A Hungária körúttól szednék a dugódíjat

Dugóhíradó

2009.10.06. 11:10 - Tenczer Gábor

A fővárosi kabinet keddi ülésén tárgyalt a dugódíj bevezetésének előkészítéséről. A szakértői javaslat szerint a Hungária körúton belül szednék a díjat, ami a BKV-jeggyel lenne arányos.

A bevezetéssel meg kell még várni a 4-es metrót és a tervezett villamosvonal-hosszabbításokat. A város vezetői tárgyaltak a fővárosi parkolási rendszer egységesítéséről is.

A szakértők egyzónás és többzónás modellt is vizsgáltak: az M0-s gyűrűn, a Hungária körúton és a Nagykörúton belül is kialakítható a behajtási zóna, tájékoztatta az Indexet Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.

A javaslat értelmében a Hungária körúton belüli zóna kialakításával csökkenthető legnagyobb mértékben a forgalom és a levegőszennyezés a belső kerületekben, de ez kombinálható más zónahatárok kialakításával is.

A behajtási rendszer kialakításának feltétele a jelenleg zajló vagy előkészítés alatt álló közösségi közlekedési beruházások (4-es metró I. ütem, 1-3-as villamos fejlesztése, egyéb villamos projektek) befejezése illetve a zónahatáron kívül kialakítandó P+R parkolók kiépítése és a helyi buszközlekedés fejlesztése.

Az előzetes becslések szerint a kamerarendszerrel működő behajtási zóna kialakítása 39 milliárd forintba kerülne, amely azonban néhány év alatt megtérülne a befolyó díjakból. A javaslat értelmében a behajtási díj a mindenkori BKV-jegy árával állna arányban, amely azonban a gépkocsi környezetvédelmi besorolásától és napszaktól függően is változna.

A behajtási rendszer bevételeiből a közösségi és a kerékpáros közlekedés valamint a parkolás fejlesztésére, valamint a BKV működési költségeire fordíthatna az önkormányzat.

A kabinet az ülésén arról döntött, hogy kezdődjenek meg az előzetes egyeztetések a kerületi önkormányzatokkal, fővárosi frakciókkal és a szakmai szervezetekkel. A városvezetés ezen tárgyalások után, decemberben tárgyal ismét a személyforgalmi behajtási díj kérdéséről.

Egységesítenék a fővárosi parkolási rendszert

A kabinet az egységes budapesti parkolási rendszer kialakításának lehetőségeiről is tárgyalt. A júniusban hatályba lépett fővárosi parkolási rendeletet előkészítő önkormányzati szakcég, a Parking Kft. új javaslattal állt elő a budapesti parkolási rendszer egységesítése érdekében.

Tekintettel arra, hogy a kerületek parkolási szerződéseinek jelentős része már az idén, valamint jövő év elején lejár, új alapokra helyezhető az üzemeltetés. A kulcsszó a közszolgáltatás. Ez biztosítaná, hogy több pénz folyna be, amelyet a fővárosi lakosok, autósok érdekében forgatnák vissza, valamint kiszűrhetnék a visszaéléseket.

Az elképzelés szerint a jelenlegi struktúrával szemben a felszíni parkolást közszolgáltatási szerződés keretében üzemeltetnék. Az Európai Unió előírásai is szorgalmazzák ezt a módszert. A fővárosi önkormányzat megváltoztatná a tulajdonában álló cégek szerződéseit. Az új elszámolási rendszerben a parkolási bevételek közvetlenül az önkormányzatok számláira folynának be.

A parkolási feladatokat közszolgáltatásként ellátó társaságnak a működéshez szükséges forrásokat az önkormányzatok külön-külön biztosítják az elfogadott üzleti terv alapján megkötött éves közszolgáltatási szerződés alapján. A bevételek tehát az önkormányzatokhoz kerülnének közvetlenül, és a parkolási társaság csak a jogosan felmerülő, ellenőrizhető és előre elfogadott költségeket kapná vissza.

A fővárosi önkormányzat azonban csak a közterületi parkolóhelyek egytizedének tulajdonosa, ezért a budapesti parkolás csak akkor helyezhető új alapokra, ha a kerületek is áttérnek a közszolgáltatási modellre. Az új elképzelés azonban nem csak a főváros, hanem a kerületek számára is a legkedvezőbb megoldás a parkolás gazdálkodási feladatok ellátására.

A közszolgáltatási szerződés keretében végzett megfelelően költséghatékony üzemeltetés garancia arra, hogy a jövőben átlátható módon és több pénzhez jutnak az önkormányzatok. A kabinet keddi ülésén úgy határozott, hogy támogatja a felszíni parkolási rendszer egységesítését, valamint annak közszolgáltatási struktúrában történő megvalósulását. A városvezetés ezzel párhuzamosan egyeztetést kezdeményez a jelenleg nem önkormányzati tulajdonú üzemeltető társasággal (Centrum Kft.) együttműködő kerületekkel.

Kommentek

  • 2009.10.06 17:06:23Escobar888

    Kobozzák el az autókat. Tartsunk lovakat.
    Ja, hogy akkor ki kéne találni új adókat...

  • 2009.10.06 17:10:45Flat Eric / sta press

    Lássuk be, nemes szándék vezérli Demszkiéket.
    Meg kell lépni ezeket a kellemetlen dolgokat, hiszen gondolni kell a jövő nemzedékre is. A fiatalokra, akik majd elfoglalják a Főváros vezető pozícióit. Legyen mit nekik is ellopni, elosztani egymás között, ha a hatalom közelébe kerülnek.

  • 2009.10.06 17:14:04Escobar888

    Tényleg el kéne költözni valami nyugisabb helyre. Banánt árulni és naphosszat csak szuszogni az óceán partján.
    Szarni az adókra meg mindenre. Kezd nagyon elegem lenni ebből. Amit normális helyeken életnek hívnak az itt egy szélmalomharc.
    Másból sem áll már az életünk mint azt hallani, hogy megint milyen bőrt húznak le rólunk ezért meg azért.

  • 2009.10.06 17:17:19Gery Greyhound >

    @terlaup: "Vasárnap. Déli 12 óra"

    Mondok jobbat: Szombat, hajnali 2 óra. A Rákóczi téren vagyok, haza akarok jutni. Előveszem a bérletet vagy a gyűjtőjegy-tömböt (mindig van nálam pár darab jegy akkor is, ha épp nem járok annyit BKV-val hogy megérje a bérlet) majd felszállok a buszra, feltolom az MP3 hangerejét és szép nyugodtan hazabuszozok.

    Ha felkészületlenül mész (a Rákóczin jut eszedbe, hogy nincs a tankban benzin), a Trabantoddal ugyanolyan nagy bajban vagy.

  • 2009.10.06 17:25:45neko999

    Szerintem lenne értelme a dugódíjnak, de semmi esetre sem ilyen nagy területre. Ez gyakorlatilag a városban lévő teljes munka, szolgáltatói, kulturális, igazgatási hivatali stb. övezet. Ennek egyetlen értelme az lesz, hogy a belváros idővel elpusztul. A nagy költségek miatt a cégek, szolgáltatók, munkahelyek, lakók kiköltöznek az olcsóbb, normálisan működő területekre, s viszik magukkal az infrastruktúrát, a szolgáltatásokat, az adót. Az emberek majd méginkább járnak a külvárosokba a nagy multi bevásárló centrumokba, a kisboltok meg mennek tönkrefele ettől is. A dugódíjnak csak olyan területen lehet értelme szerintem, ami gyalog is bejárható. És ott is mentességet kell kapjon a kismama, a mozgássérűlt, az idős stb.

    Ahhoz értünk, hogy hogyan kell ujabb sarcokat kivetni, hogy hogyan kell egy problémát előremutatóan megoldani, ahhoz sokkal kevésbé.

  • 2009.10.06 17:31:52pakesz

    neko999
    annyira fogjak csak bevezetni a dugodijat hogy ne legyen dugo!!!
    tehat pont hogy elhetobb lesz a varos

    egyebkent ez koztudott, hogy ha nincsen beallva a varos, akkor tobb auto tud elmenni...(forgalomelmelet)
    csak egy kezdolokes kell hogy eppen hogy annyi legyen hogy ne legyenek torlodasok, azt meg penzzel be lehet loni, evente lehet finomitani :)

  • 2009.10.06 17:47:37lavór

    A hülye autós meg majd fizet. Az érdekvédelmük meg röhög a markában. Nyócker, kilenc ker, mitől is a belváros?
    Út sincs elég, pénzük is fogy, kell az utánpótlás, ja.

