Egyet nem értés a bankok védelméről

2002.05.13. 14:26
A szakma egyetért abban, hogy javítani kell a bankok biztonsági feltételeit, de az e témában szervezett pénzügyminiszteri munkaértekezlet rávilágított, hogy a végső megoldás kidolgozásához kompromisszumokra is szükség lesz. Egyesek szerint a móri eset igazolja, hogy drasztikus változtatásra van szükség, a bankszövetség viszont a "kifinomultabb" megoldásokat preferálja.
A pénzintézetek biztonságának javítása érdekében munkaértekezletet tartott hétfőn a Pénzügyminisztérium a bankszektor és az érintett biztonságtechnikai szervezetek képviselői.

Az értekezleten a résztvevők megállapodtak, hogy több lépcsőben intézkedéseket foganatosítanak annak érdekében, hogy növeljék a banki dolgozók és az ügyfelek biztonságát - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Új kormányrendelet készül

Az egyezetés után kialakított álláspont szerint szükség van a biztonsági feltételeket meghatározó jogszabályok és rendelet módosítására. A résztvevők egyetértettek abban is, hogy a legfontosabb változtatásokat néhány napon belül egy kormányrendelet megalkotásával lehet foganatosítani. Az egyes technikai részleteket rögzítő hatályos törvények módosítását 2-3 hónapos munka után lehetne elvégezni.

Az értekezletet követő sajtótájékoztatón körvonalazódott, hogy bár minden érintett szervezet szerint szükség van a biztonsági szabályzók módosítására, a reform mértékét, és jellegét illetően viszont jelentős véleménykülönbségek mutatkoztak.

Zsilipajtót akarnak

A legradikálisabb változtatás híve Lasz György, a Biztonsági Nagyvállalkozások Szövetségének elnöke. - A szakmában eltöltött 35 éves gyakorlat mondatja velem, hogy a biztonság kulcsa ebben az esetben a beléptetés - fejtette ki véleményét Lasz az Indexnek. - Éppen ezért minden, kicsi és nagy pénzintézetre fémdetektoros zsilipajtót kell szerelni. Ez a módszer elterjedt Nyugat-Európában, 2-3 éve szorgalmazom a hazai bevezetést. A lényege, hogy két ajtón kell áthaladni a belépéshez. Ha a belépőnél fegyver van, a második ajtó nem fog kinyílni, az első pedig bezáródik, vagyis a rabló "fogságba" kerül.

Lasz szerint egy ilyen ajtó kiépítése kétmillió forintba kerül, plusz a beszerelés költsége. A szakember szerint ugyancsak fontos elem, hogy a biztonsági embereket el kell "rejteni" a rablók elől. - Olyan helyen kell elhelyezni őket, ahonnan ők mindent látnak, könnyen riaszthatnak, az elkövetők viszont semmit sem tudhatnak róluk.

Nem akarnak zsilipajtót

Másban látja a probléma megoldását Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. Szerinte a zsilip nem kettő, hanem legalább 15 millió forintba kerülne. - De nem is ez a legfőbb gond vele - állítja. - Egy ilyen rendszer az elviselhetetlenségig lelassítja az ügyfélforgalmat, és a fémdetektor kalibrálása is folyamatos "macera", mert adott esetben egy kulcscsomó miatt is riaszt.

Erdei szerint "kifinomultabb" változtatásokra van szükség. Hangsúlyozta, hogy a magyar pénzintézetek védelme most sem rossz, hiszen egy-egy bankfiókban éves szintem 100 milliós nagyságrendben költenek a biztonságra. Egy új bankfiók biztonsági alapfelszerelése 40-60 millió forintba kerül.

- A magyar bűnözési mutatók nem indokolják a zsiliprendszer bevezetésért, mi inkább a megfigyelő-, riasztó-, és felvevő rendszerek fejlesztését tartjuk fontosabb feladatnak.