Őszig nyomoznak a belvárosi ingatlanbotrány ügyében

2015.07.02. 06:35

A Magyar Nemzet csütörtöki számában nyilatkozott a Fővárosi Főügyészség szóvivője a belvárosi ingatlanbotrány nyomozásáról. Bagoly Bettina azt mondta, hogy szeptember végéig meghosszabbították a nyomozás határidejét.

A Fővárosi Főügyészség áprilisban indította a nyomozást Juhász Péter, az Együtt 5. kerületi képviselője feljelentése kapcsán. A nyomozással a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályát bízták meg, a határidő eredetileg június 30. lett volna.

Az ügyben, amelynek lényege, hogy az önkormányzat a piaci árnál jóval olcsóbban adott el ingatlanokat az elmúlt években, Juhász üzletszerűen, bűnszervezetben való hivatali visszaéléssel vádolta meg az érintett politikusokat, így a kerület korábbi polgármesterét, Rogán Antalt is. Szerinte a kerület vezetése több milliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

Arról, hogy Juhász pontosan mit lát aggályosnak az 5. kerületi ingatlanügyekkel kapcsolatban, itt írtunk részletesen.

A Fővárosi Főügyészség a nyomozás elrendeléséről szóló levelében konkrétan megemlítette a Szent István körút 25, a József Attila utda 12., a Dorottya utca 8., a Károly körút 22., 24. és 26. szám alatti ingatlanok ügyét.