  • 2009.10.06 18:25:37Shipak

    Üdv mindenkinek,

    Vérlázító!
    Az, hogy meg sem fordul a 'szakértők' fejében, hogy megoldást, alternatívát keressenek a problémára. Hogy, nem azt keresik mitől is lett olyan hirtelen hatalmas az autós forgalom Budapesten. Hiszen akkor ki kellene mondaniuk, hogy pont a BKV állapota az, ami generálja az évről évre nagyobb autó forgalmat.
    Hogyan? Hát úgy, hogy autóval olcsóbb utazni ( még egyedül is ) mint tömegközlekedéssel, mindenféle szempontból. Gondolok itt a ritkuló járatokra, amelyek ragadnak a kosztól és az emberi izzadtságtól, drága a jegy, lassú és még lehet sorolni.
    Dühítő, hogy megint nem megoldást keresnek, hanem kitalálnak egy újabb adót!
    Talán ha lennének kedvesek és mielőtt bevezetnek egy újat, számoljanak el egy régebbivel. Az útdíjjal! Mióta is szedik, mióta építették bele az üzemanyag árába? A kerozin árában is benne van és az összes légitársaság is fizeti. Az sem kispálya, hiszen ott nem literre mérik, hanem tonnára.

    Sem a kormány, sem a főváros vezetősége nem akar megoldást, csak pénzt. Hogy legyen mit egymás között szétosztani és röhögni az adófizetőkön, hiszen kit érdekel a rossz és drága út, amíg Tuaregen közlekedik, közpénzből? Ugye, Demszki úr?!!

    Már ideje lenne változtani a hozzáálláson.
    Mind a kormány, mind a városok vezetői pozícióival, teljes anyagi ( családi, nem egyszemélyi ) és büntetőjogi felelőség járjon.
    Ha megbukik sikkasztással, hatalommal való visszaéléssel, stb, teljes ( családi ) vagyon elkobzás, minimum 15 év börtön vagy deportálás.
    És akkor még örülhet, hogy nem akasztják fel, mint Kínában teszik a hozzájuk hasonlókkal, törvényesen!
    Meggondolnák, mit is lopjanak az államtól, az állampolgároktól.

    A francba. Dühös vagyok.
    Ezt már most sikerült elérniük.

  • 2009.10.06 18:41:03Escobar888

    Shipak! Egyetértek veled. Az a baj, hogy a többség így gondolja, de valahogy mégse történik semmi.

  • 2009.10.06 19:43:45pakesz

    Kedves Shipak!
    minden panasz amit irt az pontosan az atlag hozongok fegyvertaraban benne van, en ezen az oldalon is a felet kapasbol cafoltam
    az hogy nem gondolkodik az ember az a legegyszerubb, arra van az a kategoria, hogy hulye politikusok csak lopnak, az a Jolly Joker, hogy allandoan ot legyen valami amivel le lehet zarni...

    ja hogy a tudorakosat nem izgatja hogy eppen mennyit loptak viszont az izgatja, hogy sok autos seggehez hozza van nove az auto es ok mind okoztak a tudorakjat, az mar talan jobban izgatja ...

  • 2009.10.06 19:53:28lavór

    pakesz:

    Ez simán marhaság, de csúsztatásnak is jó, ha finomabban szeretnéd. Kik engedték be a nagy forgalmat a belvárosba az irodaházakkal, egyéb intézményekkel? Az üres telkekre mit építettek? Minek költöztél a belvárosba, ha félsz a tüdőráktól? Pontosan kéne látnod a helyzetet. Sem az úthálózat, sem az elővárosi közlekedés, sem a BKV nem áll azon a szinten, hogy egy ekkora, de még kisebb területet ilyen módszerekkel "védjenek" a forgalomtól. De védd csak a marhaságokat. :)

  • 2009.10.06 20:13:55Yumaji

    pakesz:

    Tudőrák persze. Hol hallottad ezt az agyatlan faszságot? Fél amerika meghalt volna már tüdőrákban, ha az autózás lenne a tüdőrák kiváltó oka.

    Budapesten lófasz forgalom van a világ nagyvárosaihoz képest. Akit pedig még ez is zavar az nyugodtan el tud költözni, mivel egy belvárosi lakás sokkal többet ér mint egy külvárosi, így gond nélkül cserélhető, szóval nekem senki ne akarja bemesélni, hogy ő kényszerből lakik ott ahol.

    Persze, elhiszem, hogy sokkal kényelmesebb követelni, hogy mindenki más legyen kizárva, mint felfogni, hogy mivel jár a nagyvárosi lét.

    Mindjárt én is elkezdem verni az asztalt, hogy zárják be a repteret mert a fejem fölött szállnak le a gépek. (nem kezdem persze, mert annál több eszem van, ellentétben veled)

  • 2009.10.06 20:16:21pakesz

    lavór:
    a belvarosban voltak ures telkek? sorold mar fel a belvaros alatt mit is ertesz ahova azokat a hatalmas irodahazakat epitettek!!!
    nagyon kivancsi lennek ra :)

    az viszont erdekes amit irsz, hogy az uthalozat nem all meg azon a szinten hogy bevezessek ezt...
    ezt nem tudom felfogni ezt komolyan gondolod???
    nincsen baj a logikai kovetkezteteseiddel egyaltalan?
    szereny (marhasag, vagy csusztatott) velemenyem szerint ez a kovetkeztetes hibas

  • 2009.10.06 20:23:43Szamarkohoges

    Nem elsődleges szempont, de mi lesz pl. az Aréna plázával? Ami ugye a parkolóival, az autóval érkezőket is várja. Nem beszélve arról, hogy ki vásárol autó nélkül, mert ugye minek cipekedni, ha ott a rohadt kocsi. Nem beszélve a többi Hungárián belül lévő áruházakról.
    Ez ez egész nyílván a pénzről szól, hogy még többet tudjanak lopni a tetvek. Ahelyett, hogy a benzinárba épített adókból, a lóeróadóból stb... befolyó nem kevés pénzt valóban arra fordítanák, amire kell. Nyílván jobb egy nyaraló Horvátországban, mint egy úthálózat, ami járható.
    Magyarország--Tolvaj ország egy bizonyos szint felett következmények nélkül lehet lopni. Csak tessék, előbb utóbb csak belerokkan a végletekig az ország. Rohadjatok meg!

  • 2009.10.06 20:41:48tiem

    Ne vessetek meg, de nem olvastam el minden kommentet. Azon gondolokom, hogy két autóm lesz, egy a zónán kívül, egy benn. És, ha megfelelő lesz az útlevelem, akkor a tök üres belvárosba, a kísértetpestre, mert ez lesz a neve, nos a szögesdróton átengednek majd, de minek?! agyament marhák!

  • 2009.10.06 20:49:08ENDRE

    GYEREKEK! Megvan a megoldás! 2-3 év múlva teljesen alkalmas, a benzinesekkel egyenértékű villanyautók lesznek már elérhető áron. A környezetszennyező autókat akkor fokozatosan be lehet tiltani és nem kell dugódíj.

  • 2009.10.06 20:49:42tiem

    ja, egyébként én vagyok a SZDSZ kampánytanácsadója. Én mint liberális, hányok az itt leledző, és már a szadeszt is szétszedő moráltól. Ezért találok ki ilyeneket, mesterséges dugó, dugódíj, kocsis Itván ELMÜ - BKV igazgató, mert legyen már végre, vége tiszta lappal, a párt nélkül lehessen Pesten élni, na!

  • 2009.10.06 20:53:50lavór

    pakesz:


    Szerintem csukott szemmel sétálgatsz az utcán. :)
    Nem látsz sehol új építésű irodaházakat az 5,6. 7. kerületben? :D

    Igen, lehet gőzöd sincs róla, de valóban nincs meg hozzá az úthálózatunk. Míg az M0-ás el nem készül teljesen, nem lehet elkerülni a belvárost minden irányból érkezőknek. Emellett az elővárosi közlekedés a béka segge alatt van, nemhogy kedvet kapna az autós tőle, inkább elmegy minden kedve. :) Azután vizsgáljuk meg a csúcsidős belvárosi tömegközlekedés helyzetét mintegy 25%-al megnövelt utaslétszám mellett a mostani menetrend és gépjárműparkkal. :D

  • 2009.10.06 20:53:54tiem

    asszem, kitaláltam miért van ez. Ez a szar Budapest, ami a nemzeti jövedelem több mint 40%-át állítja elő, túl gazdag. ERgo nem jogosult már EU-s pénzekre (max 15, aztán 10%), szóval rohasszuk le az egészet Szabolcs szintjére, úgy is van egy-két csoportosulás, amelyek úgy is visszakívánkoznak a fára, barlangba. Lehet ez a történelmi út. Én akkor repülővel távozom, csak oda jeggyel

  • 2009.10.06 21:08:57Unter Bahn

    Én vidéki vagyok... nagyon vidéki.

    Múlt hétvégén voltam Pesten, péntek délután, élmény volt a Népstadiontól Gödöllőig 10-10 méterenként elindulni-megállni.

    Ezek után azt hiszem, hogy nem dugó-díjat kellene szedni, hanem a tehermentesíteni Budapest egyes részeit. Az viszont tény, hogy akárki akárhova akar menni és Bp-en át kell vergődnie, akkor a Hungária nélkül egyik főútról a másikra (főleg 3-asról 5-6-7-1-re menni szinte lehetetlen (vagy akkor a Nagy Lajos királyfit fogja a tranzitforgalom letarolni), az M0 mindenre jó lehetne, de elég egy kis malőr és mindenki csapdába esik.

