Hivatalosan is vége a veszélyhelyzetnek, nincs többé vásárlási idősáv
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Kedden megszavazta a parlament a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvénytervezetet. Az előbbivel az Országgyűlés arra szólítja fel a kormányt, hogy a kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetet szüntesse meg. A másik szerint a veszélyhelyzet visszavonásával hatályát veszti a felhatalmazási törvénynek is gúnyolt, rendkívüli jogrendet hozó koronavírus-törvény is. Ugyanakkor az úgynevezett átmeneti szabályok között a kormány egy új, félig rendkívüli jogrendet is megteremtett: ez az úgynevezett egészségügyi válsághelyzet.
Az éjjel megjelent kormányrendelet értelmében Magyarország egész területére egészségügyi válsághelyzet elrendelésével járványügyi készültséget vezet be a kormány. A készültséget 3 havonta felülvizsgálják, a rendelkezés alapvetően december 18-án veszti hatályát.
Szerda délután Áder János köztársasági elnök aláírta a veszélyhelyzet visszavonásáról és az átmeneti időszak szabályairól szóló két törvényt, és el is rendelte ezek kihirdetését. Szerda este, a Magyar Közlöny friss számában pedig megjelentek a rendeletek is. Csütörtöktől többé-kevésbé visszatérhet az élet a rendes kerékvágásba. A járványügyi készültségről szóló törvény kihirdetésével a kormánynak lehetősége lesz egészségügyi válsághelyzet elrendelésére, ami úgynevezett járványügyi készültségnek minősül.
A veszélyhelyzet idején meghozott rendeletek ugyan a veszélyhelyzetről szóló rendelet hatályban maradásáig voltak érvényesek, bizonyos védelmi intézkedések továbbra is megmaradnak. Bár arra már Müller Cecília országos tisztifőorvos is célzott korábban, hogy az időseknek fenntartott vásárlási sáv és a tömegközlekedési eszközökön előírt maszkviselés esetében is „várható változás”, a szerda éjjel megjelent Magyar Közlönyben nincs szó a vásárlási sávról, a maszkviselés pedig marad:
- a tömegközlekedési eszközön és az üzletben történő vásárlás során a szájat és az orrot eltakaró eszközt (maszk, sál, kendő) továbbra is viselni kell. Ahogy a vendéglátóhelyek zárt tereiben a vendéglátósoknak is kötelező marad.
Az MTI értelmezése szerint ugyanakkor az idősek vásárlási idősávja megszűnik, hiszen ennek további szabályairól nem esik szó a Magyar Közlönyben,
az új szabályok között már nincsenek megszabott időkorlátok a bolti vásárlásokra nézve.
Ennek értelmében ezentúl 9 és 12 óra között már nem csak a 65 év felettiek vásárolhatnak majd az élelmiszerüzletetekben, drogériákban, piacokon és gyógyszertárakban.
A veszélyhelyzet visszavonása után egyébként az operatív törzs és a kórházparancsnoki rendszer is fennmarad, ugyanis hivatalosan is készülünk a járvány második hullámára. A kormány így az országos tisztifőorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el, ha
- nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet,
- az emberek életét, testi épségét vagy az egészségügyi ellátást veszélyeztető körülmény következik be.
Bezártak az iskolák, a mozik, és bulizni sem lehetett
Orbán Viktor miniszterelnök több mint három hónapja, március 13-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy március 16-tól a járvány miatt bezárják az iskolákat, és tantermen kívüli digitális munkarendet vezetnek be. Az újabb bejelentés március 16-án érkezett, Orbán a parlamenti ülésen szólalt fel, és ismertette, hogy
- Magyarország lezárja határait, azokon csak magyar állampolgárok léphetnek majd be.
- Bezárnak a szórakozóhelyek, a mozik.
- Betiltják a nyilvános rendezvényeket.
- Augusztus 15-ig nem lehet megtartani az 500 száz főnél nagyobb rendezvényeket.
- Az éttermek, kávézók délután háromig lehetnek nyitva.
- Élelmiszerüzletekre, drogériákra és gyógyszertárakra nem vonatkozik a korlátozás.
Március 28. és április 11. között Magyarország egész területén kijárási korlátozás lépett életbe, ami azt jelentette, hogy
CSAK MUNKAVÉGZÉS ÉS AZ ALAPVETŐ SZÜKSÉGLETEK CÉLJÁBÓL LEHETett ELHAGYNI A LAKÓHELYEKET, TARTÓZKODÁSI HELYEKET.
