Kevesebb tanórát követelnek a pedagógusok

2016.02.01. 13:21 Módosítva: 2016.02.01. 20:40
Tüntetést szervez a Pedagógusok Sztrájkbizottsága február 13-ra, szombaton 11 órára a Kossuth térre, hogy kikényszerítsék a köznevelési törvény rendszerszintű változtatását. Balog Zoltán miniszterrel a tárgyalások eredménytelenek voltak, bár hivatalosan csak a február 10-i kormányülés után, február 12-én fognak befejeződni. Az eddigiek alapján azonban látható, hogy a kormány nem akar rendszerszintű változtatást a köznevelésben az eddigi elképzeléseihez képest. És egyelőre sem a növekvő elégedetlenség, sem a rendszer finanszírozásának akadozása nem ingatja meg.

Sztrájk-nagyüzem Szlovákiában

Nem állt munkába hétfőn 602 nővér, mert lejárt tavaly novemberben tömegesen benyújtott felmondási idejük. A tavaly novemberben, a szlovák parlament által megszavazott, a nővérek bérét szabályozó új törvény annak ellenére lépett érvénybe, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök kétszer sem írta alá.

A mostani munkabeszüntetés nyolc szlovákiai kórházat érint, Eperjesen már a hadsereg is besegít a kórházi munkába. 

Országos élőlánccal folytatják a sztrájkot a szlovákiai tanárok, akik a múlt héten kezdték meg tiltakozásukat munkakörülményeik és bérhelyzetük javításáért. A szervezők szerint a résztvevők száma némileg csökkent. Február első napján több mint 700 iskolában nagyjából tízezer pedagógus nem ment be dolgozni.

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közszolgálati tévé vasárnap esti műsorában a pedagógusok demonstrációját "kis méretűnek" tartotta, ráadásul szerinte a szervezők mögött az ellenzéki pártok állnak, ugyanakkor jelezte: a kormány a következő választási ciklusban képes lenne 25 százalékkal emelni a tanárok fizetését.

Bőtös Botond

Újra emeljék 18 évre a tankötelezettséget, de legyen levesebb az óra és a tananyag, biztosítsanak nagyobb önállóságot az iskoláknak a tanítási metódusok kialakításában - ezekkel a követelésekkel állt elő hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatóján a Pedagógusok Sztrájkbizottsága. A Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és a Szakképzési Szakszervezet, Oktatási Vezetők Szakszervezete közös bizottsága azután fogalmazta meg kifogásait, hogy öt miskolci állami gimnázium képviselője januárban közös szándéknyilatkozatot írt alá, amivel szorosabbra fonták együttműködésüket, és remélik, így még nagyobb hatásfokkal harcolhatnak a hazai közoktatás betegségei ellen.

Kapcsolódó
Az egész országot várjuk magunk mellé

Az egész országot várjuk magunk mellé

A miskolci állami gimnáziumok összefogva országos harcot indítottak, mivel a hazai oktatási rendszert a káosz és kiszámíthatatlanság jellemzi. Már ezrek támogatják őket. A cél, hogy pedagógusok nélkül ne piszkálhasson bele senki a közoktatásba.

2015 májusában külön-külön hiába fogalmazták meg hivatalos levélben a KLIK-nek, és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy milyen problémákat látnak, levelükre nem kaptak választ. A Herman Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levelét már 16 ezren írták alá, a civilek mellett tanintézmények is, így a a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a kőbányai Fekete István Általános Iskola, a budapesti Károlyi Mihály Magyar–Spanyol Tannyelvű Gimnázium, illetve a Szekszárdi Szakképzési Centrum Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma.

A tanárok kifogásolják

  • a folyamatosan változó alaptanterveket,
  • a kísérleti tankönyveket, amelyekkel valójában a gyerekeken és a pedagógusokon kísérleteznek,
  • a nemzetközi felméréseken rosszul teljesítő diákok ügyét,
  • az érettségi követelmények változását, és a folyamatos, egyeztetések nélküli újításhullámot.

