Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint az elsődleges cél az, hogy a Fidesz ne szerezzen többséget a fővárosi közgyűlésben, de ezt az MSZP és a Jobbik nem akarja megérteni. Interjúnkból kiderül, hogy fűzik-e Jávor Benedeket rokoni szálak Jávor Pálhoz, és modern Ludas Matyinak tartja-e magát.
Hogy áll a kopogtatócédula-gyűjtés?
Pontos számot nem tudok mondani. A kitelepült gyűjtőhelyeken folyamatosan gyűlnek a cédulák.
Hány helyen gyűjtik a szelvényeket?
Budapesten tízegynéhány kitelepült gyűjtőpontunk van a fontosabb csomópontokon, és száz körüli egyéb gyűjtőhely, boltokban, postaládákban. A csütörtök reggeli állás szerint körülbelül 23 ezer cédula gyűlt össze. Ami azt jelenti, hogy rátartással 6000-6500 szelvényt kell még péntek délután 4-ig összegyűjteni. Az elmúlt napok dinamikája alapján erre van esély.
Tegnap-tegnapelőtt hirtelen meglódult a gyűjtés az oldalán fellelhető adatok szerint. Minek köszönhető ez a nagy nekibuzdulás?
Több oka van. Nagyon gyakori, hogy az a szimpatizánsunk, aki begyűjti az ismeretségi köréből a cédulákat, csak a kampány végén hozza be és adja le a szelvényeket. A másik, hogy az LMP-szimpatizánsok olyanok, mint az egyetemista, aki az utolsó pillanatra halasztja a vizsga előtti tanulást. Sokan most ébredtek fel. A harmadik, hogy egyszerűen szabadságon voltak az emberek és sokan most jöttek vissza az iskolakezdés idejére.
Van persze egy negyedik feltételezés, ami az ellenfelek részéről már többször elhangzott, hogy nem törvényes úton érkeznek a cédulák. Volt már olyan utalás is, hogy akár a Fidesz is megsegítheti a megmaradt fölös cédulákból az LMP-t, amiért egyszer majd kérnek valamit.
Nekem kezd elegem lenni ezekből az utalgatásokból. Az MSZP meg a Jobbik mással sem foglalkozik a kampányban, mint az LMP lejáratásával. Ha valaki választási csalást gyanít, tegye meg a feljelentést, ne utalgasson. Az LMP tett is ilyen feljelentést, a X. kerületi jelöltünknek ajánlószelvényeket akartak eladni.
Egyébként logikailag sem áll meg a dolog. Ha az LMP máshonnan kapna kopogtatócédulákat, akkor miért kürtölné tele előtte a médiát, hogy kevés a szelvényünk? A létező legostobább stratégia lenne.
Azért biztosan megkeresik az LMP-t, hiszen a rendőrségtől is lehet tudni, hogy külön feketepiacuk van a lopott kopogtatócéduláknak, amiktől a mai határidő közeledtével sokan meg akarnak már szabadulni. Biztos nem Tarlós Istvánt keresik meg vele, aki a napokban adta le százezer céduláját.
Folyamatosan érkeznek ilyen megkeresések, kilencven százalékban provokációs céllal.
Naponta hány?
Egy-kettő. Naponta megkeresik az aktivistáinkat azzal, hogy van eladó szelvény. Előfordult, hogy az aktivistánk azt mondta, keressék meg a Jobbikot ezzel, erre egy nyomdafestéket nem tűrő zsidózás volt a válasz.
Mekkora csalódás, hogy ilyen lassan jön össze a kellő számú cédula?
Számítottunk rá, hogy ez egy nagy feladat lesz. A Fidesz választásitörvény-módosítása szerint négyszer annyi kopogtatócédulát kell összeszedni fele annyi idő alatt, mint négy éve. De azt nem mértük fel eléggé például, hogy a nyári szabadságolások miatt ilyen kevesen lesznek otthon.
A Kétfarkú Kutya Párt mennyire zavart bele a képbe?
Biztos, hogy vittek el olyan ajánlószelvényeket, ami nekünk jutott volna. De tavasszal az SZDSZ és az MDF vitt el szavazatokat. Nem érdemes rájuk fogni a nehézségeket. Biztos, hogy nem jött nekünk jól, másfelől viszont a Kétfarkú Kutya Párt vidám színt vitt a kampányba.
Akár még szövetséges is lehet, ha bejutnak a közgyűlésbe?
A párt főpolgármester-jelöltjével májusban volt egy közös kulturális akciónk, úgyhogy ilyen értelemben már alkalmi koalíciót kötöttünk.
Mi a gyakorlati jelentősége, hogy hivatalos főpolgármester-jelölt lesz-e, azaz sikerül összegyűjteni az ajánlószelvényeket, vagy sem?
Mindenképpen van egy kommunikációs előnye annak, hogy a következő egy hónapban egy főpolgármester-jelölt ismerteti a párt programját. A politika mára Magyarországon perszonalizálódott, a választók arra vágynak, hogy a pártprogramnak legyen személyes megtestesítője.
A másik az, hogy ahhoz, hogy egy párt hangsúlyosan meg tudjon jelenni a versenyben, le kell tenni valamit, legalább a jelöléshez szükséges kopogtatócédula-mennyiséget.
Hány százalékot vár a közgyűlésben hivatalos jelölttel, és hány százalékot a nélkül, azaz, ha nem jön össze a kellő számú cédula?
Tavasszal kaptunk közel tizennégy százalékot Budapesten, és a cél, hogy ezen javítsunk.
Az négy-öt képviselőnél több lenne a harminchárom fős közgyűlésben.
Igen. Egy húsz százalék körüli eredmény, olyan hét képviselő szebb lenne. De ez nemcsak az LMP-nek lenne jó, hanem ha a szocialisták sem zuhannak össze, és a Jobbik is hozza a tavaszi eredményét, akkor ez a záloga annak, hogy a Fidesz nem szerez többséget a közgyűlésben.
A közvélemény-kutatások szerint lehet, hogy éppen nem lesz meg a Fidesz-többség. Ez felértékelné az LMP-t. Lesz-e koalíció, akár alkalmi, akár másmilyen?
Biztos, hogy nem fogunk koalícióra lépni a Fidesszel. Nem cél, hogy az LMP egy ilyen koalíciós ölelésbe belemenjen, ami egyébként, azt hiszem, a párt végét jelentené. Az a cél, hogy a Fideszt rákényszerítsük egy másfajta politizálásra, mint amit a Parlamentben képvisel. Egy olyan politikára, ami az együttműködésről, a párbeszéd kereséséről, partnerkeresésről szól.
