Nyakó: Regőczi állításai szemét mondatok
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Az MSZP szóvivője a lap Regőczi Miklóssal, a BKV volt vezérigazgató-helyettesével, a közlekedési vállalatnál folyó nyomozás egyik gyanúsítottjával készült interjúja kapcsán beszélt erről, hozzátéve: jogászokkal is megvizsgáltatják a szöveget.
Elmondta: még nem dőlt el, hogy a Regőczi Miklós által az interjúban megnevezett három szocialista politikus - azaz Lendvai Ildikó pártelnök, Lamperth Mónika elnökhelyettes, illetve Nyakó István - közül ki keres jogi úton is elégtételt.
Nyakó István a róla szóló állításokat "szemét mondatoknak" nevezte. Ezt azzal indokolta, hogy az igazságot forgatják ki úgy, mintha valami erkölcstelen, vagy rossz dolgot tettek volna. A valóság azonban ennek az ellenkezője, közölte.
Úgy fogalmazott: a nagy leleplezés az, hogy néhány alkalommal buszokat kértek kölcsön hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatásához. Megjegyezte, évek óta segít és "nincs az a forint, amiért le ne hajolna, ha kell, akkor ingyenbuszokért is kuncsorog".
"Kértem, és eszem ágában sem volt fizetni. Épp azért kértük a buszt, mert bérelni nem volt pénzünk" - magyarázta. Kiemelte: büszke arra, hogy hátrányos helyzetű gyerekeknek segít, és a jövőben is fog ilyet csinálni, mert egy politikusnak ez is a dolga.
Rémisztő hadjárat
Kérdésre válaszolva felidézte: amikor segítséget kértek cégektől, szervezetektől, akkor előfordult, hogy segítettek, de az is, hogy nem. A táboroztatások nem profitorientált módon működnek - jelentette ki egy másik kérdés kapcsán.
Nyakó István szerint ezzel újabb határt lépett át a jobboldali lejárató hadjárat, amit rémisztőnek tart. Ezek szerint olyan ország vár ránk, ha a Fidesz kerül hatalomra, ahol tollba mondanak az újságíróknak, az ügyészségnek és a rendőrségnek - vélekedett. Arra a kérdésre, hogy ez vonatkozik-e a Népszabadságra is, hiszen ott is megjelent egy interjú Regőczi Miklóssal, azt felelte: nem a Népszabadságban próbáltak besározni szocialista politikusokat.
Reményét fejezte ki, hogy a köztársaság még van olyan erős, hogy az igazságszolgálás szervei "képesek ellenállni a diktálásnak, és nem a politikai megrendelések szerint kezelik az ügyeket".
"A Fidesz táncát járják"
Úgy látja: "a Fidesz már próbálkozik, és baj, hogy van a sajtónak olyan része, amely a Fidesz táncát járja, maga is fütyülve az igazságra". Nyakó István ezzel összefüggésben sérelmezte, hogy a Magyar Nemzet nem kereste meg őket. Szavai szerint ez a kötelező gesztus látványosan és szándékosan maradt el, így "nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a Magyar Nemzet kampányeszközként működött".
A szóvivő kitért arra: Lamperth Mónikát a lap belekeverte ugyan a BKV-ügybe, de valójában a "koronatanú" sem állítja, hogy találkozott volna vele.
Arra a kérdésre, hogy szerinte Regőczi Miklós a Fidesz megbízásából mondott-e dolgokat vezető szocialista politikusokról a Magyar Nemzetnek, igennel válaszolt. Egy másik újságírói felvetésre, hogy nem lenne-e szerencsésebb, ha a történtek miatt Lendvai Ildikó háttérbe vonulna, úgy válaszolt: érzik, hogy ez a cél, de a "túrót".
A szerdán a Népszabadság és a Magyar Nemzet is interjút közölt Regőczi Miklóssal, a BKV volt vezérigazgató-helyettesével, aki azt állítja: az elmúlt húsz évben a BKV a fővárost irányító koalíció kifizetőhelyeként működött.
Demszky bíróságra megy
Demszky Gábor főpolgármester szerint Regőczi valótlanságokat állított, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Azt írta, Regőczi Miklóst a BKV ügyeivel összefüggő nyomozás gyanúsítottjaként "igazmondási kötelezettség nem terheli", védekezése érdekében akár valótlanságot is állíthat.
A főpolgármester szerint "ez történt most is".
Demszky Gábor úgy fogalmaz: nem voltak lobbistái a BKV-nál, így sem rajtuk keresztül, sem személyesen nem fogalmazott meg kérést vagy kívánságot Regőczi Miklós felé.