Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Százezreket bukhat, aki mégsem utazik a katasztrófa térségébe

2004.12.29. 15:44
A magyar Külügyminisztérium a vasárnapi indonéz természeti katasztrófa miatt nem javasolja senkinek, hogy Phuket szigetére utazzon. A Föld ezen térfelére a legtöbb utast elrepítő Aeroviva szerint nem ők tehetnek a katasztrófáról, ezért a velük éppen odakészülő több ezer utas választás előtt áll: nem vesz tudomást a külügy figyelmeztetéséről, és mégis elutazik a szigetre, vagy - akár százezer forinttal - megfejeli az útra már eddig befizetett díjat és máshova utazik el, vagy búcsút mond a már befizetett 100-200 ezer forintos foglalásának, és itthon marad.

Az utazási irodák egy része visszafizeti a Dél-Kelet-Ázsiát inkább elkerülő turistáiknak a már befizetett foglalást, derül ki az Index egyik topikjából. Ugyanakkor a legnagyobb utazási iroda, amely a térségbe a legtöbb - ezidőtájt hétezer - turistát repíti ki, elhárítja a visszafizetést. Az Aeroviva közleményben tájékoztatta - a 100-250 ezer forintba kerülő - "Phuket csomagot vásárló utasait", hogy ugyan "a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma Phuketet újabb értesítésig nem javasolja úticélként", de tudomásuk szerint a szigeten lévő szálloda "zavartalanul üzemel".

Nem ők tehetnek róla

A Malév törli charterjáratait
A Malév szerdán közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy a velük "szerződéses viszonyban álló utazási irodák egyöntetű visszajelzése alapján" a Külügyminisztérium által nem javasolt turisztikai célpontokra tervezett Malév charterjáratokat törli. "A következő egy héten belül a Malév két repülőgépet indít, hogy hazahozzák a Malév charterjárataival már korábban kiutaztatott turistákat. A maldív szigeteki Male célállomásra az utolsó charterjárat január 1-én indul – utasok nélkül –, és január 2-án 14.25 órakor érkezik Budapestre a jelenleg még kint tartózkodó, körülbelül 175 utassal.

A január 3-ára tervezett Dubai - Phuket charterjárat üresen repül Thaiföldre, és január 4-én hazahozza mindazokat, akik a hazatérés mellett döntenek. Az utazási irodák kérése alapján a gép Phuket helyett Bangkokban száll le, és ott veszi fel az utasokat.

Hidas Anna ügyvezető helyett az Aeroviva jogtanácsosa válaszolt az Index-nek. Elmondta, hogy hétfőn 185-en, kedden 180-an, szerdán pedig 160-an utaztak el a csomagot korábban megvásárlóik közül a térségbe, és csak 3-5 százalék mondta vissza az utat. Az Aeroviva ez utóbbiaknak semmit sem fizet vissza, csak abban az esetben, ha a velük szerződött utazási iroda visszafizetné a pénzt az Aerovivának. A jogtanácsos szerint azért nem fizetnek, mert nem ők tehetnek a katasztrófáról. A jogtanácsos elmondta, mindegyik utassal külön egyeztetnek.

Harmadik fél a felelős

A Magyar Turisztikai Hivatal vezetője szerint ugyan sem az utas sem az utazási iroda nem felelős ebben az esetben a "szerződés ellehetetlenüléséért", és bírósági gyakorlat sincs erre vonatkozóan Magyarországon, mindenesetre az Aerovivánál pórul járt utasok a bírósághoz fordulhatnak. (Így tesz a topikban tett ígérete szerint az egyik kárvallott is). Székely György szerint a bíróság - ha nincs felelős - kármegosztást ítél ilyen esetekben, így akár pénzük felét is visszakaphatják a hoppon maradt turisták.

A Magyar Turisztikai Hivatal szerint az utazási irodáknak nem kötelezettségük visszafizetni a pénzt, ugyanakkor kötelességük azonos értékű utat felajánlani. Az Aeroviva azonos értékű szolgáltatást viszont csak a külügyi tárca által nem ajánlott területen tud biztosítani, az említett szállodában, derült ki a cég közleményéből. Akik a külügy tárca intését mégis megfogadják, viszont már becsomagoltak és indulnának, azok is utazhatnak, de csak drágábban. Az Aeroviva alternatív szolgáltatásokat kínál a "Phuket-csomagról" lemondott ügyfeleiknek. Százezer forint ráfizetéssel "a szökőár által nem érintett Koh Samui szigetére" illetve 29900 forint ráfizetéssel a Koh Samet sziget közelében található Rayong üdülőhelyre utaztatják őket. Ez utóbbi célpont pluszköltségét végül szerdán az iroda már magára vállalta.

Van, aki inkább ráfizet

Másik megoldást kínál a Chemol Travel, amely a térségbe a Külügyminisztérium által is biztonságosnak ítélt thaiföldi üdülőhelyekre, vagy más földrajzi térségbe szervez utazást Phuket szigetéről lemondott ügyfeleiknek. "A teljes befizetett részvételi díj beszámításával 2005. március 31-ig bármiféle költségáltalány felszámítása nélkül." Akik más utazást nem kívánnak igénybe venni és a részvételi díjat akarják visszakapni, azok "a befizetett részvételi díjat 15 százalékos költségátalány visszatartása mellett, 8 napon belül" visszakapják pénzüket.

A Best Reisen weboldalán publikált közlemény szerint díjtöbblet felszámolása nélkül biztosít a visszamondottal azonos értékű utazást az ügyfeleknek, azzal a feltétellel, hogy 2005. áprilisáig elutazik az ügyfél.

Mégis mennek

Több mint száz utassal indították el a Ferihegyi repülőtérről szerdán este Bangkokba a Travel Service Kft. charterjáratát - tájékoztatta a légitársaság ügyvezető igazgatója az MTI-t. A térségről szóló híradások megtévesztők, Bangkok például nem a katasztrófa sújtotta tengerparton fekszik - mondta az ügyvezető igazgató, hozzátéve, hogy ezért nem találják indokoltnak az ide indított járatok leállítását. A korábban kiutazók közül például csupán tízen jönnek vissza a szerda este Bangkokba indított géppel - jegyezte meg. Közlése szerint a cég ezen a héten már indított egy gépet Phuketbe. Az ügyvezető igazgató úgy vélte: ezen a thaiföldi településen sem tett tönkre minden létesítményt a szökőár, de - tette hozzá - a légitársaság még a héten a partnerirodával konzultál, és aztán dönt arról, ide is indítsanak-e gépet.

Az ügyvezető igazgató egy kereskedelmi televízió híradására reagálva - az RTL beszámolója szerint az utasok több mint hét órát vártak a repülőtéren a gépük indulására - hangsúlyozta: a szerda esti bangkoki járat valóban késéssel indult Ferihegyről, de ennek semmi köze a természeti katasztrófához. A gép késve érkezett Budapestre Egyiptomból, s így Ferihegyről is később tudott elindulni. A Külügyminisztérium hétfőn adott ki állásfoglalást, amely szerint a délkelet-ázsiai térséget ért katasztrófa miatt "nem javasolja, hogy magyar állampolgárok utazzanak Sri Lankára és a Maldív-szigetekre, sem Phuket, Krabi, Phi-Phi és Phang Nga szigetére", ami egyébként nem sziget, hanem egy öböl.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!