Ezért nem is értem, hogy a Jobbik és az MSZP miért az LMP gyalázásával foglalkozik, hiszen ez közös érdekünk lenne. Ha nem lesz Fidesz-többség, akkor az lehetőséget ad arra, hogy az LMP meg a többi párt a saját prioritásaival tárgyalási pozícióba kerüljön.
És mik az LMP prioritásai?
A programunk prioritásai lesznek elsősorban természetesen, de ezek közül is érdemes kiemelni az átláthatóság megteremtését. Azon leszünk, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát a lehető legnagyobb mértékben teremtsük meg. Például a parkolási cégek bevételeinél.
No, de azok túlnyomó része magáncég vagy kerületi önkormányzattal közös cég. Azaz köze sincs hozzájuk a fővárosnak.
Így van, pontosan azokról is beszélek. Azokat a szerződéseket is mindenképpen nyilvánosságra akarjuk hozni. Emellett a közlekedés a másik nagyon fontos terület, ahol sürgős változásokat szeretnénk elérni. Egyrészt az autóforgalom csillapítása a belvárosban, a dugódíj bevezetése…
Ez egy állandó elem, szinte az összes párt programjában.
Az lehet, de én magam már 2002-ben megírtam egy cikkben, hogy behajtási díjra van szükség.
A kampányban ma már mindenki foglalkozik a kerékpárosokkal. Viszont nagyon kétélű a téma. Ha az Indexen megjelenik egy kerékpároscikk, a kommentekben nagyon hamar egymás gyilkolják az autósok és a biciklisek.
Ha egy rendes kerékpársáv-hálózat lesz a városban, akkor nem fognak a bringások az autók között csalinkázni.
Na persze, hogy nem...
Ha egy megfelelő kerékpárút-hálózat kiépül, akkor számon lehet kérni a biciklisektől, miért nem tartják be a szabályokat. Egyébként ahogy az autósok között is van normálisak és sudribunkók, a kerékpárosok között ez ugyanúgy megvan.
Mennyire saját ez a tapasztalat?
Nincs is most autóm, tehát én alapvetően tömegközlekedéssel vagy biciklivel járok.
Valahol hallottam is azt, hogy az kampány óriásplakátján üzen a kerékpárosoknak azzal, hogy fel van tűrve a nadrágszára. De miért van mezítláb?
Az alapelképzelés a kreatív csapatunk ötlete volt…
De micsoda? Szegénylegény, vagy valamilyen Ludas Matyi-utánérzés?
Nem, a közvetlenséget igyekeztünk ezzel sugározni. Tehát, hogy én járok a villamoson az emberek között, bármikor lehet velem találkozni. Pontosan azoknak a problémáknak vagyok a részese, mint egy átlagember. Én azt gondolom, hogy ez az ötlet bejött.
Utolsó kérdésem szokás szerint nem kapcsolódik a választás témájához: rokona-e Jávor Pálnak?
Nem. A családi Jávor-ág egyébként sváb, a két háború között magyarosított Gasperről, úgyhogy egyetlen, a közéletben ismert Jávorral sem állok rokoni kapcsolatban.

Kommentek
2010.09.03 09:29:04Bub
Panther_V:
Látom van "a legjobban tájékozódott majdÉnmegmondomatutit" emberünk is... ...egyre szebb a napom... :)
2010.09.03 09:30:35Mikola56
Kivlov: A legrosszabb MSZP kormány is toronymagasan jobb ezeknél. Csak ezt sajnos még mindig kevesen értik meg...
2010.09.03 09:30:57Panther_V
szkeptikus vagyok: Csurka még ennyi hányatttás után is jobban ír nálad, inkább neki hiszek. Menj alijázni.
2010.09.03 09:32:02Panther_V
Bub: örülök.Azért olvasgass.
2010.09.03 09:33:19Panther_V
Mikola 56: Te áruló! Mióta is ismered adániellzolit?!
2010.09.03 09:33:30csendesbob
Nincs mese, ha a vezér azt mondja, szépen birkasorban fel kell sorakozni az ősbunkó, műveletlen, alkoholista tahó Tarlós István mögé. Ez a lényeg, a többi nem számít...
2010.09.03 09:34:47Panther_V
Hajrá Tarlós Pista!
2010.09.03 09:35:49szkeptikus vagyok
amúgy nyilván nem pártatlan az index (ahogy a többi sem), de szerintem nagy a különbség, hogy egy igény hoz létre egy pártot, amely aztán kialakítja a saját médiafelületét, vagy egy jól bejáratott médiafelület dönt úgy, hogy bizonyos érdekből valamely "trendi" hülyeség mellett leteszi a voksát. Ez mondjuk nem annyira a médiafelületet minősíti, mint inkább azt a vélekedést erősíti, hogy egyes pártokat "úgy megcsinálták", hátha újra meg lehet vezetni embereket, ha már pl. az SZDSZ esetében kinyílt a szemük.
2010.09.03 09:37:33Panther_V
Ja. A Fmpp-kdnp a semmib6ol gyütt. HTV eTV Lr MN mh, nem ôket nyomta.
2010.09.03 09:38:49Kivlov
2010.09.03 09:30:35Mikola56
Mondod te. hála az égnek csak 19%-nyi nyugger gondolta így áprilisban…
A többiek nem kértek újból a kurcsányi elqrásból, ellehetmenniből, mindenévben új programokból, vörös tolvajlásból. Ha csak ülnek fityiszék 4 évig semmit sem téve, akkor se lehet rosszabb mint volt 2002-2010…
2010.09.03 09:40:30Mikola56
Panther_V: Ejnye-ejnye de kiváncsi Virág et. ...
2010.09.03 09:44:44Mikola56
Kivlov: A vélemény szabad, így természetesen a Tied is!
Azért érdekelne, hogy ha úgy 2 év múlva a bábút kiparancsolják a Sándor-palotából és jön - mondjuk egy alkotmánymódosítás után francia mintára - Vitya cár, akkor is ezt fogod-e gondolni?
2010.09.03 09:48:17Mikola56
Egyebekben Zimbabwéban is demokráciát hirdet R. Mugabe (ld. új alkotány) Nincs dejavu érzésetek...?
Kedves fideszes kollégák! Nincs is oly messze az a mugabei út...
