Vilmos
18 °C
28 °C

Közszolgálat deluxe: kerüljön el minden dugót, segítünk!

4-6 vgz 170617-170627
2017.06.16. 23:55

Erre a hétvégére különösen igaz, hogy indulás előtt érdemes tájékozódni, mert sok helyen futhatunk bele meglepetésekbe. Teszünk egy kísérletet arra, hogy öt perc alatt képbe helyezzük, ha autóval, biciklivel vagy gyalog szeretne közlekedni Budapesten. Térképünkre csak a legzűrösebb helyeket pakoltuk fel, és egy kicsit magunk ellen beszélünk, amikor azt mondjuk: használják az utazástervező alkalmazásokat is, megéri.

Összefoglalónkhoz a BKK honlapjáról gyűjtöttük a legtöbb információt.

  • Kezdjük azzal, ami nem tart sokáig: szombaton délelőtt rendőr tiszthelyettesek tesznek esküt a Hősök terén, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is. A rendezvény kilenckor kezdődik, emiatt 7:00 és 11:30 között lezárják a környéket: a Kós Károly sétányt, az Andrássy utat a Bajza utca és a Dózsa György út között, az Olof Palme sétányt a Zichy Mihály út és a Hősök tere között, valamint a Dózsa György utat a Városligeti fasor és a Podmaniczky utca között. Terelt útvonalon járnak a buszok és a trolik. (20E, 30, 30A, 230, 105, 75)
  • Négy nyári hétvégén lezárják a járművek elől a Szabadság hidat, a mostani az első ilyen hétvége. Vasárnap 24 óráig tart a piknik. A Fővám téren sárgán villogóra állítják a lámpákat, a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt visszafordulhatnak, és a Belgrád rakpart–Havas utca felé továbbhaladhatnak. A 47-es, a 48-as és a 49-es villamosokat a Fővám térig a 72-es trolikkal pótolják, mert ezeknek a járműveknek nem kell felsővezeték. A leggyorsabb alternatíva Pest és Buda között a 4-es metró, a 7-es vagy a 133E busz. Részletek>>>
  • Most pedig jöjjön az, ami várhatóan a legtöbb bosszúságot okozza: két hónapra lezárták a Bem rakpartot a Battyhány tér környékén. A forgalmat a Fő utcára terelik, ami átmenetileg kétirányú lesz, ahogy korábban, a fonódó villamos építése idején is. A Fő utcában megszűnik a kerékpársáv, és kevesebb lesz a parkolóhely. Csúcsidőszakban kerüljék el ezt a környéket. Az ok két sportesemény, a vizes világbajnokság és az a bizonyos repülős rendezvény, aminek a nevét nem írom le. Részletek>>>
  • Ami a 4-es és a 6-os villamosokkal történik, azt nagyon nehéz három mondatban összefoglalni, de a lényeg: június 17. és 27. között a dél-budai végállomások és a Corvin-negyed között pótlóbuszokra kell szállni. A mostani hétvégén a villamosok a Széll Kálmán tér és az Oktogon között, a pótlóbuszok pedig Dél-Buda és a Nyugati pályaudvar között járnak. A Ferenc körúton, az Erzsébet körúton síneket cserélnek, a Goldmann György téren és az Irinyi József utcában is dolgoznak. Nagyon sok részlet itt>>>
  • Június 26-ig a 14-es villamos csak Újpest-Központ és a Lehel tér között jár, a 12-es villamos pedig teljesen leáll. A 25-ös busz útvonala módosul. A IV. kerületi Szent István téren vágányt építenek, az Újpest-Központnál pedig rendbe teszik az útátjárót. A 12-es és a 14-es pótlóbuszok megállóinak listáját itt találja meg>>>
  • Jó tudni, hogy péntek óta a nyári szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a BKK járatai. A világoskék csíkozással jelölt indulásokat kell figyelni. Ide kattintson a részletekért>>>

(Borítókép: BKK)