    Az viszont jó ötlet, hogy ha a budapestiek hüppögnek a tranzitforgalom ellen (pedig egyfajta szolgalmi jog illeti meg az autósokat), akkor legyen zónás rendszer, de én meg javaslom a községi tanácsnak, hogy a falun átmenő két főútat tegyék fizetőssé a nem ott lakóknak (vagy inkább a bp-i fizetős övezetből származóknak). No nem kell nagy összegre gondolni, alkalmanként 1-200 Ft, vagy éves szinten mondjuk 2000 pénz... csak hogy érezzék, milyen érzés leugrani a Balcsira, vagy éppen havonta egyszer ügyintézés miatt elkerülhetetlenül Pestre utazni...

  • 2009.10.06 21:16:52mivanmivan

    Először is: AZ ANYJUK DURÁBEL SURRANÓJÁT!
    1., Azért vezették be a parkolási díjat, hogy majd építenek belőle MEGFIZETHETŐ árú parkolókat és parkolóházakat: akkor arra lehetne használni a közterületet, amire való: közlekedésre (nem állna pl a belvárosban egy utca mindkét oldalán kocsi, hanem egy parkolóházban állna, amiből minden 2-3. sarkon van ugye 1-1), több helyen, nagyobb áteresztőképességgel folyna a forgalom =nem lenne dugó. EBBŐL SEMMI SEM LETT!!
    2., ÉN AZ AGGLMERÁCIÓBA SZÜLETTEM! Nem vagyok kiköltöző, DE NEM KAPOK ITT MUNKÁT, ezért kell a városban dolgoznom, mert ÉN nem állok sorba a SEGÍLYKÉÉRT! Ha valaki holnap azt mondaná, hogy a Ráckevei hévet ötös metróként bevezetik az Astoriáig, egy óra alatt megjárja az utat, és nem lesz tele KOSZOS, BÜDÖS, és FERTŐZŐ hajléktalannal, na AKKOR majd leteszem a kocsit!
    3., A cégek a LÁBUKKAL (székhelyükkel) fognak szavazni! HA nincs HELYI ADÓ, amit a cég megfizet MÉG KEVESEBB lopnivaló lesz, ha NEM dolgoznak a fehérgallésosok (akik ott vásárolnak, esetleg szórakoznak) akkor nem lesz szükség különböző szolgáltatásokra (legalábbis annyira, mint amennyit most igénybe vesznek a belvárosban lakók is), bezárnak a boltok, MÉG JOBBAN lepukkannak a belső kerületek, és a belvárosiak ülhetnek a szlömösödő, értéktelen lakásaikban és bámulhatják az üres kirakatokat, DE LEGALÁBB tiszta lesz a levegőjük-HURRÁ. (Én nagyon szeretném, ha én is valamely külvárosban, ne adj isten valamelyik autópálya mellett dolgozhatnék, és nem kellene a belvárosban dugulnom.)
    3., JA és azzal is TELE VAN A TÖKÖM, hogy a budapesti GDP jelentős részét az INGÁZÓK termelik meg, MÉGIS egy kicsi, kötsög rész MONDHATJA MEG, HOGY IDE BEMEHETSZ, IDE NEM, EZT MEG MÉG EZT MEG MÉG EZT IS!!! kifizeted MERT ÉN ÚGY DÖNTÖTTEM!!!!!Aki "CSAK" a pénzt hozza, annak KUSS van, mert nem lakik ott, ahol dolgozik!!!

  • 2009.10.06 21:23:03Papo

    KR_
    "nem furcsa senkinek ez a 39mrd"

    Nem. Szemmel láthatóan nem értesz hozzá, felsorolsz egy rakás hülyeséget. De demagógnak lenni jó nálunk.
    Ha értenél hozzá tudnád, hogy 3G-vel és társaival tartósan, üzembiztosan jó minőségben nem lehet átvinni a jelet (az árról nem beszélve) csak üvegszálon. Ahhoz pedig alépítmény stb kell. Méterenként belekrül 5-8000Ft-ba.

    Komám, ez csak egy példa, a többiben is így tévedsz. Szállj magadba mielőtt írni kezdesz.

  • 2009.10.06 21:33:34gyorsan

    Gondolom ezek adják majd össze a 39 MRD-t erre. Mint a többi jó fővárosi beruházásra...

    http://www.youtube.com/watch?v=pfwfq-Q6RZo

    Aztán majd idővel a városhatár lesz a zóna, majd Pest megye, aztán meg Záhony, megy HegyeShalom...

    Hajrá Budapest...

  • 2009.10.06 21:34:18Este

    Gery Greyhound :) Told már haza a biciklidet az ötleteiddel együtt. Nem kell, hogy mindenki helyett megmondd, hogyan kellene élni, közlekedni, hogy Neked is jó legyen. Nincs gyereked. Csak valami laza életkéd, tele lenézéssel mindenki más iránt. Majd ha lesz, akkor nem beszélsz hülyeségeket. Nem megy az óvodás gyerek, sem az alsós egyedül. Nem közlekedhet egyedül. Érted? Tehát legalább 10 éves korukig visszük őket. Praktikusan autóval, ha nem a villamos vagy a metró vonalán akarunk mozogni. Márpedig vagyunk annyira egyszerűek, hogy nem a belvárosi lakástól egy kilométeres körben mozgunk kizárólag. Mondjuk ha mindenki (bele értve Téged is) csak így élne, dolgozna akkor nyilván fasza kis hely lenne a város, BKV se nagyon kellene, meg autó sem, bringa is csak sportolásra, mert senki sem menne sehova..Ez jól hangzik nem?
    Szóval. Vissza térve az eredeti gondolatra. Ha a belvárosban lakom, a közepében, -és nem azért mert gazdag belvárosi köcsög vagyok, hanem mert már az anyám is ide született, és a 60 éve a nagyszülők itt kaptak lakást a tanácstól- és nem a lakástól egy sarokra járunk dolgozni/óvodába/iskolába hanem máshova, akkor naponta fizethetem a dugó díjat, vagy elköltözhetek vagy köcsög vagyok? :)

  • 2009.10.06 22:01:59Shipak

    Pakesz és kedves mindenki,

    Ugorjunk csak vissza a cikkhez.
    A 'szakértők' nem lehetséges megoldáson törik a fejüket, hogyan lehetne a forgalmat terelni, hanem hogy milyen adót rójanak ki! Hát ez az alap probléma és ez nem is politika kérdése, hanem a gusztustalan 'kaszáljunk még egyet az autósokon' művelet.

    A forgalom, legyen küzúti, vasúti, mindegy, teljesen jól le lehet képezni matematikailag.
    Aki kicsit jártas az informatikában, az tudja mi a szállítószalag-elv.
    Ha ezek az 'útadószakértők', akik a 39mrd bevételt megszakértették, odaadnák a problémát bármelyik harmadéves szegedi vagy pécsi progmat-os hallgatónak, egy hónap alatt vagy akár szakdolgozat címén, boldogan adja a kész megoldást.

    Nem vagyok közlekedési tudor, de javaslatok, ötletek sehol nem hangzottak el, csak a várható bevétel.
    Ha már széltében nem lehet fejleszteni ( az adott utca méretek miatt ) az utakat, az áteresztőképességüket, akkor valami olyan ötlet, hogy egymás felett helyezkedjenek el. Mint számos amerikai városban, acélszerkezet 5 méter magasban, alul a kamionok és villamos, felül pedig cask személyautó forgalom.
    Jó, jó, mindjárt le leszek hülyézve... de nem a kivitelezhetősége az első szempont, hanem maga az ötlet, az alternatíva keresése.
    Nem pedig egy új adó forma kitalálása.

    Jó éjt nektek.

  • 2009.10.06 22:07:40Éhesló

    Rohadékok, megint egy új sarcon agyalnak,amiből majd lehet megint jó kis tanulmányokat, szakértőket fizetni.
    El kell őket zavarni a fenébe!

  • 2009.10.06 22:13:38aassdd

    Mi itt jól elvitatkozunk, azok a f_szkalapok pedig amott döntenek. Nem hinném, hogy sok átfedés lenne a kettő között. Kíváncsi vagyok, meddig tűrjük mi, civilek, a politikusaink ámokfutásait.

  • 2009.10.06 22:13:40pakesz

    lavór

    az a kerdes hogy honnan is kozelitjuk meg az uthalozat fejlettseget...
    ha onnan hogy azensokadombolmar 3 Big Dig et lehetett volna epiteni uberhulye hozzaallasbol vagy onnan, hogy mi a LEGOLCSOBB megoldas...
    szerintem a sok csoro kocsognek a kedvet elvenni a varosi autokazastol sokkalta olcsobb megoldas, mint megepiteni az osszes utat, fokent hogy igy kevesebb tudorakos megbetegedes is lesz...

    felsoroltad a sok sok IRODAHAZAT??? vagy a Parlamentet is irodahaznak sorolod be? heheheh
    jo kis vicces fiu vagy, sorold fel a belvarosi irodahazakat ember!!!
    en tudok am egyet mondani az Infopark, de az sajna nem a belvaros :) ahhoz foghatot mostanaban(utolso 30 ev) epitettek PLUSZBA a belvarosban ?

