Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Beültem egy csomó fideszes közé, és egyszer sem hallottam Soros nevét

DSC 9147
2017.11.23. 19:27

Újraírt narratívák az emlékezetpolitikában címen igazi allstar társaság gyűlt össze a budapesti Akváriumban, ahol Bayer Zsolt, Schmidt Mária és L. Simon László beszélgettek. Egy ilyen hármas meglehetősen vadítón hangzik már egy Facebook-esemény alapján is, amiben kiemelik, hogy L. Simon László országgyűlési képviselő, József Attila-díjas író, költő, Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Bayer Zsolt meg csak szimplán író, újságíró, publicista, sehol egy említés például a Lovagkeresztről. Sokat elmond, hogy ez az egy apró részlet sokkal izgalmasabb, mint az, hogy a Fidesz szellemi holdudvarának nagyágyúi másfél órán át szobrokról beszélgetnek. Annyira súlyos volt a helyzet, hogy Soros György neve egyszer sem hangzott el, és még a liberálisozást is a minimálisra vették.

A téma egyébként rendkívül izgalmas, hiszen - ahogy azt a három vendég is elmondta - ma már nem igazán lehet úgy szobrot emelni, hogy abból ne valami politikai perpatvar legyen. Jó példa erre a Hóman Bálint-szobor körüli mizéria, a Szabadság téri emlékmű, vagy akár Miskahuszár ízléses művészeti megtestesülése. Ezekről sajnos csak érintve folyt a vita, amit sikerült kivinni néha nemzetközi vizekre is (Lee tábornok szobrainak ledöntése, a leszedett kereszt II. János Pál pápa szobráról), de a három vendég annyira egy hullámhosszon volt, hogy az egész beszélgetést maximum egy lájtos nemzeti konzultációnak lehet csak nevezni.

Transzgender, pánszexuális bengáli tigrisek, szevasztok!

Pedig Bayer Zsolt elég erősen nyitott: a mai embereknek már Győzike meg VV Aurélió a sztár, nem pedig azok akikről szobrokat emelnek, de egyébként is, az Új Világban már senki nem olvas könyveket, senki nem jár múzeumba, senki nem nézeget szobrokat. Bezzeg a románok figyelnek arra, hogy minden történelmi magyar város főterén a katolikusnál nagyobb ortodox templomot emeljenek, meg szobrot Romulusz és Rémuszról. De legalább tőle származott az egyetlen épkézláb gondolatsor a Hóman-szoborral kapcsolatban, amikor felvetette, hogy bezzeg Norvégiában nem okoz gondot Knut Hamsunnak emléket állítani, akiről köztudott, hogy náci volt, de a Nobel-díja miatt ezt megérdemli.

Az eseményről egyébként általánosságban elmondható, hogy a meghívottak érvelése leginkább különböző példák kiragadásából, és azok megideologizálásából állt. Ilyen például az egyre hevesebb indulatokat keltő probléma az Egyesült Államokban, ahol Lee tábornok szobrainak ledöntése vagy az elit amerikai egyetemeken olyan könyvek betiltása, mint a Huckleberry Finn vagy a Ne bántsátok a Feketerigót. Ezzel kapcsolatban Schmidt Mária jegyezte meg, hogy itt bizony egy kulturális hatalomátvétel történik, egy újfajta tematizálás és értékváltás, amely leginkább a fehér, angolszász személyiségek ellen irányul. L. Simon itt meg is jegyezte, hogy Lee tábornok ugyan nem a legpozitívabb történelmi alak, de a férfiszerephez, a háborúhoz, a hősiességhez való viszonya egyértelmű. És mivel a liberális értelmiség arra törekszik, hogy semmiképp se legyen a katonai szolgálathoz, férfi hősiességhez való viszony meghatározó, ezért akarhatják ledönteni Lee szobrai - legalábbis nekem ezt a következtetést sikerült leszűrni L. Simon szavaiból. Bayer ehhez annyival szállt be, hogy bezzeg az indulásánál a protestantizmus, a felvilágosodás és a liberalizmus milyen csodálatos filozófiák voltak, utóbbi a világ meghódítására induló polgár és a nemzetállamok ideológiája, ma meg szobrokat döntögetnek.

A hülyék átvették az uralmat a világon

- mondja Bayer teljesen kikelve magából, hogy bizonyos amerikai egyetemeken betiltották a Huckleberry Finnt, Oxfordban a túl véres Shakespeare-drámák miatt voltak problémák, a safe space-ekről nem is beszélve. "A liberálisok az elmúlt 30 évben egy értelmes gondolatot nem mondtak" - jegyzi meg, majd valamiért még idekeveri a genderkérdést azzal, hogy ez az autósztráda a biztos pusztulásba. Példaként többek között a bengáli tigrist említette, amiről képzeljük el, hogy 80 nemi identitással rendelkezne, akkor szinte azonnal kihalnának. A bengáli tigrisekből egyébként 2500 maradt a világon, és évtizedek óta a kihalás szélén vannak 80 féle nemi identitás nélkül.

