Budapesten galambnak lenni sem jó

Mindent összeszarnak, zajosak, beköltöznek, neszeznek, tűzveszélyes fészket raknak, és akár még fertőzhetnek is. A bécsi Városháza huszonkétezer euróból vadiúj megoldást talált a gyötrő galambhelyzetre. Luxusdúcokat alakítottak ki, amelyek annyira kényelmesek és otthonosak, hogy a galamb inkább ki se megy belőlük, és nem csúfítja a várost. Az összkomfortos dúcban egyfajta állatbarát galambirtás zajlik, a luxuskörülményektől elvakított gyanútlan tojók tojásait műanyagra cserélik. Budapesten ezzel szemben egy hatékony megoldás van: ronda tüskéket vagy fémhálót kell szerelni az épületekre.

A Föld összes élőlénye csodálatra méltó, de vannak köztük, amelyekért még az állatbarátok szerint sem kár. Ilyen a Budapesten sok százezres egyedszámmal jelen lévő parlagi vagy házigalamb. Ez az az állat, ami irgalmatlan gyűlöletet képest kiváltani az amúgy ártalmatlan ábrázatú kétgyermekes családanyából is:

„Elhoztuk a légpuskát, hogy véget vetünk a galamblakótelepnek a háztetőnkön. Kitettük a hálót, de semmit sem ért. Ha jéggel dobálom őket az év bármely évszakában, hatástalan. A légpuska a gyerekek miatt jól el lett dugva, töltény nincs hozzá, de ha valaki hoz nekem, esküszöm, elkezdem irtani a rohadékokat“ – idézi galambos élményeit Eszter.

Gábor szívébe sem lopták be magukat a szürke madarak. „Befészkelték magukat a csepeli panel kilencedik emeleti loggiájára, és nem tudtam elűzni őket. Kezdtem kitömött madárral, színes lobogó szalagokkal, folytattam szétszórt üvegcserepekkel, tüskékkel, de nem mentek el az istennek se. Végül felhívtam az állatbefogót, aki körülnézett, majd azt mondta, hogy kell egy fúró meg hat méter vezeték. Miután felfogtam, hogy bele akarja vezetni az áramot a vaskönyöklőbe, gyorsan elküldtem. A loggia ajtaját örökre bezártam, a függönyt lehúztam, és hagytam a galambokat, rohadjanak meg a szarukban.“

A galambok iránt aktívan gyűlölködőknek nem szabad elfelejteniük, hogy a nálunk honos galambfajok közül csak egyik a cikkben taglalt és méltán utált sötétszürke fajta. Bajor Zoltán szerint nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a különböző galambok között, és ne utálkozzunk egységesen.

A Budapest-szerte látható, sok százezres vagy akár milliós galambpopuláció a parlagi vagy más néven házigalamb. A parlagi galamb egy szirti galamb nevű, Ázsiában és a mediterrán térségben honos faj háziasított fajtája. Mert igen, mi terjesztettük el, akik annyira élénken tudjuk gyűlölni. „Húsgalambnak és postagalambnak háziasították őket egykor, mígnem aztán egymás között mutálódva a városi élethez különösen alkalmazkodó faj jött létre“ – mondja Bajor Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület budapesti csoportvezetője.

Az átlag városlakóból elképesztő indulatokat képes kiváltani, de még a madarászok szerint sem árt a megfelelő keretek közötti irtás. Bajor Zoltán szerint a parlagi galambnál igenis jól jöhet az aktív állományszabályozás, ezért is tartja jó ötletnek a bécsiek új megoldását.

Luxusdúc, műanyagtojás

Bécs első összkomfortos galambdúcát a 12. kerületi városháza padlásán alakították ki, huszonkétezer euróból. A százötven pár madárnak elegendő dúcban a párokat igényeiknek megfelelő táplálékkal, friss ivóvízzel és fészekrakó polcokkal várják.

A terv lényege, hogy ideális élőhelyet biztosítva nekik a közterületekről a galambdúcba csalogassák a madarakat, hogy azok így idejük nyolcvan százalékát itt töltsék, írja a bécsi városháza közleménye. A létesítményt hetente takarítják, hathetente fertőtlenítik, a lerakott tojásokat pedig az igazira megszólalásig hasonlító, homokkal töltött meglepetéstojásokra cserélik.