  • 2009.10.06 22:24:02pakesz

    Shipak

    en is olvastam egy olyan otletrol, hogy a fobb gerincutakat, mint pl a Rakoczi, vagy nagykorut, illetve hungaria, azokat 2 szintesre megcsinalni, es alul csak szemelyautok mehessenek, a teherautosok meg a SUV ok meg valahogyan masik utvonalon mehessenek(talan a hungarian a belso ket sav szemelyauto sav lehetne...)
    persze a kulcsszo ebben az hogy az alagut az olyan ~ 150 cm magas lenne...
    szerintem ez egy nagyon jo otlet, de a kapacitast nem noveli olyan mertekben ahogyan a sok olcsojanos autos igenye no
    itt a fo problema az hogy a BKV ose lesz olyan gyors mint egy auto, sose lesz olyan kenyelmes se, es ezert a tobbseg erdekeben meg kell sarcolni azokat akik autoval mennek, ennyi...

  • 2009.10.06 22:30:41nagor

    Ok, én egy kompromisszumra képes pali vagyok, de bameg, amit elszedtek tőlünk eddig az hol van elvtikéim, lenyeltétek bameg? mélygarázs? p+r parkolók meg milófasz? duma elvtársak? a zseb meg dugig, a k...anyátokat, gyurcsányi szemét szófosás, semmi a vége, vagyis igenigenigenmegcsináltuk, milyen egy tetű népség Istenem!!!

  • 2009.10.06 22:32:07mivanmivan

    Pakesz,
    addig amíg a BKV nyugati árakon kínál indiai színvonalat (az, hogy büdös, szinte már "alap", az meg tiszta szerencse, ha nem kapsz el valami kedves kis betegséget, pl. tbc, tetű, rüh, stb.) addig senkinek sem fog akaródzni felszállni.
    Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy időben nem versenyképes a tömegközlekedés a személyautóhoz képest, azonban a versenyképesség NEM azt kell jelentse, hogy naponta másfél helyett három órát utazok, egy koszos büdös buszon... (HA mondjuk három helyett két órát kellene utaznom és nem kellene attól tartanom, hogy kinek az ott hagyott és megszáradt testváladékába ülök bele/fogom meg, akkor nekem is alternatíva lenne. Írta valaki: a kocsival megnyert IDŐÉRT sokan inkább fizetnek!)

  • 2009.10.06 22:33:23cso zsi

    @pakesz
    Felsorolást akarsz? Hosszú lesz.

    V. ker. 19 darab
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=05&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

    VI. ker, 15 darab
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=06&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

    VII. ker. 9 darab
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=07&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

    VIII. ker. 8 darab
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=08&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

    IX. ker. 20 darab
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=09&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

    XIII. ker. 40 darab
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=13&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

    XIV. ker. mert jópár a Hungáriára, vagy azon belül esik.
    http://www.iroda.hu/offices.php?officelist=&ocity=14&pricetol=5&priceig=40&sizetol=100&sizeig=500

  • 2009.10.06 22:41:15cso zsi

    Csak az Astoria, és a Kálvin téri üveglószarok 20 éven belül épültek.
    A Bajcsyn, a Paulayban szintén.
    Az irodakereső linkjéből pl. hiányzik a Szép u. 2 címmel bíró, ámbár a Kossuth Lajosra néző 7-8 emeletes épület.

  • 2009.10.06 22:41:41Shipak

    Pakesz,

    Nem a sarc a megoldás. Sem most, sem később, amikor még nagyobb lesz a forgalom.
    Mert a BKV már sosem lesz olyan olcsó, mint az autó. A kényelem, gyorsaság, stb, ezek plusz előnyök.
    Nem kényszeríteni kell az autósokat, hanem motiválni. Neveléselmélet...
    Ugye nem kell mondanom, hogy a kényszer pont ellenhatást kelt.
    Bármennyire is furcsán hangzik, de a tömegközlekedés árát le kell vinni ( a szolgáltatás minőségét pedig fel, ezt már régen kellett volna és nem most három lépcsőfokot ugrani... ), ahhoz, hogy kedvet csináljunk a megtakarításhoz. Amikor a jegy ára 2x annyiba fog kerülni ( 2010 év vége ), mint a benzin, azzal nem gyüjtünk autósokat a buszmegállóba...

    Gondolkodni kellene, de erről már leszoktak drága vezetőink és szakértőink.
    Egyszerübb átvenni, svéd adórendszert, londoni dugódíjat, stb...
    Ezt hívják egyesek országvezetésnek. És mindegy, lehet sárga, piros, kék, szivárványszínű. Ennyire tellik a Ménesi úton végzetteknek? Akkor zárják be azt a sulit.

  • 2009.10.06 22:52:37pakesz

    Shipak
    ezt a fideszgyulolo dumat :)
    ok voltak ott a Menesin csak tudtommal
    vagy a Manyokit akartad mondani :)

    a motivalasrol...
    BKV jegy aranyos lesz a dugodij, ahogy emelkedik a BKV jegy ugy fog a dugodij, ez nem motivalas?

  • 2009.10.06 23:00:17Shipak

    Pakesz,

    Mondtam, nem a szín ( párt ) számít.
    A svéd adórendszert nem a sárgák vették át.

    A magyar politikával - minden szinten - legalább annyira tele van zsákom, mint az adóztatással.

    Az általad említett motiválást fordítsuk meg.
    Ha ingyenes lenne a tömegközlekedés ( mert megtaláltuk kicsiny hazánk földje alatt Európa legnagyobb gázmezejét és végre hasznosítjuk - jól - az ásványvíz készletünket és baromi gazdag ország lettünk ), hogy így még jobban motiváljuk az embereket, akkor nem lesz dugódíj? A fenéket, egy bevételi forrást nem fognak megszüntetni.

  • 2009.10.06 23:00:44kafferbivalybalamber

    Ami a legjobb, hogy mostanában napközben nincs is dugó. Reggel-este is csak minimális.
    Erre persze az elvtársak bevezetik a dugódíjat. :)

  • 2009.10.06 23:04:21mivanmivan

    Pakesz,
    Igenis az motiváció (pl nekem nagyon is az lenne) HA TISZTA, GYORS, és OLCSÓ(BB) békávén utazhatnék... Ja, vagy te úgy akasz motiválni, hogy csapsz még egyet a sok kötsög autóson...

    Remélem, egyszer eljutunk odáig, hogy a TISZTA levegőjű és SZEGÉNY (NO Helyi adó, NO fehérgalléros fizetőképes kereslet, NO fehérgallérosakra épülő sokszínű szolgáltatás, kávézó, étterem)belvárosiak a GATYÁJUKAT ki fogják fizetni a termékekre és szolgáltatásokra (tudok olyan háztartásigép szerelőt, aki nem hajlandó a belvárosba menni mosógépet javítani-remélem minél több lesz belőle), az üres, puszta kirakatokat fogják bámulni (már most is van sok szép néznivaló a körúton) és csatárláncban fognaj grasszálni az autómentes kicsi nagy és egyéb körutakon...Ámen.

    Amúgy meg: pölö luxemburgban minden második sarokra jut egy mélygarázs, németországban meg minden kicsi porfészekben is van parkolóház... MIÉRT IS??? Talán nem LOPTÁK EL a pénzeket, amelyek a parkolási díjakból befolytak...

  • 2009.10.06 23:04:33pakesz

    cso zsi:
    igen tenyleg vannak irodahazak
    igaz nem mind mai, pl Merkur Palota (http://www.iroda.hu/office.php?id=392) sem mai darabnak latszodik, illetve a XIII kerulet az mar nem belvaros :)
    de vannak

    csak eppen az elozore irtam volna, igy utolag meg nehez...
    szoval az europai varosszerkezet az olyan, hogy egybe vannak az irodak, boltok lakoepuletek, hogy ne kelljen utazni sokat :)

    itt nem az irodakkal van gond, hanem azzal a sok emberrel akik feleslegesen hasznaljak az autojukat,
    de ki vagyok en hogy masrol nyilatkozzak, hogy feleslegesen hasznalja???
    nyilatkozzon o rola, hogy havi 20e Ft -ot meger-e neki, ha nem, akkor menjen BKV -val, vagy keressen masik munkahelyet, ami kozelebb van, vagy olyat ami jobb es tobbet fizet :)

  • 2009.10.06 23:08:52mivanmivan

    Pakesz, látod te se akarod megoldani a kérdést, a fizetésre haegyezed ki a dolgot:"keressen masik munkahelyet, ami kozelebb van, vagy olyat ami jobb es tobbet fizet :)"

    Ha fizet azért hogy behajtson, akkor már nem foglal közterületet, és rózsavizet pöfög ki a kipufogóján???!!!

