A Fideszben nem tartanak komolyan a korábbi ellenzéki szövetség tagjaitól

Index előválasztás1 0909
2023.09.18. 10:03
Hosszabb cikkben vizsgálta meg a Telexhez tartozó kis portál, a Direkt36, hogy miért nem képesek fogást találni a Fideszen a legutóbbi választáson szövetségben induló pártok.

A Direkt 36 nevű, a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott portál szerint a DK már nem keresi annyira intenzíven Karácsony lehetséges kihívóit, mert a főpolgármester stábja szerint a közvélemény-kutatások alapján „stabil a pozíciója”. Így inkább arra koncentrál, hogy növelje befolyását a Fővárosi Közgyűlésben. „Gergő tök jól áll, szóval megnyugodtunk” – fogalmaz Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely egyik tanácsadója. A Telex felületén megjelenő lap az alábbi megállapításokat teszi a riportjában:

  • Tavaly, négy héttel az ellenzék számára megrendítő vereséggel záruló parlamenti választás után a kampányban szövetségesek létrehoztak egy csoportot a Signal nevű kommunikációs csatornán. Ez a csoport egyike volt annak a kevés közös ellenzéki próbálkozásnak, amely azt célozta, hogy kielemezzék a lesújtó eredmény okait – ez a munka azonban lényegében még azelőtt befejeződött, hogy komolyan elkezdődött volna.
  • A csoport személyes találkozói leginkább terápiás jellegűek voltak, nem csupán a vereség okait nem vitatták meg a „demokratikus ellenzéket” meghatározó pártok, hanem az sem látszik, miként lennének képesek valódi kihívást jelenteni a kormányoldalnak.
  • A lap „kutatásaiból” kiderült, bár volt látványos ellenzéki akció, a pártok leginkább nem a Fidesz hatalmának meggyengítésével, hanem egymással vannak elfoglalva.
  • Állítólag Karácsony Gergely főpolgármester és Gyurcsány Ferenc DK-elnök között született egy megállapodás, hogy nem keresztezik egymás útját a választásokig hátralevő időszakban, de az igazi konfliktus nem rendeződött – a volt kormányfő túlságosan puhánynak tartja a főpolgármestert, állítják.
  • Az ellenzéki oldalon felmerült, hogy építsenek ellenzéki médiát, de ebből sem lett semmi, és hamar kiderült, hogy a polgármesterek egységes politikai fellépésére sem lehet számítani. A saját közbeszerzési tanácsadói hálózat is kudarcot vallott. A Szabad Városok kezdeményezés pedig már azelőtt elhalt, hogy Karácsony Gergely elbukta a miniszterelnök-jelöltségért folytatott harcot.
  • A negyedik kétharmados kudarc után már voltak az ellenzéki oldalon olyanok, akik „mély” önvizsgálatot szorgalmaztak, ám a lap szerint ezek a személyek hamar magukra maradtak – érdekesség, Karácsony Gergely budapesti főpolgármester egyből értésére adta mindenkinek: nem a választási vereség átbeszélését tartja a legfontosabb témának.
  • A lap emlékeztetett, a DK-t vezető házaspár tavaly szeptember 15-ére hívott össze szűk körű találkozót Bodnár Zoltán korábbi MNB-alelnök II. kerületi otthonába. „A vendégek Bodnár elegáns, festményekkel díszített nappalijában, egy zongora mellett gyűltek össze” – teszi hozzá a portál. Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc rögtön leszögezte, a Momentumot nem tartják komoly szereplőnek, valamint az ellenzéki pártok közötti versenyt akarják élezni.
  • A lap tényként kezeli: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc egymással rivalizál. Példaként hozzák fel, amikor Gyurcsány Ferenc a főpolgármester fejéhez vágta egy 2022 eleji találkozón: „baszd meg, Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert, ez a te felelősséged”, az ember ebben az esetben Márki-Zay Péter.
  • A cikk szerint elképzelhető, hogy a DK Somogyi Zoltán politikai tanácsadót szeretné elindítani főpolgármester-jelöltnek, ám hivatalos megkeresés nem érkezett hozzá.
  • „Ha ad tíz főt a DK, akkor vécére se mehet ki a Gergő” – fogalmazott egy kampánytanácsadó.
  • A lap szerint a DK tavasz végén indított egy inflációs plakátkampányt, de ez a párt számára érdemi sikert nem hozott.

Végezetül a portál konklúzióját változtatás nélkül közöljük: „ilyen fejlemények után nem csoda, hogy a Fideszben már régóta nem tartanak komolyan a korábbi ellenzéki szövetség tagjaitól”. Állítólag a lap birtokába jutott információk szerint ezt maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette egy tavalyi ülésen: „legyünk őszinték, a mostaninál jobb ellenzéket nem nagyon kívánhatunk magunknak”.

Ugyanakkor, ha még őszintébbek vagyunk, ezt a négy darab kétharmados győzelem is bőven megerősíti, nem kell ehhez Gulyás Gergelyt idézni.

(Borítókép: Index)