A LátKép Egyesület szerint, amely egy közérdekű adatok szolgáltatása miatti perben jutott a Centrum Kft. bevételi adataihoz, a Centrum nem valós adatokat adott a fővárosnak és cégének, a Parking Kft.-nek az elmúlt évi bevételeiről. A különbség évi 0,5-1 milliárd forint. A Parking és a Centrum szerint viszont az adatok jók.
Az Index néhány hete tette közzé azt a táblázatot, amin a három budapesti parkolási cég előző három évének bevételi (és más) adatai szerepelnek. A tablót a parkolási rendszer fejlesztésének koordinálását végző Parking Kft. állította össze a cégek által beküldött adatokból.
Csakhogy Hanzély Ákos, a LátKép Egyesület vezetője szerint a Centrum Kft. adatai a táblázatban nem tükrözik a valóságot. Hozzátette, hogy az egyesület évek óta perben áll a Centrum Kft.-vel, melynek során végül megkapták az elmúlt évekre vonatkozó mérlegadatokat. (A per azért indult, mert az egyesület szerint a Centrum bevételi adatai közérdekűek, és mint ilyenek, nyilvánosak is, a Centrum ezt vitatta.)
A perben hivatalosan kiadott mérlegadatok szerint a Centrum Parkoló Rendszer Kft. bevétele 2006-ban 4 milliárd 749 millió 430 ezer forint, 2007-ben pedig 5 678 018 ezer forint volt, szemben azzal az adattal, amit a Centrum a Parking Kft-nek szolgáltatott (2006-ban 3 526 036 ezer, 2007-ben 3 879 427 ezer forint). Ez jelentős, 1 és 2 milliárd forintos eltérés.
Az Index megkereste a Parking Kft.-t és a Centrum Kft.-t is az ügyben, azzal a kérdéssel, hogy miből fakadhat az eltérés, és hogy ellenőrizte-e a Parking Kft a Centrum által szolgáltatott adatokat?
Az egyesület szerint a táblázat egyéb adatai is erősen kérdőjelesek. Érdekes például, hogy a Centrum évente 400-450 millió forint beruházási lizingdíjról számol be, amikor a 822 parkoló automata beszerzési ára kb 1 millió Ft/db. Eszerint 10 év alatt 500 %-on számolják be ezeket az önkormányzatoknak? Másik érdekes adat az útburkolati jelek és táblákra beírt 200 - 240 millió Ft összeg. Jó lenne tudni, ezek hol valósultak meg, mert nem igazán látható ennek nyoma a városban.
Kérdésünkre először Volly György, a Parking Kft. kommunikációs igazgatója válaszolt. Eszerint tudomásuk szerint az eltérés abból ered, hogy létezik a Centrum Parkoló Rendszer Kft. (CPR) és a Centrum Parkoló Kft. (CP), és utóbbi egy leányvállalat (CP), mely kizárólag a táblázatban feltüntetett – adott területen végzett - tevékenységből eredő bevételeit adta meg. Az előbbi (CPR) más tevékenységet is végez, itt a különbség.
Volly György szerint a laikus közvélemény, és ebbe bizony ebben az esetben a LátKép vezetője is beletartozik, a két céget összemossa. Nyilván nem szándékosan, ezt senkiről sem feltételezik, ahogy a Centrumról sem, hogy hamis adatokat adott volna át. A Parking Volly elmondása szerint ellenőrizte a maga lehetőségei szerint az adatokat, és úgy véli, valódi számokat kaptak.
A Parking Kft. úgy tudja, hogy egy automata közel 3 millió forintba kerül, ennek is utána néztek, noha a beszerzésben nem vettek, vehettek részt, de itt világcégekről van szó, amelyek nyilván ugyanazon az áron kínálták terméküket a magyar partnereiknek, mint mondjuk a francia, német cégeknek.
A táblákra vonatkozó felvetésre Volly György szerint elsősorban a Centrumtól kellene választ várni. Persze nekik is feltűntek az összegek, de ebben sem kételkedtek, mert például a Parking Kft. is foglalkozik táblázással (a teherforgalmi stratégia okán mi maguk is helyeztek már ki, és ki fognak még helyezni a város számtalan pontján táblákat), és a költségek könnyen elérik, átlépik a százmilliós nagyságrendet. Nem csak a táblázás kerül sokba, hanem a felfestés is, hiszen a főváros például 2 milliárd forintot szán a jövőben a budapesti felfestések megújítására.
Volly György szerint mindent összevetve bátran kijelenthető, hogy a Parking Kft. által összeállított táblázat megfelel a valóságnak, alkalmas annak mérésére, hogy a társaságok egymáshoz képest mennyire hatékonyan dolgoztak. És önmagában is tájékoztató jelleggel bír. A kommunikációs igazgató úgy gondolja, büszkék lehetnek arra, hogy egyáltalán sikerült megszerezni és feldolgozni az adatokat.
Volly hangsúlyozta, hogy a Parking Kft. nem parkolási társulás, hanem a fővárosi önkormányzat közlekedésszervezési, parkolás- és mélygarázs-fejlesztési szakcége. Egyetlen forint bevételük nem származik a táblázatban felmért közterületi parkoltatásból, egyáltalán nem céljuk a parkolási társulások érdekeinek védelme. Annál inkább céljuk az ésszerű és átlátható parkolási rend megteremtése, amellyel a fővárosi önkormányzat bízta meg őket.
