Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Gyanúsítottként hallgatták meg a volt államtitkárt

2002.10.16. 22:12
Hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt a rendőrség hétfőn kihallgatta Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát a Millenáris Kht. korábbi vezetője munkaviszonyának megszüntetése ügyében - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerdán az MTI-vel.
Garamvölgyi László elmondta: a nyomozás - amelyet az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága rendelt el még júliusban jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt - ezen szakasza csaknem befejezéséhez ért.

Korábban a volt ügyvezetőt hallgatták ki

A rendőrség ugyanis korábban már Berkecz Máriát, a kht. egykori ügyvezetőjét is meghallgatta a munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatos körülményekről, illetve a hallgatási díjként átutalt 10 millió forintos összegről - utalt a szóvivő.

A rendőrség szerint gyetlen tényező tisztázatlan még: a korábban Berkecz Mária által használt szolgálati autót egyelőre nem találta meg a rendőrség. Garamvölgyi László szerint a hétfőn kihallgatott Bártfai Béla panaszt tett a gyanúsítás ellen, ám ez nem befolyásolja az eljárást.

Bártfai Béla korábban az MTI-nek úgy nyilatkozott: az úgynevezett hallgatási pénz teljesen normális a munkaviszonyban állóknál, azt főként cégvezetőknél szokták alkalmazni, egy közös megállapodás összegszerű tartalmáról viszont nem illik beszélni.

Berkecz Bártfait okolta

A júliusban megjelent hírek szerint Berkecz Mária a munkaszerződésben foglalt járandóságának többszörösét, mintegy 21,6 millió forintot vehetett fel távozásakor. Mikor zárolták a lakását és számláját Berkecz Máriának, ő sem értette, hogy miért gyanúsítják hűtlen kezeléssel. Azt mondta: a kht. vagyonát ő "nem herdálhatta, és nem kívánt megválni a munkájától, ahhoz Bártfai ragaszkodott".

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!