Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Az állammal dolgoztat a sportminiszter?

2003.08.14. 07:11
A Magyar Nemzet információi szerint százmillió forintért újította fel az állam az akkor már Gyurcsány Ferenc sportminiszter cégének tulajdonában lévő képviselői klub helyiségeit. Az ingatlan korábban tizenegymillió forintért került Gyurcsány vállalkozásának birtokába. Az állami bérlet lejárta után ezért az összegért így a miniszter egy több mint százmillió forintot érő, exkluzív ügyfélkörű, felújított, első osztályú étteremhez jut hozzá.
Gyurcsány Ferenc sportminiszter 1994-ben vette meg a Miniszterelnöki Hivatal Budapest V. kerületi, Szalay utca 4. szám alatti épületének több helyiségét. Köztük az alagsort is, ahol jelenleg a zártkörű ügyfélkörrel működő országgyűlési képviselői klub működik.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a sportminiszter érdekeltségi körébe tartozó cég, az Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. összesen tizenegymillió forintot fizetett az ingatlannak ezért a részéért. Később bérbe adta azt az állami tulajdonban lévő Magyar Közlönykiadó Kft.-nek, amelyhez három évvel ezelőttig a vendéglátó-ipari üzletág is tartozott.

Az állam állta a felújítás százmilliós költségét

A miniszter korábbi, kinevezésekor tett nyilatkozata szerint az állam havi egymillió forintot fizet neki a bérletért. A képviselői klub megnyitásához azonban a helyiségeket fel kellett újíttatni. A napilap információi szerint ennek a munkának a költsége az állami bérlőt terhelte, és hozzávetőlegesen százmillió forintba került. Ezt a költséget betudják a bérleti díjba, így a bérleti időszak végén Gyurcsány cége tizenegymillió forintért egy több mint százmillió forintot érő, belvárosi, exkluzív ügyfélkörű, felújított, első osztályú étteremhez jut hozzá.

Átkerült a klub bérlete

A Magyar Nemzet cikke szerint a kormányhoz közel álló forrásaik is megerősítették a bérlet tényét, és közölték: három évvel ezelőtt a képviselői klub bérlete egy átszervezéssel a miniszterelnökség felügyelete alatt álló Humán Jövő 2000 Kht.-hoz került át.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő a lap munkatársainak szerdán elmondta: 1997 és 1999 között egy állami üdültetéssel foglalkozó cég bérelte vissza évi 2,5 millió forintért Gyurcsány Ferenc cégétől, az Aldótól a balatonőszödi kormányvilla 18-as villáját. Mint ismeretes: az Aldo Kft. ugyancsak évi 2,5 millió forintos lízingdíjat fizet a villáért az államnak.