2010.09.03 09:49:19sidorovich
Mikola56:
Nem kéne a víziók helyett megvárni mi is történik majd?
Ja, hogy akkor mi lesz a kedvenc sportágotokkal, a rettegés-rettegtetéssel, igaz?
2010.09.03 09:49:52sidorovich
Mikola56:
Nem érzed magad hülyének?
2010.09.03 09:51:22Morfcake
Megleszünk Budapesten is, és kap a Jobbik egy laza 15%-os verést, az talán befogja ennek a sok majomnak a száját és rájönnek, hogy senki nem kíváncsi rájuk...
2010.09.03 09:52:59Hello Sailor
Izé... most mit fikázzátok itt egymást, mért baj, h. nincs mindenki egy véleményen?
2010.09.03 10:02:31wow12
Én is már epekedve várom a címlapos interjút Staudt Gáborral.
Amúgy meg nagyon szervezett lehet az LMP, hogy napi 6000 kopogtató összejön neki a fővárosban. Legalább annyira szervezett és akkora aktivistasereggel rendelkezhet mint a Fidesz.
Kicsit vicces, hogy eddig mindig nagyon szarul álltak az utolsó napokban, aztán hirtelen, - mintegy varázsütésre - mindig összejött nekik a szükséges mennyiség.
2010.09.03 10:08:21Morfcake
@wow12
"Kicsit vicces, hogy eddig mindig nagyon szarul álltak az utolsó napokban, aztán hirtelen, - mintegy varázsütésre - mindig összejött nekik a szükséges mennyiség."
Még szerencse, hogy a riporter ugyanezt firtatja, és a Jávor válaszol is rá, de úgy tűnik, hogy arra már nem méltattad a cikket, hogy rendesen elolvasd, de a fikázás az még megy...
2010.09.03 10:11:36Hédi66
Megborotválkozhatott volna...bár a mezítlábhoz a szőrös pofa megfelelő kiegészítő. De ettől biztosan nem lesz több kopogtató, de persze lehet, hogy kevesebb sem.:)
Nekem nem tetszik az LMP politikája, mert nincs is neki olyanja, de legalábbis semmi önálló gondolatot nem tartalmaz.
2010.09.03 10:16:32pacus
Kivlov
szüleid,nagyszüleid is nyuggerek?Vagy lelenc vagy?
2010.09.03 10:17:07bíp-bíp
Hülyegyerek kép, kínai ing, borosta, gratulálok! +Cél, csak a fidesz ne... Idióta. Sokan rühelljük a fideszt, de 1000-szer inkább egy Tarlós és a haverjai, mint a többi bugris.
2010.09.03 10:17:33Kell a kontroll,a választás add cédulád az LMP-nek
Nekem meg az furcsa, hogy a fideszes jelölt talicskával viszi a szelvényeket. Nagyképűen, pökhendien- mint maga az ember- bekaphatjátok , úgyis az lesz amit a törpediktátor akar. Azért csináltattam ilyen sokat, hogy elvegyem előletek a demokratikus választás lehetőségét. Nincs cédula, nincs jelölt, nincs választás, nincs baj!
Éljen Kádár János, éljen hű követője a forradalmi handabanda o. Viktor!
2010.09.03 10:18:44bíp-bíp
Tarlós továbbá egy jó fej faszi, és a 3 kert eléggé renbe rakta.
2010.09.03 10:21:36Rigghead
Tarlósra kiváncs lettem, no de szaladok, leadom ajánlómat Benedeknek
2010.09.03 10:22:45sativaritta
jó látni hogy a népből megint kibukott a kultúra!
gratulálok kedves kommentelők!
bebizonyítottátok, hogy miattatok tartunk ott, ahol!
jöttök megint a zsidózással, meg a negatív hozzáállással és tutira fingotok sincs a politikáról.
birka nép a magyar, inkább lennék más nemzetiségű ha lehetne.
(jelezném, hogy objektív vélemény, a párthovatartozásom magánügy)
2010.09.03 10:23:20bíp-bíp
Kell a kontroll,a választás add cédulád az LMP-nek!
Ezt talán értelmes ember módjára is megfogalmazhattad volna, nem csodálom, hogy nem sikerült XD. Tudod, ezért nincs esélye másnak, mert a véresszájú fröcsögésből mindenkinek elege van - bármely oldalról jön is. Az én szememben ilyen dumával legalább rossz vagy mint egy panelnyugger komcsi. Vedd már lazábban a dologokat, így senki nem vesz komolyan.
2010.09.03 10:24:41Odüsszeusz
Éljenek a 2 farkú kutyusok!
:)
2010.09.03 10:25:15efhábé
bíp-bíp, mondjuk, ha értenél is magyarul, akkor felfogtad volna, hogy nem azt mondja, csak a fidesz ne, hanem azt mondja, ne legyen többsége a fidesznek, így, ellentétben a parlamenttel, a fővárosban kénytelen lesz egyeztetni, kompromisszumokat kötni, ergo a politika a fővárosban eredeti és valós célját fogja elérni, a polisz ügyeit KÖZÖSEN intézik az arra hivatottak, nem pedig, egyedül, erőből. Ha az mszp lenne olyan helyzetben, mint most a fidesz, akkor azt mondaná az LMP, hogy ne legyen többsége az mszp-nek. Nem olyan bonyolult ám ezt átlátni, minden pártnak az a célja, hogy ha ő maga nem tudja megszerezni a többséget, akkor a többit megpróbálja megakadályozni ebben, hogy eredményesen képviselhesse a választói érdekeit.
2010.09.03 10:25:48vizipipa
A politicalcapital.hu statisztikája szerint Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje majd' dupla annyiszor jelenik meg a médiában, mint Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester jelöltje. Ami azonban a legfelháborítóbb, hogy a sajtó Schmuck Andorral is jóval többet foglalkozik, mint Magyarországon a harmadik legtöbb szavazattal parlamentbe jutó párt jelöltjét.
[link]
2010.09.03 10:26:05anynick
valóban segítség az Index részéről az LMP-nek ennek az interjúnak az időzítése, de korábban egy csomó negatív hírt is lehoztak az LMP-ről, amik jó része csak rágalom volt, és a kuruc színvonalú balos blog LMP gyalázó írásaira is jó sok link volt a főoldalon
Az Index sem teljesen pártatlan, de az egyik legkevésbbé pártos média, amely irónikusan (és néha cinikusan) viszonyul a mindenkori hatalomhoz.