Az igazgató szerint a LátKép felvetése jogos, nézzenek csak a cégek körmére! Amikor összeállították a táblázatot, számítottunk rá, hogy lesznek majd, akik ezt ellenőrzik. Ez nagyon helyes, ezt üdvözlik, mert ezt hívják civil kontrollnak, és mindenkit arra buzdítanak, nézzen utána a számoknak, és kérje számon a Centrumon, de ugyanúgy a másik két társulás, a BÖP, vagy FKPT tulajdonosain.
Lónyai Tamástól, a Centrum Kft. vezérigazgató-helyettesétől jóval szűkszavúbb választ kaptunk a kérdésekre. Eszerint az igazgató-helyettes a Parking Kft által leírtakat megerősíti, annyi módosítással, hogy társaság nem 6 hanem 7 fővárosi kerületben üzemelteti a parkolást.
Hanzély Ákos álláspontja szerint viszont a válaszoló maga keveri össze a cégeket, mert a Centrum Parkoló az anyacég, és a Centrum Parkoló Rendszer Kft a leányvállalat. Ez utóbbi csak és kizárólag közterületi parkolással foglalkozhat, így nem lehet más bevétele. A szerződés fenn van az www.fopt.hu honlapon. Így továbbra sincs válasz a feltett kérdésre.
A bírósági eljárás során kiadott adatok még tartalmazzák a Centrum Parkoló Szolgáltató Kft. bevételeit is, amelyek 2006-ban és 2007-ben 4,087 milliárd, valamint 4,397 milliárd forint bevételt tartalmaznak, amelyek szintén meghaladják mintegy félmilliárd forinttal a Parkingnak szolgáltatott adatokat.Hozzátette, hogy a parkolóórák 1 millió forintos ára a sajtóban jelent meg, a festés, táblázás költségei kapcsán pedig örömmel ismerné meg, hogy konkrétan hol festettek, tábláztak. Az Index folytatja a témát.

Kommentek
2009.05.21 01:54:44Káposztakukac
ha az index vagy valamelyik másik nagy médium erre ráállna, akkor nagyon nagy balhé lehetne belőle.
2009.05.21 03:08:45hagyma
eZ mar balhe most
2009.05.21 03:52:44parkolomaffia
Kupper András politikus a XI. kerületi fidesz frakcióvezetője,sógora Jankó István a XI. kerületi fidesz elnöke.Kupper V. Béla Horn Gyula külügyminiszter kabinetfőnöke volt 89-ben,94-98 között a BÁV igazgatósági elnöke. Kupper András a Centrum tulajdonosa. Kupper Róbert a III. főcsoportfőnökségen dolgozott.
Undorító, hogy a politikusok jobbról és balról közös cégekkel lopnak.
2009.05.21 04:40:30drukkker
Ez egy hatlmas maffia jellegű fosztogató társaság.
A főbűnös a Fővárosi testület. Ők találták ki ezt a parkolási szisztémát. A pénzek és az egész rendszer ellenőrizhetetlensége alkalmat ad azt feltételezni, hogy vagy pártok, vagy személyek hatalmas fekete pénzek felett rendelkeznek. Ha valaki(k) belemélyednek a pénzmozgások felderítésébe, csodákat fognak látni, és nem kevesen fognak rabruhát ölteni, sok sok politikussal a a vádlottak között. POSVÁNY ! De az egész ország az, SAJNOS !!!!
2009.05.21 05:06:40Megdobbent
Tenyleg nem lehet eladni ezt az orszagot olyan akarminek, ami egyreszt megelegszik negyedennyi milliard lopassal is, masreszt egytol-egyig elkapja ezt a sok szemet adotolvaj kocsogot (politikusok, szatelitcegek, stb...) es lecsukja vagy deportalja oket a francba? Komolyan mondom, rolam a hetedik bort is toklazan lehuzza ez a kocsog magyar allam pl. ado formajaban, en adozom 9 masiknak es helyett, de meg lopnak is. Namostakkor konkretan a kurva anyjukat, de tucatjaval... Ez egy orszag? Bazdmeg, ennyit nem lopott meg par 100 taho sehol mashol. Kinaban ott bokaznatok a kotelen egymas mellett, szorosan. En meg ulnek egy szemkozti padon, es pezsgot kortyolgatnek, mint _megbecsult_, _adozo_, _tisztesseges_ allampolgar.
2009.05.21 06:50:08MKF=mindenkikapjabe
egyszerűen UNDORÍTÓ ami ittt megy ebben az országban ! hányok tőle ! csak sajnos itt már nem csak etikai kérdésekről van szó, hanem arról is hogyan lopják meg az egyszerű polgárt, és hogyan teszik tönkre tisztességes családok életét....
2009.05.21 06:50:50szkepi
hát persze, hogy a mi pénzünket lopják millio számra!ezért is mondom. NEM FIZETNI!tolvajoknak nem fizetni!fővárosnak nem fizetni. FURCSA DOLGOT VETTEM ÉSZRE. KORÁBBI HASONLÓ TARTALMU HOZZÁSZÓLÁSAIMAT KIMODERÁLTÁK, UGYANAKKOR A FASISZTA, CIGÁNYOZÓ, ZSIDÓZÓ, SZÉLSŐSŐGES ESZMÉKET TARTALMAZÓ HOZZÁSZÓLÁSOKAT NEM.MIÉRT? ÖSSZEJÁTSZANAK?VAGY MAGUK IS RASSZISTÁK, VAGY MI ERRE A MAGYARÁZAT?SZIDNI A PARKOLÁSI TÁRSASÁGOT TILOS, ZSIDÓZNI SZABAD?DRÁGA MODERÁTOR UR!NÉZZEL A TÜKÖRBE ÉS KÖPJE LE MAGÁT
2009.05.21 07:19:47DocBulywood
Gyerekek!
