakmai vagy más hibát, és ha igen, mik voltak ezek a hibák?

Szerintem ebben az ügyben az egyetlen hiba az volt, hogy elkezdtem dolgozni ennél a cégnél, amelyik törvényellenesen egyedül ügyeltet rezidenseket. Szerintük a szakmai felügyelet azt jelenti, hogy van egy darab szakmai felelős, aki harminc körzet több száz orvosáért felelős. Szerintük elég felügyelet egy ügyeletben, hogy van egy orvos, akitől telefonon lehet segítséget kérni. Egyébként nem közlik, hogy ki is az a szakmai felelős, meg hol lehet elérni. Hát szerintem ez nem szakmai felügyelet.

Hogyan került ehhez a céghez?

Kerestem állást a rezidensképzés mellett. Az akkori 90 ezer forintos fizetésből nem nagyon lehet egy életet elkezdeni. Az ember 25 évesen már nem a szüleitől szeretne függeni anyagilag, ezért mindenképpen másod- vagy harmadállásra volt szükségem. Egy csoporttársam, barátnőm kezdett el ügyelni náluk, és ő mondta, hogy van egy ilyen lehetőség, menjek én is.

Az egyetemet mikor végezte el, milyen eredményei voltak, és melyik terület érdekelte legjobban az orvosláson belül?

2009 júliusában végeztem. Háziorvosnak készülök. Az tetszik benne, hogy sokkal személyesebb a kapcsolat a betegekkel. Mindig jobban szerettem az emberi oldalát a szakmának, ez az, ami megfogott benne. A legrosszabb átlagom 4,86 volt. Nem voltam sose pótvizsgán. A szigorlataim mind ötösek lettek, summa cum laude végeztem. Szóval szerintem úgy nagyjából én megtanultam, amit megtanítottak. Voltam TDK-versenyen, értem el első meg második helyezést is. Részt vettem prevenciós munkában, diákoknak tartottunk előadásokat drog, alkohol meg nemi betegségek témakörben. A nagy álmom volt, hogy misszióba menjek Afrikába. Ez részben sikerült is, voltam egy egy hónapos misszión. Háziorvosi típusú ellátást nyújtottunk az ott lakóknak.

Cukorbeteg pácienssel találkozott az egyetemi évek alatt?

Kórházban igen. De hát ugye kórházba általában úgy kerül már az ember, hogy nagyrészt stabilizálva van a vércukra. Olyan cukorbeteg pácienssel nem találkoztam, akinél komoly probléma lett volna. Háziorvosi gyakorlat akkor még nem volt az egyetemi évek alatt, meg a sürgősségi gyakorlat is abban merült ki, hogy elméleti oktatások voltak fél évig. A gyakorlati oktatást majdhogynem minősíthetetlennek mondanám. Nagyon jó a magyar orvosképzés elméleti szempontból, nem hiába jönnek nagyon sokan ide külföldről. De a gyakorlati oktatás színvonalát mutatja, hogy amikor beindul a gyakorlati képzés, akkor sok külföldi inkább visszamegy a saját országába tanulni. Egy gyakorlatra elmegyünk 15-en, 20-an. Szerintem abból nem igazán lehet tanulni, hogy 20-an állunk egy beteg felett, és akkor nézegetjük. Vagy pedig mondja az oktató, hogy őneki most dolga van, és akkor kioszt egy beteget, hogy vizsgálgassuk, aztán beszéljünk a betegségéről. De azt, hogy mit vizsgálunk, hogy vizsgálunk, azt nem ellenőrzi senki.

Volt magában félelem, aggodalom amiatt, hogy mit fog kezdeni egyedül egy nehezebb esetnél? Amikor elkezdett dolgozni az ügyeleten, végiggondolta, hogy mi történhet?