  • 2009.10.06 23:12:54pakesz

    mivanmivan:
    kozmu kivaltasrol hallottal?
    arrol is hogy nem annyira egyszeru(olcso!!!) megcsinalni?
    a dugodijat nem csak ujabb csapaskent lehet felfogni hanem ugy is, hogy vegre OTT AZ FIZET, AKI ES AHOL HASZNALJA!!!
    persze le kellene vinni a benzin adotartalmat akkor, en ha politikus lennek en ugy csinalnam, hogy osszessegeben az osszes adotartalom ne novekedjen, mert ugy lenne korrekt, sizntugy az a korrekt ha a Budapesten autot hasznalok tobbet fizetnek adokent

  • 2009.10.06 23:16:55mivanmivan

    És pártállástól függetlenül: Amikor elkezdték bevezetni a parkolási díjat, és MINDEN ESETBEN amikor kiterjesztetteék a körzeteket/díjköteles időszakokat, vagy emelték a díjakat, az volt a duma, hogy INNENTŐL parkolóház építésre és P+R parkolók létesítésére fogják a pénzt fordítani! EHELYETT A ZSÉ ELVÁNDOROLT MAGÁN ÉS PÁRTZSEBEKBE!!! Sem az önkormányzatok, sem a fenekelten automatákat tápláló autósok NEM KAPTAK SEMMIT!!

  • 2009.10.06 23:21:54mivanmivan

    Pakesz,
    akkor, ha mondjuk elmész Keszthelyre nyaralni (meglátogatod a nagyit Igalon, elmész esküvőre Kisvárdára mittomén), neked is fizetned kellene mondjuk az összes településen ahol áthaladsz, mert szennyezed a települések levegőjét, nem sokat, csak annyiszor 200 Forintot, ahány településen áthaladsz, jó? mert te is negatív externáliát okozol azzal, hogy be majd kihajtasz a településről és odapöfögöd a benzingőzt... Ez gondolom már nem lenne olyan pozitív, ugye? De gondolom, ez máááás... :p

  • 2009.10.06 23:27:12cso zsi

    @pakesz
    A párom szerint sem Belváros a XIII. ker., meg én is úgy nőttem fel itt, hogy a Belváros a Nagykörúton belül van.
    Ahogy eredetileg a dugódíjról is szó volt.
    Most meg a Hungária-gyűrűről beszélnek, úgy, hogy a fizető övezet határai azon túl nyúlnak, épp a XIII.-ban.
    A külső kerületekben összesen nincs annyi irodaház, mint itt.
    Gondolom, "lakossági kérésre" épültek ezek is, mint a fizetőparkolók.
    Nem elég, hogy a munkához szükséges autómat télire kitiltják innen, nyáron csak dugódíj ellenében jöhetek haza a melóból?

  • 2009.10.06 23:32:55mivanmivan

    Nem tartanám isten ellen való véteknek, ha le tudnám tenni a kocsit, hiszem életem 33 eddig évében tömegközlekedtem. Azonban azt nehezen viselem, hogy a majd 10.000 forintos békávé bérletért zsúfolt, mocskos (nem egyszerűen koszos, hanem MOCSKOS), lassú járműveket, és gusztustalan, büdös, fertőző útitársakat kapok... Nem én lettem finnyásabb, már NEM TUDOK OLYAN BKV JÁRMŰRE felszállni, amelyen ne utazna minimum 1 hányingert keltő hajléktalan... Ja, de ez ugye nem a BKV dolga, az utasnak KUSS a neve...
    Ha mindenki BKV-ra ülne és nem bliccelne, akkor
    1., hogyan bírná a BKV ezzel a lepukkant járműparkkal és cvsúcsidőben olyan zsúfolt járművekkel, hogy nem férnek fel az emberek?
    2., Többet lehetne lopni, mert arra kb a nyakam teszem, hogy lenne helye a többletbevételnek...
    Amúgy Budapest is elmén a fenébe, mert a saját közlekedési vállalatának nem ad egy fillér támogatást sem...

  • 2009.10.06 23:34:47fdavid

    Kedves Macropus Rufus

    "Ha én be akarok jutni speciel a volt fősulimba akkor 4 jegy oda 4 jegy vissza. 300 x 8 ez barátok közt is 2400Ft"

    A fősulin nem tanítják, hogy vegyél diákbérletet? Mennyi is az? 3700 forint? Abból manapság Butapesten legfeljebb 100 kilométert tehetsz meg kocsival, ha magát a kocsi amortizációját elfelejtjük beszámolni.

  • 2009.10.06 23:36:28mivanmivan

    cso zsi
    a belvárosba a remek "Budapest szíve" program miatt ha akarnál se hajthatnál be kocsival, mert gyakorlatilag a teljes öt és hatker sétáló, forgalomcsillapítot meg a fene tudja milyen terület lett...
    Az milyen lesz már, hogy a Felszabadulás (oké Ferenciek) terét le akarják zárni az autóforgalom elől, a kétszer három sávos Erzsébet hidat meg majd kitolják Csepelre, mi? :p

  • 2009.10.06 23:37:31pakesz

    mivanmivan:
    felolem... en kifizetem, ugyis evente egyszer kell azt megtenni, de ne felejtsuk el, hogy ez a gondolatkiserleted oda vezet, hogy a XI kerulet, ami nem Igal meg Keszthely szint, hanem a 4. legnagyobb varos az orszagban, aranyosan tobbet le is fog gombolni az atmenokrol, ez igy pozitiv lesz, igen, nem mas, ez kifejezetten pozitiv :)

    cso zsi:
    hat ha engem kerdezel hogy kellene a dugodijat megcsinalni en nem igy csinalnam...
    GPS minden autoba aztan utvonal szerint, sokkal igazsagosabb
    aki csak a light -os belvarosban kozlekedik, az kevesebbet fizessen, de mindenkeppen utaranyosnak kellene hogy legyen

  • 2009.10.06 23:37:58pranzo

    Igen kell dugódíj.
    Először a Budapesten kívülről érkezőknek.
    Méghozzá drasztikus mértékű.
    Napi 400 ezer autó megy keresztül a városon csak az agglomerácioból.
    Rongálják a városiak egészségét.
    Fizessenek, de inkább ne is jöjjenek ide autóval.

    Vicces, h a kertes házban élők kényelmét a városiak fizetik meg.
    A mi útjainkat amortizálják, füstölik tele a levegőnket.

    Micsoda cinizmus ez.

    Ki mondta bárkinek, hogy költözzön a zöldbe????????????? Ha meg odament, viselje ennek a kényelmetlenségét.

    KELL A DUGÓDÍJ

  • 2009.10.06 23:39:04mivanmivan

    Egyik kollegámmal (sötétzöld, lengetni szokta a bicóját a feje felett) beszéltünk ezekről a dolgokról, ilyent szólt: "Mi a f@sznak bemenni a belvárosba kocsival?" Amikor meg el tudja csípni a céges kocsit, azért ő is szívesen jön be vele, ha módja van rá... Hát ennyit a szálka-gerendáról...

  • 2009.10.06 23:42:09pranzo

    gondolom azok akik itt pofáznak arról, h sarc a dugódíj, nem a zónán belül laknak

    baszki, Bel-Budán meghalt a retek átmenőforgalomtól, az nem baj?

    és senki se mondja, h nem kell itt lakni. bármikor elcserélem a lakásomat egy kertes házra Budaörsön és jövök busszal - na, ajánlat?

  • 2009.10.06 23:42:47cso zsi

    @pakesz: "igaz nem mind mai, pl Merkur Palota (http://www.iroda.hu/office.php?id=392) sem mai darabnak latszodik"
    Az adatlapon 2007 szerepel.
    Tény, hogy előtte ott lakóház állt, így vagy felújították, vagy kibontották, és stílusban az utcához igazították.
    Mint a Corvin áruház mellett a körúton, ahol a 120 éves homlokzatot kitámasztották, amíg a komplett házat elbontották, majd húztak mögé egy modern épületet.

  • 2009.10.06 23:43:28pranzo

    ja és lakóhely szerinti rendszámot

    lássuk ki áll a dugóban

  • 2009.10.06 23:47:50pakesz

    cso zsi:
    http://kereso.koh.hu/index.php?_url=all.php&_mp=muemlekvedelem&_amp=vny_07_02
    "9. Budapest VI. kerület, Nagymező u. 54-56., Teréz Távbeszélőközpont;"

    utott volna ha ugy csinaltak volna meg egyebkent, ahogy azt az egy es egyeduli falat a Blahanal :)

    atepitettek irodahaznak, de elotte is irodahaz volt :)

  • 2009.10.06 23:48:32fdavid

    pranzo
    "Igen kell dugódíj.
    Először a Budapesten kívülről érkezőknek."

    Azért gondolkozzunk.
    Többször járok Frankfurt-Miskolc között. Ezen az útvonalon Budapest az egyetlen olyan buta város, aki nem csinált magának egy elkerülő utat, hanem a legbelső városrészeire irányítja be táblákkal az autópályatáblát követő autóst. És most ez a buta szervezésű város ebből pénzt akar csinálni?