Máshogy értelmesen nem is lehet, végignézve az elmúlt 20 évben hatalomban lévőkön, meg a mostaniakon
2010.09.03 10:31:30mao zedong
nem az index nem teljesen pártatlan
helyes felismerés :)))
2010.09.03 10:33:43sidorovich
anynick:
Rágalom? És a cetlivásárlás? A szánalmas dadogásuk?
El se kezd, tudom, a szomszéd kiskutyája még több cetlit vett, így az LMP valójában hófehér mint szüzek szoknyája.
Szavazzon a f*szom ezekre a csalókra.
2010.09.03 10:41:56sidorovich
anynick:
Rágalom? És a cetlivásárlás? A szánalmas dadogásuk?
El se kezdd, tudom, a szomszéd kiskutyája még több cetlit vett, így az LMP valójában hófehér mint szüzek szoknyája.
Szavazzon a f*szom ezekre a csalókra.
2010.09.03 10:44:12Rigghead
ez egy lib bulvárportál és én így szeretem, faszér járnak ide vízfejű jobbszélsők, mi se írkáljuk tele a kurucz fórumait, vagy de? :)
2010.09.03 10:44:25Hédi66
az index nem pártatlan, sőőőt.... :) csak nehogy pártában maradjon :)
2010.09.03 10:48:58proletar
tőlem lehet dugódíj, de önmagában az nem megoldás. a tömegközlekedési csomópontok, végállomások közelében kell ingyenes vagy olcsó parkolókat létesíteni. jelenleg ezek felszámolása folyik, aki letenné az autóját a városszélen vagy a (Hungária) körgyűrű övezetében, az sem tudja megtenni.
2010.09.03 10:52:34Fiesole
"egyébként sváb" LOL
Amatőrnek tartom a jobbikot, de velük is lesz címlapos interjú? Csak a korrektség kedvéért.
2010.09.03 10:55:16anynick
sidorovich:
lépten nyomon próbálták csúbe húzni a cetligyüjtőket
pl. nem tudom hova raktam, de nálatok szokott lenni üres
meg: elutaztak, én csak őrzöm a lakást, itt vannak az üres cetlik, kell ?
stb.
egy csávó elcsábult Fejér megyében, fegyelmi is indult ellene és kiszállt az egészből
A többi csak reflexszerű vádaskodás, a többi párt már csak tudja...
2010.09.03 10:59:48sidorovich
anynick:
Persze, elcsábult szegény.
Engem meg Palinak hívnak.
2010.09.03 11:05:31E220
az szdsz...akarommondani az LMP szavazok kozul (barataim, ismeroseim) tobben a kovetkezo indokot mondtak h miert oda szavaztak es akarnak megint:
- Ha' mert zoldek...tudod, kornyezetvedok.
es akkor sztem ezzel mindent elmondtam az LMP tamogatoirol.
Meg kulonben is? A mai napig nem ertem honnan a tokombol nott ki a foldbol nekunk egy LMP...eddig hol voltak.
2010.09.03 11:08:04appa68
"Naponta megkeresik az aktivistáinkat azzal, hogy van eladó szelvény. Előfordult, hogy az aktivistánk azt mondta, keressék meg a Jobbikot ezzel..."
Lehet más?
Vicc...
2010.09.03 11:11:56johannes vatatzes
nem nem lesz interjú Staudt-tal és Tarlóssal sem, miért nem lehet mindezt felfogni. Nyilvánvalóan egyeztetések mennek a háttérben. Vona adott már interjút az indexnek, sztem már megbánta.
Staudt ad majd barikádnak, meg a szent korona rádiónak Tarlós meg a nemzetnek. Ennyi. Miért kéne felvonultatni mindenkit?
2010.09.03 11:12:50anynick
sidorovich:
nyilván nem fogjuk meggyőzni egymást, úgyhogy ez az utolsó kommentem ebben a témában
én elég közelről látom az LMP-t, tisztességes társaság, de ők is emberek, követnek el hibákat
ha csalással lennének meg cetlik, miért kéne ilyen hírt csinálni abból, hogy lassan gyülik, és nem lesz meg ?
egyébként nem tudom miért olyan meglepő, hogyha összegyűlnek a cetlik, meg kell nézni a tavaszi választási eredményeket, mennyi támogatója volt az LMP-nek, ott nem lehetett csalni
A Jobbiknak kevesebb támogatója volt Budapesten, mégis összejött, nem kiáltott csalást az LMP. A Jobbiknak több az erőforrása, és lehet, hogy jobban szervezett alakulat
2010.09.03 11:14:56Panther_V
soköcsögmagyar geci
2010.09.03 11:16:55bíp-bíp
efhábé! Egyrészről nem értek egyet azzal, hogy egy olyan országban ahol soha nem volt demokrácia (és nem is lesz), ott ezt a dolgot erőltetni kell. Másrészről azt gondolom az LMP teljes mértékben hiteltelen. Már a neve is egy vicc, a politika nem lehet más, és máshol a világon sem az. Harmadrészt én elsősorban abban látom a megoldást, hogy izomból le kell számolni az elmúlt 20 évvel (igen ebbe benne van a fidesz is, a lehető legkisebb mértékben). De nekem ne jöjjön ide egy jogvédő, meg ilyen-olyan helsinkis egy olyan országba okoskodni, meg északi mintára épülő demokráciát csinálni, amelyik szerint csak azért ne jöjjön a fidesz, hogy ne legyen többsége. Ez egy barmoság, úgy ahogy van. És szerinted mi történne, ha sok kis párt csinálná a politikát egy ilyen antidemokratikus és széthúzó országban? Erre adj választ, nem kell az álszent demokratikus, félművelt duma. Ennek a népnek szüksége van Viktátorra :D. És még vmi, ha elolvastál volna - mert ugye az értő olvasás elég távoll áll tőled -, akkor látnád, hogy én az lmp-s jelölt fizimikájától voltam kiakadva, a kínaipiacos megjelenésével. Egy ilyen stílustalan ember nekem ne dumáljon. :)
2010.09.03 11:18:11Don Bandi
tulajdonképpen ha az mszp nem jutna be a közgyűlésbe, akkor nekem tök mindegy hogy a fidesz-lmp-jobbik közül kinek mennyi mandátum jutna.
2010.09.03 11:18:18E220
Panther_V
ez milyen szivet melengeto volt...te miert beszeled amugy a kivalasztottak nyelvet akkor?
:)
2010.09.03 11:22:57dupla vé
.