Az élelmiszerboltok, patikák, piacok és drogériák ugyan korlátozás nélkül nyitva lehettek, de a 65 év felettiek csak 9 és 12 óra között látogathatták ezeket a helyeket, mások viszont ebben az idősávban nem. Meghatározták azt is, hogy a nyilvános helyeken másfél méteres távolságot kell tartani, április 6-tól pedig bevezették az ingyenes parkolást.
Április 9-én aztán a miniszterelnök ismét a Facebookon-oldalán közölte, hogy a kormány döntése értelmében határozatlan időre meghosszabbítják a kijárási korlátozást. Az esetleges további hosszabbításokról pedig hetente mérlegeltek. Speciális lehetőséget adtak viszont a polgármestereknek, akik saját településükön további speciális, szigorító szabályokat alkothattak és vezethettek be.
Karácsony Gergely főpolgármester április közepén például elrendelte, hogy a BKK járataira április 27-től csak valamilyen arcot eltakaró kendővel, sállal vagy maszkkal lehet felszállni, és a főváros valamennyi kereskedelmi egységében, üzletekben, élelmiszerboltokban, piacokon, továbbá a taxik igénybevételekor is kötelező lett az arcot eltakarni.
Kivételezett vidék, mostoha Budapest
Május 4-től vidéken feloldották a kijárási korlátozásokat, és újraindulhatott az élet:
- Megnyithattak az éttermek, szállodák, kávézók teraszai, kerthelyiségei.
- Az üzletek időkorlát nélkül kinyithattak, de továbbra is megmaradt az idősek védett idősávja (9–12 óra).
-
Kinyithattak a strandok, szabadtéri fürdők, állatkertek, szabadtéri múzeumok.
-
A szolgáltatások korlátozások nélkül működhettek.
-
A profi, amatőr és tömegsportban engedélyezték az edzést és a zárt körű sporteseményeket.
-
A korábbi szabályok betartásával megtarthatták a temetéseket, esküvőket, istentiszteleteket.
-
A magánegészségügyben feloldották a korlátozásokat.
-
A közegészségügyben négy lépésben, fokozatosan feloldották a korlátozásokat.
Budapesten és Pest megyében viszont maradtak a szigorú szabályok. A kormány akkor ezt azzal indokolta, hogy a fővárosban és Pest megyében van a legtöbb aktív fertőzött és a legtöbb halálos áldozata is a vírusnak. Május 14-én aztán bejelentették, hogy Pest megyében is enyhítenek, azt a többi megyével egyenértékűnek tekintik. Ezzel egy időben vidéken tovább lazítottak a korlátozásokon.
- A cukrászdákban, éttermekben, kávézókban már bent is lehetett tartózkodni, betartva a védelmi távolságot.
- A szabad területű parkok, játszóterek vidéken megnyithattak, ahogy a szállodák és panziók is fogadhattak vendégeket.
- 200 főig az esküvőket és a lagzikat is meg lehetett tartani, és
- engedélyezték a nyári gyerektáborokat megtartását is, ott aludni viszont még nem lehetett.
A budapesti kijárási korlátozás fokozatos feloldását két nappal később, május 16-án jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, aki már akkor előrevetítette, hogy Budapest két héttel követi majd a vidéket. Ez a gyakorlatban a következőket jelentette:
- a másfél méteres távolságot meg kellett tartani egymástól.
- Az üzletekben, tömegközlekedési eszközökön a maszk viselése kötelező.
- A közterületek, parkok és a szabadtéri játszóterek május 18-tól látogathatóak lettek.
- A 65 év felettiek 9–12 óra között látogathatták az üzleteket, mindenki más az ezen kívüli időszakban.
- A piacok nyitvatartásáról és az időseknek fenntartott sávról a kerületi önkormányzatok rendelkezhetnek.
- Az éttermekben, kávézókban, cukrászdákban a teraszokat megnyithatják, bent viszont nem lehet fogyasztani. A védőtávolsághoz szükséges feltételekről az üzemeltetőknek kell gondolkodniuk.
- A strandok, a szabadtéri múzeumok, a fürdők és az állatkert is nyitva tarthat, azokat mindenki, korlátozás nélkül látogathatja.
- A vendéglátóhelyeknek 2020. szeptember 1-ig − az elszenvedett veszteségek miatt − nem kell közterület-használati díjat fizetniük a teraszok után.
- Az istentiszteleteket és miséket meg lehet tartani,
- ahogy az esküvőket és a temetéseket is. Június 15-étől lehet lagzi is, ha 200 főnél kevesebben vesznek részt rajta.
(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)