    "Fizessenek, de inkább ne is jöjjenek ide autóval."
    Ez meg milyen buta szöveg? A miskolciak vagy a budapestiek "érdeme", hogy a nagy cégek központjai, az állaigazgatás központjai, az operaház, a legnagyobb állatkert, az egyetlen nemzetközi repülőtér, minden céges konferencia Budapestre koncentrálódik? A budapesti gondolkodásmód része, hogy másokról tudomást sem veszünk, nézd meg, hány céges website-on a 7-jegyű vezetékes telefonszám körzetszám nélkül van megadva, meg se fordul a fejében, hátha élnek emberek "vidéken" is. Aztán ha valaki bemegy féltett városukba, az fizessen

  • 2009.10.06 23:52:13mivanmivan

    pranzo, pakesz:
    remélem a helyi adófizető társaságok is rá fognak jönni, hogy nem éri meg az alkalmazottaikat és magukat szivatni a dugódíjjal, parkolódíjjal és egyéb nyalánkságokkal. Nektek lesz tiszta levegőtök, az M0 melletti településeknek meg helyi adó bevételük. (lást pannon és invitel budaörsön)

    Pranzo,
    cseréljünk? no nem olyan nagy presztízsű település, mint Budaörs de naponta a hét kerbe a 25 km távolságot laza három óra alatt tennéd meg tömegközlekedéssel (ja: nem vagyok Lance Armstrong, hogy biciklizzek ennyit...)

  • 2009.10.06 23:53:26lavór

    pakesz:

    Felsorolták neked, én külön köszönöm az erre fordított idejét cso zsinak. :) Ezután is még csak kötekedésből nem vallod be, hogy tévedtél, esetleg mucsáról írogatsz, mert látni 1 azaz egy irodaházat se láttál Pesten a belvárosban. Lazíts! A szél az orrod alá fújja így is, úgy is a rákkeltő anyagot. A McDonald’s ellen nem tiltakozol, pedig tehetnéd :D Tudod mit eszel? :D


    Kedvenc polgármestered 600 milliárdot és ki tudja hány évet ölt bele a 4-es metróba. Szerinted, ha egy világváros főpolgármesterének ennyi pénzt kínálnának fel, hogy fordítsa közlekedésfejlesztésre, akkor egy, azaz 1 db metróvonalra futná? :D Ne is törd a buksidat a válaszon, simán megoldható lenne sokkal nagyobb és valóba égető kérdések megoldása ebből az összegből. De te, mint hívő, bekajálod a hülyeséget, aztán mi meg olvassuk. :)

  • 2009.10.06 23:58:32pakesz

    lavor:
    husifalt mit nem vallottam be???
    "cso zsi:
    igen tenyleg vannak irodahazak
    igaz nem mind mai, pl Merkur Palota (http://www.iroda.hu/office.php?id=392) sem mai darabnak latszodik, illetve a XIII kerulet az mar nem belvaros :)
    de vannak"

    ott leirtam hogy vannak

    de a mucsarocsogere inkabb te lehetnel buszke ennek leirasa folytan:
    "Kedvenc polgármestered 600 milliárdot és ki tudja hány évet ölt bele a 4-es metróba."

  • 2009.10.07 00:04:16cso zsi

    @pakesz
    Hogy egy távbeszélő központ mennyire volt irodaház, arról ne velem kezdj vitát.
    Még a Terézhez is volt szerencsém egy-két látogatás erejéig, nekem északabbra volt a területem.
    Az iroda részek talán 30-40%-ot foglaltak el (melósöltözővel együtt), a többit a főközponti egységek akár 3 méter magas, aktív, és passzív eszközei.

  • 2009.10.07 00:05:41lavór

    pakesz:

    Na látod, ha vannak irodaházak, meg áruházak, meg 40 lakás helyett 80 lakást építő kivitelezők, akkor mi a gondod? Ott reklamálj, ahol engedélyezték. Ugyanis bármily hihetetlen, ezek forgalomnövelő hatással bírnak a belvárosi területre. Namármost mi a gondod? Tudod, az, ha csak a lakosságról a 40. bőrt húzzák, nem biztos, hogy népszerű. Azonban a közlekedéshez értők is már réges-rég megmondták, hogy az a dugódíj egy rémálom és jó darabig kivitelezhetetlen a fővárosban megfelelő infrastruktúra nélkül. Na de kedvenc főpolgármesterednek mit sem ér a szakértők szava, ő mindenhez ért, ezért jó régóta nem is budapesti lakos. :) Végül is ki kel szolgálni a téged, mint egyszemélyes választóját, mert lassan vaknak kell lenni, hogy ne látszódjon: micsoda károkat okozott a fővárosnak.

  • 2009.10.07 00:08:44cso zsi

    @fdavid
    Azért jelenleg csak tudni, hogy 7-jegyű szám kizárólag Bp-n van hazánkban.
    (a mobil elé csak odabiggyeszti mindenki)
    Járok agglomerációba is, vidékre is. Teljesen természetesen mondják a hatjegyű helyi számot, én meg bámulok, mint a birka, mert honnan kéne nekem tudnom az adott körzet számát. (amiből egy megyében is több van)

  • 2009.10.07 00:15:22lavór

    pakesz:

    Hány játszótér épült a foghíjas telkeken?

  • 2009.10.07 00:15:59cso zsi

    @fdavid
    Ugye külhonban találkoztál már a város alatt átvezető, RÖVID elkerülési lehetőségekkel is?
    Nálunk egyébként jól ki van táblázva az M0-ás használata, csak épp mindenki igyekszik elkerülni a kritikus déli szakaszt.
    Az M1-M7-en az M0-hoz viszonylag közel esik a Lágymányosi hídra vezető kijárat. Onnan már a Petőfi, és az Erzsébet híd sincs messze.
    Dugómentes időszakban az M0 nem alternatívája a városon át vezető rövid, és gyors útvonali lehetőségeknek.

  • 2009.10.07 00:23:14pranzo

    ki lehet kerülni a várost a nulláson
    ja, h kerülő?
    mindenhol az
    ja, h jobb átmenni a városon
    nevetséges

    1, Lakhely szerinti rendszámot
    2, Aki nem Budapesten fizet adót fizessen dugódíjat
    3, Aki nem itt lakik jöjjön busszal, leszarom, h hány órába telik. senki sem mondta, h ki kell költözni a ződbe


    cinizmus azt mondani, h nincs mivel bejárni
    nem kell kiköltözni itt a megoldás

  • 2009.10.07 00:23:38fdavid

    "Nálunk egyébként jól ki van táblázva az M0-ás használata, csak épp mindenki igyekszik elkerülni a kritikus déli szakaszt."

    Most miről is beszélünk? Van elkerülő, csak jobb nem használni? Érdekes, Bécs mellett nem kell agyalni, hogy menjek a kijelölt úton vagy tán menjek át a belváros sétálóutcái között.

    Budapestnek nincs elkerülője. Ha arra a szabványnál keskenyebb sávokból álló, felváltva 60-as és 80-as táblákkal és dugókkal tarkított M0 nevű korszerűtlen kerülőútra gondolsz, na az nem körgyűrű.

    Az elkerülő lényege, hogy az emberek teljesen természetes módon azon mennek. Ha az M1-esen mégy Ausztria felé, nem szaladsz be tévedésből Győr belvárosába, ha nem figyelsz nagyon, alig veszed észre, hogy mikor érsz a pályán Győrhöz.

  • 2009.10.07 00:31:00pakesz

    lavór

    igen igazad van, sokat epitettek be, de nem eleget!!!
    azaz nem az uj irodak miatt van ma dugo Budapesten

    valaki elmondta hogy 400.000 agglomeracios autos van naponta(szerintem csak 300.000), na most nezzuk mar meg hogy mennyi is megy ezekbe a tenyleg ujonnan epult irodakba befele

    nem ettol van a dugo hanem attol, hogy a motorizaciot mi csak most kaptuk meg es nem tudunk vele mit kezdeni, azok a strukturak amik nyugaton mar regebben kialakultak azok mostanaban kezdenek el kialakulni
    pl. hogy a belvaros(Nagykorut belseje!!!) az nem jo hogy tul sok auto hasznalja, kapaszkodj meg azok a parkolo autok is el fognak majd tunni az utrol amik most ott vannak, atadva a helyuket a bringaknak, pl. nagykorut :)
    csak te meg ezt nem latod, de ez lesz, ugy ahogy 10-20 evvel lemaradtunk a nagy autosfetisizmusban, az autorol valo leszokasban is lemaradunk, ezert valojaban hibas Demszky, hogy miert nem kurt@ s3ggbe joval hamarabb az autosokat

  • 2009.10.07 00:32:29pakesz

    fdavid: ez a Gyor es Bp elkerulo ut ez nagyon demagog volt!!!

  • 2009.10.07 00:46:09lavór

    pakesz:

    Majd kiderül 20 év múlva. :) Adig csak elkészül a 4-es metró és lesz néhány jól működő busz. Azt értd meg, hogy ha egy felett nyugati országban ilyen lenne az ingázók utazási feltétele, akkor ők is autóznának. Sajátosság emellett, hogy Magyarország Budapest orientált. Ha akar, ha nem, ide kell jönnie. Amiről beszélsz, hogy napi 300.000 ezer autó megy be ingázók miatt a belvárosba, az szerintem valami mese. A kényelmes belvárosiak furikáznak 3 saroknyira inkább. :) Egy szónak is 100 a vége. Elkúrták az egészet. Ezen már a dugó díj sem segít. :) Az sem mellékes, hogy mondjuk napi 40 kilométert kevesen akarnak bringázni. Én ennek ellenére bringázom, de belátom, hogy nem lehet csak így megoldani a kérdést.