A galambok költési ideje tizenhét nap, a műtojásokon viszont egy hónapig is elkotlanak, mire gyanút fognak. Ezzel a módszerrel hosszabb távon húsz-harminc százalékkal lehet csökkenteni a populáció nagyságát.

Bécsben a budapestinél jóval kevesebb, körülbelül 130-150 ezer galamb él a közterületeken: piszkítanak, zajosak, megcsípkedik a növényeket a parkokban, virágágyásokban, még a falak vakolatában is kárt tesznek. Ha valahova egyszer odaszoktak, ott is maradnak – többek között ezt a tulajdonságukat szeretnék kihasználni az új programban.

A notórius galambetetőket pszichológusok segítségével bevonják a projektbe, és igyekeznek rávenni  őket arra, hogy inkább a galambdúcban etessék kedvenceiket. Bécs 21. kerületében él például egy asszony, aki havonta egy tonna kukoricát és háromszáz kiló szalonnát szór ki a kertjében a madaraknak.

Lakatlan luxus

Az új galambdúcnak egyelőre egyetlen lakója sincs, és fél évig is eltarthat, mire birtokba veszik a madarak. A tojásokat akkor lehet elkezdeni kicserélgetni, ha az első fészekalja már kikelt és felnőtt. Ha a próbaidő alatt sikeresnek bizonyul a galambdúc, és beváltja a hozzá fűzött reményeket, Bécs-szerte továbbiakat létesítenek. Addig pedig figyelik a madarakat, a populáció alakulását valamint a ráfordított idő-, takarmány- és vízmennyiséget.

Budapesten ilyen drága beruházásról nem is álmodhatunk, pedig nálunk még a bécsinél is rosszabb a helyzet. A sok százezer pár parlagi galamb imádja a városi környezetet, ahol ragadozók nem veszélyeztetik, így szinte kizárólag a betegség vagy áramütés pusztíthatja (ezért látni olyan sok csonka lábú vagy szárnyú példányt). Nagyszerűen adaptálódott a városi életformához, és bár alapvetően magevő, a konyhai hulladékot is nagy örömmel fogyasztja, sőt saját egyedtársainak hullájából is szívesen csemegézik.

Imádják Budapestet

Bajor Zoltán szerint a számára ideális budapesti élőhelyen a parlagi galamb tíz évig is elél, ezalatt hat-hétszer rak fészket, fészkenként három-négy fiókát nevel fel. Az utánpótlás tehát adott, a megfelelő védekezés már kevésbé.

„Törvényileg tiltott módszer a méreg, ugyanis a Budapesten honos kétszázötven madárfajt is irtaná. Az ablakok elé szerelt éles tüske vagy a védőháló jó megoldás, ezek távol tartják a madarat, és ha szűkül az életterük, odébbállnak, mert már nem látnak fantáziát a területben” – mondja Bajor. A galambot egyébként vadászni is lehet, de csak lakott területen kívül.Tapasztaltabb galambgyűlölők szerint azonban a háló és a tüske nem igazi megoldás. „Mi a csatázás helyett inkább elköltöztünk az
előző albérletből, a fél tető már be lett tüskézve meg hálózva, de az
erkélykorláton tovább grasszáltak, a tüskéken meg nem túl
kényelmes könyökölni” – mondja Bori.

Amíg Budapestnek vagy a kerületeknek nem lesz pénze a bécsihez hasonló megoldásra, marad az alkalmazkodás. Sőt olyanok is akadnak, akiknek kellemes emlékeik vannak a galambokról. „Drága nagymamám mindig főzött galamblevest. Azt mondta, az nem is étel, hanem gyógyszer“ – ábrándozott Szabolcs.

Gábor története végezetül tanulság nélküli: „Anyám szomszédja galambász Pesterzsébeten, kétszáz galambbal, külön galambházzal. Egyik éjszaka elvitte a menyét tíz galambját, mire ő betette a rádiót a galambházba, és este tíztől mindig bekapcsolta a lámpával együtt. Így a galambok minden este a Sláger rádió zenéjére aludtak el. Mivel csepeli ivászatok után mindig ott alszom, egyik alkalommal olyan szép melódia szólt a kis házból, hogy bementem keringőzni érzelmesrészegen. A legabszurdabb élmény volt: magam körül forgó galambház, rúdon dülöngélő alvó galambok és Adriano Celentano búgó hangja. Aztán abbahagytam, mert tiszta galambszar meg pihe lettem.”

Küldjön budapesti galambos képeket erre az emailcímre, ha van kedve.