2010.09.03 11:29:48Mikrobi
Jézusom, mekkora ötlet volt a mezítlábas kép a plakáton! Pont egy mezítlábas főpolgármester kell Budapestre. Azt komolyan lehet venni. Aztán majd elkormányozgat az árokpartról, vagy az eperfa alól két spangli között.
2010.09.03 11:38:06dupla vé
efhábé:"Nem olyan bonyolult ám ezt átlátni, minden pártnak az a célja, hogy ha ő maga nem tudja megszerezni a többséget, akkor a többit megpróbálja megakadályozni ebben, hogy eredményesen képviselhesse a választói érdekeit."
ezaz, nem bonyolult. tehát ha egy párt nem tudja képviselni megfelelően a választói érdekeit, mert nem szerzett többséget, akkor a cél az, hogy megakadályozza a többi pártot abban, hogy többséget szerezzen, és képviselhesse a választói értékeit.
azonban felmerül a kérdés: ha a jelen esetben elvileg minden párt célja egy élhetőbb főváros, és minden budapesti érdeke az élhetőbb főváros, miféle érdek lehet ami nem érvényesül, ha egyik v másik szerez többséget? pártérdek, választópolgári érdek, vagy támogatói/befektetői érdek? gipsz jakab fidesz szimpatizáns, vagy érték elek elempé rajongó szempontjából mi a különbség, ha egy fideszes vagy egy elempés rak rendet a városban?
2010.09.03 11:39:53dupla vé
persze a fidesz... nem a választókat képviseli, hanem a támogatóit. mint az emeszpé. meg a jobbik, aki már nem nagyon tudom, mert sok variáció van, de vagy iráni vagy orosz támogatóit, eddig ugye ez biztos.
és akkor van a nemzsidó nembuzipárti nemújszdsz elempé, akinek a legnagyobb támogatója egy amerikai nemkeresztény ingatlanbefektető, aki persze emberbaráti szeretetből támogatja őket, nem remél érte semmi hasznot (persze a befektetők olyanok, hogy ingyen esetleg minuszosan szeretnek támogatni) és európa egyik legszebb fővárosában ahol az ingatlanokat kb ajándékba adják a külföldieknek (persze hogy nem a zsidóknak[jah, hogy holland, lengyel, amerikai, német, francia, de biztos nem római katolikus])és ők a választóik érdekei miatt akarnak hatalmat.
mi egy elempés érdeke, ami nem egyezik a többi emberével? könyörgöm, valaki mondja már meg!
és azt is elárulhatná végre valaki, hogy ez a pártokrácia, ami jelenleg "rendszer" néven fut, eredményes lehet, ha a pártok célja nem a választók képviselete, hanem a többi párt akadályozása?
2010.09.03 11:40:29dupla vé
persze a fidesz... nem a választókat képviseli, hanem a támogatóit. mint az emeszpé. meg a jobbik, aki már nem nagyon tudom, mert sok variáció van, de vagy iráni vagy orosz támogatóit, eddig ugye ez biztos.
és akkor van a nemzsidó nemújszdsz elempé, akinek a legnagyobb támogatója egy amerikai nemkeresztény ingatlanbefektető, aki persze emberbaráti szeretetből támogatja őket, nem remél érte semmi hasznot (persze a befektetők olyanok, hogy ingyen esetleg minuszosan szeretnek támogatni) és európa egyik legszebb fővárosában ahol az ingatlanokat kb ajándékba adják a külföldieknek (persze hogy nem a zsidóknak[jah, hogy holland, lengyel, amerikai, német, francia, de biztos nem római katolikus])és ők a választóik érdekei miatt akarnak hatalmat.
mi egy elempés érdeke, ami nem egyezik a többi emberével? könyörgöm, valaki mondja már meg!
és azt is elárulhatná végre valaki, hogy ez a pártokrácia, ami jelenleg "rendszer" néven fut, eredményes lehet, ha a pártok célja nem a választók képviselete, hanem a többi párt akadályozása?
2010.09.03 11:49:26H1N1kóbászt
Szimpi ez a zsidógyerek. Bár nem tudom kit akar átverni ezzel a 'sváb vagyok' szöveggel. Csak rá kell nézni. Tiszta Szdsz-feeling.
2010.09.03 11:50:41bíp-bíp
H1N1kóbászt XD
2010.09.03 11:51:30Várúr
Hát bajtársak, honfitársak, kor-és kartársak, stb... Érdekes az lmp gyors felfutása... Feléjük nem a passzátszél, hanem a cédulaszél fúj.
2010.09.03 11:53:40H1N1kóbászt
Megvan. Engem az Európa Kiadós fiatal Menyhárt Jencire emlékeztet a csóka. 'Elmentek a fiúk, de itt maradt az idő, rövid kis pihenő a zűrzavarban'.:)))
2010.09.03 12:19:32Namir
Minek összeveszni a kommentelőknek?
Mindenki szavazzon arra, aki neki tetszik, a többit meg hagyja békén.
2010.09.03 12:24:44fules1öö
Inkább a következőket kellett volna megkérdezni:
1. Miért van mezítláb az óriásplakátokon?
2. Miért nem tud megborotválkozni?
3. Miért nem képes sem ő, sem párttársai nyakkendőt venni?
2010.09.03 12:41:37OftF
bakker, olvasom a kommenteket, de nem jövök rá, hogy most akkor ki kicsoda :)
2010.09.03 12:42:26OftF
ja most adtam le kettőt, még időben. sok sikért.
2010.09.03 12:59:02efhábé
Bíp-bíp, tudom én, hogy nehéz a magyar nyelv, de azért lassan felfoghatnád, hogy egy szó sem volt arról, hogy ne jöjjön a fidesz. Ez csak a te képzeletedben hangzott el. Arról volt szó, hogy jót tenne a politikának, ha nem lenne többsége és ezért izomból politizálás helyett konszenzusos politikára kényszerülne minden érintett. No persze, ha szerinted felesleges a demokrácia, akkor éljen Kádár János...
Ja, tudom, hogy még a saját hozzászólásod sem érted, de segítek: nem csak a jelölt kinézetével foglalkoztál, hanem azzal is, hogy mit mondott a fideszről. Én csak ez utóbbira reagáltam, mivel a másik téma értelmes és épeszű ember számára nem téma.
2010.09.03 13:01:58=Daniken=
Akkor ezek szerint:
Aki nem jobbikos, az zsidó.
Aki nem fideszes, az nem magyar.
Aki mszps, az kommunista és titokban biztos zsidó.