  • 2009.10.07 02:18:02totyatotya

    hm. ha ezt a cikket nem amerikabol olvastam volna, hanem otthonrol, akkor biztos felbaszom az agyamat. dehat en mar szavaztam a labammal. hungarian belulre dugodij, beszarok komolyan...

  • 2009.10.07 08:44:26Nymus

    @totyatotya: Persze, mert itthon mindenre ugy ugrunk, hogy szar, es a kva anyjukat...

    Orulok a kezdemenyezesnek, remelem lesz is belole valami. Az Astorianal mar csak a szmogot lehet nyelni, a bringasokat lenyomjak a buszok meg az autok. A kocsit le lehet rakni a perem szelen, onnen pedig bringaval, vagy Bkv-val tovabb. Ha nem tetszik, keress olyan ceget, amelyik az M0-as gyuru melle rakta szekhelyet. Vagy ha ez sem, akkor el lehet huzni a budos nagy nyugatra, es lehet fesziteni a belvarosban a bringasok es a gyalogosok kozott.

  • 2009.10.07 08:44:55Kis Hableány

    Nem tudom kik fogják beszedni,de mindenképp érdemes lesz rájuk adni egy golyóálló mellényt és arcvédőt.

  • 2009.10.07 08:52:38cso zsi

    @fdavid
    Ha az A1-en jövünk hazafelé, ugyanolyan könnyű bemenni Bécsbe, mint nálunk az M1-ről Bp-re.
    De az A21-es elágazás, és a város alatti elkerülők csak 8 kilométerrel hosszabb Schwechatig, és az már valódi könnyítés, míg nálunk minimum 50 km-t kell kerülni.

  • 2009.10.07 08:54:05Escobar888

    Nymus!
    Persze a bringásokért mindent. A bringások lassan olyanok mint a buzik. Vonulást rendeznek meg jogokat követelnek, meg divat stb.
    Közben elgázolnak amikor gyalogosan közlekedem. Most akkor én mint gyalogos szervezzek egy tömegtüntetést, hogy büntessék meg a bringásokat akik a járdán mennek?
    Nem érdekel, hogy nincs máshol hely! Nem kötelező bringával se járni.
    Mint autós meg egyenesen felháborodom amikor rendszeresen egy irányú utcából szemből közlekednek...
    Lehet csűrni csavarni a dolgot saját szájíz szerint, de egy ilyen egyértelműen újabb lehúzásnak örvendeni ami nem fog megoldani semmit sem...na az butaság.
    Nem fog neked kerékpár út épülni ebből meg semmi sem ami jobbá, élhetőbbé teszi a várost. Tudod mi lesz belőle? Újabb villa vagy külföldi nyaraló és még vastagabb bankszámlájuk egyes kivételezett rablóknak. A gyalogos, bringás, autós meg ölheti egymást továbbra is.

  • 2009.10.07 08:55:34cso zsi

    @Nymus
    Kérdm én, az egyik legtöbb dolgozót foglalkoztató belvárosi cég miért nem az M0-ás mellett épít kormányzati negyedet?

    Mit csinálsz a város szívében épült Erzsébet híddal?
    Mellette van két alig járható műemlék, most műemlékesítik a harmadikat.

  • 2009.10.07 09:11:22Escobar888

    Illetve észre kéne venni, hogy ha már az autóst megszüntették akkor a bringásokat fogja minden sarc sújtani. Ki fognak találni magyarázatot, hogy miért kell 5-6 féle adó, járulék, biztosítás, akármi.
    Egyelőre az autós még tűri az állandó támadást és sarcolást, de ha nem bírja már a többség akkor akkora bevétel kiesés lesz a csodálatosan tiszta levegőjű és dugó mentes városban, hogy valakiken be kell majd hajtani.

  • 2009.10.07 09:14:35zebu_ba

    Nézzen már rá valaki Anglia térképére és keresse meg rajta Londont! Aztán nézze meg Magyarország térképét. Most pedig vesse össze a két főváros elhelyezkedését, és a két ország úthálózatát!

  • 2009.10.07 09:26:27totyatotya

    @Nymus: hat, nemtom majd erre a kommentedre gondolj vissza felnott korodban, amikor megengedhetnel magadnak egy autot. felnott emberek nem tiltasban/buntetesben gondolkodnak, hanem valos alternativakban. na ez hianyzik magyarorszagon.

  • 2009.10.07 09:34:42Bukowszky

    miért építettek egy ilyen budapest-központú, vízfejű, torz országot?

    képtelenség egyik vidéki városból eljutni egy másikba budapest keresztezése nélkül!!

    még tervben sincs olyan autópálya, amelyik összekötné a vidéki nagyvárosokat! (nyíregyháza-debrecen-békéscsaba-szeged-pécs-stb)

    majd akkor beszéljenek az autók budapestről kitiltásáról, ha építenek vidékre is megfelelő minőségű utakat, meg ha talán építenének egy rendes M0-t, mert ez a jelenlegi egy halálút, állandó torlódásokkal.

    az a baj, hogy a jelenlegi dilettáns hatalon nem a magyar embereknek épít emberhez méltó közlekedésre alkalmas utakat, hanem a mi pénzünkből építenek tranzitutakat a románoknak, ukránoknak, stb. na mondjuk erre is nemet kellene mondani jövő májusban..

  • 2009.10.07 09:46:39Balchee74

    Mi a fvszom kerülne ezen 39 milliárdba?
    Emberek, az 39 000 szorozva egymillió forinttal...

    Miért pont most jutott el a Főváros oda, hogy ezt megcsinálja? Még egy utolsó nagy lopás? Szegény Fityisznek majd mi marad, ők mit lopnak, he? Hát rájuk nem gondoltok...? :)

    Mifrancért akarják ezt is túlbonyolítani? Éjjel és nappal nem egyformán szennyeznek az autók? (Napszaktól függő díj, stb...)

    Bocs, de már az elvileg jó kezdeményezéseknek se tudok igazán örülni...talán nem véletlenül.

  • 2009.10.07 09:47:51Bukowszky

    "az egyetlen nemzetközi repülőtér, minden céges konferencia Budapestre koncentrálódik?" -írta valaki fentebb..

    az egyetlen MŰKÖDŐKÉPES nemzetközi repülőtér.. a debreceni is nemzetközi, csak dilettáns, pénzéhes embereket ültettek a vezetésébe haveri alapon, ezért gyakorlatilag nulla a forgalma..

  • 2009.10.07 10:02:34XABI

    A lényeg, hogy midenki fizessen, aki autóval jön az azért, aki bkvvan az azért, mindegy, ugyanabba a zsebbe vándorol, max építenek belőle 100 m bicikliutat, ledugank 2 fát, kitakarítanak 2 parkot nagy csinnadrattával, aztán zsebreteszik a többit...és hazamennek a 2. kerületi villájukba, persze buszsávban...ja és persze a dugódíj majd az ő autóikra nem vonatkozik, és kapnak ingyen bkv bérletet is...

  • 2009.10.07 10:27:07pakesz

    cso zsi:
    kormanyzati negyed

    ezt enyleg rossz helyen kezdtek el epiteni, de ez inkabb egy hulye politikusok kategoria, szoval amikor a fitymirity elkezdte lekomcsizni a japan epiteszt az kemeny volt...
    eloszor meg kellene lennie a kozos akaratnak es egy 10 eves idotartamban gondolkodni legalabb!!!
    na ez itt hianyzik

    egyebkent nem az M0 melle kellene epiteni, hanem a leendo M5 metro vonalara Csepelre, es egy P+R -t a deli M0 -hoz :)
    szoval az az epites sem abbol allna, hogy osszedobnak egy epuletet, hanem hogy az odavezeto utat meg a metrot megcsinaljak, csak igy lenne erdemes fejleszteni...
    (mondjuk lehetne ugy is, hogy az elejen felvasaroljak a telkeket korulotte, aztan eladjak duplaaron kesobb)

  • 2009.10.07 10:31:20pakesz

    Bukowszky
    M8 -rol hallottal???
    igaz az ott megy majd Debrecen Szolnok Dunapentele, majd Balaton eszaki oldalan

  • 2009.10.07 11:44:40cso zsi

    Nekem megfelel a csepeli "Manhattan" kormányzati negyednek, és a P+R is jó lesz a szigetszentmiklósi M0 lejárónál. ;)
    Reptérről könnyen odajutni, akár helikopterrel is.
    A Parlamentbe elhajókázhatnak, az aktuális kormány nézegetheti a Demján-rakparti MűPát, és Nemzeti Hajót.