Ezt akarják a tanárok

A Pedagógusok Sztrájkbizottságának hétfőn bejelentett követelései:

  • Vissza kell álltani a 18. évig tartó tankötelezettséget,megszüntetve a Híd -programokat.
  • A tartalmi szabályozás felülvizsgálatával radikálisan csökkenteni kell a tananyagot. Lehetővé kell tenni az egyéni tanulási utak kialakításának  lehetőségét.
  • Meg kell szüntetni az általános iskolában a 16 óráig tartó kötelező benntartózkodást.
  • Jelentősen csökkenteni kell a kötelező tanulói óraszámokat.
  • Szülői kérésre kell biztosítani a napközit, a tanulószobát. A feltételek biztosítása mellett az egész  napos iskolát kell megszervezni. Az egész napos iskolai ellátásban részt vevő tanulók számára házi feladat nem adható.
  • A KLIK helyett az intézményvezetők munkáltató, gazdálkodási jogát is visszaadná a Pedagógusok  Sztrájkbizottsága.
  • A tanárok kötelező óraszáma 22  legyen, ami felett járjon túlóradíj.
  • Az öregségi nyugdíjkorhatár elérése ne jelentse a foglalkoztatás tilalmát. Dolgozhassanak nyugdíjuk folyósítását megtartva az öregségi nyugdíjban lévők.
  • Szabadon választhasson a pedagógus a tankönyvekből, szüntessék meg az állami tankönyv monopóliumát.

A tanárok azt követelik, hogy a kormány függessze fel a reformokat, amíg társadalmi-szakmai konszenzus nem születik – és ne önmagával, azaz a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Karral egyeztessen a közoktatás ügyeiről. Igaz a nyílt levélre, meglepő módon éppen a Nemzeti Pedagógus Kartól kapták az első támogató levelek egyikét.

A Pedagógusok Szakszervezete pénteken informális beszélgetést folytatott Balog Zoltán miniszterrel - mondta Galló Istvánné. Ezt három tárgyalás előzte meg, amelyen a szakszervezetek és az államtitkárság szakértői vettek részt.

Balog nyilatkozataiból azonban kiderült, hogy a kormány nem akar rendszerszintű változtatásokat tenni, noha a követelések ilyen irányba is mutatnak.

Politikai trükk a kerekasztal

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hétfőn a közoktatás szervezeteihez intézett nyílt levélben szólított fel a köznevelési kerekasztal bojkottjára. Mendrey László, a szervezet elnöke az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban azt írta, hogy az emberi erőforrások minisztere által összehívni tervezett "csonka kerekasztal politikai trükk", terelés és újabb megosztási kísérlet, abban a jövőért felelősséget érző szervezet nem vesz részt. A PDSZ a kerekasztal bojkottjára szólított fel minden, a miniszter és államtitkára által eddig megnevezett és a jövőben megnevezendő szervezetet mindaddig, amíg valóban minden érdekelt és érintett nem kap meghívást.

Mindenki hozzon magával még egy embert

Ezért döntött úgy a sztrájkbizottság, hogy komolyabb nyomásgyakorlásra van szükség, ezért kerül sor a február 13-i szombati tüntetésre a  Kossuth téren, 11 órakor.

Szülőket, nagyszülőket is várunk, mindenkit, akinek fontos a köznevelés ügye, ez ugyanis nem csak a pedagógusok ügye, hanem az egész magyar társadalomé - mondta Galló Istvánné.

Február 3-án már lesz több felvonulás Miskolcon  és  az ország más városaiban is a köznevelés helyzetének megváltoztatásáért - monda Galló Istvánné, bízva abban, hogy ezek a megmozdulások előkészítik a február 13-i központi tüntetést.

"Biztatjuk a kollégákat, hogy minél többen, pedagógusok, szülők, mindenki, aki érintett a köznevelésben, támogassa a megmozdulásokat. Fontos, hogy nagyon nagyon sokan legyünk ott a Kossuth téren" - mondta.

A sztrájkbizottság képviseletében Hajnal Gabriella elmondta: a tüntetés nem a pedagógusokról szól, hanem a diákokon lecsapódó következményekről. "A pedagógus nem tudja megoldani a szakos ellátottságot, nincsenek eszközei, nem tudja felkészíteni a gyerekeket az érettségire. A pedagógusok terhei olyan magasak, mint még soha. Sok emiatt a beteg is, ami miatt sok a helyettesítés, ez ront a dákok oktatásának színvonalán is."

A miskolci felvonulás szerda délután ötkor kezdődik. Azóta több település jelezte, hogy csatlakozna: Békéscsaba, Budaörs, Budapest, Pécs, Sopron, Szeged, Szombathely, Veszprém.

IMG 5467
Fotó: Bődey János

A szakképzés képviseletében Tóth József beszélt, aki szerint hiába került el a KLIK-től szakképzés, olyan új fogalmak jelentek meg - például szakgimnázium -, amelyek tartalma nem tisztázott, így nem világos, hogy 2016 szeptemberében milyen személyi feltételeknek, milyen eszközigénynek kell megfelelni, hogy a feladatukat megfelelően ellássák.