Aki LMP-s az totál zsidó.
Aki fideszes, vagy jobbikos, az micsoda?
Komolyan mondom, elképesztő ez az ostobaság.
Egyszer majd menjen végig egy tanulmány mondjuk Bp-en és megyeszékhelyeken, olyan 1000 ember családfáján, nem reprezentatívan. nem lepődnék meg, ha vmelyik díszmagyar családjában egyből lenne erdélyi ágról-ó Istenem, csak nem?-román,estleg felvidékről szlovák, szerb, netán valakinek a szépapját Mária Terézia idején telepítették be, mint németajkú családot...de lehet ott még orosz, ukrán, lengyel, horvát, sőt helyenként bolgár vagy más nemzetiségű...és akkor mi van?
Azzal aki zsidózik, ugyanúgy a fejével van a baj. Mert nem az a baj, hogy hová született, hanem hogy miként viselkedik és ítél meg másokat simán, megismerés nélkül.
2010.09.03 13:08:09Rokkantnyugdíjaspornósztár
Azért az elég szánalmas, hogy a csóka orrát photoshopban kell kisebbre szabni, vagy megtalálni azt az egy fokos szöget, ahonnan nem látszik, főleg annak a tükrében, hogy állandóan fikázzák (persze teljes joggal) a fotoshopban karcsúsított és kivasalt arcú celebeket. A hírtvben még sokkal nagyobb volt. De ami gáz a bulvárcelebnél, az már nem a politikus celebnél. A cél szentesíti az eszközt - sváb LOL.
Egyébként tud valaki mondani egy olyan jelentős törvényjavaslatot amit az LMP terjesztett be?
2010.09.03 13:18:09Csurár apuka
Ellopták otthon a hűtőt, vagy mi a FASZ?
2010.09.03 13:31:26dupla vé
.
2010.09.03 13:32:12dupla vé
=Daniken=
bárcsak értenéd, hogy a magyar nem a családfán, géneken, valláson alapul, hanem az identitáson, gondolkodáson, a teljes igazság megismerésének vágyán, az igazságosságon(nem pedig a jogosságon) és a SZERETETEN!
a magyar zsidóval nem az a baj, hogy zsidó, hanem az, hogy nem megy együtt a kettő. vagy magyar, vagy zsidó. a magyar nyelven beszélő zsidó, ha a magyarságról van szó, rögtön antiszemitizmust kiált, és azt gondolja, ha valami a magyarokért van, az már rögtön zsidóellenes. meg az velük a baj, hogy a közélet, a politika szereplői 90%-ban zsidó származásúak, vagy zsidó identitásúak, ennek következtében ha valaki magyar címert, zászlót lobogtat az nácinak számít.
csak egy példa, hogy értsd, mire ez a zsidóellenesség:
a szlovákiai magyar a te nézőpontod szerint ugyanolyan szlovák mint a tót. tehát ha a közéletet, médiát és a politikát 80-90% ban magyarok uralnák szlovákiában, az egy tök természetes dolog. az is normális lenne, ha a politika minden szereplője olyan döntéseket hozna, ami előnyös a magyar befektetőknek, magyarországnak, és tűzzel vassal üldözné a szlovák érdekképviseleteket, és a nemzetközi sajtóban sikítanának, hogy idegengyűlölet van szlovákiában, mindent a magyarok nézőpontja szerint adnának elő, a szlovák vélemény el lenne halgatva (mert persze az szélsőséges), és úgy mutatnák be, hogy igazából szlovákia magyarokból, cigányokból áll össze, plusz az a náci szlovákkodó embercsoport, akiket el kell söpörni, mert népet akarnak irtani.
beszoptad a médiacumit öreg, még nem késő elkezdeni gondolkodni.
2010.09.03 13:33:02Samuzia
fules1öö:
Mert a dédnagypapi így tanította, a munkás gyerek nem vesz nyakkendőt...
2010.09.03 13:33:38anynick
Rokkantnyugdíjaspornósztár:
"Egyébként tud valaki mondani egy olyan jelentős törvényjavaslatot amit az LMP terjesztett be?"
pl. kampányfinanszírozás, persze ez senkinek nem tetszik, mert ha átlátható lenne, hogy kit ki finanszíroz, az elég ciki lenne. Miért teszi közzé a többi párt, honnan van a pénze ?
Ha tényleg érdekel, mit csinál az LMP a parlamentben:
[link]
bár kétlem, hogy érdekelne
2010.09.03 13:34:34anynick
kimaradt egy nem:
Miért NEM teszi közzé a többi párt....
2010.09.03 13:48:55rajnaig
Bendeknek, meg a hippipártnak sem kell hazudozásért a sarki közértbe mennie. Ha jól emlékszem hónapokig keresgélték őket balról, hogy egyezzenek meg a fővárosban. Ha ennyire szüksége van az MSzP-nek meg a hippiknek egymásra, akkor miért nem azt írták vissza, hogy milyen feltételekkel tudnak együtt dolgozni? A logikus következtetés a kopogtatócédula gyűjtés állásából pediglen az, hogy az LMP-nek van szüksége az MSzP-re, hogy egyáltalán esélyük legyen és nem fordítva. Na persze, mivel az LMP nem hajlandó egyeztetni az MSzP-vel, itt sem arra gondolnak, hogy egyfajta túlhatalom elleni együttműködést indítson a két párt, egyszerűen a hátsó ajtón beslisszolva akarják a rég beidegzett Orbánellenes szavazói bázisból kihasítani a maguk szeletét anélkül, hogy az MSzP-vel le kellene ülniük egyeztetni. Megcsinálták ezt már a kommunisták? Hát persze. De ők nem a Lehet Más a Politika hangzatos nevével kampányolnak. Úgy látszik a hippik lassan ébredeznek az LSD-s révületből és rájönnek, hoigy a piszkos kis trükkök nélkül bizony nem lesznek életképesek.
2010.09.03 13:49:38DaneeL
Fidesz: nem szeretem, elhiteltelenedett az utóbbi időszakban egy kissé
Ellenzékiek:
Jobbik: nem tudni mit tennének, 2 vonala van, a szélsőjobb meg a mérsékelt
MSZP: bizonyítottak. Csak épp azt hogy ép eszű ember ne szavazzon SOHA többet rájuk
SZDSZ: lásd MSZP (meg a fű és egyébb "liberális" kampánypontjaik)
LMP: kis SZDSZ: olyan pártban nem bízok ahol MSZP VAGY SZDSZ tagok hemzsegnek
Tehát van egy őnbíráskodó Fidesz és ellensúlyozhtaja a TOTÁLISAN hiteltelen velejéig romlott MSZP, LMP (kisSZDSZ), meg a JOBBIK, amiről még nem tudni hogy melyik vonal(szélős/mérsékelt) kerülne pozicióba valaha is
Sok sikert Magyarország!