Amikor kimentek balhézni, hogy Gyúrmány hazudott, monnyonle/tünnyönel', most miért nem mennek Molotov-koktélozni, balhézni, hogy közvetlenül ne lopjanak tovább tőlünk???
Birka nép vagyunk, ez tény - lásd vasutas strike megszervezése, stb. Meg is érdemeljük.
:-(
2009.05.21 07:29:43rongybagoly
Én még mindig csak egyet nem értek. Miért kellett magán társaságokat létrehozni a parkoltatásra? A főváros nem tudta volna megoldani, ha már mondjuk ott a Parking Kft? Komolyan kérdezem. Az azért, hogy lopjanak, csaljanak, stb válasz most irreveláns.
2009.05.21 07:35:14xenuka
A kommunisták és kitalálóik a zsidók mindig CSAK lopnak, csalnak, hazudnak.
Miért meglepő, hogy most is ezt teszik?
Örülj, hogy nem lövetnek le.
2009.05.21 07:43:18Isaura
DocBulywood:
Én veled értek egyet. Amíg le lehet minket a rabló fajtájú politikusok elé térdepeltetni, arccal befelé, naponta többször, amíg nincs összefogás (nem erőszak, pusztán összefogás), addig csak térdepelés utáni köpködés zajlik.
Fel kellene ébredni, és elhajtani az összes rohadékot, aki meglop, majd felmenti magát azzal évek óta, hogy a másik is lop. Koronaként pedig, közli, hogy költözzél kisebb lakásba.
Nem ott a kérdés, hogy birka nép vagyunk-e, mert ez nyilvánvaló. Évszázadok óta kussolunk. A kérdés az, hogy fel tudunk-e nőni.
Nem megölni kell a csaló tolvajokat, csak elkobozni az ilyennek a vagyonát, igen, a családjáét is. Majd átköltöztetni egy kis lakásba. Felelősség. A politika felelősség. Unokáig nem engedni őket a politika közelébe. Egyből megtanulná mindenki, hogy a politika képviselet, a politika ellenőrizhető kell legyen.
2009.05.21 07:49:57egyszerüen
birka nép a magyar:DD
nem vagyok pesti, de véleményem szerint a föváros is meg tudná oldani a gondokat, nem kellenek ide külső cégek.
Iszonyatos nagy pénzeket szednek be a parkolásbol, és csak a töredéke jut el az önkormányzatoknak.
Én fix hogy fövárosi kézbe tenném, csökkenteném egy picit, majd a befolyt pénzből mélygarázsokat és az utakat ujitanám fel, a 20%-át meg lehetne egyébb fejlesztésekre forditani. És mindjárt nem lenne gond hogy csoro az önkormányzat
Van elég munkanélküli közmunkába betenném öket parkolóörnek.
Birom mikor egyesek sirnak hogy orbán, vagy gyurcsány (most bajnai), igy meg ugy.
Emberek fel kell ébredni, ezek összejátszanak ami veszekedésük van az csak a pornépnek kell szinháznak.
1 fillért nem adnák az adofizetők pénzéből a fövárosnak, oldják meg maguk, ha nem megy akkor rosz a vezetés
szarok az utak pesten nincs pénz
épitik a metrot nincs pénz
a fejlesztésekre nincs pénz
haha persze hogy nincs ha a sogornak folyik be. Ez az állami vagyon lopása, ergo büncselekmény. Engem meg megcsesznek 20 ezerrel ha nem irom alá az adopapirt. Röhely ami az országba folyik
2009.05.21 07:52:45gftamas
Ha ennyire nem éri meg a Centrumnak a buli akkor adja vissza azt az önkormányzatoknak. Én kész vagyok az önkormányzat számára sokkal kedvezőbb feltételekkel is szerződni. :)
2009.05.21 07:59:38nan jar?
Sokkal több pénzről van szó, mint amit a LátKép vitat!Egy napig fényképezze le valaki az automatából kiadott bizonylatokat és végezze el a szükséges szorzásokat.Bizony mondom néktek...meg fogtok lepődni,akkor kezdődik el a fogaknak csikorgatása.
2009.05.21 08:00:19TomKranich
Sziasztok!
egyebkent ez tenyleg felhaborito amit muvelnek ezek a parkolotarsasagok.Fizetsz a nagy semmiert, megallsz a belvarosban fizetsz, de mellette, lehet hogy ellopjak,osszekarcoljak,feltorik az autodat.Szoval undorito.Azt a sok penzt amit beszednek a parkolo autosoktol fordithatnak igazan az utak javitasara mert az egyszeruen katasztrofalis egy ket helyen. A masik, hogy ki akarjak talalni ezt a mesterseges dugo cimu dolgot.