  • 2009.10.07 13:48:57Baráti Áron

    Hazugság, hogy Budapesten nincs elég parkolóhely az autóknak!!!! Van bőven! Normálisan kellene a város szerkezetét kialakítani, és NEM NEM NEM NEM NEM az M0 mellé kell a P+R parkolókat tenni, hanem szétszórva az egész városban! Úgy, hogy aki ügyintézni jön Budapestre, annek ne legyen egyetlen cél se 1,5 km-nél messzebb a parkolójától!

    Meg lehetne oldani.
    Budapest területe 625 km2. A budapesti lakosok kezén 600 ezer autó van, és ha -- tegyükfel -- vidékről idejön 400ezer, az összesen 1 millió.

    Ha 1 autó 15 m2 helyet foglal el, akkor 1 millió autó 15 km2 helyet. Ez Budapest területének 2%-a.

    Ésszerű, emberközpontú várostervezéssel meg lehetne oldani, ha akarnák. Persze a kimirszen elvtárs és budapesti tanoncai üres utakon akarnak száguldozni, akkor ahhoz a mi autóinkat el kell tüntetni az útból.

    Ez folyik. Vegyétek már észre!

  • 2009.10.07 13:53:07Baráti Áron

    Ez egy büdös disznóság, az előző hozzászólásom eltűnt!

  • 2009.10.07 14:03:26Baráti Áron

    Ez a behajtási díj egy akkora aljas büdös gyalázatos szenny intézkedés, ami "remekül" kiegészíti a háttérhatalmat kiszolgáló rongy önkurmányzatok eddigi autós- és középosztály-megsemmisítő intézkedéseit!

    Vegyétek már észre, hogy évek óta tartó SZISZTEMATIKUS HADJÁRAT folyik az autósok ellen!!!!!

    Fizetőparkolással, horribilis üzemanyagárakkal, normális ésszel szinte betarthatatlan, direkt a kib**ásra menő szabályokkal, kamerák tízezreivel, gyalázatos szenny-törvények egyre szaporodó tömegével.

  • 2009.10.07 14:05:30Baráti Áron

    AZ EGÉSZ KÖRNYEZETVÉDELMI RETORIKA EGY ALJAS HAZUGSÁG-TÖMEG!!!! EGYETLEN SZAVUKAT SE HIGGYÉTEK EL!!

    HAZUGSÁG, HOGY ROSSZ A LEVEGŐ, ÉS HAZUGSÁG, HOGY AZ AUTÓKAT AZÉRT KELL KITILTANI, HOGY ÉLHETŐ LEGYEN A VÁROS!!!

    Hány és hány ember van, akik gondolkodás nélkül mindent bevesznek!

  • 2009.10.07 14:08:09Baráti Áron

    Évek óta tartó, szisztematikus megsemmisítő hadjárat folyik a dolgozó középosztály ellen! Minden téren.

    Tipornak és fejnek minket autósként, de ingatlantulajdonosként, kultúra-fogyasztóként, informatikai eszközöket vásárlóként (sz*ros matrica), ezer és ezer trükkös módon!

    Ébredjetek már fel!

  • 2009.10.07 14:11:45Baráti Áron

    Ha tisztességes, emberközpontú törvényhozásunk lenne, akkor már rég gőzerővel menne az energiakérdés megoldása is, nem a "megújuló energia" nevű átlátszó fos HAZUGSÁGOT NYOMNÁK A KITÁTOTT HÜLYE POFÁNKBA! (már azéba, aki beeszi)

    HAZUDNAK HAZUDNAK HAZUDNAK AZOK, AKIKNEK A SAJTÓ (90%-a) A BIRTOKUKBAN VAN! MANUPULÁLNAK TRÜKKÖSEN, RAVASZUL, A TÖMEGEK MEGGYŐZÉSÉNEK, AGYUK BEFOLYÁSOLÁSÁNAK TELJES TÁRHÁZÁT BEVETIK, TÁVLATI CÉLJAIK VAGY ISMERETLENEK, VAGYPEDIG ISZONYATOSAK!

    Ébredjetek már fel!

  • 2009.10.07 14:20:07Baráti Áron

    A rövidebb távú céljuk ezeknek az irtózatosan aljas szennyes erkölcstelen rongyoknak az, hogy VISSZACSINÁLJÁK AZT A PÉLDÁTLAN ÉS CSODÁLATOS FEJLŐDÉST, AMIT AZ EMBERISÉG FEJLETTEBB FELE AZ ELMÚLT 200 ÉVBEN ELÉRT!!!!

    Az utóbbi 2 évszázadban emberek 100 millióinak számára vált elérhetővé az emberi tisztességes életminőség, és a tervezgetéssel, reménykedéssel, szorgalommal elérhető álmok!!!

    Ennek a megsemmisítéséről van szó. Ezer és ezer fronton indítottak támadást ellenünk! Fizetőparkolással, behajtási díjjal, buzifelvonulással, szavaink értelmének megváltoztatásával, átnevezgetésekkel, sajtóból áradó agynyomással, ingatlanadóval, zöldkártya-törvénnyel a házakra, 60-as korlátosó táblákkal a (fizetős) autópályákkal párhuzamos utakra, gyilkos kisebbségiekkel az egyik országban, analfabéta, beilleszkedni nem tudó és nem akaró bevándorlók tömegeivel a másik orszában...

    Irtózatos mértékű eéadósítással, kamatrabszolgasággal, kilakoltatásokkal, tobzódó bankokkal, ostoba és aljas senkikből álló törvényhozó testületekkel a világ szinte valamennyi országában, okádék gyalázatos hazugságokkal és az erre ráépülő bombázásokkal és háborúkkal azon országok ellen, amelyek nem kérnek ebből a förtelmes gyűlöletes háttérhatalomból!

    És még sorolhatnám

  • 2009.10.07 14:27:05Baráti Áron

    AUTÓS TÁRSAIM!!

    Tömegmozgalmat kellene alapítani. Ha mindenki az autóján elhelyezne egy, a kreszt nem sértő matricát a helyzetünk tarthatatlanságáról, az valamelyest segítené az oda nem figyelő, a problémákat észre nem vevő többi ember felébresztését, felrázását!

    Még nem veszett el minden!

    Ha a háttérhatalom olyan korlátlan lenne, mint amilyennek néha szereti beállítani magát, akkor már rég MINDEN tisztességes kisember reggel 4-kor kelne, hogy a putrijából vagy a betonkalickájából 5 km-es gyaloglással elérhesse a TÖMEGKÖZLEKEDÉS valamelyik állomását (NEM NEM NEM ÉS NEM "közösségi közlekedés", átkozott gyalázatos hazugok!) ahol aztán legalább fél órát várakozna a lökdösődő tömegben, a szemerkélő esőben vagy a tűző napon....

    Ha minden ember gondolkodna és összefogna, akkor a gyalázathatalom visszaszorítható lenne!

  • 2009.10.07 14:32:42Baráti Áron

    Tömegmozgalmat kellene alapítani arra is, hogy nem fogadjuk el a sajtón keresztül ránk erőszakolt okádék hazug aljas szóhasználatot!

    A TÖMEGKÖZLEKEDÉS soha, soha nem "közösségi" közlekedés, mint ahogy a homoszexuális ember NEM "meleg", a cigány NEM "roma" és így tovább!

    Elég volt a szellemi terrorból, a nyelvészkedésből értékes szavaink eltorzításából!

    Hogy is lehetne "közösségi" az a közlekedés, amelynek képviselőiben ANNYI A KÖZÖS, hogy utálják egymást, utálják a tömeget, utálják a sorsukat és helyzetüket, utálják a megállókban várakozást, és a legjobb esetben is egymásra nem tekintev, némán ácsorognak egymáshoz préselve és méla utálatal bámulnak ki az abakon...

    Ez lenne a KÖZÖSSÉG??????
    Épeszű aki kitalálta a "közösségi közlekedés" nevű HAZUG baromságot?

  • 2009.10.07 14:34:32Baráti Áron

    Az előbb félrefogalmaztam. Helyesen:
    Hogy is lehetne "közösségi" az a közlekedés, amelynek elszenvedőiben, áldozataiban,stb. (és NEM képviselőiben) ANNYI A KÖZÖS, hogy utálják egymást

  • 2009.10.07 15:21:25pakesz

    Reklam Aron:
    P+R = Park and Ride
    azert nem lenne ertelme P+R -el teleszorni mert az ellenkezne az alapnevevel

    mintha inrtal volna egy levelet a Coca-Cola -nak, hogy a cukormentes kolaba rakjanak bele cukrot :)))

  • 2009.10.11 10:35:30qqri

    hahaha :D ez a dugódíj már megint szánalmas :D veszek egy telket a területi határon, és ott , csak nálam, akciósan át lehet majd haladni féláron mint amibe kerülni fog hivatalosan :D Kiváncsi vagyok ezt hogy akadályozzák majd meg törvényileg, hogy a saját tulajdonomon átengedjek autókat :P
    ha már Abszurdisztánban élünk, én alkalmazkodom :P
    .
    .

1 | 2 | 3 | 4

Parkolási szégyenfal

Keresés