Kirúgták a második BKV-s buszvezetőt

2010.01.06. 11:37
További hat buszsofőr ellen fegyelmi indult, hat műszaki vezetőt áthelyeztek.

A BKV szerda délutánig két buszvezetőt bocsátott el azonnali felmondással, mert nem álltak szolgálatba a cég által elvárt módon. További hat sofőr ellen fegyelmi indult, elbocsátásuk folyamatban van. A műszaki igazgatóság területén hat vezetőt helyeztek át.

A BKV megerősített ellenőrcsoportja az első buszvezetőt szerda hajnalban rúgatta ki. Az azonnali felmondás indoka az volt, hogy a sofőr későn jelezte a hibát, ami miatt nem tudott kiállni a garázsból. A szakszervezet szerint az ok mondvacsinált, a kirúgás pedig jogszerűtlen.

Szerda hajnalban álltak munkába a BKV által felállított, úgynevezett szuper kontroll csoportok, amelyek tulajdonképpen forgalmi, műszaki, jogi és humán szakemberekkel megerősített műszaki ellenőrcsoportok, azonnali elbocsátási jogkörrel. A csoportokat a menedzsment azzal a céllal hozta létre, hogy csökkentsék az indokolatlan szolgálatfelvétel-megtagadások és az esetleges rongálások számát.

A BKV délutáni közleménye szerint két buszvezetőt bocsátottak el azonnali felmondással, mert nem álltak szolgálatba a cég által elvárt módon. További hat sofőr ellen fegyelmi indult, elbocsátásuk folyamatban van. A műszaki igazgatóság területén hat vezetőt (üzemvezetőt, szolgálatvezetőt, művezetőt) helyeztek át. Több olyan vizsgálat indult, mely a műszaki feltételek és bizonyos hibák eredetét vizsgálja, ezek eredménye később várható

Nemes Gábor, a szakszervezeti sztrájkbizottság szóvivője elmondta, hogy egy kirúgásról tud, öt esetben pedig jegyzőkönyvet vettek fel a szuperellenőrök. Az utóbbi esetekben számítani lehet a folytatásra.

Nemes hozzátette, hogy az azonnali felmondás szerinte jogszerűtlen volt. A BKV ugyanis azzal indokolta a lépést, hogy a sofőr csak a munkábalépést követő huszadik percben jelezte, hogy gond van a busszal, és nem tud kiállni. Nemes szerint semmilyen rendelkezés nem mondja ki a kollektív szerződés megszűnte óta, hogy a hibát mikor kell jelezni, ezért bírósághoz fordulnak az ügyben.

A BKV korábban annyit közölt, hogy a műszaki javítások és a szuper kontroll csoport felállításának is köszönhetően – a folyamatos havazás ellenére – jelentősen csökkent a ki nem adott járművek száma. A keddi 270 autóbuszhoz képest szerda hajnalban 58-cal kevesebb, 212, majd a reggeli javítások után már csak mintegy 150 autóbusz nem állt forgalomba

02

Mennyit költ a BKV a szakszervezeti vezetőkre?

Egy szerkesztőségünkhöz is kiszivárgott dokumentum szerint a BKV-nál jelenleg 12 függetlenített szakszervezeti vezető kap bért. 2009. évi bérköltségük járulékok nélkül 141 millió 530 ezer 418 forint. Nemes Gábor nem kívánta kommentálni az adatot, véleménye szerint ez a húzás is a BKV trükkje, hogy nyomást gyakoroljon a szakszervezetekre.