Milyen alapon akadalyoznak meg abban, hogy azon az uton kozlekedjek ugymond amit mindenfele autosokra kirott fizetnivaloban en mar megfizettem.ertem ezalatt, hogy a benzinben is kifizetem az utak javitasat.De gondolom van meg eleg bor az autosokon amit le lehet huzni szep lassan. Gondolom az felujitasra levett penzek benne vannak a zoldkartyaztatasban a sulyadoban, az atirasban, benzinben, autopalya matricaban, muszaki vizsgaban stb. biztos van meg jo par amit fizetunk.
Szerintem ELEG VOLT!
Akik kimennek tuntetni a parlament ele inkabb ilyen kerdesekkel foglalkozzanak, legalabb az autosok osszefoghatnanak es ezeket a tetves parkolotarsasagokat hazavaghatnak.Ill ezt a sok autosokra kirott adot kene csokkententetni!
2009.05.21 08:01:59Érdekes
"xenuka 2009.05.21 07:35:14"
Nem feltétlen ezek a népek lopnak csak...Mindenki aki a bödön közelébe kerül.Köztük, nagy valószínűséggel te is ugyanúgy lopnál, ha nyitva állnának a kapuk...De, ha te vagy a hús-vér Szűz Mária, akkor nem szóltam. (Itt csak az lenne a fontos, hogy ne annyit lopnának mint amennyit, hanem csak kevesebbet...a mennyiség lenne a lényeg, mert lopni 10 emberből 10 lopna az tuti)
2009.05.21 08:32:58Secnir
ahogy olvasom a cikket, van egy dejavu érzésem. mintha már olvastam volna egyszer ezt, és ott asszem megjegyeztem, hogy egy parkolóautomata vmi 2-300.000 huf. 3 milláért én is beszerezném.
ráadásul nem tudom, hogy a fake bírságokat -amit átad egy szintén fake behajtócégnek- azt hol könyveli el a társaság? az önkormányzat felé gondolom behajthatatlan követelésnek, a behajtócég meg valami magánszámlára utatltatja a pénzt.
2009.05.21 08:41:16Corrio
Én a borfesztiválról jöttem dolgozni, de még így is feltűnt a cikkben szereplő sok értelmetlen és hibás mondat!
2009.05.21 08:42:51Ringlósztár
xenuka
Akkor Te is úgy látod, hogy a fidesz a volt kommunisták és zsidók gyűjtőpártja?
Egyetértünk!
2009.05.21 09:02:08star77
Az a baj,hogy magyarországon megéri politikusnak lenni.mert hogy akkor,tulajdonképpeni munkavégzés nélkül juthatsz elég komoly fizetéshez,és ami a lényeg,ott vagy a döntéshozás közvetlen közelében,odaférsz a tutihoz.hozzád jönnek szívességért,neked könyörögnek,munkáért,elintézésért,kapcsolatokért,
ismeretségért, stb stb.
Gyakorlatilag minden olyat csinálnak ami ellen kellene,hogy küzdjenek és dolgozzanak.elég csak megnézni a képviselői vagyonnyilatkozatokat.azért vannak bennük igencsak durva számok és adatok.ha politikus vagy,király vagy!ha ügyes vagy 4-8 év alatt úgy megszeded magad,mint csak igen kevesen ebben az országban.és mindez a mi szemünk előtt zajlik,tulajdonképpen a választópolgárok asszisztálásával történik az egész.hülyítik a népet.és tökmindegy jobb-v-bal oldal.a korrupció nem a sarki hentestől indul meg a villamosvezetőtöl.mindenki tudja mi folyik az országaban,mégsem teszünk ellene semmit.
2009.05.21 09:05:18ODIV
Nem tudom mennyi nálatok átlagosan egy parkolási óra, de ha egy automata 1 nap 1000 órányi parkolást regisztrál, és mondjuk átlag 300 órával számolunk, akkor a 822 automata egy nap alatt közel 250millió forintot termel. De számoljunk csak 500 órával, ami kb 62 autó egy egész napi parkolása. 125millió naponta. Ez is évi 25milliárd forintos biznisz, büntik nélkül. Valljuk be, ez már akkora biznisz, ahol nem nagyon szoktak fejek a porba hullni...
2009.05.21 09:09:10ODIV
A jelenlegi centrumos 4milliárdos éves bevétel szerint egy automata átlagosan 24.000 Forintot keres naponta. Ezt egy sarki kisbolt is messze felülmúlja, pedig abba nem kötelező bemenni...
2009.05.21 09:16:43Isaura
Érdekes:
Akkor én kivétel vagyok. NEM gondolom magam egyedüli kivételnek.
NEM lopnék. Azért, mert nem lopok. Lúzer vagyok? Lehet.
De Zep-elem a pénzt, nem életcélom, és nem ez lebeg a szemem előtt.
Ezért sosem tudnám szembeköpni magam.
2009.05.21 09:17:13DocBulywood
@Isaura: thx.
A másik, amit nem értek:
"Érdekes például, hogy a Centrum évente 400-450 millió forint beruházási lizingdíjról számol be, amikor a 822 parkoló automata beszerzési ára kb 1 millió Ft/db. Eszerint 10 év alatt 500 %-on számolják be ezeket az önkormányzatoknak?"
Namost mi az a beruházási lízingdíj? Ha jól értelmezem, akkor évente bérlik a parkolóautomatákat? Ha meg nem, akkor pl az APEH miért nem vizsgálódik arról, hogy az 1 milla/db parkolóórákat miért 5x-ös áron tüntetik fel az Önkromi felé? Költői volt, nyilván az Önkormitól is valakiknek dagad a bukszájuk...
