Huba
17 °C
33 °C

Tarlós egymilliárdot szakítana a Szigeten

2011.01.13. 14:22

Nem lesz többé ingyenes a közterülethasználat a jövőben egyetlen, a főváros területén rendezett eseményen, így a Sziget fesztiválon sem, jelentette be Tarlós István főpolgármester. Bár a területhasználatért járó díjat mindenkinek be kell majd fizetnie, lesznek olyan események, melyeket a főváros támogatásban részesít, így a Sziget is 1-1,5 milliárd engedményt kaphat a becslések szerinti 2,5 milliárdból.

Tarlós szerint mostantól csak az rendezzen bármiféle rendezvényt, aki képes magától kigazdálkodni a költségeket.

Tarlós István főpolgármester a Sziget fesztivál nemrég kirobbant területhasználati ügyében úgy nyilatkozott: "Mindenki azt reklamálja, hogy miért nincs pénz. Én meg azt mondom, hogy véget kell vetni az ingyen szolgáltatásoknak, úgyis mondhatnám: innentől senki ingyenes közterülethasználatot a fővárostól nem kap.”

Tarlós szerint elképzelhető, hogy a Sziget esetében a színpadok és a vendéglátórészleg díjszabása eltér majd egymástól, de semmiképp sem lesz ingyenes a terület. „A Sziget így is nagyon komoly kedvezményt fog kapni, most úgy becsüljük, hogy 1-1,5 milliárd forint között lesz ez az összeg. De ha valaki úgy gondolja, hogy ők egyedül a fesztiválok közül kapjanak kedvezményt, akkor erről nyújtson be kérelmet, és mi felül fogjuk vizsgálni.”

A főpolgármester tanácsadója, Atkári János mindehhez hozzátette: ha minden szervezet, aki tavaly ingyenesen használt közterületet a főváros területén, befizetné a költségeket, akkor idén 4,5 milliárd forint bevétele lenne a fővárosnak. „Biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik nem tudják a területhasználat díját kigazdálkodni, és elállnak a szervezéstől, így ez a bevétel ennél valójában kevesebb lesz.”

Tarlós később arra az újságírói felvetésre, hogy a 2,5 milliárd forintos területhasználati díj a fesztivál egész költségvetését felemésztené, azt válaszolta, a Sziget Gerendai által vázolt költségvetési számaival szemben az ő számaik valósak, és „tényekkel tudják alátámasztani” azokat. A főpolgármester azonban azt is elmondta: jövő héten találkoznak a Sziget szervezőivel, és egyeztetnek a kérdésben.

„Nem akarjuk ellehetetleníteni a Szigetet. Ha valóban nincs pénzük, keressenek gazdag városokat, kerületeket, akik támogatják őket a saját költségvetésükből. Én viszont erről senkivel nem fogok egyeztetni, hiszen ez már nem az én dolgom, hanem a szervezőké.”