Nem csak pedagógusok vannak

Galló Istvánné felhívta a figyelmet arra  is, hogy a béremelés nem érintett 50 ezer embert,  akik segítik az oktató-nevelő munkát. Főiskolai végzettséggel iskolatitkárok, rendszergazdák, óvodai dolgozók most is minimálbérért dolgoznak. Galló szerint első körben pótlékkal kellene növelni a bérüket az érintetteknek. "A költségvetésben arra  van pénz, amire akarják, hogy legyen" - hárította el a legegyszerűbb kifogást a szakember.

Sztrájkbizottság van, sztrájk is lesz?

"A sztrájkbizottság magában hordozza a sztrájk lehetőségét. A pedagógustársadalom elkeseredett és jogosan felháborodott, nézi, hogyan verik szét a köznevelés rendszerét. De a hangsúly a gyerekeken van, ők a legnagyobb vesztesek" - mondta Galló Istvánné, aki szerint rendszerszintű változtatás nélkül elkerülhetetlen lesz a munkabeszüntetés. "A tanárok java már ezt favorizálná, nem a tüntetést, de a fokozatosságot betartjuk." Ami a tárgyalásokat illeti, az a törvény szerint is előfeltétele a jogszerű sztrájknak.

A tárgyalás nem hozott eredményt, most jön a tüntetés. Ha a kormány nem lép érdemben, akkor jöhet a sztrájk, akár már márciusban. "De ez attól is függ, hogy mit lép a kormány a 25 pontra." Eredménynek csak azt tekintené a Pedagógusok Sztrájkbizottsága hogy rendszerszintűen nyúljanak a közneveléshez - amitől a kormány egyelőre elzárkózik.

Gallóné a köznevelési kerekasztaltól és a tankerületnek kiadott fórumok megtartásától nem vár érdemi eredményt. Utóbbi kormánykezdeményezést csak időhúzásnak tartja. "Ha nem tudja a minisztérium mostanáig, hogy mi a baj, akkor tényleg nagy baj van. De nyilván tudják, ehhez nem kell a gyakorló tanárokat most odahívni a fórumokra" - mondta Gallóné, megjegyezve, hogy eddig is meghallgathatták volna őket, mégsem tették, pedig a pedagógusok ezt már a köznevelési törvény átalakításakor kérték. Az időhúzási kísérlet egyúttal annak a kormányzati beismerése is, hogy nagy a baj - mondta Gallóné.

Bár a sztrájk már márciusban sem kizárt, Gallóné elismerte, hogy a sztrájktörvény a közszférában megnehezíti a munkabeszüntetés megszervezését.

De nem lehetetlen, meg lehet csinálni.

Nem akarja beismerni a kormány

Gallóné szerint az elégedetlenségüket egyre hangosabban kinyilvánító testületek is azt mutatják, hogy a pedagógustársadalom egységes a követelések támogatásában. 

Az evidensnek tűnő igények mellett azonban láthatóan nem akar kiállni a kormány, hiszen az a köznevelés kormányzati elképzeléseivel szembeni rendszerkritika elismerése volna - véli a szakszervezeti vezető.

"A szakmai szervezetek nem támogatták a túlzott központosítást. Folyamatosan kritizáltuk, mert előre látható volt, hogy baj lesz. Eljött a pillanat, amikor mindez nyilvánvalóvá vált, és ezt a KLIK szeptemberi pénzhiánya még egyértelműbben a felszínre hozta". Gallóné szerint ezért vált politikai kérdéssé a kormány hozzáállása, hiszen azt nem volna kellemes beismernie a vezetésnek, hogy rossz irányba ment a köznevelés átalakításával és az azzal járó központosítással.

"A szenvedő pedagógustársadalom is látja, hogy elég volt, a jelenlegi helyzet tönkreteszi a gyereket és a tanárokat is, szó szerint  belebetegednek a mentális, fizikai túlterhelésbe. Nagy elvárásokat támasztanak, és még meg is alázzák a pedagógusokat" - vázolta a jelenlegi helyzetet. 

