Lemondatnák a kényelmetlen képviselőnőt
Baranyi Krisztina, az Együtt önkormányzati képviselője nem írta bele frissen vásárolt ingatlanát a vagyonnyilatkozatába, áll a IX. kerületi önkormányzat vagyonnyilatkozat-ellenőrzési bizottságának határozatában. Azt is felrója a bizottság, hogy a képviselőnő nem vallotta be, hogy az új ingatlanba költözés előtt hol bérelt lakást.
Megkerestük Baranyi Krisztinát, aki a következőket mondta: a tulajdonjoga 2017 szeptemberétől él, ugyanis ekkor vált jogerőssé a földhivatali bejegyzés rá. Éppen ezért akkor lett volna szabálytalan, ha januárban egy olyan ingatlant vall be, aminek a tulajdona (pontosabban tulajdonának egytizede) nem az övé. Hozzátette, hogy ugyan az adás-vételi szerződés tavaly novemberi, de mivel az alapján kaptak hitelt, így kifizetés és a beköltözés is a vagyonbevallási határidő után történt. A határozat 2. pontját nem is érti, a bérlemény ugyanis nem vagyonelem.
Ezért a döntés ellen fellebbez a kormányhivatalnál. Véleménye szerint az áll a háttérben, hogy az önkormányzat fideszes vezetése likvidálni akarja, lemondatnák a képviselői mandátumáról, mert több olyan ügyet tárt fel és vitt a nyilvánosság elé, ami a kerület vezetésének kellemetlen.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőnőt a héten már visszahívták az egyik kerületi bizottságból, mert LMP-s képviselőtársával a határozat szerint
- több évtizedes politikai szokásjogon alapuló kultúrát vett semmibe
- a sajtóval rendszeresen osztottak meg olyan kontextusukból kiragadott, botránykeltésre alkalmas félinformációkat, pontatlanságokat
- nevezett képviselők számára fontosabb volt a kerület lejáratása
- hogy pozíciójukat a kerületben élők érdekében végzett konstruktív, építő jellegű munka helyett politikai haszonszerzésre, pártjuk és saját ismertségük sajtóbeli építésére használták fel.
Bullshit
– mondta erre a döntés után Baranyai.
Péntek délután a Fidesz Ferencvárosi szervezete ki is adott egy közleményt, miszerint Baranyi Krisztina mondjon le.