Nem hiszem, hogy van olyan kezdő orvos, aki azt mondaná, hogy nincsen benne félelem. Aki azt mondja, hogy ő mindent tud, hogy ő teljesen biztos a dolgában, szerintem az hazudik. Jók voltak az eredményeim, szerettem volna azt hinni, hogy ez elég arra, hogy elinduljanak ezen a pályán. Persze, hogy izgultam, féltem. Megkérdeztem, amikor jelentkeztem a céghez, az ügyeletvezetőt, aki végül is felvett, hogy elég-e a szakmai tudásom. Azt a választ kaptam, hogy persze, ennyi bőven elég, és hogy alapesetekkel kell foglalkozni, illetve tapasztalt mentős kollégák vannak mellettünk, akik bármiben tudnak segíteni. Akkor ez némileg azért megnyugtatott.

Éjjel ügyelt, nappal mivel foglalkozott?

Nappal csináltam a rezidensképzést: tanultam, illetve a gyakorlatokra jártam. Még volt egy harmadállásom is heti pár órában, inkább hétvégi délutánokon. Az is orvosi jellegű munka volt.

Hogy nézett ki egy ilyen éjszakai ügyelet? Mettől meddig volt bent?

Ahol én voltam, ott az éjszakai ügyelet este fél nyolctól reggel fél nyolcig tart. Éjszaka ketten ügyelnek. Váltva dolgozunk. Aznap éjszaka, amikor ez az eset történt, akkor én egy másik rezidenssel ügyeltem. Azon a héten három-négy ügyeletem lehetett, de bent voltam hétköznap a rezidensképzésben, meg még ott volt a másik állás. Szerintem száz órát biztos, hogy dolgoztam azon a héten.

Hány ügyeletes éjszakán volt túl addigra összesen?

Körülbelül egy éve voltam a cégnél. Havi átlagban 5-6 ügyelettel számolva 60 körül lehetett.

Ezalatt a 60 ügyelet alatt került  kockázatosabb helyzetbe korábban? Volt bármi előzménye ilyen szempontból a februári 7-i hajnalnak?

Nem emlékszem, hogy olyan lett volna, hogy úristen, most jól döntöttem vagy nem. Mondjuk az orvosi olyan szakma, hogy sose lehet azt mondani: ez egy biztos diagnózis. Mindig van egy kis bizonytalanság benne. Bejön valaki úgy, hogy köhög. Megvizsgálod, teljesen úgy néz ki, hogy meg van fázva, de ki tudja, lehet, hogy meg fog halni holnap egy egészen más dologban.

Tudomása szerint egyedi a régi cége ebből a szempontból, vagy máshol is egyedül ügyelnek rezidensek?

Az a probléma, hogy ez egy általános jelenség. Nemcsak rezidensek dolgoznak ügyeletekben, hanem például nyugdíjas orvosok, akiknek már nincs is érvényes működési engedélyük. És rengeteg olyan szakvizsgával rendelkező orvos, akiknek közük nincs a sürgősségi ellátáshoz vagy akár a háziorvosláshoz.

Mi ennek az oka?

Egyrészt az orvoshiány, másrészt meg az, hogy egy tapasztalt szakorvos már nem feltétlenül szorul rá az ügyeletre. Mert ha a fizetése nem is olyan magas, a magánrendeléseiből összejön annyi.

Próbálta szóvá tenni, mielőtt a tragédia megtörtént, hogy nem jó ez a rendszer, nem biztonságos?

Egymás között sokat beszélgettünk a csoporttársakkal. Szóvá tenni? Mindenki félti a munkahelyét. Ha elkezdünk szóvá tenni dolgokat, akkor nem biztos, hogy még hívnak minket dolgozni. Úgy tűnik, hogy a rezidensek kezdenek azért összefogni. A bérezéssel kapcsolatban ha nem is sikerült olyan hatalmas eredményt elérni, valami azért elindult. Ez ügyben is lehetne összefogni. Csak ehhez az kellene, hogy mindenki, a laikus ember is lássa, hogy ez mekkora probléma. Mert hozzá, ha beteg lesz, ugyanúgy az fog kimenni, akinek nincs semmi gyakorlati tapasztalata, és ugyanúgy nem lesz mellette egy szakorvos, aki segítene, tanácsot tudna adni. Vagy pedig az lesz, hogy az orvos mindenkit be fog küldeni a kórházba, félelemből, még azt is, aki csak egyet köhint. Ez megint csak nem lesz jó, mert a kórházak már így sem bírják a terhelést.

