A lízingdíjért bérelték Gyurcsány nyaralóját

2003.08.13. 18:23
Gál J. Zoltán kormányszóvivő tudomása szerint 1997 és 1999 között évi 2,5 millió forintért bérelte egy állami cég Gyurcsány Ferenc sportminiszter nyaralóját. Gyurcsány ugyanannyiért lízingelte az ingatlant az államtól.
A szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Gál J. Zoltán újságírói kérdésre elmondta, hogy 1997 és 1999 között 2,5 millió forintos éves díjért bérelte egy állami cég vissza Gyurcsány Ferenc 1994-ben Balatonőszödön vásárolt üdülőjét. A konstrukció szerint Gyurcsány cége, az Altus Befektetői Rt. tíz éven keresztül évi 2,5 millió forintot fizet az államnak, majd ennek lejártával további 5 milliót egy összegben.

Más állami szervezet nem

Gál J. Zoltán "nem emlékezett tisztán", hogy melyik cég, de mint mondta, az állami üdülésekkel foglalkozó szervezet volt a bérbevevő. Más állami szervezet nem volt a céggel bérleti szerződésben állók között - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc sportminiszter még vállalkozóként tett ajánlatot a Balatonőszödi kormányüdülőhöz tartozó üdülőre. Barátja, a Miniszterelnöki Hivatal akkori államtitkára, Szilvásy György "elvi támogatásával" szerezte meg végül az ingatlant Gyurcsány. Az ügylet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavalyi megállapítása szerint a jogszabályok megkerülésével történt.

Egy nappal a kormányváltás előtt íródott a KEHI-jelentés

Gál J. Zoltán szerint az a kérdés, hogyan írhatta alá az előző kormány idején a KEHI akkori elnöke egy nappal a kormányváltás előtt ezt a KEHI jelentést, amelyben olyan megállapítások vannak, amelyeket nem előzött meg vizsgálat. Emiatt volt szükség a KEHI-nek a jelentés korrigálására.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az előző kormányülésen, amelyen szó volt a KEHI-jelentésről, volt-e valaki, aki a szerződés esetleges felbontását felvetette volna, Gál J. Zoltán nem kívánt válaszolni. Mint mondta, 20 év múlva a kormányülések jegyzőkönyveinek nyilvánosságára kerülésekor "visszatérhetünk a témára".