Judit
-2 °C
8 °C

Katonák helyett nővéreket küldhetünk Afganisztánba

2002.12.11. 15:43
Elképzelhető, hogy a Magyar Honvédség nem egy őrző-védő kontingenst, hanem egy egészségügyi egységet küld február 15-én Afganisztánba - jelentette be szerdán Juhász Ferenc honvédelmi miniszter.
A miniszter egy nappal azután közölte ezt, miután a Fidesz bejelentette: jelen formájában nem tartja elfogadhatónak a magyar katonák kabuli bevetéséről szóló kormányzati előterjesztést. A legnagyobb ellenzéki frakció előtt az MDF már hétfő bejelentette, hogy nem járul hozzá a javaslat elfogadásához.

Ki hogyan viszonyul?

Juhász Ferenc bejelentése szerint Isaszegi János dandártábornok Németországban tárgyal, ahol azt próbálja "kideríteni", hogy a nemzetközi béke misszióhoz Magyarország egészségügyi egységgel is hozzájárulhat-e.

Ha a németek igennel válaszolnak, a miniszter holnap hivatalosan is beterjeszti az egészségügyi alakulat felállításáról szóló javaslatot. Juhász Ferenc hangsúlyozta, hogy a javaslat továbbra is tartalmazni fogja a katonai egység felállítását is, csak azért, hogy a szavazások során "mindenki láthassa, hogyan viszonyul az ellenzék a terrorizmus elleni harchoz, illetve a nemzetközi szerepvállaláshoz".

Következmények

Abban az esetben, ha a németek nem igénylik az egészségügyi csoportot - amire jó esély van, ugyanis ilyenből van a legtöbb -, akkor csak a katonai kontingens kiküldésének terve kerül be a javaslatba. "Ha az ellenzék nemmel szavaz, vagy nem szavaz, akkor sajnos közölnünk kell, hogy Magyarország ebben az akcióban nem tud részt venni. Ennek következményeit azonban nem a minisztérium, hanem egész Magyarország fogja viselni" - fogalmazott a miniszter.

A feladat
A magyar alegység egy német-holland dandár részeként február 15-én kezdené meg szolgálatát Kabulban, ahol objektumőrzés lenne a feladata. A tervek szerint a misszió törzstisztjei már január 10-én a helyszínre érkeznének, az alegység többi tagja pedig február első napjaiban utazna Kabulba. Minderre azért van szükség, hogy az alegység tagjai feladatuk megkezdése előtt megismerjék a helyszínt.

A szerepvállalásról szóló parlamenti határozati javaslat szerint az alegység tervezett feladata az objektumőrzés mellett járőrözés, különféle biztonsági feladatokban való részvétel, humanitárius műveletek támogatása lenne, valamint közreműködnének az ENSZ biztonsági műveleteiben.

Kiderült, az egészségügyi alakulat létszáma sem haladná meg a 40 főt, és a költségek is hasonlóak lennének, mint a katonai alakulat esetében.

"Kétszer is meg kellene gondolnia az ellenzéknek, hogy milyen álláspontot alakít ki ebben kérdésben, főleg az után, hogy kormányzásuk alatt messzire elkerülték a Honvédelmi Minisztériumot" - fogalmazott a miniszter. A HM álláspontja szerint, ha ebben a misszióban sem vállalunk szerepet, úgy súlyos presztízsveszteség éri az országot, és 23 országot hoznánk kellemetlen helyzetbe, ha nem teszünk eleget a felkérésnek. A miniszter emlékeztetett arra: a maroknyi hadsereggel rendelkező Litvánia és Lettország is vállalt katonai feladatokat Afganisztánban.

A miniszter beszélt arról is, hogy nem küldhetünk műszaki alakulatot, mivel a honvédségnek ebből csak egy van, és az most a délszláv békefenntartó kötelék része.