Lázár tényleg kiszállna a kormányból
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Szeptember elején, a politikai szezon és a választási kampány nyitányakor Lázár János az alábbi, többféle értelmezésre lehetőséget adó nyilatkozatot tette a Magyar Nemzetnek:
„Én Orbán Viktorral négy évre és konkrét feladatokra állapodtam meg 2014-ben. A négy év lassan letelik, a feladatokat elvégeztem. A folytatásról még nem beszéltünk, hiszen a választások még előttünk állnak. Én szívem szerint, ha csak rajtam áll, a választókerületemet választom. (...) A politikában a rotációnak vagyok a híve, a vérfrissítésnek és a dinamizálásnak.”
Két héttel később hosszabb interjút adott a Magyar Időknek, ebben még több értelmezési lehetőséget kibontott a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
„Ha ismét bizalmat kapok a választópolgároktól, a jövőben minden energiámat a választókerületem érdekérvényesítésének kívánom szentelni. Erről hosszabban beszélgettem Orbán Viktor miniszterelnök úrral is. Úgy érzem, kormánytagként elvégeztem a rám bízott feladatokat, és tiszta lelkiismerettel adhatnám át a miniszteri széket az utódomnak. (...) Terepen kell dolgoznia annak, aki egyszer egy egész országot akar politikusként, például miniszterként szolgálni" – mondta, majd hozzátette:
A választókerületemre való összpontosítással tehát nem kiszállni akarok a nagypolitikából, hanem továbbképezni magamat benne.
Lázár nyilatkozataival kapcsolatban azonnal megindult a találgatás a sajtóban és a politika világában. Jó néhány értelmezés napvilágot látott, onnantól kezdve, hogy ezeknek a megszólalásoknak nincs különösebb jelentőségük, egészen odáig, hogy Lázár már az Orbán utáni időkre készül. Annak érdekében, hogy megtudjuk, miért és mit tervezhet Lázár, a Fidesz különböző szintjein dolgozó jelenlegi és korábbi politikai tanácsadókkal beszélgettünk. A témáról Lázárt is szerettük volna megkérdezni, de ő nem akart nyilatkozni.
Orbán időt kért
Lázár János szeptember első napjaiban, még az első nyilatkozata előtt jelezte Orbán Viktornak, hogy nyilvánosan is fog beszélni jövőbeli szándékairól. A miniszter egyik munkatársától úgy tudjuk, hogy ezen a beszélgetésen is elhangzott – ami a későbbi interjúkban is –, hogy több időt szeretne a választókerületével és a családjával tölteni. Orbán ezt állítólag tudomásul vette, és arra kérte a minisztert, hogy térjenek vissza később a témára.
Orbán reakciója nem meglepő, hiszen régi stratégiája – főleg a 2002-es vereség óta –, hogy nem osztogat előre pozíciókat. Aki viszont a választások megnyerése előtt helyezkedik, az biztosan leírja magát Orbánnál. Ezt pedig Lázár is pontosan tudja. De akkor miért beszél arról, hogy ha lehetne, akkor sem szeretne miniszter lenni a jövőben?
„Ha csak egy picit esélyt is látna arra, hogy nem fog felkérést kapni, akkor ezekkel a nyilatkozatokkal a saját döntésének állíthatja be, ha nem kap helyet egy következő kormányban. Elővágást végez" – mondta az Indexnek a Fidesz frakció mellett dolgozó tanácsadó.
Nem lehet tudni, hogy számít-e Jánosra a miniszterelnök, lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. De nagyon csodálkoznék, ha nem kapna felkérést egy következő Fidesz-kormányban
– fogalmazott a tanácsadó. Azért – tette hozzá –, mert szerinte Lázár „messze a legjobban teljesítő miniszter a kormányban”. Arra a felvetésre, hogy korábban Lázár nyilvánosan panaszkodott, amiért túl sok feladatot kapott a miniszterelnöktől, forrásunk azt felelte, hogy „ez egy organikus folyamat, nyilvánvalóan azt terhelik, aki bírja, Lázár pedig az egyik legjobb munkabírású ember a Fideszben”.
Sokan lájkolják a minisztert dicsérő kommenteket
Egy Orbán környezetében dolgozó forrásunk szerint Lázár azért mondhatta, hogy a jövőben inkább nem szeretne kormánytag lenni, hogy tesztelje a külső és belső reakciókat.
A visszajelzésekből az olvasható ki, hogy a jobboldali politikai tábor megkedvelte őt
– fogalmazott beszélgetőtársunk, aki Lázár idézett nyilatkozatainak idején megnézte, milyen kommentek születtek a különböző, jobboldali Facebook-oldalakon, és azt látta, hogy Lázárt inkább marasztalják az emberek. Forrásunk szerint nemcsak hozzászólások, hanem az azokra érkező lájkok száma is figyelemre méltó volt.
„Sokkal többen mondják azt, hogy maradjon, mint hogy menjen. Bár nem tartozom a nagy hívei közé, el kell ismernem, hogy Lázár egy rendkívül tehetséges, politizálásra született ember” – mondta az Orbán-közeli tanácsadó. Egy másik fideszes beszélgetőtársunk is arról számolt be, hogy a Fidesz belső mérései szerint Lázár népszerűsége magas a saját szavazóik körében, ezt pedig szerinte a kormányinfós szerepléseinek is köszönheti.
Forrásunk arra a felvetésre, hogy Lázár esetleg az Orbán utáni időkre készülne, azt felelte, hogy Lázár már így is eléggé fel van építve, „ő az ország politikai főhivatalnoka, és ezt nem csinálja rosszul”. „Gyakorlatilag a mai napig miniszterelnök-helyettes, sokan talán nem is tudják felmérni, mennyire fontos pozícióban van” – jelentette ki beszélgetőtársunk, aki a Fideszen belül inkább Rogán Antal, mint Lázár holdudvarához tartozik.