"Hiteles" politika és valódi választási lehetőségek... ehh
Akkor már egy viccpárt, azok is tudnak annyit mint ezek...
2010.09.03 13:50:45Rokkantnyugdíjaspornósztár
anynick
Képzeld elolvastam a parlamenti beszámoló pdf file-t. Számomra ezek apróságok, erre mondtam, hogy jelentős.
Ahhoz képest, hogy az LMP zöld pártnak mondja magát, én ebben a beszámolóban egyetlen törvényjavaslatot sem találtam, aminek a zöld gondolatisághoz bármi köze lenne.
Ha meg a pártfinanszírozást komolyan gondolnák, már rég büntetőfeljelentést kellett volna tenniük minden párt ellen, annyira nyilvánvaló a visszaélés.
2010.09.03 13:52:56Rigghead
zsíír, megvannak a cetlik
2010.09.03 14:35:37CheQue?
Zsír ...nem engedték felrakni ide a hozzászólásomat ... ennyit a demokráciáról ...
2010.09.03 14:39:50CheQue?
Pedig nem volt benne semmi anyázás, zsidózás, csak tényszerűb leírás mit kéne számonkérni. Azt gondolom törlöm magam innen . Olyan ország, ahol ezeket a dologkat meg lehet tenni ott nem érdemes foglalkoznia köz dolgaival. Mindneki törődjön magával és a kis környzetével a legjobb szándéka szerint és akkor fog változni valmai. Ha apolitikusokra bízzátok ezt akkor smemi sem fog változni! Ráadásul még sokkal többe is kerül. Na Ciao mindenkinek én töröltem magam erről a helyről, így nincsen értelme!
2010.09.03 14:41:30insert random
Összegyűltek Jávor cetlijei:
[link]
húú, de naprakész vagyok, mondhatnám: első!
(amúgy leszarom a választásokat)
2010.09.03 14:42:08insert random
Francba, megelőztek.
2010.09.03 14:43:09anynick
Rokkantnyugdíjaspornósztár:
Örülök, hogy elolvastad, ebben az esetben bocs a záró megjegyzésért
Ekkora frakció nem tud diktálni, de szerintem lesz még zöldebb az LMP parlamenti munkája is
A "nyilvánvaló" meg kevés egy feljelentéshez, sajnos
Egyébként meg komolyan gondolják a finanszírozást, ezt jelzi az is, hogy alig van pénzük
2010.09.03 14:43:27dupla vé
CheQue?
ha túl hosszú a bejegyzés, szarakodik a motor és nem kerül ki. érdemes több részletben elküldeni a megjegyzést. az eddigi hozzászólások tartalmát tekintve nem tűnik cenzúrázottnak a dolog.
2010.09.03 14:44:43anynick
CheQue? :
Technikai gond lehetett, az enyém se ment fel, csak másodszorra, pedig ugyanaz volt benne
2010.09.03 14:49:35Orbán -Castro Rákosi- Viktor, elég belőled!
sokkal jobbak, mint a buzi fidesz. de még az mszp főpolgija is sokkal jobb választás, mint a zöregember és leverem a szemüvegedet tarlós
2010.09.03 14:55:41medlock
Komoly pozícióért mezítlábas, pólós ember ne akarja magát megválasztatni...mert nem fogják...
Súlytalan a jelölt, csak pont annyi, amennyit a Fidesz engedett...
Ha nem lesz közgyűlési többség, összeállnak a Fidesszel.
2010.09.03 15:23:33Viktor9
korrekt, hogy a végén, a név kérdése tisztázva lett
2010.09.03 15:27:51bíp-bíp
efhábé! Figyelj nyomi, ha valaki ilyen kinézettel áll elém észt osztani azt meg sem hallgatom, de minimum kirúgom, illetve eltanácsolom. Az, hogy te erről mit gondolsz magasról leszarom, mert minden hozzászólásodból kiderül, hogy egy senki vagy. Nem dolgom/feladatom, hogy téged okosítsalak, mivel egy IQ30-as embert, nehéz is lenne, aki csak két dolgot lát Kádár Jánost és a konszenzust egy olyan országban, ahol soha nem volt demokrácia, és csak egy nagyon rövid ideig tartott a polgárosodás. Javaslom végezz el főiskolát/egyetemet, hogy kissé árnyaltabban láss, mert ennyi ésszel nem vagy vitapartner és ahhoz sincs jogod, hogy sommás véleményt alkoss - bár megteheted, de csak magadat nevetteted ki. Egyszóval: stílustalan okoskodó fasz vagy, szállj le rólam, mert megrúglak. :) További jó mno, népszabi, index, népszava, MH, Hócipő olvasást, te.
2010.09.03 15:30:41totya87
dupla vé,
érdekes logikád van :-)
"a magyar zsidóval nem az a baj, hogy zsidó, hanem az, hogy nem megy együtt a kettő. vagy magyar, vagy zsidó"
Tehát Te zárod ki őket a "magyarságból"...olyan embereket, akik közül egy a (számomra) legszebben fogalmazta meg mit jelent a HAZA: "..nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország..."
A példáddal élve én azt tartanám természetesnek, ha szlovákiában egyszerűen állampolgárok uralnák a médiát és nem nézné senki (pl idióta slota- szándékosan kisbetűvel :-) a hátterét. Természetesen az ott hatalmon lévőknek kötelessége az ottani érdekek képviselete. És ez egy magyarnak sem okozhat gondot: nem lehet Szlovákia érdeke a magyarok elnyomása, a magyar kultúra ellehetetlenítése (bármit is mond néhány idióta), tehát nem kerül identitásválságba. Baráti, rokoni körben magyarul beszél, magar misére jár, magyarul olvas, közéletben a városa, országa érdekeit képviseli.
És ez vonatkozik itthonra is. Miért érdekelne engem, hogy kinek honnan jött a nagyapja/ükapja? Hogyan gyakorolja a vallását? Milyen nyelven beszél otthon?
És akkor azt fel sem hoztam, hogy mitől zsidó az akinek a nagyapja a vallása szerint az volt, de ő már azt sem tudja mi az?