Menjetek már Molotov-koktélozni, vazze'!
2009.05.21 09:21:34beszóló
Nan jar?-nak igaza van. Több dolgot is ellenőrizni kéne:
Pl.: a parkolóórába bedobott pénzt mind lekönyvelik? Van ennek kontrollja az önkormányzatoknál? Vagy a parkolóórák bevételi számlálóját ki hitelesíti? stb.
A parkolási díjak beszedése miért olyan bonyolult feladat, hogy csak külsős cég tudja elvégezni? Ugyanazokkal az embekkel, akik korábban az önkormányzatoknál vezető tisztségviselők voltak. Ha itt el tudják végezni a munkát, ott miért nem tudták?
A parkolóórák árát a gyártó cégtől kellene megkérdezni.
A Látkép egyesület vezetőjéből pedig kinézem, hogy egy társaság bevételi adataiból ki tudja olvasni, hogy mennyi származptt a parkolási díjbevételből.
2009.05.21 09:41:27xenuka
a fidesz annak az izraeli likud-nak a testvérpártja, amelyiket izraelben fasisztázzák és rasszistázzáka zsidók, mert a legszélsőségesebben jobboldali párt.
gyengébbek kedvéért: a likud szerint abszolút felsőbbrendűek a zsidók
2009.05.21 10:09:44PitBuli
Ezt nem szabadna magánkézbe adni. Erre egy olyan társaságot kellene létrehozni, ami nem termelhet nyereséget. Ami pénzt termel, amögött megjelenik az egyéni (esetleg csoportos) érdek.
2009.05.21 10:10:05newdawn
Ha az indexben tökös emberek dolgoz(ná)nak, akkor ennek az egész sztorinak úgy utánajár(na), hogy az meg sem áll egy bíróságig. Addig kell a vasat ütni amíg meleg. Persze most nem azt mondom, hogy az ő feladatuk lenne ez, a korrupt rendőrségnek, és a korrupt adóhatóságnak kéne vizsgálódnia első körben, de persze mivel őket is a korrupt politikusok pénzelik, akik ebből a korrupt üzletből szerzik a mellékesüket, nehéz elképzelni, hogy egy olyan új mechanizmus/szereplő lépne be ebbe a körbe (vagyis hát, engednék belépni...) amire nem akasztható rá a "korrupt" jelző...
Sajnos, én is csak lesütni tudom a szemem, és az orrom alá motyogni, hogy itt a büdös'%+'%"!életben nem fog soha, semmi megváltozni, egyszerűen nincs olyan folyamat, ami abba az irányba mutatna, hogy itt 5-10, vagy akár 20 év múlva is, ALAPVETŐEN máshogy fognak zajlani a dolgok. Minden ugyanilyen szar lesz később is...:(
2009.05.21 10:20:53Érdekes
"Isaura 2009.05.21 09:16:43"
Örülök neki, hogy leereszkedtél hozzánk, halandók közé a szeplőtelen kislelkeddel.A politikusokat azért bezáratnád kis lakásba... :D :D :D Meg elvennéd mindenüket.. :)
2009.05.21 10:22:14tiborc2008
Maffia meghekkelte az államot és pénzcsináló gépként üzemelteti. Szenny Máfia országa.
2009.05.21 10:23:24Érdekes
"newdawn 2009.05.21 10:10:05"
Vagy kapnának az indexesek is egy kis csúszópénzt, h ne kutakodjanak.... hihihihi (egyébként, nem csak pénz játszik itt..ha nem fogadod el, akkor fenyegetés stb..)
2009.05.21 10:28:23Isaura
Érdekes:
Örülök neki, hogy személyeskedsz. :D :D
Csak az van, amit Te gondolsz, igaz? Ergo, a lopás a normális, a nem lopás pedig álszent? Erre szerettél volna kilyukadni?
Érdekes...
2009.05.21 10:37:32victoriginal
ROGÁN FOR PRESIDENT!!!!
2009.05.21 10:47:03CConstantine
na ezé nem fizetek a parkolásé
2009.05.21 10:49:39pepperono
Üdv!
Csak egy kis helyesbítés "parkokomaffia" hozzászólásához: A Centrum tulajdonosa, Kupper András nem azonos a Fidesz frakció-vezetőjével. Unokatestvérek, azonos néven.
2009.05.21 10:50:46Érdekes
"Isaura 2009.05.21 10:28:23"
Mással nem tudtam rávilágítani.. (meg egyébként is, pozitívan személyeskedtem :P máskérdés, h picit irónikus vót :P ) Na, de Te vagy a Szűz Mária és sosem vennél el sehonnan egy forintot sem, de azért Te is agresszíven fellépnél ellenük, ajj micsoda ellentétek ezek :).Árulás szagot érzek... :D
2009.05.21 11:07:11Logrond
Az automatak logoljak hogy menyi penz folyik be ugyanugy az sms is fillerre pontosan kovetheto.
Nem is ertem mi a kerdes?
Ha a szerzodesben nincs az benne hogy ezekhez az adatokhoz a fovaroshoz hogy jut hozza es milyen garanciak vannak hogy ne lehessen trukkozni akkor aki a megalapodast kototte az is benne van. Es valszeg a fonoke is mert kulonben nem hagyta volna ezt.
