Miért van feltűnően kevés új villamos a fonódón?

HUS 8103
2016.01.20. 07:03

A BKK folyamatosan kiemelte a fonódó villamos kommunikációjában, hogy a három új, meghosszabbodott budai vonalon (17-es, 19-es, 41-es) új CAF villamosok fognak járni. Ehhez képest csalódott lehet az itt közlekedő utas, ugyanis az új villamosokból csak elvétve lát néhányat. Ennek két oka van.

  1. Még nem jött meg az összes jármű.
  2. Még nincs kész a CAF-os kocsiszín Budán.

Mint a BKK-tól megtudtuk, a fonódó villamoshálózaton a reggeli csúcsidőben 98 villamos közlekedik egy időben. A 41 darab Ganz „ipari csuklós” és az 50 darab kétkocsis Tatra villamos mellett a 17-es villamos vonalán öt CAF, a 19-es villamos északi ágán pedig két CAF villamos közlekedik munkanapokon. Az itt közlekedő járműveknek tehát mindössze 7 százaléka új. Az arány a jövőben, a tíz opciós jármű forgalomba állását követően mindkét vonalon növekszik majd.

Szeptember óta ugyan folyamatosan érkeznek Spanyolországból az új CAF villamosok, de még nem érkezett meg az összes. A megérkezettekből is sok a pesti 3-as vonalon jár. A budai fonódó vonalon egyelőre nehézkes CAF villamosok tárolása, mert míg a ferencvárosi Száva utcai kocsiszín alkalmas már erre, a budafoki még nem. Ez utóbbi átalakításának most fogtak csak hozzá.

Ha mind a 98 villamos Pestről érkezne Budára az üzemkezdetre, akkor szép látványosságra ébrednének az 1-es vonalán élők: villamoskaravánok tartanának üzemkezdet előtt a Duna egyik partjáról a másikra. Kevésbé szebb, de hasonló látvány lenne akkor is, ha csak a most Budapesten levő körülbelül 25 CAF vándorolna át reggelente Budára. Információink szerint a Budafoki kocsiszín még több mint egy évig nem készül el, ezért a nyárig megérkező 10 CAF-fal együtt 17 villamos ingázik majd a két városrész között.

A BKV összesen 35 darab rövid (34 méteres) CAF villamost vásárolt, elsősorban a 3-as, a 17-es és a 19-es vonalra. Ezekről volt eddig szó. Emellett forgalomba kellett volna állni még 12 hosszú (56 méteres) CAF-nak is az 1-es vonalon. Csakhogy ezek üzembe állása a BKK tájékoztatása szerint március végéig csúszik. Ennek pedig az az oka, hogy egy korábbi baleset miatt a közlekedési hatóság még mindig vizsgálja ezeket a járműveket. 

A BKK összesen 46,5 milliárd forintot költött az új villamosokra, túlnyomórészt uniós forrásból.

Frissítés:

A BKK jelezte, hogy a 12 darab hosszú (56 méteres) villamos nem a novemberi baleset következményei miatt áll forgalomba márciusban.

Továbbra is kérdéses viszont, hogy áll a hosszú CAF villamosok tesztelése, különös tekintettel a novemberi baleset után elindult Közlekedésbiztonsági Szervezet által végzett vizsgálatra. Befejeződött-e a vizsgálat? Ha nem, miért nem, és mikor fejeződik be? Ha igen, milyen eredménnyel, és miért nem hozták azt nyilvánosságra, valamint mikor folytatódik a forgalmi tesztelés? További megkérdeztük, hogy ha már a projekt 2015-ben záruló uniós ciklusból kicsúszása miatt szakaszolni kellett a villamosbeszerzés finanszírozását, akkor a hosszú villamosok teljes kontingensét az átcsúszó elemek közé sorolták-e eredetileg? Kérdéseinket elküldtük a BKK-nak.