A bírósági tárgyaláson szóba került bárki másnak a felelőssége?

Nem, igazából nem. Mi próbáltunk rámutatni, hogy ez nem egy egyedi dolog. Minden nap több száz rezidens ügyel másod-harmadállásban, és velük is hasonló dolgok történnek, csak vagy nem derül ki, vagy ha kiderül, akkor szerencséjük van, és nem kerül az ügy a médiába. Vagy ha még be is kerül a médiába, akkor esetleg kórházban dolgoznak, és azért ott jobban odafigyelnek arra, hogy kiálljanak az alkalmazottaik mellett. Én az orvosi kamarától kértem az ügy elején segítséget. Igazából nem méltattak válaszra.

Milyen típusú segítséget várt volna a kamarától, ők mit tudtak volna tenni?

Két helyen kerestem meg őket. Először is írtam arra a címre, ahol a jogi dolgokkal foglalkoznak. Arra kaptam egy olyan választ, hogy kaphatok ingyenes jogi tanácsot. Ez szép és jó, de az ügyvédemet ezért fizetem, tanácsból szerintem eleget kapok. Utána próbáltam valahogy elérni az elnök urat. Ő is háziorvos, reméltem, hogy tud valamilyen segítséget nyújtani. Nem jött vissza az email, de választ sem kaptam rá. Szerintem mivel ők egy érdekvédelmi szervezet, legalább meg kellett volna vizsgálniuk, hogy ki tudnak-e mellettem állni vagy nem.

Mennyi ideig dolgozott még ennél a cégnél?

Egy bő fél évig körülbelül. Magamtól jöttem el, nem rúgtak ki.

Mivel foglalkozik most?

Általános orvosi munkát végzek, nem sürgősségi területen dolgozom.

Miért kérhették a régi felettesei, hogy ne beszéljen?

Szerintem a lényeg az volt, hogy ők ebbe az ügybe ne keveredjenek be. Visszatekintve a cél az volt, hogy én játsszam el egymagamban a bűnbak szerepét. Ez sikerült is, így lett.

Megfordult a fejében, hogy az egész orvosi pályát ott hagyja?

Ezen nagyon sokat gondolkodtam. Elég sok energiát fektettem abba, hogy orvos lehessek. Nekem ez egy hivatás, egy életcél volt, és elég sokat küzdöttem ezért egész életemben. A kétéves rezidensképzés végén van egy orvosi licencvizsga, utána már lehet háziorvosként dolgozni. Még egy év, hogy valaki szakorvos lehessen, akkor van szakorvosi vizsga. Én nem adtam fel, amikor ez az egész ügy elkezdődött. Megcsináltam a licencvizsgámat tavaly novemberben. Kiválóan megfeleltem, pedig nem könnyű vizsga, sokan megbuknak rajta. Most kellene jelentkezni a szakorvosi vizsgára. Én nagyon szeretném folytatni ezt az utat, csak hát a jelenlegi ítélet szerint nem nagyon van erre lehetőségem.

Eltiltották két évre a foglalkozása gyakorlásától, de még nem jogerős az ítélet. Ettől még letehetné a szakvizsgát, nem?

Most kell jelentkezni, és májusban lenne a szakvizsga. Ha most én megcsinálom a szakvizsgát, és utána azt mondják, hogy eltiltanak két évre vagy esetleg többre, akkor igazából az egésznek nem volt értelme. Egy kezdő orvost eltiltani két évre a pályától, az annyi, mintha eltiltanák örökre.

Meglepte az ítélet, vagy számolt azzal, hogy ilyen lesz?

Engem meglepett az, hogy ennyire szigorúan ítélkeztek. Szerintem ennek az ítéletnek az a legnagyobb hibája, hogy zöld utat ad a mostani rendszernek. Akik változtatni tudnának, azok azt látják, hogy nekik ebben nincsen felelősségük, és minden mehet tovább úgy, ahogy van. Mert mindig lesz egy legkisebb, egy rezidens, mindig lesz egy kis tapasztalatlan.