En ezekben a szitukban nem hibztatom a parkolo tarsasagot mert nem az o felelosseguk hogy ne lehessen lopni hanem a megbizoke. Akiket egyebkent mi ultettunk oda ahol most ulnek.
Sajnos ez ilyen egyszeru.
2009.05.21 11:15:14Victex08
De a kedvencem, bünti, fénykép, csomag, fénykép, csomag ablak mögé helyez lefényképez , majd csomag levesz és elsétál. Napi rendszereséggel néztük ezt végig.. ismét no comment…
És még lehetne ezt folytatni.
Na szóval, ha tényleg igaz ez a „pár milliárdos bevétel, amit itt irnak akkor l gondolkodtató pár dolog:
Kb 2 millió emberrel számolok itt pesten:
Legyen egy jegy aminek az ára 5.000 forint /per hó ( ez lehet drága lehet olcsó nem tudom mindenki döntse el ezek után, számolj utána: 5000*2000000= 10000000000 forint bevétel minden hónapban. Ehhez nem kellene korrupt parkoló gazda isten tudja havi mennyi pénzért, nem kéne annyi fát kivágni, hogy legyen minden két órában egy parkoló jegyem, nem kéne minden 5 ik autón rokkant kártyának lenni, nem kéne a parkoló gazdákat feketén zsebbe kenni (ha jól tudom olyan 150.000 – 450.000 keresnek a fizetésükön felül, nem kéne minden kerületbe iroda, alkalmazott, biztonsági őr, mindeféle ügyvezető és helyettes és még lehetne folytatni..
Hát minden esetre számomra elég érdekes. És itt még nem beszéltem a kamú gagyi ügyvédekről akik a felszólításokat küldik, akiknek egy szaros fénymásolás is 6.000 be kerül. Nincs ezeknek bankjuk? nem lehet itt befektetni???
Sorry, ha hosszúra sikerült…
2009.05.21 11:21:17Victex08
Sziasztok!
Nem nagyon szoktam ilyen blogokba, forumokba irogatni, de ezen a parkoló rendszeres megoldáson mindig l pattan egy ér az agyamba.
Elég érdekes a cikk, és ami szerepel benne.
Észrevétel 1:
Budapesten dolgozom és lakom lassan 3 éve, de az állandó lakcímem nem ide van bejelentve. Elég sokat ingázok két település között. Gondoltam becsoszogok, hogy kiváltsak egy parkoló kártyát mert jó lenne ha nem kellene két óránként elfutkoznom egy automatához. Gondoltam egy évi pár 10.000 forintért ezt simán meg lehet oldani. Hát nem... jó pár óra várakozás után közölték: amennyiben megfelelek 3 dolognak már irják is a nevemre a kártyát: állandóra ide vagyok bejelentve, itt fizetek súlyadót valamint a nevemen kell lenni az autónak.
Na ez nem valósul meg, hogy ide jelentsem be magam, így hát feldobtam a 100 dolláros kérdést, hogy ha ezek nem okék akkor mi a teendő. Mire a hölgy nagyon kedvesen közölte, semmi extra, dobáljam be az aprót két óránként. Jelenleg közel 400 forint/óra a jegy ára. (az egyszerübb számolás miatt irtam kereken) Jött a gyors fejszámolás: 400*10*5*52 (parkolójegy/óra, napi 10 óra parkolás,heti 5 nap, évi 52 hét) = 1040000 forint/évi dijért már parkolhatók is a ház elött. Szánalmas.. Kerestem minden féle megoldást, hogy ne kelljen bünöznöm és lehessek jó fizető állampolgár. Nem sikerült….
2009.05.21 11:21:59Victex08
Észrevétel 2:
Kezdetben elég sokszor kellett pótdíjjat fizetnem mert 3-10 szóval tényleg csak pár percet késtem. Ez sok mindenből adódott. Nem vagyok cukor beteg (lekopogom, és senki ne vegye sértésnek) de gondolom nekik sem kell percre pontosan ennyit foglalkozni ezzel a dologgal mint egy parkoló automatával. A környéken már az összes boltra , kávézóra, kocsmára és egyéb helyre ki van nagy betűvel írva, hogy „nem áll módunkban aprót váltani”. Vicces, de megértem őket is. Gondoltam veszek egy ilyen telefonkártya szerű szart. Van rajta vagy 10.000 forint. Ezt pontosan 2 és fél naponként meg is vehetném, tehát már már rosszabb mintha kutyát tartanék mert azzal nincs ennyi macera. Mert persze ezek a több millió forint értékű masinák a papír pénzzel nem tudnak mit kezdeni, de hát hogyan is várhatnánk el…
Észrevétel 3:
Ismeröst kérdeztem, ők ezt hogy oldják meg:
Azt mondta egyszerüen, minden hónapban fizetnek 15-25.000 forintot zsebbe a parkoló gazdáknak és már is annyit parkolnak ott amennyit akarnak és mindegy ki jár kell arra őket már nem büntetik meg… Persze azt hozzá teszem, hogy a parkoló gazdák a lakásra feljárnak a pénzért… A másik pedig vett egy rokkant kártyát tölük mert már nem volt idegzete ehhez. Hát mondom legyen. Egyik nap amikor éppen meg akartak büntetni, berángattam a parkoló gazdát a lépcsőházba és l mondtam neki a bánatom, persze éppen megint lejárt a jegyem 6 perccel. Kezdésnek adott egy 35 forintos parkoló jegyet 1.000 forintért, majd közölte „olcsón „ hozzá tud jutattni rokkant kártyához csak szóljak neki, még a számát is megadta. Mondta több is van, 1-5 éves lejáratta. Azt hittem besza…k…. Maffia egyszerű módra
2009.05.21 11:22:36Victex08
Észrevétel 4:
Feltörték az autóm, persze mint ilyenkor senki nem látott semmit és senkit. A parkoló gazda jó pofa volt, oda lépett 2 rendőr és én közém majd közölte, lejárt a jegyem jó lenne ha vennék egyet, most jó fej lesz elenged. Hát nem sokon múlt, hogy nem hajtottam meg mint Singer a varrógépet…
Észrevétel 5:
Az ablakból szépen végig szoktuk nézni a müködési elvét egy parkoló gazdának már már szánalmas.