A hidegháború is háború

A délután legerősebb állításán sajnos ezzel már túl is vagyunk, innentől főleg a narratívák, ideológiák és a nagybetűs Nyugat Magyarországgal, és a térséggel kapcsolatos gondolatok kerültek elő, jóval unalmasabban, mint a 80 nemi identitással rendelkező bengáli tigrisek témája.

Schmidt szerint az EU-tól érkező kritikák ideológiai alapúak, hogy ne lehessen kimondani olyanokat, mint nemzeti szuverenitás, meg azt, hogy a kereszténység hagyatéka jót tesz Európának. És egyébként se mondjanak olyanokat nyugatabbra, hogy az európai egység óta béke van, mert ez nem igaz, hiszen a Hidegháború is ugyanúgy háború volt, hogy lehet ezt békekorszaknak hívni. Éppen ezért Schmidt szerint a nemzeti identitásunk és szuverenitásunk támadása hazugságon alapul.

Pár pillanatra aztán sikerült visszaterelni a témát a szobrokhoz és emlékművekhez, pontosabban a Cipők a Duna-parton nevű holokauszt-emlékműhöz. L. Simon felemlegette, hogy majd jól gondolják meg azok a pártok, hogy ki mögé állnak be, hiszen az a Kulcsár Gergely, aki pár éve konkrétan beleköpött a cipőkbe, most is a Jobbik képviselője, ahogy az is jobbikos volt, aki korábban EU-zászlót égetett. L. Simon szerint ez is egy fontos szimbolum, hiszen az EU-zászló a miénk is, mi vagyunk rajta az egyik csillag. Arról sajnos nem beszélt, hogy ha ennyire fontos szimbolum ez nekünk magyaroknak, akkor miért nem teszi ki az Országgyűlés elnöke a Parlamentre.

Valahol itt kezdett átmenni a beszélgetés egy tradicionális konzervatív szörnyülködésbe. Például, hogy az olimpián birkózásban győztes német sportoló olyan zászlóval rohangált körbe-körbe, amin egy félhold volt, és ez biztos, mert L. Simon többedmagával ezt kikockázta otthon. Vagy amikor Angela Merkel a megválasztását ünnepelve visszadobott egy német zászlót. Sőt, L. Simon egyszer a saját bőrén tapasztalta, mennyire durva időket élünk, amikor egy német kocsmában a német-török meccset nézve arra lett figyelmes, hogy még a németül beszélő törökök is Törökországnak szurkolnak. Ha jól dekódoltam, ezek a példák úgy igazodnak a beszélgetés központi témájához, hogy  "nekünk" tolerálni kell, hogy elfoglalják a szellemi tereinket, mint például II. János Pál pápa sírjáról leszedett kereszt, miközben Európa hagyományaiból és szimbólumai nem szabad semmit sem adni. Bezzeg ha egy iszlám vagy muszlim jelképet szedtek volna le, akkor Schmidt szerint menne a rikoltozás.

A végére még becsúszott egy kis nemzetiséges általánosítás Schmidt és Bayer részéről is. Előbbi szerint az amerikaiak, britek és a nyugat-európaiak mindenkit lebecsülnek magukon kívül, a saját értékrendjük hiányát a mi esetünkben bizonytalanságnak veszik, és ezt könyörtelenül kihasználják. Bayer a franciákba rúgott bele azzal, hogy egy tudathasadásos nemzet, aminek a Marseillaise a himnusza, és a nagy francia forradalom a nemzeti ünnepe.

Robespierre egy véres kezű, degenerált állat, mégis vannak szobrai.

Nem mondom, hogy az emlékezetpolitika újraírásáról annyi mindent megtudtam, de mindenesetre meglepő, hogy az erős másfél óra alatt egy árva szót nem ejtett senki Soros Györgyről. Semmi fenyegetőzés, hogy Soros már a lépcsőházunk liftaknájában bújkál, hogy zsákjából 30 millió arab férfit szabadítson ránk drága iPhone-okkal, vagy a civil szervezetek hogyan nevelik át gyermekeinket genderfluid bengáli tigrisekké, de még csak egy kósza Bayer-kikacsintás sem volt arról, hogy azért bassza meg magát Soros is, ha ennyi mindent említettünk ennél a beszélgetésnél.

A zárókérdésnél arról szólt, hogy ki milyen emlékművet avatna, ha rajta múlna, de L. Simon inkább passzolta a kérdést, hiszen annyiszor avatott már szobrot, hogy ezt a választ inkább kihagyná. Ezzel szemben Schmidt Mária nagyon tömören adott választ, miszerint Donáth György szobrát emelné újra, aminek felállítását egy évvel ezelőtt akadályozták meg tüntetők, mondván Donáth antiszemita volt. Persze Bayer volt ismét a legjobb, aki ha egy emlékművet emelhetne, akkor az a Magyar Megmaradás emlékműve lenne, hiszen inkább büszkének kéne lennünk, hogy 1100 év után is itt vagyunk.