Bence
11 °C
25 °C

Demszkyt is beidézné a fővárosi Alstom-bizottság

2016.10.05. 11:50

Szakemberek meghallgatásával folytatta munkáját az Alstom Metrókocsi Beszerzéseket Vizsgáló Ideiglenes Bizottság, áll a testület közleményében. 

A meghallgatások során arra keresték a választ, kik, hogyan, milyen feltételekkel vettek részt a közbeszerzés kiírásában, illetve az eljárás lefolytatásában. Megvizsgálták, milyen szempontok alapján hirdettek győztest a pályázók közül.

Néhány érdekesség már a vizsgálat elején megállapítható: 

  • A 2006-os viszonyokat tekintve is szokatlan, hogy az Alstommal kötött szerződésben 50 százalék előleget határoztak meg, melynek kifizetését nem az elvégzett munkához, hanem időhöz kötötték.
  • A döntési szempontokból csak egyet, az esztétikait kiragadva – amelynek elbírálása erősen szubjektív módon történt – az Alstom annyival több pontot szerzett, hogy így az általa benyújtott, 5,5 millió euróval (2006-os árfolyamon számolva: kb. 1 485 000 000 Ft-tal) drágább pályázata lett a nyertes.

Novemberben a pályázatokról döntő bizottságok elnökeit, majd Demszky Gábort, Budapest volt főpolgármesterét, illetve Aba Botondot, a BKV volt vezérigazgatóját szeretné a bizottság megkérdezni.

Mint arról elsőként beszámoltunk, a brit nyomozó hatóság (SFO) vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert. A budapesti vizsgálóbizottságot ezután állították fel.