A kormány barátja is ingatja a fejét

A Hermann Ottó Gimnázium nyílt levelére meglepő módon pozitívan reagált a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar is. Ez azonban nem jelenti, hogy folyamatos kapcsolatban állna a Pedagógusok Szakszervezete a Nemzeti Pedagógus Karral, de mutatja, hogy a szakmai kérdésekben azonos véleményen vannak. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

A családalapításról tartanak nemzetközi csúcstalálkozót Budapesten

Ismert előadók vitatják meg a demográfiai változások geopolitikai, kulturális és jogi dimenzióit.

február 24., 16:01

  • Belföld
Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

Megújuló csomaggal várja ügyfeleit a One Magyarország

A váltásra két módon van lehetőség.

február 24., 15:38

  • Belföld
Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Szmogriadót rendelt el Miskolc polgármestere

Arra kérte a lakosságot, hogy közösségi közlekedéssel utazzanak.

február 24., 15:08

  • Belföld
Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Politikailag semlegesnek lett meghirdetve, mégis üzentek a hatalomnak a bírói tüntetésen

Gulyás Gergely szerint nem listázzák a tüntetésen részt vevőket.

február 24., 16:02

  • Belföld
Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

Rekordot döntött a Városligeti Műjégpálya látogatószáma

A belépőjegyeken túl a korcsolyakölcsönző is csúcsot döntött.

február 24., 16:21

  • Belföld
Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Nem szeretné azt látni Magyarországon, amit Lengyelországban is.

29 perce

  • Belföld
Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Egy dolgozó halála miatt zárt be az érdligeti Lidl

Az üzlet munkavállalója hétfő reggel lett rosszul, nem sokkal később pedig meghalt.

február 24., 14:53

  • Címlapon
Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

Telefonon tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

A miniszterelnök és az amerikai elnök régóta jó viszonyt ápol egymással.

1 órája

  • Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

2 órája

  • Belföld
Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Megszólalt a meggyilkolt japán nő ügyvédje, keményen kritizálta a magyar gyámügyi rendszert

Az is kiderült, a nő a Patent egyesületet nem családon belüli erőszak miatt kereste meg.

február 24., 15:24

  • Belföld
Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Eskütétellel és tisztújítással indul a parlamenti tavasz

Jelentős személyi döntések is várhatók.

február 24., 06:53

  • Belföld
Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Kormánypárti és ellenzéki polgármesterek közös erővel gyógyítanák be a magyar vasút történelmi sebét

Pártokon és nemzeteken átívelő összefogás van születőben.

február 24., 16:58

  • Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

3 órája

  • Belföld
Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

Túl van a műtéten Gyurcsány Ferenc

A pártelnök azt is elárulta, hogy miért kellett kórházba vonulnia.

február 24., 16:34

  • Belföld
Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést

Szétesik a front Magyarország fölött, kiadták a figyelmeztetést

Az éjszakai fagyok enyhülni látszanak.

február 24., 06:31

  • Belföld
Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Karácsony Gergely: Indul a per, Budapest visszakaphatja a jogellenesen elvont milliárdokat

Szembeszáll a kormánnyal a főváros.

február 24., 08:34

  • Belföld
Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Bayer Zsolt megnevezte a két bírót, akit „kormánypártiként senki nem fogadhat el semmilyen peres ügyében”

Magyar Bírói Egyesület: A véleménynyilvánítás joga és a gyülekezési jog alkotmányos alapjog.

február 24., 12:13

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik

Gyurcsány Ferenc kés alá fekszik

Nem ő válaszol ma Orbán Viktornak a Parlamentben.

február 24., 08:39

  • Címlapon
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

42 perce

  • Belföld
Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Megérkeztek a részletek Orbán Viktor nagy bejelentéséről, így vehető igénybe a kedvezmény

Ez több mint kétmillió embert érint.

február 24., 09:51

  • Belföld
Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés

Egy átlagos nyugdíjasnak 2000 forintnál nem jelentene többet az áfa-visszatérítés

A nyugdíjasoknak hatékonyabban is lehetne segíteni, véli egy szakmai szervezet.

február 24., 08:04

  • Belföld
Halálos baleset történt Dunaharasztinál

Halálos baleset történt Dunaharasztinál

A tragédia miatt kialakult torlódás az M0-s autóútra is felért.

február 24., 09:34

  • Belföld
Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Tökfőzelék, rántott cukkini, zöld tea – így készült Orbán Viktor az évértékelő beszédére

Éhgyomorra lépett pódiumra a miniszterelnök a Várkert Bazárban.

február 24., 07:32

  • Belföld
Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Óriási drogfogás Soroksáron, a rendőrség letartóztatta a termesztőt

Százmillió forintnál is nagyobb értékű marihuánát foglaltak le.

február 24., 14:38

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz villája

Ruszin-Szendi Romulusz villája

február 24., 13:29

  • Belföld
Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt

Lakástűz volt egy tízemeletes panellakásban Újpalotán egy ember meghalt

Vasárnap este csaptak fel a lángok.

február 24., 09:57

  • Belföld
Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Több tízmillió forintot csalt ki áldozataitól egy csömöri férfi

Mindent megígért, de semmit sem adott.

február 24., 10:17

Neked ajánlott