Szépen sétál az autó mellett. Ha nincs jegy, akkor mobil elő kap és már vizslatja is, hogy meg van e rendszám kell e büntetni vagy nem (ezeken az autókon nincs mobilos parkolójegy matrica..)
Ha még éppen nem járt le a jegy még van pár perc, akkor leül vagy rágyújt és megvárja, hogy lejárjon és már nyomja is a mikulás csomagot.
Nem tudom kinek tünt fel, de a külföldi rendszámos autóra a büntetés majdnem a másfélszerese mint a magyar rendszámnak…
De a kedvencem, bünti, fénykép, csomag, fénykép, csomag ablak mögé helyez lefényképez , majd csomag levesz és elsétál. Napi rendszereséggel néztük ezt végig.. ismét no comment…
És még lehetne ezt folytatni.
2009.05.21 11:24:04Victex08
Na szóval, ha tényleg igaz ez a „pár milliárdos bevétel, amit itt irnak akkor l gondolkodtató pár dolog:
Kb 2 millió emberrel számolok itt pesten:
Legyen egy jegy aminek az ára 5.000 forint /per hó ( ez lehet drága lehet olcsó nem tudom mindenki döntse el ezek után, számolj utána: 5000*2000000= 10000000000 forint bevétel minden hónapban. Ehhez nem kellene korrupt parkoló gazda isten tudja havi mennyi pénzért, nem kéne annyi fát kivágni, hogy legyen minden két órában egy parkoló jegyem, nem kéne minden 5 ik autón rokkant kártyának lenni, nem kéne a parkoló gazdákat feketén zsebbe kenni (ha jól tudom olyan 150.000 – 450.000 keresnek a fizetésükön felül, nem kéne minden kerületbe iroda, alkalmazott, biztonsági őr, mindeféle ügyvezető és helyettes és még lehetne folytatni..
Hát minden esetre számomra elég érdekes. És itt még nem beszéltem a kamú gagyi ügyvédekről akik a felszólításokat küldik, akiknek egy szaros fénymásolás is 6.000 be kerül. Nincs ezeknek bankjuk? nem lehet itt befektetni???
Sorry, ha hosszúra sikerült…
2009.05.21 11:25:54Isaura
Érdekes:
Miért baj a bűnt szankcionálni? Miért agresszív vagyon-elkobozni akkor, amikor a te meg az én meg a mindenki pénzét elveszik? Ezt visszavenni agresszív? Ellopni nem az? Hogyan tanítod meg egy agresszív, neveletlen állatnak, hogy nem teheti ezt? Azt gondolom úgy, ha a nyelvén tanítod. Bár, agresszívnek azt érzem, ha nem hagyom tovább "élni" (ergo a lakhatását, a munkáját, a mindenét elveszem). De nem ezt mondtam. Nem, nem én vagyok Szűz Mária, marha nagy tévedésben vagy. De nem szeretem, ha lehúznak.
Személyeskedésnek veszem, ha a személyemet illeted jelzővel. Ha a viselkedésemet, az más kérdés (lehet, hogy csak a fogalmazással van baj).
Nincs ebben agresszió, de szankció az van. Azért, hogy mindenkinek elmenjen tőle a kedve. Ezt nem én találtam ki, hanem a csoportos együttélés belénk ivódott hagyománya.
Az meg, hogy nem bírod elképzelni, hogy embereknek van erkölcsi értékrendje, ami visszatartja a lopástól, más megkárosításától, nekem meg az az elképesztő. És nem gondolom, hogy csak nekem. Mutyiország, urambátyám, el kellene felejteni.
2009.05.21 11:26:28kertesati
Szerintem az önkormányzatok elkótyavetélik tulajdonukat (tulajdonunkat) a parkolásra alkalmas közterületeket, amiből magáncégek húznak hasznot. Ha nem tudják az önkormányzatok üzemeltetni, akkor hagyjuk az egész businesst a francba, és lehessen ingyen parkolni. Rengetek pénzt spórolnánk meg a személyzeten, az órákon és a felügyelőkön. Annyi bevétel pedig, amit az önkormányzat kap, összedobható, ha az autók adóját megemelik egy tíz százalékkal.
Én, a magam részéről már kiszálltam a buliból, autómat eladtam, és gyalog közlekedek. Mindenkinek ezt javaslom.