Egy olyan egyetemre jár, ami a kormányzati főhatalom gyakorlásáról szól. Rajta kívül csak Orbán járta ki ezt az iskolát a Fideszben
– mondta a frakciónak dolgozó tanácsadó, aki hozzátette: nem lehetetlen, hogy más is el tudná végezni ezt a feladatot, hiszen Lázár is képes volt beletanulni. Arra a lapinformációra, hogy esetleg Rogán környezetében aspirálna valaki Lázár székére, forrásunk azt mondta: szerinte ez csak pletyka, politikai kavarás, ő nem tudja megítélni, hogy van-e ilyen szándék.
Lehetnek miniszterelnöki ambíciói, de még nem most
A frakció mellett dolgozó forrásunktól is megkérdeztük, mi a véleménye arról az elméletről, hogy Lázár az Orbán utáni időket készítené elő az esetleges háttérbe vonulásával.
Nyilván vannak ambíciói, és 15-20 év múlva el tudja magát képzelni miniszterelnökként. Meg is vannak ehhez a képességei, de ez nem azt jelenti, hogy most mozgolódna
– fogalmazott forrásunk.
„Az, hogy valaki olyan politikát folytat, hogy majd egyszer lehet valami, nem azt jelenti, hogy a következő fél, egy vagy akár négy évben ennek lenne realitása. A Fidesz és a kormány első embere Orbán Viktor. Ez olyan evidencia, mint hogy mi most itt beszélgetünk erről” – húzta alá forrásunk.
Az Orbán-közeli tanácsadó szerint annak ellenére is Lázár maradt a kormány második embere, hogy az utóbbi két évben számos területet elvettek tőle, és a miniszterelnök közvetlen környezetével is voltak konfliktusai. „Úgy látom, hogy nem történt végzetes lépés, mert akkor már kenyértörésről beszélnénk. A történtekből minden szereplő értett” – mondta.
Egy másik forrásunk szerint az elmúlt években ugyan voltak pozícióharcok a kormányon belül is (például Rogán és Lázár között), de ezek megszűntek, mert már mindenki a kampányra összpontosít.
Lázárnak elege lehet a sorosozásból
Lázár több munkatársa is azt mondta kérdésünkre, hogy „komolynak tűnik a miniszter távozási szándéka”, de annak nem látják jelét, amit Lázár környezetében korábban suttogtak, azaz hogy barátai tanácsára a németországi üzleti életbe készülne. Egyikük azt mondta, hogy a miniszter valóban szeretne több időt tölteni a családjával, a nyilatkozatainak nincsenek személyi okai.
Viszont egy korábbi munkatársa, akivel Lázár még mindig tartja a kapcsolatot, azt mondta az Indexnek, hogy „a miniszter szeretné látni, milyen célokat fogalmaz meg a Fidesz a 2018–2020-as időszakra”.
Nem mindegy, hogy mi lesz a prioritás. Azzal a programmal megy neki a jövő évi választásoknak, hogy folytatjuk, vagy azzal, hogy végre rendbe tesszük az egészségügyet és az oktatást.
Forrásunk úgy látja, hogy Lázárt zavarja, hogy a politikai kormányzás helyett a kommunikációs kormányzás dominál. „Vezető kormányzati politikusként nyilván ő is elmondja, hogy fontos a Soros-terv ellen küzdeni, de hiányolja, hogy legyenek ügyek, amelyeket kitűz maga elé a kormány, majd megold” – fogalmazta meg magánvéleményét a forrásunk.
Túlélte, hogy ultimátumot adott Orbánnak
Lázár János 2010-ben szinte a semmiből csöppent az országos politika élvonalába. Hódmezővásárhely polgármesterét Orbán Viktor a választásokon kétharmadot szerző Fidesz frakcióvezetőjének jelölte. A kormányfő nagyon elégedett volt Lázár munkájával, mert a ciklus közepén a frakcióvezetőből a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lett.
A 2014-es választási győzelem után Lázár már miniszterként vezette a miniszterelnök minisztériumát, amelynek portfóliójába sokkal több terület tartozott, mint más tárcákhoz. Ebben az időszakban kezdtek arról beszélni, hogy Lázár a kormány második legfontosabb embere.
Orbán azután kezdett elvenni feladatokat Lázártól, hogy a miniszter 2015 elején nyilvánosan panaszkodott a túlterheltségére. Fél évvel később 2015 őszén zajlott az eddigi legnagyobb Orbán–Lázár-csörte, amikor a miniszter nyilvánosan ultimátumot adott a miniszterelnöknek: lemond, ha Rogán Antal bekerül az ő minisztériuma alá.
Orbán engedett, és Rogán önálló minisztériumot kapott, viszont így kikerült Lázár fennhatósága alól a kormányzati kommunikációra fordított források felügyelete. 2015 végétől sok spekuláció megjelent Lázár gyengülésével kapcsolatban, de 2016 tavaszán Orbán Lázárnál aludt, és állítólag mindent megbeszéltek. Soraikat olyannyira rendezték, hogy 2016 őszén Orbán Lázárt kérte fel a kormány stratégiai kabinetjének irányítására, amivel Lázár a korábbiaknál még nagyobb hatalmat kapott a kormányon belül.
Nem sokkal később Lázártól ismét feladatokat vont el Orbán, miután kormányzati össztűz zúdult Spéder Zoltánra. Néhány héttel ezelőtt a Modern Városok Program felügyelete került Kósa Lajoshoz, ami utóbbi szerint nem azért történt, mert Lázárral ne lenne elégedett a kormányfő, hanem csupán arról van szó, hogy elvégezte a feladatát.
Borítókép: Huszti István / Index