Gyöngyi
9 °C
9 °C

Olyat tett a Fidesz, amire rég nem volt példa. Miért?

untitled shoot-8102
2017.10.06. 07:23
Meglepő döntést hozott a héten a Fidesz: Gulyás Gergely és Németh Szilárd hajlandó vitatkozni Molnár Zsolt és Tóth Bertalan szocialista politikussal a televízióban. Az első vita csütörtök este villámgyorsan le is zajlott. A döntés mögött többen azt sejtik, hogy a Fidesz Botka lemondása után így akarja kicsit megerősíteni az MSZP-t, nehogy a szocialisták gyengülésével a Jobbik erősödjön. Fideszes politikusok szerint azonban ennél egyszerűbb a magyarázat.

Ez is logikus lépés: indul az emeljük meg az MSZP-t akció. Kétségtelenül ez a Fidesz érdeke

– így kommentálta Török Gábor politikai elemző azt a hírt, hogy Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kész vitázni Tóth Bertalannal, az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjével a bevándorlás kérdéséről és a Soros-tervről. A kihívó egyébként Molnár Zsolt volt, aki még múlt pénteken jelentette be, hogy a schengeni határvédelemről, a bevándorlásról, a nemzeti konzultációról, „az ördögi Rogán-tervről” és a nem létező Soros-tervről nyilvános televíziós vitára hívja ki Gulyás Gergelyt, valamint Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert. 

Molnár bejelentése után azonban történt valami, ami a feje tetejére állította az MSZP-t. Hétfőn lemondott Botka László arról, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen. Bár Botka bejelentése sokkolta a szocialistákat, bőven benne volt a pakliban, hogy Szeged polgármestere bedobja a törölközőt. Előzőleg ugyanis éppen egy olyan kör intézett ellene nyílt támadást, amelyiket Botka Molnár Zsolthoz köti.

Így amikor Botka lemondása után pár nappal a fideszesek jelezték, hogy hajlandóak a nyilvános vitára, többen ugyanazt a következtetést vonták le, mint Török Gábor. Azt, hogy a Fidesznek nem érdeke az MSZP további gyengülése, mert az a Jobbiknak hozhat szavazókat. Bő egy évvel ezelőtt erről a jelenségről már írtunk egy hosszabb cikket.

Eszerint a Fidesz nem az MSZP lerombolásán dolgozik, miután a kormánypártban rájöttek: a 2018-as választási győzelemhez szükség van arra, hogy minden választókerületben megmaradjon egy közepesen erős baloldali jelölt. A Fideszben választókerületekre lebontva vizsgálták, hol hogyan kell segíteni a baloldali jelöltnek. De ahogy akkor írtuk, a személyek közötti egyezkedések, alkuk ellenére arról szó sincs, hogy a Fidesz beköltözött az MSZP-be, és a Fidesz irányítja az MSZP-t. Így aztán nem lehet automatikusan kijelenteni, hogy minden egyes politikai történés a fideszes célt szolgálja.

Vajon a nyilvános vita elfogadása egy ilyen játszma része?

A kihívás elfogadása azért volt ugyanis meglepő, mert a Fidesz évek óta kerüli a nyílt vitákat, a többpárti beszélgetéseknél a fideszesnek fenntartott szék rendszerint üresen marad, Orbán Viktorral és a miniszterekkel pedig maximum a parlamentben tudnak vitába szállni az ellenzéki képviselők. Ugyanakkor arra már volt példa, hogy spontán kialakult egy televíziós vita, ilyen volt, amikor Gulyás Gergely Hiller Istvánnal állt ki az ATV-ben a CEU-ügy apropóján. Akkor egyébként Gulyás volt a kihívó.

Egy, az Indexnek név nélkül nyilatkozó fideszes vezető, aki a párt elnökségi tagja, azt mondta, felesleges mindenféle összeesküvés-elméleteket szőni vagy túlkomplikálni a magyarázatot arra, miért fogadták el most Molnár Zsolt kihívását. Szerinte pusztán arról van szó, hogy Molnár múlt héten olyan témára hívta ki a fideszeseket, amiben a kormánypárti politikusoknak, azaz Gulyás Gergelynek és Németh Szilárdnak is szerinte nyert ügye van.

„A bevándorlás a Fidesz témája, ráadásul ebben a kérdésben a szocialista szavazók egy jó része osztja a kormánypárt álláspontját. Ez az oka annak, hogy elfogadtuk a vitát” – mondta a fideszes politikus.

Egy feltételük volt csak: az egyik vita egy jobboldalinak, a másik egy baloldalinak tartott tévében legyen.

Ezért Molnár Zsolt és Németh Szilárd csütörtök esti ATV-s szereplése után Gulyás Gergely és Tóth Bertalan valószínűleg az Echo TV-ben vitatkozik majd. Arra a kérdésünkre, hogy a Hír TV-t is elfogadták-e volna, a fideszes képviselő nemmel felelt.