Írja ezt egy több nemzedékre visszamenő, szlovák (tót)ősökkel rendelkező katolikusnak keresztelt valláselhagyó.
2010.09.03 15:33:29bíp-bíp
szarok a fideszre, de Tarlósnak nincs alternatívája, ő simán jobb bármelyiknél, tök mindegy, hogy milyen színben indul. És mi a faszra akarsz te konszenzust, hogy még 5ször annyi ideig tartson egy kibaszott metrót felépíteni, hogy még 10szer annyi ideig tartson az M0ás körgyűrűt felhúzni? Itt van a fidesz, szerencsére túlnyerte magát, így intézkedési kényszerben van, mivel számonkérhető 4 év múlva, ha nem tetszik 4 év múlva el kell hajtani. Ez ilyen egyszerű.
2010.09.03 15:35:23totya87
bip-bip,
szerinted tényleg diktatúra kell?
Huuu,
Mikor pakoljak? Ma vagy pár évet még ráérek?
2010.09.03 15:38:10Mottóm: Szex
juhjjj de kis nyami :) ha pasi lennék, csak ennyit írnék.. sunáznám!
2010.09.03 15:39:18totya87
bip-bip,
szerintem azért kell konszenzus, mert "több szem, többet lát".
Ha megkapom a többséget, megyek a magam feje után, tényleg egyedül vagyok számonkérhető. De ha rossz irányba mentem? Nem lett volna jobb mások véleményét is meghallgatni? Hátha tanulok tőle és jobb döntést hozok. Nem biztos persze, de van esélye. Ha nem hallgatok meg másokat, esélye sincs.
A közös döntéshozatal, macerásabb, ez kétségtelen. De hosszabb távon előnyösebb.
2010.09.03 15:43:39bíp-bíp
totya87! Miért, szerinted eddig mi volt? Tötymöty szar semmivel egy kis híg fossal és lumpen lendvaikkal meg lapmperthekkel és fűszerezve
2010.09.03 15:46:29bíp-bíp
totya87! Válaszodra válaszolva: most azt kell csinálni, amit Putyin meghúzott Oroszroszágban. És akkor béke és rend lesz, továbbá gazdasági fellendülés, ja, hogy ez kompromisszumokkal jár, elnézést, a 60 év szocializmus nem járt azzal?! Mit gondolsz egy szar-fos elnyomó rezsimből mivel lehet kijutni, egy másik rendszerrel, ami azért egy kicsit talán jobb, nem gondolod?
2010.09.03 15:48:04totya87
bip-bip,
a múlton nem vitatkozunk (beletrafáltál: a két hölgy valóban a toplistámon van :-), de attól én még nem esnék abba a végletbe, hogy a Viktatúrát célként fogalmazzam meg!
Igenis szeretnék egy normális (...ssza meg ezt is lenyúlta egy párt...) országban élni és azt átadni a gyerekeimnek. Nem akarom azt tanácsolni nekik, hogy "...húzzatok el amilyen gyorsan csak lehet...". Azért mert eddig nem sikerült, fogadjam el, hogy most már a cél is ez lesz? Ne mááááá.....
2010.09.03 15:50:32totya87
bip-bip,
fáziskésében vagyunk :-)
Én nem akarnék Putyin országában élni...ott ugyanis csak annak jó, aki szereti a vezért. Mint a kádári időkben
És ne tévedj: az ottani jólét nem a demokráciahiány eredménye, hanem a töméntelen nyersanyagból beáramló pénzé! Az meg nekünk nincs...
2010.09.03 15:52:57totya87
és még valami: én nemrégiben jártam Oroszországban. Moszkvától 90km-re (az ugye ott egy ugrás) a falvakban romladozó faházakban laknak vezetékes víz nélkül! Mi lehet az igazi vidéken???Tehát Moszkva és Pétervár nem Oroszország.
2010.09.03 16:03:06Artie
füles, remélem, ez 1990-ben a fidesznél is zavart - mármint hogy nem vettek nyakkendőt.
Hülye vagyok?
2010.09.03 16:08:02bíp-bíp
totya87! És nekünk mi van? Erre válaszolj először :). Politikai berendezkedésben szerintem nem állunk annyira távol Oroszországtól. Húh, a szerencsétlen és féleszű Kádár összehasonlítása azért kicsit erős volt Putyinnal, akiben van egy kraft. Monddj alternatívát, mi lenne jó a mai Mo-n? Egy himi-hümi liberális nagykoalíció, amiben semmi nem működik, mert ha találnak egy ősember leletet, akkor 10 évre leállítják az M0-ást? Vagy ha egy túzok fészket, akkor dettó. Ez kell neked?
2010.09.03 16:53:12dupla vé
totya87
lehet hogy érdekes a logikám, de mindenképp megállja a helyét.
szóval, ha valaki azt mondja, "zsidó felmenőim vannak, ennek ellenére én a magyarok ezeréves történelmi örökségét érzem magaménak, és mindent megteszek azért, hogy a haza becsülete, a történelmi alkotmányunk, és az az értékrend amit képvisel helyreálljon ......." akkor az magyar.
aki azt mondja, "zsidó vagyok" rohangál az utcán a zsélsőséges eszmék ellen izraeli zászlóval, papol a demokráciáról meg az emberi jogokról, minden héten megemlékezik valami szomorú zsidó eseményről ,és be akarja dumálni, hogy ő is ugyanolyan magyar..... az egész egyszerűen nem magyar.
ha otthon csinálná, ahogy írtad, akkor le is szarnám, de mivel vezetői pozícióból engem bélyegez szélsőségesnek a saját hazámban, mikor már visszakapták a szent földjüket ahova elhúzhatnának, az már több a soknál. én csak annyit akarok, és ez minden normális ember számára egyértelmű kéne, hogy legyen, egy országot, nemzetet egyidentitású emberek vezessenek, ne pedig két-három-négy identitással megáldott emberek. és ez igaz minden országra, nem csak a miénkre.
2010.09.04 01:10:59DaneeL
hagyuk már ezt a zsidózást, felesleges
nem az átlag zsidóra kell haragudni
hanem arra a politikusra aki lenyúlja a közpénzeket, legyen zsidó vagy sem
más az amerikai zsidóság, az Izraeli, és a többi országbeli. És más a gazdag és a szegény, mert biztos van szegény is bőven, nem csak tehetős.
szal ez a népcsoport kérdés fölöslegesen van szajkózva
a politikusaink nagy része lop akár zsidó származású akár nem.