Igaz, nem örülhetnek sokáig.
A legrosszabbra számíthat, aki útnak indul.
A közbeszerzési eljárások eredménytelensége okozza a problémát.
Augusztus elejéig tart majd a járművek felmérése.
Új gyorshajtás elleni kampányt indít a BKK és a Budapest Közút.
A változás a tömegközeledést is érinti.
Karácsony Gergely is megosztotta az örömhírt.
A Budapesti Közlekedési Központ közölte a részleteket.
„Budapest a villamosok városa”.
Átalakították a Fidesz által javasolt békepárti nyilatkozatot is.
A cél, hogy egyértelműbb legyen azok használata.
Déltől egészen este fél tízig.
A járatokat, megállóhelyeket és azok környékét rendszeresen ellenőrzik a rendőrök.
Elkezdték lebontani az egykori Corvin Áruház állványzatát.
A BKK szerint a főváros történetének egyik legnagyobb járműparkfejlesztése zajlik.
Mintegy 1,3 kilométer hosszú útszakasz újul meg.
Egészen húsvéthétfőig.
Ezzel segítenék a Budapestre érkező külföldi turisták tájékozódását.
A korábbinál csendesebben közlekednek a szerelvények.
Az általános ügyek intézésére a BKK további ügyfélközpontjai is rendelkezésre állnak.
Soha nem látott összeget kér a cég a tömegközlekedés fenntartására.
Színházban próbáltak a BKK-ellenőrök.
Öt és fél évig tartott a rekonstrukció.
A BKK kihasználatlanságra hivatkozik.
Pótlóbuszokkal oldja meg a helyzetet a BKK.
Folyamatosan ellenőrzik a járatokat.
Nem azért, hogy ne legyenek felismerhetők.
2022. december 28., 14:40
Eddig nyolcezren jártak pórul.
2022. december 13., 17:06
Hamarosan szabad lesz a pálya a buszok, a taxik, a motorral és a kerékpárral közlekedők előtt.
Egy járművön egyszerre csak egy kerékpár lesz szállítható.
Még ha kicsit kevesebb is a fény.
Több szakaszt is lezárnak vasárnap.
Nagyobb kapacitású járművek teszik könnyebbé az utazást az ünnepi időszakban.
2022. november 25., 06:00
A jármű belseje is ünnepi hangulatú dekorációt kap.
2022. november 22., 07:54
Közlekedési változásokra kell számítani.
Még tart a SPAR Budapest Maraton.
Több utat is lezárnak.
A pótlóbusz használatához előre be kell jelenteni az utazási szándékot.
2022. szeptember 28., 17:54
Felújítják a vágányokat.
2022. szeptember 28., 15:25
Már nincs sok idő.
2022. szeptember 20., 21:15
Budán is többszáz Mobi-ponton parkolhatók a rollerek.
2022. szeptember 14., 11:15
A biztonság kedvéért újra lerakják az összes térkövet.
2022. augusztus 17., 11:03
Mutatjuk a részleteket.
2022. augusztus 12., 16:14
Pótlóbuszok jártak helyette.
2022. augusztus 12., 15:54
Több órán keresztül tarthat a mentés.
2022. augusztus 12., 15:04
Két villamos sem a megszokott rendben közlekedik majd.
2022. augusztus 11., 17:01
Augusztus 20-a után a lezárt rakpartszakaszt is visszaadják a forgalomnak.
2022. augusztus 11., 12:47
Augusztus 15-től.
2022. augusztus 9., 17:41
Három metróállomást is érint.
Változások lesznek augusztustól.
Egyre erősebb a budapesti reptéri buszjárat kihasználtsága.
A kijelölt buszmegállókban lehet majd felszállni rá.
A főpolgármesternek céljai vannak.
Több száz bringa kerül az utcákra.
Hatalmas népszerűségnek örvend a szolgáltatás.
Sok mindent felújítottak.
Számos hasonló akció lesz még a fővárosban.
A BKK negyven darab páros koncertjegyet sorsol ki.
Majd garanciát vállalt lebukás esetére.
Egy férfi beszaladt az alagútba, és elvágta a torkát.