Ugyanő azt mondta: nem érti, miért olyan nagy szám, hogy Gulyás és Németh leáll vitatkozni, hiszen mindketten voltak már hasonló vitában. „Gulyás már vitatkozott jobbikossal. Akkor ezek szerint a Jobbikot erősítette és az MSZP-t gyengítette? Ez hülyeség" – kommentálta a fideszes. 

A csütörtöki ATV-vitáról sem lehet objektíven eldönteni, hogy a Fidesznek vagy az MSZP-nek kedvezett-e. Németh Szilárd és Molnár Zsolt ugyanis többnyire egymás mellett beszélt/kiabált el, és tények alig ütköztek a nagyjából háromnegyed órában. A Fidesz örülhet annak, hogy az ATV nézői főműsoridőben a Soros-tervről hallgattak vitát, az MSZP pedig annak, hogy kihívói szerepben tetszeleghetett a politikusa (a Jobbik erősödése óta ugyanis komoly verseny folyik a második helyért).

Az MSZP-s is elismeri: a Fidesznek kedvez a téma

Németh Szilárd vitapartnere, Molnár Zsolt az Indexnek azt fejtegette csütörtökön, hogy négy nappal Botka lemondása előtt hívta ki vitára a fideszeseket, szerinte ezért is képtelenség az az összeesküvés-elmélet, miszerint a Fidesz most meg akarná erősíteni az MSZP-t.

Azzal viszont egyetértett, hogy a téma alapvetően a Fidesznek kedvez. Hiszen nem az oktatásról vagy egészségügyről van szó, ahol több konfliktusos, a kormány számára kedvezőtlen sztori ismert. Ennek ellenére Molnár optimista volt, mert szerinte most lehetőség van (mármint a szocialistáknak) leleplezni a fideszesek hazugságait. Mindenki döntse el, hogy ez csütörtökön hogyan sikerült. A vitázók végig maradtak a bevándorlás témájánál, Molnár egy mondatban jelezte, hogy nem erről, hanem a kötvénybizniszről, Habony Árpádról és a többi ügyről kellene beszélni. 

Arra a felvetésre, hogy a Fidesz fél attól, ha esetleg az MSZP túlságosan meggyengül, ezért áll bele a vitába, egy vezető fideszes politikus lapunknak azt mondta: folyamatosan mérnek mindent, és ezek alapján úgy látják, hogy a szavazóknak csak egy csekély része az, amelyik az MSZP-ből átszavazna a Jobbikra.

A gyengét tovább kell gyengíteni! Vagy mégsem?

„A Fidesznek jól jött Botka lemondása. Persze jöhetett volna jobban is. Például ha két hónap múlva mond le, vagy a választások előtt két héttel" – mondta a fideszes politikus. Szerinte a Fidesz nem játszik arra, hogy ha egy ellenfele meggyengül, akkor azt erősítse. „A kampánytanácsadóink szerint ha egy ellenfél meggyengül, akkor azt tovább kell gyengíteni, ennyi” - fogalmazott. Azt persze nem tudni, hogy bármiféle vita mennyiben lesz a gyengítés eszköze a jövőben.

Ráadásul ennek az érvelésnek, amely nem számol az ellenzéki választók tömeges átszavazásával, már mondott ellent a valóság.

2016 februárjában a salgótarjáni időközi polgármester-választáson Fekete Zsolt, a baloldal jelöltje úgy tudott nyerni, hogy a Jobbik korábbi szavazóinak kétharmada az MSZP-re voksolt. Ami azt is jelenti, hogy lehet átjárás a két párt szavazótábora között. Sőt, Orbán Viktor 2009-es kötcsei beszédének egyik lényegi része éppen ez: meg kell őrizni a centrális erőteret.

Ahogy Kötcsén mondta akkor: „Megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg. (....) Ehelyett (...) létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza.”

A centrális erőtér lényege, hogy a baloldal és a Jobbik középpárti pozícióban van, a Fidesz pedig egyensúlyoz közöttük. Csakhogy ezt a modellt néhány időközi választás "felülírta". Ózdon a baloldali szavazók a Jobbikra szavaztak, Veszprémben Kész Zoltán tudott jobbikosokat megszólítani, ahogy Salgótarjánban is a baloldali jelölt. 

A Jobbik is kihívta a Fideszt

Akkor tehát a Fidesz csak a téma miatt ment bele a vitába?

Talán akkor látunk majd tisztán ebben, ha megtudjuk: elfogadja-e Gulyás Gergely Volner János kihívását. A jobbikos politikus azután hívta ki Gulyást, hogy a fideszes elfogadta Molnár Zsolt kihívását. Volner is a bevándorlásról vitatkozna Gulyással.

Ha a Fidesz ebbe belemegy, akkor azoknak lesz igazuk, akik szerint csak a téma miatt állt bele a vitába a kormánypárt az MSZP-vel, és nem azért, hogy megerősítse. Ha viszont nem megy bele, akkor okkal gondolhatják az elemzők, hogy bárki bármit mond: a Fidesz félti a centrális erőteret. Fideszes forrásunk szerint egyelőre nincs döntés, hogy a Fidesz elfogadja-e a jobbikos kihívást.

Borítókép: Németh Szilárd a Parlamentben. Fotó: Huszti István.