2009.05.21 11:29:44Érdekes
@Victex08
Elég kesze-kusza lett :S
Miért számoltál 2.000.000 millióval?És most a parkolójegyre gondolsz?Mert a csecsemők, nagymamák, csövesek, és akiknek nincs autójuk, azok nem nagyon fognak pjegyet venni...
2009.05.21 11:37:35Érdekes
"Isaura 2009.05.21 11:25:54"
Azért mert agresszió - agressziót szül.Ennyi a képlet okostojás (jajj, "személyeskedés" :P ) ami, nem feltétlen a Te konktrét személyedet minősíti mivel nem ismerlek, csak a fórumos megnyílvánulásodat...és gondolat meneted.
Úgy gondolod, ha szankcionálsz valamit és önbíráskodsz, akkor azt mindenki jó szemmel fogja nézni?Még az érintettek is?Nem gondolod, h lesz megtorlás esetleg?Vagy valaki ezt vissza akarja adni?Csak, h érthetőbb legyen az agresszióra való válasz...Nyílván a lopás is az agresszió egy "rejtett?" formája...De szerintem, ezen nem fogunk tudni felül emelkedni.
2009.05.21 11:42:25Victex08
Walóban nem számoltam a nyugdijasokkal meg a többiekkel de elég nagy budapest átmenő forgalma napi szinten, turisták, nem pestiek egyéb és ebben a formában ha csak egy 1 millával számolsz is már horror pénzekről beszélünk. Nem meggyőzni akarok senkit, csak leirtam a tapasztalataim, sorry.
2009.05.21 11:53:43Isaura
Érdekes
Te provokálsz, nem vitatkozol. Te hívsz okostojásnak, de közben nézd vissza a saját irományodat, főként a szavaidat, a kioktató stílusodat.
Azt hittem, vitázunk egy jót, ehhez képest, letromfolsz, és azt is az agresszió egyik formájának tartom, ahogy megnyilvánulsz. Kérlek, vagy irányítsuk emberhez méltó mederbe a kommunikációnkat, vagy fejezzük be.
Nem írtam, hogy az én gondolatom az egyetlen, üdvözítő megoldás. Veled ellentétben nem gondolom (ahogy a gondolatmenetedből lejött) a véleményeimet A MEGOLDÁSnak.
2009.05.21 12:04:23Érdekes
"Isaura 2009.05.21 11:53:43"
" Kérlek, vagy irányítsuk emberhez méltó mederbe a kommunikációnkat"
Számodra, csak akkor lenne ez emberhez méltó mederben való foyltatás, ha egyet értenék veled...De, ahogy elnézem, nem érted meg, h mit beszélek, és azt sem értetted meg, h lényegében melletted állok, de mégsem ez a megoldás.Viszont nem szeretem az álszent embereket, és az írásaidból az derül ki, h egy álszent-okoskodó valaki vagy, aki még ilyen dolgokra is megsértődik, szűklátókörű és agresszív (lehet nem így van, de a megnyílvánulásaidból ez jön le).Javaslom, ne keveredj komolyabb vitába.. :) Még a végén egy b+ miatt elkárhozol és ott égsz el :D Nem tudom milyen MEGOLDÁS-ról beszélsz, mivel semmiféle megoldást nem említettem..még csúsztatsz is.Na az ilyen emberekkel nem szeretek kommunikálni.Itt a vége fuss el vége :) Jó szó kiforgatást és álszentkedést a továbbiakban, én meg megyek kajálok egy jót :)
2009.05.21 12:13:09Isaura
Érdekes:
Nem, számomra nem akkor lett volna emberhez méltó, ha nekem van igazam (ezt nem én gondolom, mielőtt a fejembe raknád, hanem TE). A vita elengedhetetlen része a TISZTELET. Nem az egyetértés, pusztán a másik véleményének elfogadása, nem annak letromfolása, nem a másik negatív minősítése. Innentől mindegy szerintem, kinek a pártján állsz, egy vitában nem az a lényeg.
Nekem tök mindegy, mit hiszel rólam, számodra mi jön le az én kommunikációmból.
Egyszerűen elvárom, hogy tisztelettel beszéljenek velem (elnézést, ha ez számodra álszent), és én is megadom ugyanezt.
Köszönöm a javaslatodat is, és az újabb személyeskedő megjegyzéseidet is. Nem szoktam egy bazmeg miatt elkárhozni, ha annak helye van. Ha nincs, akkor meg bunkónak tartom.
Jó étvágyat, kellemes napot, és kicsit nagyobb toleranciát kívánok neked. A világ nem az, ami a fejedben van, azt te csak észleled.
2009.05.21 22:55:01hunrider
(Elnézést az előttem szólókhoz de nem olvastam végig a kommenteket csak a cikket és már az is felháborított.) NE HIGGYETEK NEKIK HAZUDIK MIND. Nekem számlával igazolhatóan több MILLIÓ!!! forinttal TARTOZIK a PARKING egyik igazgatójának a cége, és magyarországon nem tudsz mit csinálni mert a legrosszabb hogy el is ismeri A TARTOZÁSÁT!!!
Ha valaki végre egy kicsit utánajárna meglepődne az OFFSHORE cégek sokaságán és az APEH végrehajtással megszűnt (V. kerületi ingatlanbefektető?) cégeiken. NEKEM IS AZT MONDTA HOGY SZÁMOLTASSAM FEL. Ő BIZTOSAN TUDJA HOGY LE KELL SZARNI AZ APEH-OT!!!